"Minden dolog olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszem benne" - Interjú Balassa Krisztiánnal

Múlt hét pénteken mutatták be a Titanic musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Peter Stone és Maury Yeston 1997-es musicalje ősbemutatóként érkezett a napfény városába, a csillagos ég alá. A premier előtt beszélgettem az alkotókkal, így a héten az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó uralja a Színház az egész oldalt. Hétfőtől csütörtökig a színészekkel (Veréb Tamás, Vágó Zsuzsi), a karmesterrel és rendezővel készített interjúkat olvashatjátok, pénteken pedig érkezik a kritika!

Balassa Krisztián 2008 és 2016 között volt a Budapesti Operettszínház karmestere, tucatnyi nagysikerű musical, operett és opera fűződik a nevéhez, amelyben zenei vezetőként is közreműködött (a teljesség igénye nélkül: Elfújta a szél, Virágot Algernonnak, Fame – Hírnév, Egy anya története). 2016 óta Németországban dolgozik, azonban, ha lehetősége nyílik rá, szívesen hazatér egy-egy produkció erejéig (A vámpírok bálja, Sakk). Idén nyáron a Titanic musical zenei vezetőjeként és karmestereként köszönthette őt a szegedi közönség. A premier előtt a Maury Yeston által szerzett zenéről, a darab mondanivalójáról, valamint arról beszélgettünk, hogy működik-e a Titanic musicalként.

img_20190813_180747.jpg

Hat évvel ezelőtt, az Elfújta a szél musicallel debütáltál karmesterként Szegeden. Mit jelent számodra Szeged és a Szabadtéri Játékok?

Nagyon megszerettem Szegedet, az évek alatt teljesen hozzám nőtt. Amikor megtudtam, hogy idén visszatérhetek ide, olyan örömöt éreztem, amit szavakkal le sem tudok írni. Az Elfújta a szél is hatalmas élmény volt, bár számomra nem csak maga az előadás, hanem az alkotói folyamat is emlékezetes maradt. A legjobban azt a pillanatot szeretem, amikor látom, hogy összeáll egy darab. Annál fantasztikusabb nincs.

2016 óta Németországban dolgozol, egy-két produkció erejéig szoktál hazautazni Magyarországra. Hogy kerültél a Szegedi Szabadtéri csapatába?

Somogyi Szilárddal, a rendezővel nagyon sok közös munkánk volt korábban, rengeteg darabjában én voltam a zenei vezető, számára egyértelmű volt, hogy ismét velem szeretne dolgozni. Amikor jött a felkérés, egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e. Kint, Németországban is úgy vállaltam munkát, hogy előre jeleztem, én a nyaramat Magyarországon szeretném tölteni. Szerencsére segítőkészek és partnerek voltak ebben, minden fennakadás nélkül meg tudtuk oldani a hosszabb „szabadságot”.

img_20190813_193055.jpg

A musicalt, a filmmel egyidőben, 1997-ben mutatták be. Mindkét alkotás a Titanicnak állít emléket, de saját történettel dolgozik. Ha csak az elismeréseket nézzük: a film 11 Oscar-díjat kapott, a musicalt 5 Tony-díjjal jutalmazták. Azt már tudjuk, hogy James Cameron alkotása a filmtörténet egyik ikonikus darabjává vált, de a történet működik musicalként is?

Abszolút! Klasszikus Broadway-musicalről beszélünk, szimfonikus zenével, amelyet nálunk a 33 tagú Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltat meg. Ugyanakkor a darabnak van egy sajátos zenei világa, amely tökéletesen megidézi azt a kort, amikor játszódik a történet. Erre remek példa az Ősszel című szám, a zenészek valóban ezt játszották az utolsó pillanatig. Ez a musicalben is megjelenik, természetesen más dallammal kiegészülve, ezzel kicsit visszaadja azt a hangulatot, ami akkor és ott jellemző volt a zenei életre. Vagy egy másik érdekesség: a Titanicé a musical-irodalom egyik leghosszabb nyitánya, amely remekül szimbolizálja a hajó fizikai értelemben vett és az azt körülvevő legenda nagyságát egyaránt. A zene minden tekintetben megpróbál annyira grandiózus lenni, mint amekkora maga a Titanic volt hajdanán. Azonban mégis csak egy musicalról beszélünk, vannak egészen új zenei betétek (pl.: ragtime), illetve olyan hangszerek is megszólalnak, amelyek ott, a hajón nem lehettek. De ebben a tekintetben nem is a korhűség a fontos, hanem hogy megteremtsük az adott hangulatot.

a69i9096.JPG

Van kedvenc jeleneted?

Nagyon szeretem a pizsama-számot („Dressed In Your Pyjamas In the Grand Salon”- szerk.) , az a kedvencem. Az ütközés után vagyunk, ekkor ébresztik fel az első-, másod- és harmadosztály utasait, és az emberek nem értik, mi történt, miért állt meg a hajó. Amikor a hajó megborul és a zsúrkocsi magától elindul, egy emberként döbbennek rá, hogy bajban vannak. Ekkor elmosódik minden határ az osztályok között: társadalmi rangra és hovatartozásra való tekintet nélkül mindannyian kiszolgáltatott emberekké válnak.

Azontúl, hogy a musical emléket állít a Titanicnak, mi a mögöttes mondanivalója?

Ez a darab annyira sokrétegű, hogy mindenki mást lát bele, mást tart igazán fontosnak. Mondhatnám azt, hogy az előadás reagál a mára: olyan emberekről szól, akik maguk mögött akarják hagyni a régi világot, hogy egy új életet kezdjenek. Az az érdekes, hogy a Titanic elsüllyedése óta rengeteg katasztrófa történt a világban, amelyek súlyosabbaknak mondhatók – gondolj csak bele, ez még a két világháború előtt történt. Mégis, a Titanic legendája a mai napig foglalkoztatja az embereket. Szeretünk magunkra úgy tekinteni, mint akik mindenek felett állnak, istent játszunk, azt hisszük, a természet felett állunk. A Titanic története – és így a musical is – ezt a hitet rombolja le: minden jól működő rendszer, ha abba homokszem kerül, egy pillanat alatt megsemmisülhet. Nekem ez a darab legnagyobb tanulsága: minden dolog olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszem benne. Vagy, hogy Petőfit idézzem: „Azért a víz az úr!”.

Fotók: Dusha Béla