2018. sze 29.

István, a király (Budapesti Operettszínház, 2018)

írta: John Theatre
István, a király (Budapesti Operettszínház, 2018)

A bajai szabadtéri előadásokat követően szeptember végétől kőszínházban is látható lesz a Budapesti Operettszínház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség bemutatója, az István, a király. Bátran kijelenthetjük, hogy Szörényi Levente és Bródy János által írt rock-opera a legnépszerűbb zenés színműnek számít hazánkban, melyet ezúttal Székely Kriszta állított színpadra.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek17.jpg

Az István, a király ősbemutatójára éppen 35 évvel ezelőtt, 1983. augusztus 18-án került sor az azóta Királydombnak nevezett helyen, szabadtéren. A rock-opera azóta is töretlen népszerűségnek örvend, nem telik el úgy év, hogy ne játszanák valahol. 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház repertoárján volt látható, de minden ötödik évben, az évfordulóra való tekintettel nagyszabású produkcióval készülnek. 2003-ban Csíksomlyón, 2008-ban a Papp László Sportarénában (ezt az előadást előzte meg A Társulat nevű televíziós műsor, amely lényegében a castingnak felelt meg), 2013-ban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon ünnepelték a mű megszületését. Idén – először Baján, majd a Budapesti Operettszínházban – annak a Székely Krisztának a rendezésében éled újra a történet, akinek a (véleményem szerint) a tavalyi évad legjobb zenés színházi produkcióját (Kékszakáll) köszönhettük.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek20.jpg

Annyi bizonyos, hogy az István, a királyt több szempontból is óriási kockázat újból és újból elővenni. Egyfelől nagyon sokakban élénken él még a híres Királydombi előadás, köszönhetően a felvételeknek, továbbá generációk nőttek fel a dalokon, amelyeket a mai napig Varga Miklóshoz, Vikidál Gyulához, Deák Bill Gyulához és a többi színészhez kötünk. Az új bemutatónak azonban nem csak a „nagyok” emlékével kell felvennie a küzdelmet, hanem magának a történetnek és a körülötte kialakult kultusznak is meg kell felelnie. Történelmi színházi előadást modernizálni nem minden esetben érdemes (különösen, ha az az államalapító királyunkról szól), ugyanakkor mégis kell újat, eredetit tartalmaznia.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek24.jpg

Az előadás a letisztult, ugyanakkor helyenként középkori fantasyra hajazó látványvilágával és jelmezeivel kortalanná válik, így nagyobb tér jut a szereplők jellemének és az egymáshoz fűződő viszonyuk elmélyítésének. Székely olvasatában Istvánt többnyire megtört, esetlen emberként is láthatjuk, akinek igen fiatalon kell átvennie apja helyét fejedelemként, miközben nagybátyja hatalomvágyától félve kell(ene) uralkodnia. Azáltal, hogy a rendezés a történet emberi oldalára fókuszál, valamint azokra a problémákra, amelyekkel a mai generáció is azonosulni tud (jelesül a felnőtté válás), elveszni látszik a mű eredeti mondanivalója, vagyis a tisztelgés az államalapítás, a kereszténység felvétele előtt.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek18.jpg

És ez az a pont, ahol egy pillanatra meg kell állnom. Vitathatatlan ugyanis, hogy Szörényi Levente zenéje (amely az estén Szabó Mónika lendületes és érzelmekkel teli vezényletével szólalt meg) és Bródy János dalszövegei zseniálisak önmagukban, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy maga az István, a király színpadi előadásként több sebből vérzik. Az ősbemutató idején és az azt követő években az erősen nacionalista érzelmeknek és a kialakult kultusznak köszönhetően nagyfokú szakralitás vette körül a darabot, amely – finoman szólva is – eltakarta annak hibáit. Biztos vagyok benne, ha most, 2018-ban kerülne először bemutatásra, jóval kevesebb visszhangot kapna, és ha bukás nem is lenne belőle, de pár év alatt a feledés homályába veszne.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek5.jpg

Az előadás maga (önismétlő) dalok laza kapcsolatából áll, prózát vagy recitativókat egyáltalán nem hallhatunk, ennek köszönhetően felvillanó „életképeket” kapunk csupán, amely – jobb esetben – összeáll valamennyire kerek egésszé. Különösen kaotikus az első felvonás eleje: a túlságosan hosszú és önmagában unalmas nyitányt követően szinte minden szereplő megjelenik a színen a következő 20 percben, de nagyon kevesükről derül ki a darabból, hogy pontosan ki is ő. Ha az ember ismeri előre a szereposztást (no meg a történelmet), a színészekhez tudja kötni a karaktereket, de ez nem mentesíti a szerzőket a rossz dramaturgia alól. (Ilyenkor mindig arra kell gondolni, hogy ha valaki először látja ezt a társulatot játszani, akkor mennyit értene meg a cselekményből.)

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek16.jpg

Visszatérve a Budapesti Operettszínház előadásához: Székely Kriszta a tőle telhető legtöbbet megtette az érthetőség kedvéért, és azért, hogy igazi színházi mű születhessen meg, amelyben István elsősorban ember, és csak másodsorban államalapító. A kereszténység és pogányság közti küzdelmet éppen csak annyira érinti, amennyire a szöveg megkívánja, habár a színpad két oldalán felállított angyal- és szarvas(?)-szobor, valamint a cselekmény fordulópontjain a háttérben neoncsövekből álló kereszt felbukkanása inkább tűnik erőltetettnek és amatőrnek, mint igazán eredeti ötletnek.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek25.jpg

Az első felvonás vontatottsága és kuszasága mellett ugyan kapunk egy-két erősebb jelenetet, de az igazán emlékezetes részekre a második felvonásig várnunk kell. Valahol kissé ironikus is, hogy az István, a király legjobb dalait éppen a „Koppány vezér” címet viselő blokk tartalmazza, és ez a leginkább összetettebb rész mindközül. A véres, kegyetlen és könyörtelen folytatást és a magasztos befejezést követően az előadás igen megható képsorral zárul: az üres színpadon végül csak a koronázási jelképek (palást, jogar, korona, kard) maradnak, amiket mintha az isteni szeretet fénye venne körül. (Itt felfigyelhetünk egy apró és talán szőrszálhasogatásnak tűnő bakira is: a korona keresztje már itt ferde, holott tudvalevő, hogy az a XVII. században, szállítás közben sérült meg.) Ezt követően elhangzik a Himnusz, amely tulajdonképpen kötelező eleme is lehetne az előadásnak, és nem is érezném hatásvadásznak, ha másodpercnyi szünetet sem tartva nem indulna el közvetlenül utána a tapsrend zenéje, ezáltal kierőszakolva az állótapsot.

42194655_695595334140511_1217098370527526912_n.jpg

Mielőtt rátérnék a színészekre, még egy gondolat erejéig, ám mindezzel szoros összefüggésben vissza kell kanyarodnom ahhoz, hogy Székely Kriszta változatában az emberi érzelmek és kapcsolatok előrébb valók a történelmi háttérnél. Ezt azért is tartom fontosnak kiemelni, mert az eredeti mű „szabályai” szerint Kocsis Dénes nem jó Istvánnak, ahogyan Dolhai Attila sem Koppánynak. Tudom, nem illik őket az elődökhöz hasonlítani (ugyanakkor egy ennyire ikonikus műnél ez szinte elkerülhetetlen), így aki egy fiatalabb Varga Miklóst és egy fiatalabb Vikidál Gyulát vár, csalódni fog. Ugyanakkor a Székely olvasatában készült változatban mindketten igyekeznek megállni a helyüket. Kocsis Dénes Istvánja tanácstalan és tehetetlen félárvaként, boldogtalan házasságban élő férjként is igyekszik megállni a helyét, miközben anyja irányításával kell fel vennie a harcot nagybátyjával. Esendő ember, aki saját magával is többszörösen harcban áll, különösen, a Rékához fűződő érzelmei okán, valamint amiatt is kétségek gyötrik, hogy vérontással elérhető-e a magasztosabb cél (az egységes állam megalapítása). 

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek11.jpg

Dolhai Attila Koppány szerepével tért vissza a musicalek világába (habár a szó szoros értelmében itt sem beszélhetünk musicalről), és bármennyire is meghökkentő volt a színház részéről a döntés, el kell ismerni, hogy Dolhai minden erejével azon volt, hogy megfeleljen a közönségnek. Mindennek ellenére hiányzik belőle az a férfias őserő, ami Koppánnyal együtt járna, és ezen az sem sokat segít, hogy a Szállj, fel szabad madárnál agyoneffektezik a hangját, csakhogy erőteljesebbnek tűnjön. (A hangosítás egyébként általános hibája az előadásnak). Célszerűbb lett volna, ha az ő esetében is jobban elrugaszkodnak a figura eredetijétől, és még több emberi vonással, indokoltabb motivációval ábrázolják.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek2.jpg

Kellemes meglepetés volt viszont számomra Polyák Lilla Sarolt szerepében, akinek alkatához és hangi adottságaihoz tökéletesen illik ez a szerep (sőt, kis túlzással, azt is mondhatnám, hogy az eddigi legjobb alakítást tőle láttam és hallottam). Hűvös eleganciája, büszkesége, vasakarata és magabiztossága mindvégig sugárzott a színpadról, kiválóan hozta az ármánykodó anyát, aki dróton rángatja a fiát Ugyanígy pozitív csalódás volt számomra Gubik Petra (Réka), akinek mindenképpen előnyére vált, hogy most nem kell végig énekelnie egy három órás musicalt. Hangja gyönyörűen szólt, Kocsis Dénessel pedig igazán intim és megható jeleneteket sikerült a színpadra varázsolniuk.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek10.jpg

Aki viszont mindent vitt az előadáson, az György-Rózsa Sándor Torda táltosként. Egyfelől a második felvonás egyik leglátványosabb jelenetét az „Áldozatunk fogadjátok” kapta, és itt lehetett érezni mindazt az erőt, amit Koppánynak és a pogány világnak kellett volna megtestesítenie, ehhez pedig nagymértékben hozzájárult György-Rózsa hidegrázós énekhangja és intenzív színpadi jelenléte. (Habár egy fokkal férfiasabb tetoválást is rajzolhattak volna rá a disney-s madárnál.)

42161631_695593770807334_7986807921059037184_n.jpg

Az István, a király azért is számít különlegesnek, mert minden további szereplő csupán egy-két dal erejéig van jelen, ellenben azokat profi és magas kvalitású énekhanggal bíró színészeknek kell énekelniük, hogy igazán emlékezetes maradjon. Éppen ezért néhol a legkisebb szerepekben is a társulat vezető művészei tűnnek fel, mint például Laborcként Kerényi Miklós Máté (aki ha továbbra is ennyire erőlteti a torokhangot, nem sokáig fogja vinni ezt a szerepet), Asztrikként a kopaszra maszkírozott Homonnay Zsolt, Koppány egyik feleségeként pedig Dancs Annamari. Említésre méltó még Maros Bernadett, aki Gizellát, István nejét játssza, és ha kicsit bátrabb és magabiztosabb énekhanggal rendelkezne, már-már tökéletesnek mondhatnánk.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek15.jpg

Sur, Solt és Bese, avagy a három főúr, akik hol jobbra, hol balra húznak, éppen ahonnan többet remélnek, igen fontos elemei a történetnek, ezért is sajnálatos, hogy ebben a változatban Langer Soma, Pálfalvy Attila és a hosszú idő után a színházba vendégművészként visszatérő Kiss Zoltán nem kapnak nagyobb teret és mélységet, karaktereik megjelenítése idegesítően sztereotípikus.

lg-istvan_a_kiraly_eloadaskepek22.jpg

Ellenben nagy dicséret érdemli a tánckart, akik szinte az előadás teljes ideje alatt a színpadon voltak és mindvégig jelen is voltak, mind testben, mind szellemben. Igaz, talán a színpad ennél jóval kevesebb táncost és kóristát is elbírt volna, ugyanakkor Bodor Johanna és Lénárt Gábor lendületes koreográfiájában mindenkinek jutott elég tér a kibontakozásra.

42182156_695597224140322_421283450754957312_n.jpg

Szükséges volt-e újból elővenni az István, a királyt? Ha a cél az volt, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a rock-operát, akkor a válasz mindenképpen igen, hiszen Székely Krisztának sikerült egy olyan oldalát kidomborítania a történetnek, amelyre a mai fiatalok is fogékonyabbak lehetnek. Ha pedig az lebegett az alkotók szeme előtt, hogy tisztelegjenek a múltunk és a történelmünk előtt, akkor a válasz már nem annyira egyértelmű. Igyekszik ugyan színházi előadásként a lehető legtöbb kritériumnak megfelelni, mégis elveszett mindaz, amiért megszületett 35 évvel ezelőtt ez a mű.

Zeneszerző: Szörényi Levente
Dalszöveg: Bródy János (Boldizsár Miklós: Ezredforduló című drámája nyomán)
Díszlettervező: Cseh Renátó
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Koreográfus: Bodor Johanna, Lénárt Gábor
Rendező: Székely Kriszta

A bemutató időpontja: 2018. augusztus 24. – Baja (szabadtéri bemutató), 2018. szeptember 20. - Budapesti Operettszínház

A cikk a 2018. szeptember 23. napján 19 órakor kezdődő premier alapján íródott.

Fotók: Budapesti OperettszínházDeszkavízió (Várady Nikolett)

Szólj hozzá