2019. már 20.

Májusban érkezik A Pendragon-legenda a Kálmán Imre Teátrumba!

írta: John Theatre
Májusban érkezik A Pendragon-legenda a Kálmán Imre Teátrumba!

Május 11-én debütál a Budapesti Operettszínház idei évadának utolsó bemutatója. Szerb Antal A Pendragon-legenda című regényét Kovács Adrián és Galambos Attila adaptálta színpadra. A musical a Kálmán Imre Teátrumban lesz látható, júniusig összesen 10 alkalommal.

54433405_2380204778668209_5302822629462245376_n.jpg

A Pendragon-legenda a tragikusan fiatalon elhunyt Szerb Antal (1901-1945) első hosszabb, prózai műve. Az 1934-ben publikált kötet különleges módon ötvözi a detektívregény, a kísértethistória és az esszéregény sajátosságait. Érdekesség, hogy a történetben szereplő Pendragon-család ősei, Llewelyn ab Iorwert, illetve unokája, Llyewelyn ap Gruffydd létező történelmi alakok: előbbi Gwynedd hercege volt, azonban de facto majdnem egész Wales a fennhatósága alá tartozott, utóbbi pedig a független Wales utolsó uralkodója. A család többi tagja azonban az író teremtménye.

A regényt az évek során cseh, angol, német, spanyol, francia és bolgár nyelvre is lefordították. 1974-ben Révész György rendezésében film is készült belőle, a főbb szerepeket Latinovits Zoltán és Darvas Iván alakították. 1982-ben Bencsik Imre színpadi művé adaptálta Úriember jó kriptából címen. A mű csak Magyarországon több mint 30 kiadást élt meg, legutóbb a Helikon Zsebkönyvek sorozat tagjaként látott napvilágot.

54424804_2380253648663322_5559343240592752640_n.jpg

A Budapesti Operettszínház számára Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró készített zenés színpadi változatot. Előbbi több musical (Szegény Dzsoni és Árnika, Dorian Gray, Virágot Algernonnak, Nők az idegösszeomlás szélén) zenei vezetőjeként és karmestereként dolgozott korábban, de a SZTALKER csoporttal együtt működve, számos színpadi produkció („Kinek az ég alatt már senkije sincsen”, A diktátor, III. Richárd, Iván, a rettenet) zeneszerzőjeként is ismert. Galambos Attila nevéhez olyan musicalek szövegkönyve kapcsolódik, mint például a Poligamy, a Meseautó, a Csoportterápia vagy A beszélő köntös, de neki köszönhetjük többek között a Rómeó és Júlia, Az Operaház fantomja, A pápanő, a Shrek – A musical vagy éppen az Apáca Show magyar változatát is.

54349966_2380253471996673_748473423709077504_n.jpg

A 2019. május 11-én bemutatásra kerülő musicalben a kalandregény hangsúlyai áthelyeződnek az érzelmekre, a minden racionális meggondolást elsöprő szenvedélyekre, de a történet lényege változatlan: Bátky doktor, a londoni tanulmányúton tartózkodó magyar bölcsész meghívást kap Pendragon urától a kies Walesbe, ahol az érdeklődése fókuszában álló középkori titkos társaság, a Rózsakeresztesek után nyomozhat. A kellemesnek és hasznosnak ígérkező kirándulást különös események teszik hátborzongatóvá: kísérteties próféciák, gyilkossági kísérletek és egy tudományos felfedezés, amelynek talán nem is szabad nyilvánosságra kerülnie. Mindeközben folyik a hajsza a titokzatos kórban elhunyt milliárdos által hátrahagyott hatalmas örökségért. Krimi, misztikum, szerelem ötvöződik a walesi históriában, amely fölött végig ott lebeg a Pendragonok jelmondata: „Hiszek a testnek feltámadásában”.

54218315_2380251528663534_8845785037908475904_n.jpg

Bátky Jánosként Kerényi Miklós Mátét, Lord Owenként Szabó P. Szilvesztert láthatjuk a színpadon. Janza Kata Eileen St. Claire-t, Pesák Ádám Maloneyt, Simon Panna Lene Kretzsch-t, Mészáros Árpád Zsolt pedig Morvint alakítja. A koreográfiáért Lénárt Gábor, a díszlet- és jelmeztervekért Túri Erzsébet lesz a felelős. Az előadás rendezője: Somogyi Szilárd.

A bemutató időpontja: 2019. május 11. szombat 19:00 (Kálmán Imre Teátrum)

További időpontok: május 12., 13., 14., 15., június 2., 3., 4., 5., 6.

Fotó: Budapesti Operettszínház

Az olvasópróbán készült videó alább tekinthető meg:

 

Szólj hozzá

Programajánló