2018. feb 04.

#Orfeusz, #Eurüdiké (Vígszínház, Házi Színpad, 2016)

írta: John Theatre
#Orfeusz, #Eurüdiké (Vígszínház, Házi Színpad, 2016)

#Orfeusz, #Eurüdiké – ahogyan a cím is jelzi, Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán a több évszázados mítoszt mai viszonyok közé helyezi kortárs táncelőadásukban, amelynek a Vígszínház Házi Színpada ad otthont.foto_1xenr5c6rnyk5sl_1vj2wdwg9x5oekf_rb_1000x800.jpg

A legenda szerint, miután a halál elragadja Orfeusztól szerelmét, Eurüdikét, a férfi alászáll a holtak birodalmába, ahol zenéjével meglágyítja Hádészt. Az alvilág istene ezért új esélyt ad a szerelmeseknek: a nő visszatérhet az élők közé, de azzal a feltétellel, hogy Orfeusz mögött kell haladnia, de a férfi nem nézhet hátra. Orfeusz ennek nem tesz eleget, így a szerelmesek végleg elszakadnak egymástól.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_10bdkeygsqtsqkj_rb_1000x800.jpg

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix közel 50 perces előadása ezt a mítoszt veszi alapul, és gondolja újra: Eurüdiké nem az alvilágba, hanem a XXI. század poklába kerül. Orfeusz ide is követi, azonban nem képes elfogadni a kortárs eszméket, így végül örök boldogtalanságra ítéltetik. Nagyjából ezt lehet leszűrni a Házi Színpad előterében található szóróanyag ismertetőjéből. Az már más kérdés, hogy mi jön át a nézőnek mind ebből.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1bp8jnlcrn8pd2o_rb_1000x800.jpg

Megvallom őszintén, nekem az #Orfeusz, #Eurüdiké volt az első táncszínházi élményem. Előtte sem balettet, sem más ilyen jellegű előadást nem láttam, így különösen kíváncsi voltam arra, vajon sikerül-e értelmezni, nyomon követni egy olyan történetet, amelyet pusztán a zene és a tánc mesél el. Sajnos nem tudom azt mondani teljes bizonyossággal, hogy szerencsével jártam, így inkább csak a benyomásaimat, érzelmeimet tudom leírni.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1fyuzqfvf06obie_rb_1000x800.jpg

A kortárs műfaj nagyon szélsőséges skálán mozog: szinte minden belefér, bármilyen messzire el lehet menni a művészet nevében – az pedig már az egyén befogadóképességétől függ, hogy mennyit ért meg belőle, mennyiben lesz valóban művészi, amit lát. Az #Orfeusz, #Eurüdiké pedig pont egy ilyen darab. Ha a cím, vagy a fentebbi ismertető nem utalna rá, nem feltétlenül lett volna számomra egyértelmű, hogy az előadás a mítoszt dolgozza fel, illetve pontosabban veszi alapul.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1gkclt0ymw9m92o_rb_1000x800.jpg

Az én olvasatomban a darab éppen ezért az Orfeusz-Eurüdiké mítoszt csak keretül használja, de a párkapcsolatot és annak minden aspektusát veszi górcső alá: A Férfiről és A Nőről szól, és a kettőjük közöttük létrejövő szenvedélyes szerelemről, amely egyszerre képes örömet és fájdalmat okozni. Az előadás kezdetén szemtanúi lehetünk az első találkozásnak, a megismerkedésnek, a későbbi veszekedéseknek, a vad és szenvedélyes szerelemnek, ami kialakul kettejük között - majd a lány meghal. Ezt követően Grecsóé a terep pár percig: fájdalmában dühödt táncba kezd, egészen addig, amíg meg nem jelenik újra Simkó, ledérebb öltözetben. A zene is változik: az addigi monoton gépi zúgást idéző dallamot felváltja az elektronikus techno, a visszatért nő pedig erotikus táncba kezd, majd újra találkozik egykori szerelmével. A történet legvégén azonban a férfi is „leereszkedik”, és felveszi ezt a kényszeredett viselkedést.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1pnwimvxawor10r_rb_1000x800.jpg

Én tehát valami olyasmit szűrtem le az előadásból (a nálam okosabbak majd kijavítanak, ha tévedek), hogy Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix a férfi és a nő kapcsolatát kívánták bemutatni. Az előadás második fele az én értelmezésemben akár azt is szimbolizálhatja, hogyan tud megváltozni egy ember (adott esetben a nő, de ez lehetne ugyanúgy a férfi is), ha teljesen új környezetbe kerül, hogy megpróbáljon beilleszkedni. (Teszem azt, akár vidékről egy nagyvárosba kerülő egyetemista.) A férfi pedig próbálja tartani vele a lépést, hogy ne veszítse el, de ezáltal saját magát adja fel.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1wmaw9v7rj6cub7_rb_1000x800.jpg

Ezen felül azonban az előadás közben több gondolat is megfogalmazódott bennem. Egyrészt, a színházakban nagyon szeretem a kamara-előadásokat, pont azért mert ebben az intimitásban, amit a szűk tér jelent, a színészi játéknak nagyon őszintének kell lennie. Ebben az esetben azonban ez az intim tér nem egyszer feszélyező volt. Nem tartom magam prűd embernek, vagy olyannak, aki megbotránkozik azon, ha erotikával találkozik a színpadon, de megvallom őszintén, eléggé meglepődtem, amikor a darab egy pontján mind Grecsó, mind Simkó Beatrix félmeztelenre vetkőzött (tőlem egyméternyi távolságban). Az első pillanatokban ezt öncélúnak tartottam (sőt, amikor ismételten egymás „bántalmazására” került sor, sajnos akarva-akaratlanul felidéződött előttem a nem túl minőségi A szürke ötven árnyalata is), de utána rájöttem, hogy épp a tánc az a műfaj, amit a legkevésbé lehet ezzel a váddal illetni. Mert miről is szól tulajdonképpen a tánc a kezdetek óta? A nő csábításáról és a férfi hódításáról. Így (ha talán nem is természetes, de) érthető, hogy miért választotta a két táncos az erotikával túlfűtött szerelmet ily módon láttatni. Arról nem beszélve, hogy így még hangsúlyosabbá vált a test mozgása, amelyekkel csodákat műveltek.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1m7s7ucalen0tey_rb_1000x800.jpg

Mert ha nem is értjük meg a történetet vagy a mondanivalót, az vitathatatlan, hogy gyönyörű dolgokat láthatunk. Igaz, helyenként volt, ahol kissé unalmasabb volt a koreográfia, de cserébe nem egy olyan jelenetet kapunk, amely sokáig megmaradhat az emlékezetünkben. Nekem nem egyszer a cirkuszi artisták jutottak eszembe (és ezt most a lehető legpozitívabb értelemben írom): amikor őket nézem, akkor mindig elgondolkozom, hogy milyen csodálatos dolgokra tudják használni a testüket. Itt sem volt másképp: nem egy koreográfiánál egyik ámulatból a másikba estem (meg azért néha meg is ijedtem, hogy valami baj történik, amikor Grecsó alig pár centivel a föld felett kapta el a zuhanó Simkót), és minden tiszteletem a két táncosé, hogy ezt a háromnegyed órát ekkora intenzitással táncolták végig. És tulajdonképpen a lényeg talán így is átjött: ilyen a szerelem, tüzes, eleven, látványos, mindent elpusztító.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1frwa69ciqndfn4_rb_1000x800.jpg

Az intim térhez visszatérve: színházi előadásoktól eltérően meglehetősen sokszor vették fel a szemkontaktust az első sorban ülőkkel a táncosok. Sőt, amikor Eurüdiké a XXI. századba kerül, Simkó pár percen keresztül kimondottan egy-egy nézőnek táncolt, folyamatosan váltva őket, ami szintén egy görbe tükör a mai világnak.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1bvsljp8cgtupqo_rb_1000x800.jpg

A látványvilág (Dömölky Dániel munkája) abszolút minimalista, letisztult: egy fehér szőnyegen, egy fekete keret alatt táncolnak a szereplők, amelyet fentről világít meg egy lámpa. A nézőteret a korábbiaktól eltérően úgy alakították ki, hogy a nézők a színpad két végén, egymással szemben ülnek. Ez csak egy-két jelenetnél okozhat problémát. Példának okáért, volt egy rész, ami pont előttem zajlott: Simkó a földön feküdt, Grecsó pedig – mellette állva – megrendült arccal tekintett rá. Én személy szerint láttam a színészi játékot, a mimikájukat, de a közönség másik fele ez idő alatt csak a férfitáncosunk hátát csodálhatta, ami az ő esetükben talán zavaró lehetett.

foto_1xenr5c6rnyk5sl_1kequbitovwhivr_rb_1000x800.jpg

Összességében egy nagyon érdekes előadásnak lehettem szemtanúja. Abszolút nem bántam meg, hogy elmentem (minden új dolgot ki kell próbálni), de azért még gondolkodnom, emésztenem kell a látottakat. És ki tudja, lehet idővel ismételten megpróbálkozom egy hasonló darabbal.

Zene: Gryllus Ábris
Látvány: Dömölky Dániel
Koreográfia: Simkó Betrix, Grecsó Zoltán

A bemutató időpontja: 2016. október 22. – Vígszínház, Házi Színpad

A bejegyzés a 2018. február 3-án 19 óra 30 perckor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Vígszínház oldaláról származnak! (fotós: Dömölky Dániel)

Szólj hozzá

2018 Vígszínház Táncszínház Házi Színpad Grecsó Zoltán Simkó Beatrix #Orfeusz #Eurüdiké