2018. nov 08.

Vál(t)ás Woody Allen-módra - Interjú Pataki Ferenccel

írta: John Theatre
Vál(t)ás Woody Allen-módra - Interjú Pataki Ferenccel

Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-i történet. Az 1992-ben debütált film első színházi adaptációját az Orlai Produkciós Iroda mutatja be november 15-én a Belvárosi Színházban. A szerepeket Ötvös András, Radnay Csilla, Járó Zsuzsa, Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Ullmann Mónika, Gombó Viola Lotti, Ficzere Béla és Hunyadi Máté játssza, Szabó Máté rendezésében.  Az előadás apropóján Pataki Ferenccel beszélgettünk, akit eddig a szegedi színház vezető színészeként ismert a közönség. A napfény városában töltött majd' húsz év után ez az Orlai-előadás lesz az első budapesti bemutatója.

patakiferenc_foto_tarnavolgyizoltan.jpg

A próbafolyamat utolsó harmadában járnak. Mit tudhatunk a készülő előadásról?

A darab két baráti házaspár kapcsolatáról szól. Woody Allen és Mia Farrow filmbeli szerepeit Ötvös András és Radnay Csilla játssza,  Judy Davis és Sydney Pollack szerepeit pedig Járó Zsuzsa, illetve én. „Durr bele” kezdődik a történet: egy baráti összejövetelen bejelentjük a nejemmel, hogy mostantól külön fogunk élni. Bár mi megyünk szét, és senki nem lepődne meg, ha zokognánk, ezzel szemben tök lazák vagyunk. A másik pár kapcsolatára viszont akarva-akaratlanul ledobjuk az atombombát. Párhuzamosan zajlanak a két házaspár körüli események, én Jackként megpróbálkozom egy másik nővel, Járó Zsuzsi Sallyként egy másik férfival. Az együttélés, a válás és az új párválasztás örök érvényű kérdéseit feszegeti a darab. Mindenkinek vannak hasonló személyes élményei, nekünk is. Nagyon sokat nevetünk a próbákon, amikor egyikünk-másikunk fölismeri saját magát: „hú, én is mondtam ilyen hülyeséget, csináltam ilyen baromságot”, és nyilván így lesznek ezzel a nézők is.

Ahogy haladunk előre, ahogy egyre jobban elmélyülünk a figurákban, egyre több finomság jön elő.  Zöldi Gergő fordító velünk együtt részt vesz a próbafolyamatban; ha szükség van rá, alakít a szövegen, hogy érthetőbb legyen. Az angol sokszor másképp, egyszerűbben fejez ki valamit, így időnként ,,magyarítjuk” a szöveget, hogy a szituációk világosabbak legyenek. Nagyon pergő lesz az előadás, rengeteg helyszínváltás van a darabban: hol az egyik pár lakásában vagyunk, hol a másikéban, hol az utcán, hol egy bevásárlóközpontban. Külön érdekesség, hogy időnként egy- egy jelenet után, az egyik szereplő ott marad, és mint egy terápián, beszélni kezd a nézőkhöz.

Szabó Máté azt mondta egy interjúban: a film olyan, mintha kilesnénk, kihallgatnánk a szereplőket, rajtakapnánk őket valamin, és ugyanezt szeretné elérni az előadással is. Ez színészi szempontból mit jelent?

Nem klasszikus értelemben vett karakterábrázolással keltjük életre a figurákat, nem olyan értelemben próbáljuk, illetve játsszuk majd a szerepeket, mint mondjuk Otelló vagy Desdemona esetében, hanem inkább egyre közelebb hozzuk magunkhoz a darabbeli szituációkat. Ez sokkal letisztultabb, a civil énünkhöz közelítő színjátszást igényel. Ráadásul erre ráerősítenek a darabban szereplő riportok is. A nézőnek tényleg olyan érzése lesz, mintha kukkolna.

Látta a filmet?

Igen, főiskolásként, és most nem akartam újra megnézni. Szeretem, ha egy helyzetet nulla pontról próbálunk megfejteni. Az agyam lefotózná a jeleneteket, és el akartam kerülni, hogy bevillanjon,  Sydney Pollack hogyan oldott meg valamit, mert akkor akaratlanul is az ellen dolgoznék. A film szereplői alapvetően idősebbek, megfáradtabb fazonok, mint mi. Pollack az egyik jelenetben a saját fizimiskájából kiindulva reflektál egy helyzetre, és tudjuk, hogy nála, vagyis Jacknél már a kapuzárási pánik is szerepet játszik abban, hogy kilép a kapcsolatból. Nálunk nem erről van szó, szerintem izgalmasabb a történet attól, hogy nem csak a kor és a hosszan együtt töltött idő okozza a konfliktusokat.

Harsány nevetésre készüljenek a nézők?

Vájkálunk egymás húsában, és ezt komikusan tesszük, de a darab humora nem kifejezetten hahotázós, hanem inkább fölszisszenős. El is lehet gondolkodni, mélyülni benne. Minél többször játsszuk majd, annál jobban érik. Azt szeretem igazán, ha belövünk egy mezsgyét, és a két széle között, a játékszabályokon belül bármelyik oldal felé kilenghetünk. Ez ilyen produkció lesz, annál is inkább, mert a darab meg is engedi. Biztos vagyok abban, hogy előadásról előadásra eszünkbe fognak jutni új dolgok.

 A rendezői attitűdök közül mit szeret?

Azt gondolom, ez társasjáték, mindegy, hogy valaki a sötét oldalon álló rendező vagy a rivaldafényben álló színész, mindenképpen egymásból építkezünk. Ismerünk kemény rendezőket, akik nagyon határozott elképzelésekkel dolgoznak, de ez nem jelenti azt, hogy a próbák alatt ne vívódnának ugyanúgy, mint mi. Ilyenkor a színész agya úgy működik, hogy a szigorú szabályrendszeren belül próbál meg szabadon dolgozni. A konstruktív vitának abszolút híve vagyok, nem baj, ha néha „tépjük egymás haját”, az a lényeg, hogy a bizalom és a játék öröme megmaradjon.

pataki_ferenc_es_ulmann_monika_a_ferjek_es_felesegek_probajan_foto-penzes_kristof.jpg

Először dolgozik Orlai-produkcióban. Megtalálta a helyét a csapatban?

Tizenkilenc évig Szegeden voltam, most tavasszal jöttem el. Nagyon örültem, amikor Tibor szólt, hogy nála lenne feladatom. Járó Zsuzsival és Ullmannn Mónival ismertük egymást már korábbról, Szabó Máté pedig osztálytársam volt a gimnáziumban és a főiskolán is, de mint rendezővel először dolgozom vele. Ezek most kifejezetten jó találkozások. Tibor személyében egy, a színházat végtelenül szerető embert ismertem meg, aki teljes mellszélességgel a csapata mellett áll. Olyan munkatársakat válogat össze, akik hasonlóan gondolkodnak a színházról. Egy pillanatig sem voltak kétségeim afelől, hogy remek közösségbe kerülök. Nagy öröm velük próbálni.

Orlai előszeretettel dolgozik Máté Gábor-tanítványokkal. Nem csoda, hogy bevonzották egymást, hiszen ön is Máté növendéke volt.

Horvai–Máté-tanítvány voltam. Két nagyon más típusú személyiség vitte az osztályunkat, akik nagyon jól ellensúlyozták egymást. Gáborral, akivel főiskola óta nem volt közös munkám, tavaly Szegeden együtt dolgoztam a Kazamatákban, és egyszer csak a helyére került mindaz, amit nála tanultunk, úgy éreztem, visszatértem az origóhoz. Nagyon szívesen folytattam volna, ráadásul felmerült, hogy a következő évadokban is rendezne Szegeden, hiszen velem együtt öt tanítványa játszott ott.  Az a szakmai munka, amit nagyon közelállónak éreztem magamhoz, megszakadt, és ezt veszteségként éltem meg.

Az igazgatóváltás miatt jött el a szegedi színházból?

Nem magával az igazgatóváltással volt problémám, hanem azzal, hogy nem folytathattuk a  megkezdett műhelymunkát Keszég Lászlóval és Spiró Györggyel. Az motoszkált bennem, hogy negyvenegy évesen talán még van bennem annyi színészi potenciál, hogy máshol is kipróbáljam magam.  Jó szerepeket játszottam, ellehettem volna még Szegeden, de azon is elgondolkodtam, ez vajon nem pusztán a szakmai kényelmemet szolgálja-e. Nem új keletű gondolat volt ez, korábban is megfordult a fejemben. Lehet, hogy a kialakult helyzet csak segített meghozni a döntést, Nagy Ervin barátom szerint végre valami fenéken billentett. Máté Gáborral is sokat beszéltünk erről, anno ő is eljött Kaposvárról, tudja, milyen az, amikor az embernek „menni kéne” érzete van. Ha elég sűrűn vagy elég erősen érezzük, akkor hiába zajlik remekül egy évad, valahogy fél lélekkel már kifelé nézünk. Debreceni vagyok, ráadásul bika, de arra vigyáztam, hogy ne a nyakas hajdúsági véremmel döntsek, hanem hideg fejjel, megfontoltan. Most szabadúszó vagyok, ami egyáltalán nem könnyű, de nem bántam meg, mert már ez alatt a rövid idő alatt is sok pozitív tapasztalatot szereztem. Hamarosan lesz két bemutatóm Dunaújvárosban, a Jégtörő Mátyás és az Olivér, közben sokat járok szinkronstúdiókba, és júniusban ismét Orlainál játszom majd a Vadméz című Platonov-átiratban, amit Znamenák István rendez.

Az interjút készítette: L. Horváth Katalin

Szólj hozzá

Interjú Orlai Produkció Férjek és feleségek Pataki Ferenc