2018. okt 15.

Bíborsziget (Pesti Színház, 2018)

írta: John Theatre
Bíborsziget (Pesti Színház, 2018)

Bulgakovval nyitotta az idei évadot a Vígszínház társulata a Pesti Színházban. Az 1928-ban először bemutatott Bíborsziget most friss átdolgozásban, de aktualitását megőrizve került színpadra Hegedűs D. Géza rendezésében.

dsc_7458_rb_1000x800.jpg

Mihail Bulgakov ma már az orosz irodalom egyik legnagyobb alakjaként tartjuk számon, saját korában mégis azon szerzők közé tartozott, akinek a legtöbb művét betiltották. Így járt többek között az 1925-ös Kutyaszív című kisregénye, amely Oroszországban 1987-ben jelenhetett meg először. 1926-ban színpadra került a Turbinék végnapjai és a Zojka lakása, két évvel később pedig a Bíborsziget. Népszerűsége már akkor tagadhatatlan volt, a közönség rajongott érte és darabjaiért, azonban 1929-ben Sztálin a Menekülés című darabot szovjetellenesnek minősítette, egy évvel később pedig az összes művét betiltották.  Mindennek fényében a Bíborsziget című drámája akár a jövőbe látás művének is tekinthető, pont úgy, ahogyan a darabbéli szerző művésznevét adó Jules Verne regényei.

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_001_rb_1000x800.jpg

A történet egy színházban veszi kezdetét, ahol a Jules Verne álnéven publikáló polgártárs legújabb darabjának szövegkönyvére vár mindenki. Szerző és műve meg is érkezik – három nap késéssel -, Szavva Lukics cenzor azonban még aznap látni akarja a darabot. A tét: a bemutató engedélyezése. Így lesz az olvasó- és elemzőpróbából egy csapásra jelmezes főpróba, amelynek végén meg is jelenik Szavva Lukics, hogy meghozza ítéletét. 

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_003_rb_1000x800.jpg

A Pesti Színházban október közepén debütált előadás szövegkönyvét Elbert János fordítása nyomán Vecsei H. Miklós dolgozta át (a színlap szerint a társulat tagjaival közösen). Vecseinek nem ez az első találkozása Bulgakovval, a Radnóti Színházban 2016-ban bemutatott Iván, a rettenet is az ő átiratában került színpadra. Ami elsőre feltűnhet – és ehhez az előadást sem kell megtekinteni, elég csak a szereposztásra vetni egy pillantást –, hogy a szereplők nevei az új változatban sokkal beszédesebbek, a magyar fülnek játékosabbak lettek. Így lett például a színházigazgató Gennagyij Panfilovicsból Ganyadij Szenyovics („Szenya”), Dimogackijból Demagogol, Kuku-Rikuból Luka-Kuki, Ligyija Ivanovnából Ligyija Djumálna vagy II. Olabogából IV. Megráncs király.

dsc_7350_rb_1000x800.jpg

Nem ez azonban az egyetlen változás az eredeti darabhoz képest. Bulgakov műve is a színház a színházban alapelvre épül, azonban – az alapmű minden érdemét elismerve – mégsem tökéletes a kidolgozása. A dráma története a színházban veszi kezdetét, ám amint elkezdődik a Bíborsziget című darab főpróbája, Szavva Lukics megérkezését és egy, az igazgató féltékenysége miatti megszakítást leszámítva a játék nem akad meg. Vecsei átirata és Hegedűs D. Géza rendezése ezt a hiányosságot felismerve mindvégig érezteti a nézővel, hogy valóban egy rögtönzött főpróbát látunk. A díszlet és jelmez szegényes, a korábbi előadásokból szedik össze – a pénztelen színház abból dolgozik, amije van -, a színészek nem mindig tudják, hol és mikor kell belépni, hiányzik a kellék, rendezői instrukciók híján pedig többször felmerülnek értelmezési kérdések. Ezek az apró, ám annál jelentőségteljesebb pluszjelenetek nem csak kiváló humorforrásnak jók, hanem sokkal realisztikusabbá teszik az előadást. (Én személy szerint ezeket hiányoltam többek között a Házi Színpadon bemutatott Rendezés, vagy az Operettszínházas Csínom Palkó előadásokban.) A látványvilágról Gadus Erika a színházat leépültségét kiválóan tükröző jelmezei és díszlete (minden szakad, foszlik, esik darabokra), a vidám hangulatról pedig Márkus Albert az orosz dallamvilágot remekül megidéző zenéje (amelyet egy négytagú zenekar szólaltat meg) és Berecz István koreográfiája gondoskodik – legtöbbször nem is akárhogyan!biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_007_rb_1000x800.jpg

A Bíborsziget azonban sokkal több egy egyszerű vígjátéknál. Kiválóan reflektál a színház és a politika viszonyára, valamint az abban bemutatott előadásban az elnyomásra, az imperalizmusra, a jogtalan hatalomátvételre. Ez már azonban sokkal inkább a szerző, Bulgakov érdeme, semmint egyedül az átdolgozóké. A téma így mai is éppúgy aktuális, mint 90 éve, a mű születésekor. Az előadást nézve felmerülhet bennünk, hogy hová lett az alapjogként deklarált szólás szabadsága, mivé lesz az egyén és annak gondolata, ha azokat tilos kimondani. Örömteli lenne, ha mindennek a megválaszolásához már csak a történelemből vett tudásunkat kellene elővenni, de amíg 2018-ban megtörténhet az, hogy egy, egyébként közkedvelt rendezővel meghirdetett beszélgetést, vagy éppen egy teltházas vidéki előadást pár nappal a bemutató előtt minden indoklás nélkül „betiltanak”, addig sajnos a Bíborsziget nagyon is maivá válik. „A kultúra öl” – hangzik el viccesen a darabban, mikor a zongorában rejtett fegyverek elsülnek, és ha kissé túlzó is ez a mondat, kétségtelen, hogy a kultúra továbbra is veszélyes eszköznek számít a hatalom szemében.

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_008_rb_1000x800.jpg

Hegedűs D. Géza kiválóan ismeri a színházi világot, és ennek megjelenítésében, színpadra vitelében is jeleskedik. Élesen különválasztja a színészek és azok szerepeinek játékát, bepillantást enged a próbafolyamatba, és mindezeket egészen apró ötletekkel (pl. a színpad két oldalán a falon láthatóak a társulat fotói) hozza még inkább közelebb a nézőkhöz. Remekül adagolja a humort és a drámát, a kettős szerelmi szál „egybevonásával” pedig azt is sikerült elérnie, hogy az egyébként kissé laposabb részek a második felvonásban (az eredeti műben ez a harmadik felvonás) ne legyenek annyira vontatottak. A kettősség pedig igen hatásos, különösen igaz ez a lezárásra, ahol kétszer is elhangzik Demagogol darabjának záródala (Szuvva Lukics ítélete előtt és utána), más-más hangulatot adva a jelenetnek.

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_010_rb_1000x800.jpg

Kern András zseniális színházigazgató: mérgelődik, spórol, ahogy csak tud, és a végén persze behódol a hatalomnak, csak hogy megmentse színházát és saját magát az anyagi csődtől. Sir Paravanként (amelynek szerepét önkényesen magára osztja) is igazán üde színfoltja a darabnak, kiválóan hozza az előkelő angol arisztokratát. Feleségét (mindkét szerepében) Hegyi Barbara alakítja, szintén remek színészi teljesítményről és tehetségről téve tanúbizonyságot. Ligyijaként az egykor talán valóban nagynevű, mára azonban inkább csak korábbi népszerűségéből táplálkozó színésznőt jeleníti meg, aki bár minden alkalommal főszerepet kap (az idei évadban „csak” nyolcat), mégis hiányolja a reflektorfényt. Tehetségének hiánya aztán meg is mutatkozik Lady Lowfat karakterében, akit túlzott teátrálissal formáz meg, ezzel is bizonyítva, hogy Ligyija férje pozíciójának köszönheti csupán munkáját. 

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_005_rb_1000x800.jpg

A szerzőt, az önérzetes Demagogolt Orosz Ákos viszi színre, kezdetben még lelkes ifjúként tűnik fel, aki hajlandó eljátszani a saját maga által írt szerepet is, csak hogy megmentse az előadást, a történet végére azonban a cenzúra kettétöri őt is. Végső elkeseredésében kimondott szavai a darab végén erősek, és nagyon is igazak. Elsősorban nem hírnévre vágyik, megélhetésből ír, és azért, hogy át tudjon adni valamit a népének. Orosz Luka-Kukiként egy másik arcát is meg tudja mutatni, amely nem nélkülözi sem a humort, sem a kapzsiságot, a fondorlatot.

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_006_rb_1000x800.jpg

Az új változat teret ad arra is, hogy a Szenyovics színészeinek kissé talán szélsőséges, ám mégis igazi arcát is megismerjük, ezáltal felvonultatva a színházi világ színe-javát. Borbiczki Ferencnek köszönhetően például egy kiöregedő színész láthatunk, aki – bár hiába mondja Shakespeare, hogy nincs kis szerep, csak rossz színész – sérelmezi, hogy az általa alakított Megráncs király már az első felvonás végén életét veszti, mert hát mégis csak kijárna neki egy nagyobb szerep. De ott van a színház ügyeletes szobalánya (a darabban Poppy), akit Puzsa Patrícia alakít. A fiatal lány szeretne mindennél jobban bizonyítani, vágyik a hírnévre, az elismerésre, a főszerepre, amelynek nem egyszer hangot is ad (persze, amint felvetődik, hogy más is játszhatja a szerepet, azonnal elhallgat). Varju Kálmán – aki jelenleg szabadúszó, pár évvel ezelőtt azonban még a Vígszínház tagja volt – hanyag és másnapos Bucovként tökéletes nemtörődömséggel formálja meg Hali-Galit, a sziget testőrparancsnokát. Nála az alapot a „Hallgass, ha hozzám beszélsz!” mondat adja, amely minden egyes alkalommal jó helyen van, ezáltal ez a poén sem válik sokká, önismétlővé.

biborsziget_ea_01_domolky_daniel_print_009_rb_1000x800.jpg

A fiatal színészek közül ki kell még emelnem Csapó Attilát, aki eredeti szerepe szerint Fosinkót, az ügyelőt alakítja, de – elegendő színész híján – feltűnik a szolgáló Pászportuként és a Papagájnak is ő kölcsönözi a hangját. Ezt a három szerep szépen elkülönül egymástól, mégis néhol élvezetes módon simul egybe, garantálva az állandó jókedvet, akárhányszor Csapó megjelenik a színen. A Vígszínházhoz idén szerződő Szántó Balázs teljes átéléssel alakítja Őne-Kikit, ezzel szemben sajnálatos módon Csiby Gergely mintha csak testben lett volna jelen az általam látott előadáson, annyira gyenge volt az általa játszott Haka-Peszi megformálása.

dsc_7343_rb_1000x800.jpg

Fesztbaum Béla akármilyen rövid időre is tűnik fel a színpadon, mindig emlékezeteset alakít, most éppen Szavva Lukics cenzor szerepében. Különösen jó ötlet volt a merevsége és szigora mellett a dilettantizmusát is ennyire erősen kidomborítani, pont ettől lesz az ő jelenléte (és végső soron maga a darab is) annyira elkeserítő, hiszen nincs rosszabb annál, mikor olyanok irányítanak kényük-kedvük szerint, akiknek hiányzik a hozzáértésük.

dsc_7487_rb_1000x800.jpg

A Bíborsziget egy olyan előadás, amelynek kétségkívül létjogosultsága van a mai színházi életben. Mer kimondani, mer bemutatni; szórakoztat és olykor keményen arcul csap. Remélhetőleg a történelem nem ismétli önmagát, nem lebeg a betiltás pallosa a feje fölött. Mert azért a színház mégis csak templom.

Szerző: Mihail Afanaszjevics Bulgakov
A szövegkönyvet Elbert János fordítása alapján írta Vecsei H. Miklós és a társulat
Díszlet- és jelmeztervező: Gadus Erika
Zene: Márkus Albert
Koreográfia: Berecz István
Rendező: Hegedűs D. Géza

A bemutató időpontja: 2018. október 12. – Pesti Színház

A cikk a 2018. október 13-án, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Vígszínház oldaláról származnak (fotós: Dömölky Dániel, Szkárossy Zsuzsa)

Szólj hozzá

2018 Vígszínház Kern András Bulgakov Próza Fesztbaum Béla Hegyi Barbara Pesti Színház Orosz Ákos Hegedűs D. Géza Varju Kálmán Borbiczki Ferenc Csapó Attila Puzsa Patrícia Szántó Balázs Csiby Gergely Vecsei H. Miklós Bíborsziget