Nem félünk a farkastól (Centrál Színház, 2016)

„Nem félünk a farkastól, nem bánt az, csak megkóstol.” A Centrál Színház előadása nem csak kóstol, hanem a fogát mélyen húsunkba vájja, olyan fájdalmas sebet hagyva a néző lelkében, melynek gyógyulás napokig is eltarthat.

14817272997839_7.jpg

Nem lennék meglepve, ha Edward Albee neve hallatán a többségnek – az igazi színház- és/vagy drámafanatikusok kivételével – egyedül a Nem félünk a farkastól című előadás ugrana be. Ez az a mű, amely magyarul, Elbert János fordításában több dráma-antológiában is helyet kapott, és ezt az Albee-drámát tűzik leggyakrabban műsorra is a hazai színházak. Az 1962-es darab magyarországi ősbemutatójára 1967 decemberében került sor, a Madách Színház Kamaraszínházában, Lengyel György rendezésében. Marthát Tolnay Klári, George-ot Gábor Miklós játszotta, mellettük Vass Éva és Linka György tűnt fel a színen. A Centrál Színház 2016-os előadása a színházi adattár szerint a huszonharmadik a sorban, de az első, amelyet Hamvai Kornél új fordításában mutattak be.

12803182_1249907081705589_2576611407852274376_n.jpg

Mivel a Centrál Színházat nagyjából háromnegyed évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak, a friss premiereken túl a régebbi bemutatókkal való lemaradásomat is igyekszem behozni. Így bár a Nem félünk a farkastól hiába fut lassacskán jó három éve, mégis ezt megelőzően láttam az időben később debütáló Kísérteteket Ibsentől, a Kasimir és Karolint Ödön von Horváthtól vagy éppen a Delilát Molnár Ferenctől. Örvendetes dolog, hogy egy olyan magánszínház, mint amilyen a Centrál, repertoárján is szép számmal találunk klasszikusokat is a kortárs szerzők mellett, amelybe tökéletesen illeszkedik Albee drámája is.

14817272870842_7.jpg

A történet mindössze egyetlen éjszaka alatt játszódik, de bőven elég az este 11-től hajnalig tartó idő-intervallum, hogy szereplőink – két házaspár – álarca végleg lehulljon, szétrombolva ezzel minden illuziót, amelyet addig fenntartani igyekeztek. Egy kerti parti után a már eleve kissé ittas Martha meghívja vendégségbe magukhoz egyetemi tanár férje, George új kollégáját, a biológia szakos Nicket a feleségével együtt egy kis ismerkedésre. A laza beszélgetésként induló este alkoholmámoros rémálommá válik: a három felvonásos előadás végére minden szereplő titkok és egyéb élethazugságok nélkül, megtörten hajtja álomra a fejét.

12798824_1249907665038864_7204134371959202350_n.jpg

A darab eredeti címe Who’s afraid of Virginia Woolf?, amely elsőre talán kicsit megtévesztő is lehet, hiszen a történetnek vajmi kevés köze van a népszerű írónőhöz. (A Centrál Színház előadásában is csupán annyi, hogy a nappali falán egy fotó látható róla.) A cím eredetileg a Who’s afraid of the big bad wolf? dalocskára utal (a Disney-féle A három kismalacból), vagyis a kérdés, hogy ki fél a nagy és gonosz farkastól (amely jelen esetben az illúzió mögött meghúzódó kegyetlen valóságot jelenti). Az előadásból következtethetünk arra, hogy a látottakat megelőző partin költötték át az egyetemi professzorok a dalt, ahol Woolf neve testesíti meg a farkast. Elbert János fordításában a régi magyar szokásoknak megfelelő magyarítás következtében „Goethe János Farkas”-ként is ismert német költőre történik utalás, amely 2016-ban eléggé idejétmúlt és kínos lenne a színpadon. Jelen előadásban köztes megoldás született: nincs semmilyen átírás, ellenben többször hangzik el a gyermekvers: „Nem félünk a farkastól, nem bánt az, csak megkóstol.”

12795322_1249907245038906_3912256492094831340_n.jpg

Különös, hogy Albee drámája úgy válik aktuálissá, hogy történetét nehezen lehetne aktualizálni, mai viszonyok közé helyezni. Ez a darab annyira karakter-központú, hogy minden más, ami körül veszi, az pusztán máz, éppen ezért szinte teljesen mindegy, hogy hol és mikor játszódik a cselekmény. Éppen ezért annak a rendezőnek, aki úgy dönt, hogy előveszi a darabot, négy, de minimum kettő igazán erős színészre van szüksége, akik elviszik a hátukon az egész előadást. Szerencsére Puskás Tamásnak rendelkezésére állt Básti Juli és Rudolf Péter, akiknek már nevük is puszta garancia a sikerre.

12524113_1249907528372211_3789871864412826640_n.jpg

Hamvai friss, teljesen mai nyelvezettel dolgozó fordításának, valamint Puskás Tamás érzékeny és értő rendezésének köszönhetően olyan előadás született meg, amely három felvonáson (két részben) keresztül képes minket a székhez ragasztani. Az első felvonásban gyakran kaphatjuk magunkat azon, hogy a nevetéstől kicsordult könnyünket törölgetjük, hiszen a két főszereplő, Martha (Básti Juli) és George (Rudolf Péter) egymást már-már az őrületbe kergetik, a másik zrikálásával nem hagynak alább, sőt, fokozottan folytatják azt a vendégek megérkezésével. A házaspár a fiatal Nick (Schmied Zoltán) és Honey (Pálfi Kata) kedvéért sem akarja fenntartani a tökéletes és boldog élet látszatát, kéretlenül is kiteregetik egymás szennyesét. Ezen a ponton érdemes szót ejteni Pallós Nelli díszletéről, amelynek otthonossága kiválóan ellensúlyozza a Martha és George közötti se veled, se nélküled kapcsolatot.

12832332_1249907005038930_6263734230318083868_n.jpg

Az előadás nézése közben többször eszembe jutott az a régi (és elég gyenge) vicc, mikor az idős bácsikát megkérdezik az ötvenedik házassági évfordulóján, hogyan bírták ki ilyen hosszú ideig a feleségével egymás mellett, egyszer sem kívántak-e elválni. Mire a bácsi azt feleli: „A válást sosem akartam, de özvegy már nagyon régen lennék.” Hasonlóan kell elképzelni a főszereplő házaspár viszonyát is: bár folyamatosan marják egymást, mégis, az egymás iránt érzett szeretetük vitathatatlan. Még ha legtöbbször a pokolba is kívánják a másikat, szükségük van egymásra, különösen Marthának a férjére, akit nem győz eléggé szapulni annak kudarcba fulladt karrierje miatt. A nőnek ugyanis leginkább az fáj, hogy fiatalon nagy reményeket fűzött jövendőbeli férjéhez, akinek tudása miatt minden esélye megvolt arra, hogy egyszer majd a történelem tanszék vezetője legyen, és Martha révén – akinek apja az egyetem rektora – még a lehetősége is meg volt erre, ám a férfi nem tudott élni azzal. A nő szemében George egy igazi csődtömeg: pocakos, unalmas emberré vált, aki kitartóan tűri neje állandó szapulásait, és hogy úton-útfélen hangoztatja, mekkora szerencsétlenséghez ment hozzá.

12802918_1249907495038881_8439502733878072732_n.jpg

A történet eleje igazi vígjátéki hangulatban zajlik, a végére viszont kőkemény drámává válik, olyanná, ami után a néző legszívesebben percekig ülne némán a sötétben, maga elé meredve. Ez a váltás nem teljesen észrevétlen, hiszen már az első felvonás több pontján kapunk sejtelmes utalásokat egy titokra, amelyre csak az előadás legvégén derül fény. Az egymás közti figyelmeztető pillantások, az elejtett félmondatok és a másikba fojtott szavak gondoskodnak arról, hogy a vidám pillantok ellenére is nyugtalanná váljuk. Az önfeledt nevettetés pusztán illúzió, amely igyekszik elfedni – amíg lehet – a történetbe rejtett emberi drámát, azt a játékot, amelyet Martha és George játszik egymással.

12809773_1249907391705558_3684277214393171683_n.jpg

Básti Julit legutoljára a Kísértetekben láttam, ahol szintén nagyon erősen jelen volt a drámai énje, ám most – és ez különösen igaz a harmadik felvonásban nyújtott alakítására – önmagát is túlszárnyalja. Szó szerint lubickol ebben az igencsak szélsőséges szerepben, amely színészi arzenálja legtöbb pontját képes felvillantani. (Megjegyzem, annyira hitelesen alakítja ezeket az erős karaktereket, hogy ha nem láttam volna, milyen boldogan, széles mosollyal az arcán fogadta a kollegáit a Kasimir és Karolin bemutatóján, azt gondolnám, az életben is ilyen szigorú tekintetű asszony.) Rudolf Péter híresen ismert komikus vénájáról, amelyet most is kiválóan prezentál, de egy pillanat alatt képes tragikus sorsú férfivá válni. Csak elképzelni lehet, mennyi feszültség gyűlt George-ban össze az évtizedek alatt, amely ezen az estén hág tetőfokára, és bár, elsőre úgy tűnik, élvezetét leli abban, hogy végre ő okozhat fájdalmat és szégyenérzetet feleségének, mégis inkább a szerető és gondoskodó férj képe rajzoldóik ki előttünk az előadás legvégére. Rudolf a tőle megszokott profizmussal, vagyis szépen, fokozatosan építi fel a karaktert, akit egyszerre tudunk szánni és csodálni. Kettejük között mindvégig izzik a levegő, magas hőfokon élve alakítják a szerepeiket, és érezhetően egymásból táplálkozik a két színész. Kölcsönösen viszik előre egymást az előadás során, ettől válik igazán hitelessé a játékuk.

12814429_1249907428372221_2719229126401694397_n.jpg

De dicshimnusz nem csak a Básti-Rudolf párost illeti, nem mehetünk el szó nélkül Schmied Zoltán és Pálfi Kata kettőse mellett sem, akik ugyan néhol mellékszereplői státuszba süllyednek, és jóval kevesebb teret enged számukra a darab, mégis képesek megcsillogtatni színészi tehetségüket mindketten. A fiatal pár a vendéglátókkal ellentétben még nem igazán tudják hosszan fenntartani a látszatot, egészen más elképzelésük van az életről. Éppen ezért érzik magukat kínosan látogatásuk első perceiben, hiszen nem igazán tudják mire vélni a lényegre törő, olykor igencsak tapintatlan kérdéseket, feszengenek az előttük zajló családi háborútól. Gátlásukat azonban hamar levetkőzik, amikor előkerül a whisky-brandy-gin szentháromság. Honey eleinte butácska és naiv lánynak tűnik, ám idővel kiderül, hogy több turpisság szorult belé, mint az egyetemi tanár Nickbe, aki többnyire céltalanul bolyongott eddig az élet sűrűjében. Számukra elképzelhetetlen az a kapcsolat, amely Martha és George között van, hiszen az ő házasságuk egészen más lábakon áll. Feltételezhetően megalkuváson alapuló nászuk hosszú, ám boldogtalan életű lesz, hiszen egyikük sem elég erős ahhoz, hogy kezébe vegye saját sorsának alakulását.

995315_1249907505038880_782390095208074957_n.jpg

A Nem félünk a farkastól világa könnyedén beszippantja a nézőjét, aki – remélhetőleg – csak kívülállóként éli meg azt a kapcsolatot, amelyet a színpadon látunk. Bár első pillantásra nem úgy tűnik, de nem adja könnyen magát a darab, napokkal később is ott motoszkál a fejünkben, folyamatos gondolkodásra, fejtegetésre buzdítva minket. Pont, mint egy igazán jól sikerült színházi előadás.

Szerző: Edward Albee
Fordító: Hamvai Kornél
Díszlettervező: Pallós Nelli
Jelmeztervező: Andó Ildikó
Rendező: Puskás Tamás

A bemutató időpontja: 2016. március 5. – Centrál Színház

A cikk a 2019. február 15-én, 19 órakor kezdődött előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Centrál Színház facebook oldaláról származnak, fotós: Horváth Judit. (A fényképeken Honey-ként Ágoston Katalin látható, a szerepet átvevő Pálfi Katával nem készült fotó-sorozat.)