2018. dec 22.

Mi történt Baby Jane-nel? (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, Jadran Színpad, 2018)

írta: John Theatre
Mi történt Baby Jane-nel? (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, Jadran Színpad, 2018)

Mi történt Baby Jane-nel? – Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának egyik frissen bemutatott drámájában. Henry Farrell regényét a rendező, Galambos Péter és Ernyei Bea alkalmazta színpadra.

2018_06_05_13_26_55_5b16737f1f267_img_0562-bj-c_inner.jpg

Henry Farrel (1920-200) 1960-ban írt regényéből 1962-ben Robert Aldrich készített nagy sikerrel mozifilmet Bette Davis és Joan Crawford főszereplésével. Az alkotást a legjobb jelmez kategóriában Oscar-díjjal jutalmazták, különböző versenyeken pedig további kilenc jelölést tudhat magáénak. (Davist többek között Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjra nominálták Baby Jane Hudson megformálásért.) A filmet Magyarországon is forgalmazták, éppen ezért kissé érthetetlen is, hogy az alapjául szolgáló regény nem jelent meg magyar nyelven, ahogyan az is, hogy mindeddig egyetlen színház sem mutatott érdeklődést a történet iránt.

2018_06_05_13_23_02_5b16729647bd5_img_0079-bj-c_inner.jpg

Baby Jane ünnepelt sztárként élte gyermekkorát, mára azonban már csak kevesen emlékeznek rá. Testvére, Blanche felnőttként lett keresett színésznő, ami miatt Jane-ben – akinek csupán mellékszerepek jutottak – egyre nagyobb ellenszenv támadt nővérével szemben. Egy végzetes baleset azonban mindkettőjük karrierjét derékba törte: Blanche tolószékbe került, Jane pedig az alkohol rabjává vált. Mindketten a másikra vannak utalva, de rivalizálásuk hosszú évek elteltével is rányomja bélyegét a kapcsolatukra. Jane menekülni próbál a béklyóktól és saját démonjaitól, de elméje egyre inkább zavarodottabbá válik.

2018_06_05_13_28_40_5b1673e87678f_img_0720-bj-c_inner.jpg

Henry Farrell regénye alapján a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata számára a szövegkönyvet Ernyei Bea és Galambos Péter írta, utóbbi meghívott művészként a rendező és a díszlettervező szerepét is megkapta. Gimnazistaként sokat jártunk át az iskolámmal Szabadkára, ráadásul szülővárosom is gyakran vendégül látta az a társulatot, így mondhatni, az ismeretségem velük elég régi. Sajnos mióta elkerültem Pestre, viszonylag kevés lehetőségem nyílik megnézni őket, de egy szerencsés véletlen folytán decemberben sikerült eljutnom a Mi történt Baby Jane-nel? című előadásukra, aminek különösen azért örültem, mert az idei évad egyik legjobb előadását volt szerencsém látni. (Kis pontosítás: a bemutató májusban volt, tehát továbbjátszásról van szó.)

2018_06_05_13_27_28_5b1673a07f0f6_img_0498-bj-c_inner.jpg

A darab elején egy videó-bejátszást kapunk: a felnőtt Jane Hudson az America’s Got Talent tehetségkutató-műsorra jelentkezik. Bemutatkozik, a zsűri pedig felteszi a kérdést, hogy ő az a Jane Hudson-e, akit a világ évtizedekkel ezelőtt Baby Jane néven ismert meg. Ezt követően adja magát, hogy megkérdezzék, mi történt az elmúlt évtizedekben Baby Jane-nel? A válasz: „Éltem, és életben maradtam.”

2018_06_05_13_23_22_5b1672aa5f440_img_0120-bj-c_inner.jpg

Így kezdődik tehát ez a különleges pszicho-thriller elemekkel fűszerezett dráma, amelynek ismeretében Baby Jane válasza nem is lehetne pontosabb. Az előadás egyik nagy különbsége, hogy a színészek végig egy vászon mögött játszanak, így a színpad és a nézőtér közt lévő, ún. negyedik fal nem csak átvitt értelemben, hanem valójában is testet ölt. (Kíváncsi lennék, hogy a színészek mennyit látnak, érzékelnek a nézőkből.) Különös, egyben érdekes megoldása ez a rendezésnek, sugallva ezzel, hogy a visszaemlékezés maga is homályos, kissé álomszerű. A díszlet maga is rendkívül impozáns látványt nyújt: a színpadból a világítással való játszásnak köszönhetően mindig éppen csak annyit látunk, amennyit a történet megkövetel. Ráadásul ezzel az egyszerű ötletességgel anélkül alakul át a színpadkép, hogy bármit is változtatnának az összképen, egyik díszletelem sem kerül elmozdításra.

2018_06_05_13_23_07_5b16729bc7d73_img_0052-bj-c_inner.jpg

A történet mindvégig feszes, nem elég, hogy fenntartja az érdeklődést, de nagyon nehezen ereszti a nézőjét. Még többet és többet akarunk látni ebből a világból, kicsit rosszul is esik a szünet, mert kizökkenti az embert abból a sejtelmes, baljós és a végtelenségig nyomasztó hangulatból, amely az első perctől fogva uralja a lelkünket. (Persze, mivel az előadás közel három órás, szükség van a felfrissülésre, meg arra, hogy ülepedjenek bennünk a látottak.) Ernyei és Galambos szövegkönyvében semmi nem felesleges, minden jelenetnek, minden mondatnak megvan a maga helye, ami – lássuk be –, egy ilyen hosszúságú prózai darabnál igen ritka. Ráadásul kiválóan él a pszicho-thriller eszközeivel, a feszültségkeltés már-már hitchcocki magasságokba emelkedik, hiszen soha nem tudhatjuk, mi lesz a szereplők következő lépése, ki marad életben.

2018_06_05_13_25_53_5b1673418a88c_img_0196-bj-c_inner.jpg

Pesitz Mónika Baby Jane-ként olyan alakítást nyújtott, amelyről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni. A végletekig hiteles minden megmozdulása, minden rezdülése, minden szava. Kiválóan jeleníti meg a megkeseredett, alkoholista nőszemélyt, akit a múlt árnyai sötét démonként folyamatosan kísértenek. Pszichológiai szempontból is roppant összetett személyiség: visszaemlékezéseinek köszönhetően tanúi lehetünk gyermekkorának, amely – minden csillogás ellenére – közel sem volt annyira könnyed és önfeledt, mint azt kívülállóként gondolnánk. Szülei kihasználták a tehetségét, csak az aranytojást tojó tyúkot látták benne, apja rendszeresen megcsalta a feleségét. Jane már egészen fiatalon megismerte a filmvilág legsötétebb bugyrait, de a „hírnévéért mindent!” – felkiáltással csak jóval később döbben rá, hogy mindez csak ártott neki. Így tehát már gyerekként kialakult benne egy hibás önkép, amellyel felnőttként sem tud megbirkózni, többek között ezért sem tud megbékélni mostani helyzetével. Kitartottként él Blanche házában (habár az ő képzetében a lakást az ő fizetéséből vette nekik az apjuk), amit szintén nehezen tud megemészteni, pont úgy, ahogyan azt sem képes feldolgozni, hogy ő a felelős testvére állapotáért. Magányos éjszakáin a múltba menekül, abból táplálkozik, ezt a rendezés az Óz, a csodák csodája szereplőin és jelenetein keresztül érzékelteti. Pesitz külön dicséretet érdemel azért, hogy az előadás során nem egyszer kap 5-10 perces monológokat, nagyjeleneteket, amikor csak őt láthatjuk a színpadon, hiányérzetünk azonban egy pillanatig sem lesz, játéka kitölti az időt és a teret.

2018_06_05_13_23_40_5b1672bc55cc0_img_0032-bj-c_inner.jpg

A történet másik főszereplője Blanche, akit Kalmár Zsuzsa játszik, szintén megkapó hitelességgel. A két nővér tűz és víz, ennek megfelelően Kalmár alakítása teljesen más mércével mérendő, de teljesítménye nem marad el Pesitzé mellől. A kezdetektől fogva sajnáljuk őt, mind a baleset miatti járóképtelensége, mind a gyermekkorában elszenvedett lelki sérelmek miatt. Éppen ezért becsülendő, hogy a végsőig kitart Jane mellett, még akkor is, amikor az életveszélyese megfenyegeti, sőt, nem egyszer az életére is tör. Blanche rettegése napról napra nő, köszönhetően testvére trükközéseinek és beteges játékainak, ám mégsem hajlandó fellépni ellene. Mindennek okára csak a történet legvégén derül fény, amikor világossá válik, hogy mi is történt a múltban, de addig nagy utat kell bejárnia mindkét szereplőnek.

2018_06_05_13_26_05_5b16734d8597f_img_0311-bj-c_inner.jpg

Pesitz és Kalmár játéka viszi el a hátán a darabot, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a további három színész alakítása kevesebb lenne. A két színésznő keze alá dolgoznak, általuk tud Jane és Blanche jelleme is kiforrni, éppen ezért az érdem ugyanúgy lesz az övéké is. Baráth Attila kettős szerepben tűnik fel: a visszaemlékezésekben apaként láthatjuk, a jelenben Billyt alakítja. Játékát előbbi karakterben éreztem sokkal erősebbnek, a Jane-t átverő és kihasználó Billy figurája kissé kiszámíthatóra és sablonosra sikeredett. Hajdu Tamás – a sok apró szerep mellett – dr. Shelbyként remekel igazán, az ő terápiás módszerein keresztül jó pár filozófiai gondolatokkal is megismerkedhetünk. Fülöp Tímeának egyaránt jól Elvira (Blanche ápolója) és az Anya szerepe, utóbbiként az egyik legmegindítóbb jelenet is neki köszönhető, amikor a gyermek Blanche-ot igyekszik arról, meggyőzni, hogy ne irigyelje testvére életét. Mi már tudjuk, amit a kislány még nem, hogy az idő majd anyja szavait fogja igazolni, hogy később mindent megért majd.

2018_06_05_13_25_28_5b167328389a5_img_0170-bj-c_inner.jpg

Az előadás során a Pegazusok Nem Léteznek együttes dalai hangzanak el, akiknek eddig csak a Naiva számukat ismertem, ezek után azonban tüzetesebben meg fogok ismerkedni a munkásságukkal, mert dalszövegeik önmagukban is megállják a helyüket, de az előadás zenei anyagaként is kiválóan funkcionáltak. A rendezés egyetlen hibája, hogy a befejezésből (pontosabban annak érzetéből) kapásból hármat is kapunk, ami enyhe zavart okozhat a nézőben, hogy mikor is kellene tapsolni. (Ami egyébként azért is roppant kényes, mert az első ilyen jelenetnél én meg sem tudtam volna mozdulni, annyira hatott rám a jelenet, legszívesebben csöndesen ültem volna még pár percig a sötétben, hogy megemészthessen a látottakat.) A tehetségkutató-műsor adja egyébként a keretét a darabnak, amely egészen új megvilágításba helyezi az addig látottakat.

2018_06_05_13_30_21_5b16744da8cf9_img_0938-bj-c_inner.jpg

A májusi bemutató óta ez volt a hetedik alkalom, hogy játszották a darabot, de nagyon bízom benne, hogy sokáig fogják még (habár legnagyobb sajnálatomra, csak félházas előadás volt, amikor én néztem). Ez a bemutatót én jóformán kötelezővé tenném, és nem csak azért, mert tökéletes példája annak, hogyan kell ütős színdarabot létrehozni, hanem mert megmutatja, hogy a sokak által vágyott hírnév nem mindig jár kéz a kézben a jóléttel, a gondtalan élettel. Különösen pedig azoknak a szülőknek ajánlom, akik már kiskoruktól kezdve ráerőszakolják a „sztárságot” a gyermekre.

Henry Farrell regénye alapján a szövegkönyvet írta Ernyei Bea és Galambos Péter
Díszlettervező: Libor Katalin m.v. és Galambos Péter m.v.
Jelmeztervező: Libor Katalin m.v.
Dramaturg: Ernyei Bea m.v.
Zene: Pegazusok Nem Léteznek
Rendező: Galambos Péter m.v.

A bemutató időpontja: 2018. május 18. – Jadran Színpad

A cikk a 2018. december 17-én, 19 óra 30 perckor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata oldaláról származnak.

Szólj hozzá

2018 Szabadkai Népszínház Hajdu Tamás Galambos Péter Próza Kalmár Zsuzsa Baráth Attila Pesitz Mónika Fülöp Tímea Mi történt Baby Jane-nel Jadran Színpad Henry Farrell