PROGRAMAJÁNLÓ - Arthur Miller: Salemi boszorkányok

A Tesla Teátrum 2018. október 13-án mutatja be új évadának második premierjét, a Salemi boszorkányokat.

salemi_front_web.jpg

Arthur Miller egyik legizgalmasabb és leghíresebb drámáját dolgozta fel és állította színpadra Vas-Zoltán Iván, a színház rendezője, vezetője.

Az 1700-as évek közepén megtörtént, valódi esemény megírását tulajdonképpen az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (1953), McCarthy szenátor, valamint az amerikai "boszorkányüldözéses" perek ihlették,  amelynek Miller maga is áldozata volt.

A darab a mindenkori diktatúrákról, a fanatizált, embertől elidegenült ideológiákról, és a mélyen morális emberi helytállásról szól. Így lett a Tesla Teátrum adaptációjában a színdarab igazi főszereplője Hale tiszteletes, akinek fanatizmusát  saját embersége győzi le. Az előadás egyik vonulata a morális tartás fontosságáról, az emberi minőség megőrzésének nélkülözhetetlenségéről szól. A darab másik fő vonulata, amely aztán összekapcsolódik az előzővel, a vakhitekre, a fanatizmusokból való felébredésre, a kiábrándulásra világít rá.

salemi1.jpeg

Vas-Zoltán Iván úgy álmodta színpadra Arthur Miller drámáját, hogy míg általában sok szereplővel, nagy színpadon játsszák a darabot, addig ő némi dramaturgiai beavatkozással, és a tér rendkívüli puritanizmusával kamara-színpadra adaptálta ezt a nagyszerű művet, mely reményei szerint a  mai Magyarországon is gondolatébresztő tud lenni.

Bemutató időpontja: 2018. október 13., szombat 19.00

Bemutató helyszíne: Tesla Teátrum, Bp., 1075 Kazinczy utca 21. (legfelső, színház szint)

SZEREPOSZTÁS

John Proctor - Boronyák Gergely
Elisabeth Proctor - Szabó L. Gabriella
Abigail Williams - Földvári Lilla
Danforth bíró - Pásztor Tibor
Parris tiszteletes - Király Adrián
Hale tiszteletes - Csík Csongor
Mary Warren - Dombrádi Alina
Tituba - Nyári Beáta
Rebecca Nurse - Kozma Andrea
Putnam - Kosynus Tamás / Kelemen Ákos
Putnamné - Farkas Petra
Giles - Kelemen Ákos / Inoka Péter
Mercy - Horváth Fanni
Betty - Kiss Karolina
Cheever - Eisler Gábor András

ALKOTÓK

Írta: Arthur Miller
Díszlet, jelmez: Húros Annamária
A rendező munkatársa: Tóth Alíz
RENDEZTE: Vas-Zoltán Iván