2018. máj 04.

A Budapesti Operettszínház 2018-19-es bemutatói

írta: John Theatre
A Budapesti Operettszínház 2018-19-es bemutatói

A színházi évad végéhez közeledve egyre több színház teszi nyilvánossá a következő szezon bemutatóit. Cikksorozatunkban először a Budapesti Operettszínház új bemutatóiról rántjuk le a leplet.

 30443641_1821647171190642_1696628297734757038_n.png

A Budapesti Operettszínház a 2018-19-es évadban hét régi-új bemutatóval készül, ezek közül négyet a Nagyszínpadon, kettőt a Kálmán Imre Teátrumban, egyet pedig a Raktárszínházban láthatunk. Új rendezőt is avatnak Boross Martin személyében, és a korábbi évekhez hasonlóan musicalt, klasszikus nagyoperettet és operát is láthatunk a színházban.

szekelykriszta_n.jpg2018. szeptember 20-án mutatják be az István, a királyt a Nagyszínpadon, Székely Kriszta (Kreatív kapcsolatok, Kékszakáll) rendezésében. A Szörényi-Bródy rockoperát először a bajai közönség láthatja 2018. augusztus 24-26. között, az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel együttműködésében kerül színpadra. A bajai szereposztás pár hete nyilvánossá vált, de most már a másodszereposztás is tudható. István szerepében Kocsis Dénes és Varga Tamás lesz látható, Koppányként Dolhai Attila és Feke Pál lép színpadra. Saroltot Polyák Lilla és Siménfalvy Ágota alakítja, Gizellát Maros Bernadett és Zámbó Brigitta. Asztrik szerepét Homonnay Zsolt és Magócs Ottó ölti magára, Torda táltos Szomor György és György Rózsa Sándor lesz. Laborc szerepét Kerényi Miklós Máté kapta, Rékaként Gubik Petrát és Kálmán Petrát tekinthetjük meg. A három magyar úr: Szabó P. Szilveszter/Langer Soma, Földes Tamás/Pálfalvy Attila és Mészáros Árpád Zsolt/Kiss Zoltán. Koppány feleségei: Dancs Annamari/Bódi Barbara, Faragó Alexandra/Fekete-Kovács Veronika és Szendy Szilvi/Ábrahám Gabriella. Végül, de nem utolsó sorban Gömöri András Máté és Barkóczi Sándor a német lovag szerepében.

rethly_n.jpg

Régi adósságát törleszti a színház a soron következő nagyszínpadi bemutatóval: 2018. november 30-án mutatják be Fényes Szabolcs Maya című revüoperettjét Réthly Attila (Nők az idegösszeomlás szélén, Én és a kisöcsém, Dorian Gray, Amerikai komédia) rendezésében. Az 1931-ben íródott darab főbb szerepeiben Fishl Mónika, Bordás Barbara, Peller Anna, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Gömöri András Máté, Kerényi Miklós Máté és Peller Károly lesz látható.

beres_n.jpg2019. április 26-án a Nagyszínpad egy musical-bemutatónak is helyt ad: érkezik Richard Rodgers és Oscar Hammerstein musicalje, a Liliom – Carousel, amely Molnár Ferenc klasszikusa alapján készült. A magyar szerző darabját olyan neves zeneszerzők kívánták megzenésíteni, mint Puccini vagy Gerschwin, azonban musical csak 1945-ben született belőle. A darabot a Time magazin 1999-ben a XX. század legjobb musicalének választotta, a mű legnagyobb slágere, a „You’ll Never Walk Alone” a végzős amerikai egyetemisták diplomaosztóján minden évben elhangzik, de a Liverpool futballcsapat szurkolótábora is ezt a dalt választotta himnuszául. A Budapesti Operettszínház előadását Béres Attila (Menyasszonytánc, Rebecca, A chicagói hercegnő, Lili bárónő) rendezi, a szereposztást később teszik közzé. (És kis érdekesség: a színdarab eredeti – prózai – változatát a Vígszínház tűzi műsorára a következő évadban.)

8.jpgAz utolsó nagyszínpadi bemutatóra még több mint egy évet várnunk kell: Kálmán Imre Marica grófnő klasszikus operettjével nyitotta meg a kapuit a felújított Operettszínház 2003-ban. A KERO-rendezte darab – kisebb-nagyobb megszakításokkal – azóta is állandó eleme a színház repertoárjának, az idei évadban tartották a 250. előadást, és szerte a világban több mint 10000 alkalommal játszották. 2019. június 27-én Szabó Máté (Sybill, A víg özvegy, A régi nyár) rendezésében, egy év szünet után lesz ismét látható.

A Raktárszínház ad otthont a színház kortárs opera-(ős)bemutatójának: Raymond J. Lustig és Matthew Doherty Semmelweis című műve 2018. szeptember 28-tól lesz látható. A darab doktor Semmelweis Ignác életét dolgozza fel, a librettót Szabó T. Anna ülteti át magyarra. Az előadás rendezője Boross Martin, a főbb szerepekben Szabó P. Szilveszter, Frankó Tünde, Nádasi Veronika és Lévai Enikő lesz látható.

Egy új mesejáték sem maradhat ki a bemutatók sorából, 2018. október 25-én debütál a Tündér Lala című darab. Szabó Magda regényéből Darvas Benedek és Ádám Rita készített musicalt, amelyet a Kálmán Imre Teátrumban mutatnak be Szenteczki Zita (Szegény Dzsoni és Árnika) rendezésében. A dalszöveget – hasonlóan a fiatal rendező korábbi darabjához – Závada Péter írja, a szövegkönyvért Kautzky-Dallos Máté felel. A főbb szerepekben többek között Gábor Márkó stúdiós növendék, Auksz Éva, Füredi Nikolett, György-Rózsa Sándor, Szentmártoni Norman, Földes Tamás, Siménfalvy Ágota és Lehoczky Zsuzsa lesz látható.

102.jpgVégül, de nem utolsó sorban (és tényleg nem!) szintén a Kálmán Imre Teátrumban kerül bemutatásra Kovács Adrián és Galambos Attila Szerb Antal A Pendragon legenda című regénye alapján írt musicalje. A 2019. május 10-én, szintén ősbemutatóként érkező darabot Somogyi Szilárd (Abigél, Elfújta a szél, Isten pénze, Lady Budapest, Ördögölő Józsiás, Szép nyári nap, Oltári srácok, Luxemburg grófja) rendezi, a szereposztás még itt sem publikus.

A következő évad egy meglepetés előadásnak is helyt ad: a Szegedi Szabadtéri Játékok után a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán lesz látható 2018. szeptember 8-tól Alan Menken és Glenn Slater világsikerű musicalje, az Apáca Show. A Zikkurat Színpadi Ügynökség produkcióját Szente Vajk (Meseautó, Tanulmány a nőkről) rendezi, a főbb szerepekben Peller Anna, Sári Évi, Molnár Piroska, Janza Kata, Alföldi Róbert, Szabó P. Szilveszter, Feke Pál és Peller Károly lesz látható.

A színház repertoárján marad A chicagói hercegnő, A víz özvegy, az Abigél, az Elfújta a szél, az Ének az esőben, a Kékszakáll, a Mágnás Miska, az Oszi-boszi és a Rebecca. A Jövőre, veled, itt! a következő évadtól a Karinthy Színház műsorán lesz látható.

Szólj hozzá

Budapesti Operettszínház Bemutatók