Elfújta a szél (Budapesti Operettszínház, 2013)

Hosszú évek óta fut – közepes sikerrel – a Budapesti Operettszínházban Gérard Presgurvic második musicalje, az Elfújta a szél. Ahogyan a regény és a belőle készült film is különleges a maga műfajában, úgy a darab magyarországi változata is igazi színháztörténeti kuriózumnak számít.

edv_0915.jpg

Gérard Presgurvic az itthon is hatalmas sikereket elért Rómeó és Júlia után felesége javaslatára zenésítette meg Margaret Mitchell világhírű történetét. A 2003-as franciaországi premieren Scarlett szerepét a zeneszerző lánya, Laura Presgurvic alakította. A darab, ahogyan hazájában, nálunk sem ért el zajos sikert, aminek feltételezhetően több oka is van.

bcex16.jpg

A történetet összefoglalni – vagy egy frappáns szinopszist írni – nehéz vállalkozás, hiszen maga a cselekmény rendkívül terjedelmes és szerteágazó, ahogyan a regénynek, és így a musicalnek is számos olvasata lehet. No meg azért is, mert feltehetően kevés az olyan ember, aki még nem hallott semmit Scarlett O’Hara és Rhett Buttler viharos szerelméről. Azonban, hogy ne érje szó a ház elejét, álljon itt egy pár mondat: az amerikai polgárháború idején játszódó történet főhőse a 16 éves Scarlett, az elkényeztetett úrilány, akit a bolondozáson, a játékon és a fiúk fejének elcsavarásán kívül nem sok minden érdekel. Legnagyobb vágya, hogy feleségül menjen Ashley Wilkeshez, akibe gyerekkora óta szerelmes. Azonban Ashley a Tarán tartott kerti partin Melanie Hamiltont jegyzi el, így Scarlett bosszúból hozzámegy a lány testvéréhez, Charleshoz. Miközben a polgárháború egyre nagyobb méreteket ölt és a férfiak bevonulnak katonának, Scarlett Atlantába költözik, ahol ismét találkozik Rhett Buttlerrel, a szélhámos úriemberrel, akinek feltett szándéka, hogy egyszer megszelídíti és feleségül veszi a fruskát.

edv_1611.jpg

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy minden hibája ellenére, nekem egyik nagy kedvencem a történet musical-verziója. Jóval a magyarországi bemutató előtt rongyosra hallgattam a zenéjét, és számtalanszor megtekintettem a francia verziót. Kétségtelen, hogy Presgurvic nagyban épített arra a zenei alapra, amely a Rómeó és Júlia kapcsán már egyszer bevált. Az Elfújta a szél hangzásvilága szinte teljes mértékben megegyezik a nagy elődével, ahogyan nem egy dalt is könnyen meg lehet feleltetni a korábbi musical számainak. Ellenben akadnak új dalok, új zenei motívumok is, amik számomra erőssé teszik a darabot, és könnyen el tudok vonatkoztatni attól, hogy Presgurvic saját magát vádolhatná plagizálással. (Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy nem teljesen értem a vádaskodókat: Lévaynak, Schönbergnek és Webbernek is vannak motívumai, amik minden egyes darabjukban visszatér, hiszen minden zeneszerzőnek van egy stílusa, ami alapján könnyedén be lehet azonosítani, így Presgurvicet élesen bírálni ezért nem teljesen fair.)

cygj24.jpg

Ami feltehetően még a francia verzió könnyen feledhetőségéhez (vagy mondhatjuk bukásához) hozzájárult, hogy Presgurvic igen szabatosan dolgozta fel a több mint 1000 oldalas regényt. A magyar alkotók (Kerényi Miklós Gábor, Somogyi Szilárd) ráéreztek, hogy ha itthon is minimális prózával, a dalok laza láncolataként, szinte koncertszerűen kívánják bemutatni a musicalt, az csúfos bukás lenne. Így a darabot teljes egészében átírták, ami a valóságban úgy nézett ki, hogy a szólókból duettek, tercettek lettek, nem egyszer más szereplő(k) szájába adták a szavakat, énekhangokat, mint az eredetiben, több repríz született, és a cselekmény is hűebben követi mind a regény, mind a film történéseit. (Talán túlzónak is tűnhet, hogy a plakáton Presgurvic neve íróként és zeneszerzőként van feltüntetve – pontosabb lenne a megjelölés, ha azt írnák: „zenéjének felhasználásával” készült. Különösen annak fényében, hogy a Szállj, úgy ahogy a szél eredetileg egy jubileumi Rómeó és Júlia előadáshoz íródott.)

edv_0549.jpg

Persze, a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen nem csak a zeneszerző engedélye kellett a változtatáshoz, hanem a Margaret Mitchell Alapítványé is, akik több ponton is beleszóltak a magyar verzióba. Így fordulhatott elő, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon még Mammyként színpadra lépő Nádasi Veronika a kőszínházban már Suellenként (Scarlett testvéreként) tért vissza, ugyanis a jogtulajdonosok kikötötték, hogy a színes bőrű szereplőket csak afroamerikai színészek játszhatják. Amivel nem is lenne túl nagy gond, de Magyarországon nehéz találni olyan énekest, aki minden tekintetben megfelelne az elvárásoknak, és kvázi főszerepet lehet bízni rá. Így Mammy karaktere 2013 decemberében mellékvágányra került, viszont a cselekménybe behozták Scarlett családját (az ősbemutatón csak az apa, Gerald O’Hara volt színen), amely a főhős jellemfejlődésének adott egy plusz löketet. A legújabb verzióban már ismét Nádasi Veronikát köszönhetjük Scarlett dadájának szerepében és a Suellen-szál is megmaradt, így gyakorlatilag a mostani a legteljesebb változat, amit Magyarországon láthattunk.

uf5f11.jpg

Több helyen találkoztam azzal a felvetéssel is, hogy míg a Rómeó és Júlia egy mindenkor érvényes mondanivalóval bír (és ezért van létjogosultsága az újabb és újabb feldolgozásoknak), addig az Elfújta a szélből hiányzik az aktualitás. Ezzel megint csak nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen ennek a műnek is több rétege van, csak jobban bele kell mélyedni. A musical tulajdonképpen három síkon mozog. Az egyik, és talán a legkevésbé hangsúlyos, az a polgárháború, ami a háttérben zajlik, azonban mégis kihatással van a szereplők életének alakulására. Ez nagyjából a második felvonás első negyedéig tart, utána kizárólag Scarlett és Rhett kapcsolata kerül a középpontba. Egy háború behozatala bármilyen műbe önmagában is roppant aktuális, hiszen mindenkit érint valamilyen módon, mindig vannak áldozatok, ez pedig az ókortól kezdve napjainkig örökérvényű.

zf5a4.jpg

Ennél azonban sokkal fontosabb Scarlett jellemfejlődése, amely igazi kihívás elé állítja az azt játszó színésznőt. Ritka az ilyen nagyívű szerep a musicalirodalomban, így talán nem véletlen, hogy az egyik szereposztásban Vágó Zsuzsi kapott lehetőséget a megformálására. A színésznő már többször bizonyította (Miss Saigon – Kim, Rebecca – Én, Abigél – Vitay Georgina), hogy remekül megbirkózik a naív és/vagy elkényeztetett kislányból komoly, felnőtt nővé érő szerepekkel, ez most sincs másként. Vágó kiválóan alakítja a gazdag úrilányt, aki mindent megkap, amit csak akar – ez alól kivétel Ashley Wilkes szerelme. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Scarlett nem szerelmes a férfiba, az csak a vágyának egyik tárgya – amit nem tudott megszerezni, és éppen ezért ragaszkodik hozzá annyira. A történet végén erre a nő is ráébred, ahogyan arra is, hogy mindvégig Rhett volt az, akit igazán szeretett, de későn eszmél fel: férjével addigra elválnak az útjaik. Nézőként eleinte ellenszenves is lehet Scarlett karaktere, akkor kezdünk csak szimpatizálni vele, amikor ráeszmél hibáira, megbánja azokat. Már-már mi is megbocsátunk, drukkolunk neki, éppen ezért fájó, hogy a boldog vég elmarad. De mindennek ellenére mégis ott él a remény: Scarlett visszatér Tarára, hogy újból felvirágoztassa azt, és – talán – visszaszerezze Rhett szerelmét.

nlkb5.jpg

És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol kicsit mélyebben a felszín alá kell néznünk, hogy a mű igazi mondanivalójával találjuk szembe magunkat. Ahogyan Gerald O’Hara fogalmaz a darab legelején: „a föld az, ami megmarad”, „ezért érdemes élni, harcolni, meghalni”. Tara az otthont és a családot szimbolizálja a darabban, amit eleinte Scarlett sem ért, hogy miért olyan fontos az apja számára. Azonban idővel rájön, hogy valóban Tara (vagyis a család) az egyetlen biztos pont az életében, és éppen ezért határozza el, miután a tényleges családját elveszíti, hogy Tarát kell megóvnia. Gerald igen rövid szerepe éppen ezért válik kiemelten fontossá, hiszen ő indítja el ezen az úton Scarlettet, ráadásul megkapta a musical az egyik legszebb szólóját, amely Szomor György előadásában a darab emlékezetesebb jelenetévé válik.

szuiedv_9401.jpg

Ami számomra pozitívum, hogy Somogyi Szilárd rendezése nem kívánja modern környezetbe helyezni a cselekményt, ehhez igazodnak Bátonyi György látványos és impozáns díszletei és Velich Rita szintén korhű ruhái. (Habár itt meg kell jegyezni, hogy a háború utáni években már megjelennek a modernebb vonások a ruhákon, ezzel is mutatva, hogy minden tekintetből új korszak vette kezdetét.) A rendezés a korábban már bevált elemekből épül fel, ugyanakkor jól ellavíroz a különböző technikák között, így ebben az esetben nem éreztem az önismétléseket zavarónak. Duda Éva koreográfiái is hozzák a tőle elvárt és megszokott színvonalat.

atue17.jpg

Ellenben bármennyire is nagy kedvencem ez a musical, nehezen tudok elmenni amellett, hogy az általam legutóbb látott előadás mennyire gyenge volt. Végig úgy éreztem, mintha egy főpróbát látnék. Anélkül, hogy bárkit is kiemelnék, az alábbiakat tudom példának hozni: a színészek későn érkeztek be a jelenetre (ez leginkább ott volt feltűnő, ahol olyan énekesek próbáltak improvizálni, akiknek nincs színészi végzettségük), többször elfelejtették a szöveget (a súgót a földszint legutolsó sorából is hallani lehetett), belekavarodtak a dalszövegbe, a mikroport nem szólt (természetesen ez az, amiről nem a színész tehet, a technika ördöge bárkit megtréfálhat), az énekesek és a zenekar pedig gyakran elcsúszott, szétesett. Ha egy-egy apróbb baki fordul elő, azt meg sem említeném, de az roppant zavaró volt, hogy gyakorlatilag nem telt el tíz perc anélkül, hogy ne lett volna egy gikszer. Mindennek talán az az oka, hogy az előadás nincs állandóan műsoron, inkább blokkokban játsszák (idén például csak tavasszal), de könnyen megeshet, hogy az Operettszínháznak sok a négy játszóhely (és a külföldi turné) egyszerre, a színészek márpedig fáradnak. Ráadásul a második felvonásra megint ugyanazt éreztem, mint a Rebeccánál: a zenekar (Bolba Tamás vezényletével) ismételten megfáradt, elveszítette azt a lendületet, ami az első felvonás alatt még megvolt.

mpne50.jpg

A kettős szereposztásnál ritka, amikor egy adott szerepben mindkét (vagy mindhárom) színész kiválóan alakít. Ennek esett áldozatául Szerényi László is, aki Rhett Buttler úriember vonásait emeli ki játékában, de nem sok csibészség, komiszság fedezhető fel nála. A drámai vonásokban erősebb, énekhangja tiszta és érzelmes. Viszont, aki látta ugyanezt a szerepet Szabó P. Szilveszterrel, az tudja, hogy mit hagy ki, ha éppen a másodszereposztást fogja ki. Utóbbi ugyanis – tőle megszokott módon - széles skálán mozogva formálja meg Rhett karakterét, nála jóval többször megjelenik a humor és a szenvedély, jóval látványosabb a gesztikulációja, a mimikája.

images_20228.jpg

Nádasi Veronika – aki, mintahogyan fentebb is utaltam rá, az átalakítások legnagyobb áldozata – kiválóan hozza Mammy karakterét. Aki ismeri a színésznő munkásságát, gondolkodás nélkül ráosztaná a szerepet, annál is inkább, mert a társulatban rajta kívül nincs még egy olyan tag, akire igazán illene a szerep. (Talán ezért sem kapott váltót ebben az előadásban a legutóbbi felújítás óta.) A musical legjobb dalait ő énekli, amiért Nádasi szemmel láthatóan roppant hálás, annál is inkább, mert különleges az ő félig-meddig kívülálló karaktere. Ő nyitja és zárja a darabot, ezáltal igazi főszereplővé válik, a fináléban pedig egy aktuális probléma is megfogalmazásra kerül.

edv_2800.jpg

Belle, a prostituált szerepében Janza Kata brillírozik, ő még azon kevés színésznők egyike az Operettszínházban, aki képes mély, emberi érzelmeket adni a karaktereknek. Viszonylag későn lép színre, jelentősége pedig abban rejlik, hogy ő az, aki elfogulatlanul tekint Scarlettre és ítéli meg őt. A második felvonásban tulajdonképpen a kívülállók gondolatainak szócsöve, kimondja azt, amit senki nem mer vagy nem akar, mindeközben saját, magánéleti szála is erős.

edv_1536.jpg

Veréb Tamásnak Ashley Wilkes szerepe volt a debütálás az Operettszínházban, és öröm látni, hogy mennyit fejlődött az elmúlt közel öt év alatt. Kapott egy remek szólót, amely után jogosan jár neki a vastaps. A szereppel azonban még mindig nem tud sok mindent kezdeni, ami nem pusztán egyedül neki róható fel, Ashley karaktere és minden jellemvonása abban merül ki, hogy jóképű és –lelkű, éppen ezért érthetetlen elsőre, hogy mit is látott meg benne Scarlett. Szintén egy fülbemászó dal jut osztályrészül Melanie Hamiltonnak, akit Bíró Eszter kelt életre. Bíró színészileg remekel a naiva szerepében (már amennyire remekelni lehet benne), a magas hangokkal azonban igen megküzdött, sajnos ezen az előadáson gyakran volt bántóan hamis. De hiába minden igyekezet, nem túl szerencsés választás őt tenni Veréb Tamás mellé, hiszen olyan nagy a két színész között a korkülönbség, hogy amikor együtt vannak a színen, hamarabb jut a nézőnek az eszébe, hogy anya-fiú–, semmint párkapcsolat van közöttük. (Mondják, színházban nincs igazán kor, de azért lássuk be, hogy mégis van.)

edv_2222.jpg

Tony Fontaine karaktere az eredeti francia verzióban egy rabszolga volt (a kezdetleges magyar változatban forradalmárként szerepelt), pontosabban a két nagydalát egy teljesen más karakter énekelte. A hazai változatban Scarlett egyik udvarlójaként láthatjuk, akinek testvére, Peter (Gömöri András Máté) a háborúban veszíti életét (így kapcsolódik a fájdalomról és a háború borzalmairól, valamint az emberi kegyetlenségről szóló dalszöveg a karakterhez). Kocsis Dénes alakítása meggyőző, de ezen az előadáson ő is visszavett a lendületből, kevés energiával dolgozott.

edv_1124.jpg

A kőszínházi bemutató során hozták be Suellen (Füredei Nikolett) és Ellen O’Hara (Ullmann Zsuzsa) karakterét a darabba. Míg utóbbinak viszonylag nyúlfarknyi a szerepe, addig Suellen szerepeltetése különösen indokolt, hiszen Scarlett tőle csábítja el Frank Kennedyt (Barkóczi Sándor), így tovább mélyül a főhős jelleme.

51vc34.jpg

Kisebb szerepben látható még Felföldi Anikó, aki Pittypat humoros figurájával a feszültséget hivatott oldani. Pálfalvy Attila Dr. Meade-ként ismét bebizonyítja, hogy nincs kis szerep, csak kis színés, hiszen pár mondattal rendelkező szerepéből is kihozza a maximumot. Egyszere tud drámai és komikus lenni, arcjátékával kellemes emlékként élhet a nézőkben. Miklós Attila Jonas Wilkersonként erőteljes fellépéssel tűnik fel a színen, csupán egyetlen dal jut neki, de él a lehetőséggel, és minden energiájával jelen van.

h0qz6.jpg

Az Elfújta a szél nem lesz igazi klasszikus, mindenki által ismert musical, de talán nem is akar ilyen babérokra törni. Léteznek ettől sokkal jobb zenés darabok, de bőven akadnak rosszabbak is. Számomra viszont a teátrum jelenleg játszott előadási közül a legjobb ötben benne van – bár ez nem feltétlenül ennek a darabnak az érdeme, inkább a repertoár nagy részének a hibája.

Zeneszerző-szövegíró: Gérard Presgurvic
Magyar változat: Kerényi Miklós Gábor, Somogyi Szilárd
Díszlettervező: Bátonyi György
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Duda Éva
Rendező: Somogyi Szilárd

A bemutató időpontja: 2013. július 26. (Szegedi Szabadtéri Játékok), 2013. december 13. (Budapesti Operettszínház)

A cikk a 2018. április 29. napján 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók (Kállai-Tóth Anett munkái) a Budapesti Operettszínház oldaláról származnak!