2018. dec 16.

A vágy villamosa (Budapesti Kamaraszínház, 1999; Pesti Színház, 2013)

írta: John Theatre
A vágy villamosa (Budapesti Kamaraszínház, 1999; Pesti Színház, 2013)

A Budapesti Kamaraszínház 13 éven át nagy sikerrel játszott előadásának, A vágy villamosának 2013 januárjától a Pesti Színház ad helyet. Az egyik legismertebb Tennessee William-dráma könnyedén eléri azt, ami prózai daraboknak csak nagyon ritkán sikerül: közel húsz év elteltével még mindig teltházzal fut. És nem véletlenül.

foto_1hx328rswuc2ahj_1q0ywphscsnikkn_rb_1000x800.jpg

Kis hazánkban is szép számmal akadnak olyan (akár prózai, akár zenés) előadások, amelyeket ősbemutatójuk (vagy egy legendásan jól sikerült új rendezés) óta évtizedeken keresztül, megszakítás nélkül folyamatosan játszanak a színházak. Közéjük tartozik a Játszd újra, Sam! (1983, Pesti Színház), a Macskák (1983, Madách Színház), A Padlás (1988, Vígszínház) vagy A dzsungel könyve (1996, Pesti Színház), és minden bizonnyal ide sorolhatjuk majd a madáchos Az Operaház Fantomját (2003), a Mary Poppinst (2013), a Mamma mia!-t (2014) és A Pál utcai fiúkat (2016, Vígszínház). Ezekre az előadásokra – feltéve, ha sikerül jegyet szereznie rá –, mindig nagy elvárásokkal ül be az ember, mert bizonyára kíváncsi rá, hogy mitől is akkora siker. Nem egyszer szembesülhetünk éppen ezért azzal, hogy az adott darabnak nagyobb a füstje, mint a lángja (nekem például szent meggyőződésem, hogy ha a Macskákat friss bemutatóként most tűznék műsorra, közel sem lenne ekkora siker). Szerencsére az azóta megszűnt Budapesti Kamaraszínház A vágy villamosa című előadása közel húsz évvel a bemutató után is megállja a helyét.

regmult-idok-mozija-a-vagy-villamosa-original-100950.jpg

Tennesse Williams egyik legismertebb és egyben legsikeresebb drámáját 1947-ben mutatták be a Broadwayn, a szerzőt egy évvel később Pulitzer-díjjal jutalmazták érte. Az előadást két éven keresztül folyamatosan játszották, 1951-ben a színpadi változat rendezője, Elia Kazan készített belőle mozifilmet, jórészt az ősbemutató színészeinek közreműködésével. A magyarországi ősbemutatóra 1962-ben került sor, a Madách Színházban Tolnay Klári, Avar István, Pécsi Sándor és Vass Éva főszereplésével. A drámát Czímer József ültette át magyarra, az ő fordításán alapszik a mostani, Tordy Géza rendezte előadás is. A Budapesti Kamaraszínház 1999 decemberétől egészen 2012 májusig folyamatosan játszotta a darabot, a színház megszűnése után pedig beköltöztették a Vígszínház egyik játszóhelyére, a Pesti Színházba, ahol 2013 januárja óta, továbbra is teltházzal fut.

300205_1024_pesti_a_vagy_villamosa_2.jpg

A történet ott veszi kezdetét, hogy az ideggyenge, labilis érzelmi állapotú Blanche DuBois egy bőrönddel megérkezik húgához, Stellához New Orleans külvárosába. Stella férje, a végletekig egyszerű munkásember, Stanley nem nézi jó szemmel az asszony érkezését, különösen, hogy Blanche többször érezteti velük, mennyire rangon alulinak találja őket. A nő egy napon találkozik a fiatal Harolddal, akivel szerelmi viszonyba kezd, de amikor napvilágra kerülnek Blanche titkai, kezd kicsúszni a lába alól a talaj.

1920.jpg

Az egyik legnagyobb pozitívum abban, hogy Eszenyi Enikő az átvétellel megmentette a Budapesti Kamaraszínház előadását, hogy az jóval több nézőhöz képes eljutni esténként, mint mikor még az alig 150 fős nézőtérrel rendelkező Tivoliban játszották. A Pesti Színház épülete éppen határeset, mert A vágy villamosa – Williams más drámáihoz hasonlóan – annyira intim és érzékeny, hogy nagy térben könnyedén elveszhet a varázsa. A tavalyi évadban mutatta be a szerző egy korai művét, az Üvegfigurákat a Radnóti (ahol egészen az idei évig, hét éven keresztül szintén játszották ezt a drámát Vágyvillamos címen), amely számomra az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb előadása volt.  Bizonyos tekintetben könnyedén vonhatunk párhuzamot a két dráma között, az Üvegfigurák Amandájára Blanche DuBois előfutáraként is tekinthetünk. Mindkét mű a magányosságot, a szomorú kiszolgáltatottságot, a múltban élés keserűségét állítja a középpontba, és teszi ezt olyan összetett, egészen emberi karaktereken és kapcsolatokon keresztül, amelyet kívülállóként nézni is szívfájdító, nemhogy benne élni. (Williams legtöbb műve önéletrajzi ihletésű.)

foto_1hx328rswuc2ahj_1robakjjojruoyl_rb_1000x800.jpg

Eszenyi Enikő azon kevés színésznők egyike, akire minden rendező gondolkodás nélkül ráosztaná Blanche szerepét. Könnyedén gondolhatnánk, hogy pusztán igazgatói hiúságból játssza továbbra is, de ez koránt sem lenne igaz, mert még most, húsz év elteltével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül kapta meg anno. (Sőt, habár a korábbi előadásokat nem láttam, de talán éppen az utóbbi időkben ért meg igazán erre a nagyívű szerepre.) Blanche a nézőkből is kettős érzelmeket vált ki: könnyedén érezhetünk vele együtt, sajnáljuk őt sorsának alakulása miatt, de ugyanennyire érthető Stanley ellenszenve is az irányában. A nő saját magának és a körülményeknek egyaránt köszönheti, hogy oda jutott, ahová, ugyanakkor segítség nélkül – amelyet ő maga sem képes beismerni –, nem képes visszatérni a jelenbe. A múlt felidézésével, az egykori gazdagság és fényűzés illúziójának fenntartásával, a fiatal szerelmekkel próbál életben és épen maradni, de pont a tagadással, az önbecsapással süllyed egyre mélyebbre.

foto_1hx328rswuc2ahj_1hpi8rh9wwmcipx_rb_1000x800.jpg

Az eredeti szereposztásból – Eszenyin kívül – már csak ketten játszák még mindig a szerepüket: Nagy Enikőt Stellaként, Hegedűs Miklóst Steve Hubbelként láthatjuk. Előbbi alakítja Blanche húgát, aki jószívűségével és áldozatos segítőkészségével a főszereplő tökéletes ellenpontjává válik: őt nem érdeki a pénz, ha szerényebb körülmények között is, de boldogan kíván élni. Sokáig kitart nővére mellett, még akkor is, mikor kiderül, hogy az elvesztette a családi örökséget. Nagy Enikő roppant erős ebben a szerepben, különösen szívet tépő az a rész, amikor ő maga is rájön arra, hogy egyedül már nem képes megmenteni Blanche-t, és lépnie kell.

foto_1hx328rswuc2ahj_1qhlsj9rrnfr00n_rb_1000x800.jpg

Orosz Ákos Stanley Kowalskiként az ízig-vérig egyszerű munkásembert testesíti meg. Színészi tehetségének köszönhetően könnyedén elhisszük neki, hogy „a sör hidegen, az asszony meg verve jó”-típusú ember, akinek csak az a fontos, hogy a munkából hazatérve étel-ital (főleg alkohol) várja, esténként pedig a haverokkal kártyázhasson. Azonban lengyel bevándorlók gyermekeként neki is nehéz sorsa volt, részben önhibájából, de ő sem tud feljebb lépni, ez pedig nagyfokú frusztrációt okoz benne. A darab bizonyos pontjain könnyedén egyetérthetünk vele is, hiszen (alacsony) tűrőképességének határait Blanche nem egyszer átlépi, egészen addig, amíg végzetes cselekedetre nem szánja el magát.

foto_1hx328rswuc2ahj_13ubyhbrxadpjzg_rb_1000x800.jpg

Király Dániel Haroldja jelenti Blanche számára az utolsó lehetőséget: a fiatalabb férfi szerelme, rajongása élteti a nőt, társaságában kivirágzik, azonban játszadozásaival tönkreteszi a fiút. Harold, bár a Stanley-féle baráti társaság tagja, mégis különbözik a környékbéli férfiaktól. Igazi kamaszlelkületű még, aki kissé naivan tekint az élet elé, éppen ezzel tudja elcsábítani a messziről jött, előkelő úri hölgy. Elhiteti vele, hogy érdekes lehet számára, de amikor rájön a nő múltjára, és arra, hogy Blanche csak eszközként használta fel saját hiúságának legyezgetésére, végleg felnőtté válik. Habár az ő szakításuk az egyik utolsó csepp a pohárban, ami Blanche ideg-összeroppanásához vezet, mégsem hibáztatható önérzetessége miatt.

foto_1hx328rswuc2ahj_1zmv2gjei4ndgaw_rb_1000x800.jpg

A négy főszereplő mellett érdemes megemlíteni a szomszédokat és a barátokat (Gilicze Márta – Eunice, Hegedűs Miklós – Steve, Lázár Balázs – Pablo), valamint Dengyel Ivánt orvosként, és Vecsei H. Miklóst fiatalemberként. Jelenlétük a játékidőt tekintve csekély, szerepük a történetek alakulása szempontjából azonban annál jelentősebb. Rajtuk keresztül nem csak Blanche személyiségét érthetjük meg jobban, hanem a korabeli társadalmi viszonyokat, élethelyzeteket is tüzetesebben megismerhetjük.

Ahogyan Williams drámáiban lenni szokott, a maga teljes valóságában mutatja be a kisemberek, a munkásréteg mindennapjait, környezetét, és vissza-visszatérő elemként itt is felbukkannak azok a témák (szegénység, homoszexualitás, válás, a család széthullása), amelyek a szerző életútját is végig kísérték. Tordy Géza értő és érzékeny rendezése kiválóan beleépíti mindezeket az előadásba, amely épp ettől válik annyira életszagúvá. Bár a cselekmény időben és térben távol játszódik, mégis a szerző kivételes érzékletességgel megalkotott karaktereinek, az azokat abszolút hitelesen játszó színészeknek valamint zseniális rendezésnek köszönhetően mégis roppant közelinek érezhetjük. Ez az előadás méltán megérdemli a legendás jelzőt.

Szerző: Tennessee Williams
Fordító: Czímer József
Díszlet: Menczel Róbert
Jelmez: Barhta Andrea
Zene: Németh Zoltán
Rendező: Tordy Géza

A bemutató időpontja: 1999. december 11. - Budapesti Kamaraszínház, Tivoli; 2013. január 25. – Pesti Színház

A cikk a 2018. november 2-án, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

Fotók: Vígszínház (fotós: Almási J. Csaba)

Szólj hozzá

2018 Tennessee Williams Próza Eszenyi Enikő A vágy villamosa Pesti Színház Dengyel Iván Tordy Géza Orosz Ákos Király Dániel Nagy Enikő Gilicze Márta Vecsei H. Miklós Lázár Balázs Czímer József Hegedűs Miklós