Ősbemutatóval zárja az idei évadát a Radnóti Színház. Az Egy piaci napot Závada Pál 2016-ban megjelent, azonos című regényéből a Mohácsi-testvérek állították színpadra.

Závada Pál 2016-ban megjelent, majd egy évvel később Libri irodalmi díjra jelölt regénye egy fiktív faluban, fiktív szereplőkkel játszódik, ugyanakkor nagyon is valós történelmi eseményeket dolgoz fel. 1946-ban járunk, vége a II. világháborúnak, de a béke még messze van. A deportált zsidók közül páran visszatérnek Kunvadasra, egykori házaikba – ám azokat már mások foglalták el. A faluban felüti a fejét az elfojtott gyűlölet, amely egészen addig tetőzik, hogy egy nap a piacon agyonvernek egy zsidó tojásárust.

A történet alapját a kunmadarasi zsidók elleni pogrom képzi, amely jelentősége és kegyetlensége ellenére egy kevésbé ismert szelete a magyar történelemnek. Závada ezen eseményeket kutatva, eredeti dokumentumokat felhasználva írta meg megrázó és kegyetlen regényét, igyekezve elérni azt, hogy emlékezzünk. A Mohácsi-testvérek, jelesül Mohácsi István és Mohácsi János által színpadra állított darab ugyanezt a cél szolgálja.

A színpadi mű egyik nagy erénye, hogy remekül megfér egymás mellett a humor és a dráma. Ennek a kettőségnek feszültségoldó és –generáló hatása is van: egy-egy drámai eseményt könnyedebbé, könnyen befogadhatóvá tesz, ugyanakkor az éles váltásoknak köszönhetően többször érezhetjük úgy, mintha pofon vágtak volna minket. Hiába járunk hetven évvel korábban, a darab témája még ma is roppant aktuális. A gyűlöletkeltés, az uszítás, a reménytelenség és a kétségbeesés szülte vádaskodás drámája ez. „Ember embernek farkasa” – írta Titus Maccius Plautus több mint 2300 évvel ezelőtt, de állítása ugyanúgy megállja helyét ma is.

A végzetes piaci nap eseményeit és az ahhoz vezető utat Hadnagyné Csóka Mária (Radnay Csilla) elmondásai alapján ismerhetjük meg, aki barátnőjével, Irénnel (Martinovics Dorina) idézi fel a múltat. De hogy pontosan mi, mikor és hol történt, az nem is olyan egyszerű. Az idősíkok többszörösen váltják egymást, a múlt szálait részben visszafelé fejtjük fel, miközben számos emberi történetet és sorsot ismerünk meg.

Mari férjét, Hadnagy Sándort (Pál András), a falu tanítóját részben hamis vádakkal citálják a népbíróság elé, ahol a tömeg, a „közösség” alig várja, hogy ítélet szülessen, hiszen bűnbakra minden esetben szükség van. Az éhezés, a szegénység és a kilátástalanság a falu lakóiból a legrosszabbat hozza ki: egymást felbujtva szítják a gyűlölet lángját, saját magukból kifordulva fordulnak egykori barátaik, társaik ellen. Többször elhangzanak az olyan teóriák, mint például, hogy a zsidók keresztény gyerekek vérét keverik a pászkába, vagy éppen kolbászt készítenek belőlük. Az ilyen elméleteken ma már – remélhetőleg –csak nevetünk, éppen ezért annyira hihetetlen és megrázó, hogy mindez a (nem is olyan távoli) múltban valóban megtörtént.

Az eddig említett három színész kiválóan alakítja a saját karakterét, Radnay és Martinovics kettőse egyszerre tud gyengéd, bensőséges, meghitt, ugyanakkor rideg, távolságtartó lenni. Legnagyobb titkaikat osztják meg egymással és a közönséggel, életük minden öröme és fájdalma kivetülésre kerül, hogy aztán saját múltjuk szereplőivé válva újabb oldalukat mutassák meg.

Tényleg nagyon unom már, hogy állandóan meg kell említenem, de ismételten csak le a kalappal a Radnóti társulata előtt. Ha minden egyes színészről, szerepről külön kellene írnom, még egy szinonimaszótár segítségével sem tudnám elkerülni, hogy elég hamar önismétlésbe ne keveredjek. A színészek az egyfelvonásos (nagyjából 140 perc hosszúságú) előadás egésze alatt végig színpadon vannak, félkörben ülnek a hangulatról többféle módon gondoskodó zenészek (Kovács Márton, Gyulai Csaba, Móser Ádám, Némedi Árpád) társaságában. Innen érkeznek jelenetükbe, legtöbbjük több karaktert is megelevenít, ezért is lenne igazán nehéz egyesével hosszasan elemezni őket.

Porogi Ádám ugyanúgy remekel mind Feri (Irén férje), mind az áldozat szerepében, Lovas Rozi kicsit emlékeztethet minket A mi kis falunk Szabó Erikájára – csak egy felturbózott tanyasi változatban –, de drámai oldalát is ismételten megcsillogtatja. Schneider Zoltán továbbra is kamatoztatja azt a természetes, ösztönszerű humorérzékét, amely épp úgy védjegyévé válhatna, mint László Zsoltnak a zavarban lévő, félszeg mosollyal komolynak tűnő (vagy legalábbis annak akaró) figurákkal való eggyé válása. Sodró Eliza hosszú időre bevési magát az emlékezetünkbe gereblyéjével és egyszerű természetével, ahogy az egyetemi hallgató Józsa Bettina alakítása is kellemes emlékként maradhat meg.

Apróbb szerepek jutottak Gazsó Györgynek és Kelemen Józsefnek, akik a tőlük megszokott alázattal formálják meg hőseiket, de kellemes meglepetés volt nekem Róbert Gábor és Némedi Árpád – utóbbi egyébként zenészként a cimbalom mögött is tevékenykedett. És végül, de nem utolsó sorban a férfiak között is helyet kapott egy egyetemi hallgató, név szerint Konfár Erik.

Szükségét érzem annak, hogy minden egyes színészt kiemeljek, mert mindentől függetlenül, nem kis teljesítmény az, ha az ember több mint két órán keresztül jelen van, végig látható, és így kell átlényegülnie egyik szerepből a másikba. A gárda azonban minden akadályt kiválóan vesz, sőt, még azon túl is remekel: a zenészek mellett egy emberként gondoskodnak az „alapzajról”, közösen szólaltatják meg Khell Zsolt fából, üvegből, műanyagcsövekből és fémlemezekből álló függődíszletét.

Mohácsi János rendezése erős, mondanivalója többrétegű, így már előadás közben is végig gondolkodásra készteti a nézőjét. Színészvezetése legtöbbször pontos, helyenként (főleg a tömegjeleneteknél) lehet egy idő után érezni, hogy jobb híján annyi tanáccsal látta el a szereplőket, hogy jó hangosan és jó hosszan kiabáljanak, ennek következtében akad egy-két jelenet, amely elnyújtottnak, oda nem illőnek hat. De az intimebb, érzékenyebb részek arcul csapják az embert – és ezek kárpótolhatnak minket mindenért.

Emlékezzünk és tanuljuk belőle – talán így lehetne leginkább összefoglalni a végső konklúziót, legalábbis bennem még napokkal később is ez élt. Emlékezzünk és tanuljunk – ha így teszünk, lehet még ez egyszer egy szebb és jobb Magyarország.

Závada Pál azonos című regénye nyomán írta: Mohácsi István és Mohácsi János
Dramaturg: Mohácsi István
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Díszlettervező: Khell Zsolt
Zene: Kovács Márton
Rendező: Mohácsi János

A bemutató időpontja: 2018. május 13. – Radnóti Színház

A cikk a 2018. május 12-én 19 órakor kezdődő előadás (előbemutató) alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Radnóti Színház oldaláról és instagram oldaláról származnak (fotós: Dömölky Dániel)