2017. nov 25.

A párnaember (Radnóti Színház, 2016)

írta: John Theatre
A párnaember (Radnóti Színház, 2016)

A több mint tíz évadon keresztül műsorra tűzött A kripli után, a Radnóti Színház 2016 májusában újabb Martin McDonagh-drámát mutatott be. A párnaember egyszerre vérfagyasztó krimi, éles társadalomkritika és a művészetet ünneplő színdarab.

306478_1024_radnoti_parnaember_1.jpg

A helyszín egy meg nem nevezett rendőrállam. Katuriant, az írót a rendőrség őrizetbe veszi, ugyanis az általa megírt horror-novellák cselekményei – amelyek többnyire bántalmazott gyermekek haláláról szólnak – egy idő után a valóságban is megtörténnek. A kihallgatás során megismerjük az író, és súlyosan fogyatékos öccse, Michal sanyarú gyermekkorát, de a rendőrpáros múltjában is akadnak sötét foltok.

parnaember_alt-1200x480.jpg

Martin McDonagh drámáját már több színház is bemutatta, a Radnóti Színházban tartott előadás rendezője Szikszai Rémusz. Rendezői ötletben nincs hiány, ugyanakkor a darab mondanivalója túl sok akar lenni egy idő után, túl sok mindenről akar szólni, így a nézőnek egy idő után olyan érzése lehet, hogy nem tudja pontosan, miről is kellene szólnia. Ez persze nem feltétlenül csak a rendező hibája, hanem a szövegkönyvé is. Katurian alakján át a művészi lét kerül előtérbe, ahogyan a darab egy pontján fogalmaz, „a történetmondó elsőszámú feladata, hogy történetet mondjon”. A meg nem értett és felfedezetlenül maradt írónak ugyanis egyetlen célja van az életben: novellái túléljék őt. Éppen ezért köt alkut az őt kihallgató rendőrökkel is, hogy ha mindent beismer, legalább az írásait őrizzék meg az utókornak. Egyébként itt van a történet egyik buktatója is: Katurian magának és az öccsének ír leginkább – egyetlen novellája jelent csak meg az újságban -, a rendőrség mégis megtalálja a kapcsot az általa kitalált gyilkosságok és a valóság eseményei között.

parnaember_ea_02_domolky_daniel_web_017.jpg

Emellett azonban éles társadalomkritikát kapunk a rendőrállamokról, a totális diktatúráról is. A rendőrhatóság, ha kell, akár kényszer útján, kínzások segítségével csikarja az általa hallani akart vallomást a gyanúsítottból, mert a rendszert megbolygatni nem lehet. Leginkább talán ehhez kapcsolható a díszlet is, amely Varga Járó Ilona munkája. A templombelsőbe helyezett kihallgató szoba, amely később cellaként is funkcionál, egyfelől ellentétet szimbolizál – a világi és az egyházi ítélkezést -, másfelől párhuzamot is von a diktatúra és az egyházi hatalom felett. Ugyanúgy, ahogy korábban az egyház Isten nevében indított hadjáratokat vagy égetett el máglyán embereket, úgy dönt egyoldalúan az államhatalom, a diktátor a jog nevében – akár mindenféle bizonyíték nélkül. Az egyházra történő utalások mind a szövegkönyvben (Katurian egyik meséje a gyermekről, aki Jézusnak gondolta magát), mind a rendezésben (gyakori a keresztre feszített Jézus-kép utánzása vagy az Ádám teremtése festmény megjelenítése) egyaránt megjelenik.

parnaember_ea_02_domolky_daniel_web_036.jpg

Továbbá kapunk egy a horror-krimi műfaj határán mozgó történetet, amelynek súlyos mondanivalója is van, a gyengébb idegzetűeket biztosan megviseli. A gyermekbántalmazás fizikai és lelki úton is megjelenik, idővel az is kiderül, hogy Michael miért lett szellemileg visszamaradott – és ekkor kezdünk el leginkább undorodni a gyerekek szüleitől, amiért ennyire embertelen módon kísérleteztek –, de a két rendőr, Tupolski és Ariel múlta is tele van keserűséggel, amit igyekszenek mélyen elnyomni magukban. Katurian történetei – nagyjából ötöt-hatot ismerünk meg – is ugyanúgy borzasztóak, a címadó Párnaember is mélyen nyomot hagy a nézőben, ugyanakkor a párnaember fogalma is több értelmet nyer a darab megtekintése után.

parnaember_ea_02_domolky_daniel_web_041_1.jpg

Katurian szerepében Pál András látható, aki kiválóan jeleníti meg a figurát, aki eleinte semmit nem ért, majd mélyen emberi oldalát mutatja meg az első felvonás második felében (eredetileg a második felvonás), valamint a művészetért élő írót. Rusznák Andrással különleges összhangban működnek, az ő közös jelenetük a legerősebb a darabban. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy Rusznák teljesen eggyé vált a sérült Michal karakterével, játéka egyszerre volt megmosolyogtató és szívbemarkoló. Erős és drámai volt kettőjük jelenléte, amelyet csak fokozott az a nagyjából két perces csönd, amely a darab egyik fordulópontja okozott. (És amit, megjegyzem, a mellettem ülő idős pár tökéletesen elrontott a folyamatos beszéddel, valamint – gondolván, hogy szünet van - tapsolással.) A szünet előtti utolsó jelenet pedig olyan mélyen beleég az ember agyába, hogy azt a színészi játékot sokáig nem tudja elfelejteni, miközben a tekintete megtelik könnyel.

parnaember_ea_02_domolky_daniel_web_080_1.jpg

Köles Ferenc és Schneider Zoltán játssza a két rendőrt: előbbi a tipikus jó zsarut, utóbbi a rossz zsarut jeleníti meg (ugyanakkor a darab végére felmerül a kérdés: biztos helyes ez a leosztás?). Köles remekül hozta a behízelgő, segítőkész rendőr szerepét, ugyanakkor indulatossága egy idő után túl sok volt. A folyamatos asztalcsapkodás és káromkodás egy idő elveszíti értelmét, így az igazán drámai jeleneteknél már nem működik annyira, kiváltképp azért nem, mert – számomra szintén érthetetlen okból – a nézőkből ez leginkább nevetést váltott ki. A darab tele van fekete humorral, ez vitathatatlan, amelyek kiválóan működnek, ugyanakkor valahol szomorú, hogy a nézők többsége nem ismeri fel, ha a humor drámát is jelent (vagy éppen takar) egyben, így az igazán komoly részeknél is csak nevetés hallatszik, amely számomra kissé megnehezíti a katarzis élményt. Schneider is remek színész, róla egyetlen negatívumot tudok mondani: időnként nagyon halk volt, így a hátsó sorokból nem sokszor lehetett mindent érteni. Tény, hogy a szövegben el is hangzik, hogy szokott motyogni, de ettől még elég zavaró volt. A két rendőr közötti különbségek is idővel teret nyernek, egyre jobban bontakozik ki a személyiségük, Arielt a végére még meg is kedveljük valamennyire, míg Tupolski csak a gyűlöletet váltja ki a nézőkből.

parnaember_ea_02_domolky_daniel_web_0890b6f.jpg

Az anya (Pallai Mara) és az apa (Ács Norbert) ugyan kisebb szerepet kap az előadás során, ugyanakkor nagyon ötletes, látványos jelenetekben kell teljesíteniük a színészeknek. Az első felvonásban Katurian és Michal szüleiként jelennek meg, a második (harmadik) felvonásban Katurian egyik meséjének a szereplőiként (itt a nemi szerepek is felcserélődnek). Ennél a résznél a csapathoz társul Bach Zsófia egyetemi hallgató, aki a novella kislányának a hangját adja egy üvegfal mögül. Annak ellenére, hogy többnyire bábokat „szinkronizálnak”, egész lényükkel végig jelen voltak, öröm volt nézni a játékukat. Az előadás bábtervezője Hoffer Károly.

7.JPG

Érdekes előadás látható a Radnóti Színházban, és habár annak ellenére, hogy valóban kicsit hosszú, számomra abszolút nem volt unalmas vagy vontatott. Leszámítva a mellettem ülő idős párt, akik több szempontból is zavarták az előadás élvezhetőségét és a végén a részükről a taps is elmaradt, izgalmas darabot és kiváló színészi játékot láttam. Egyedüli hibaként tényleg csak azt tudom írni, hogy A párnaember túl sok mindenről akar szólni, és de végül nem igazán derül ki, hogy miről is szól.

Írta: Martin McDonagh
Fordította: Merényi Anna
Rendezte: Szikszai Rémusz

A bemutató időpontja: 2016. május 7. - Radnóti Színház

A cikk a 2017. október 30-án, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott!

A bejegyzésben található előadás-fotók a Radnóti Színház oldaláról származnak, a fotókat Dömölky Dániel készítette.

Szólj hozzá

2017 Szikszai Rémusz Radnóti Színház Próza Martin McDonagh Schneider Zoltán Pál András Rusznák András Köles Ferenc