"Az operettet is ugyanolyan magas fokon kell művelni, mint az operát" - interjú Kiss Diánával

Kiss Diána idén szeptembertől társulati tagként erősíti a Budapesti Operettszínház csapatát, szeptemberben A Csárdáskirálynő Szilviájaként debütált a kőszínházban, vasárnap este pedig Iluskaként lép színpadra a János vitéz bemutatóján. A főpróbahét előtt találkozunk, de a színházban már ekkor lázasan készülődtek a premierre. Az emeleten, az előtérben találunk szabad helyet, ez talán a teátrum egyetlen pontja, ahol nyugodtan lehet beszélgetni, de még ide is felhallatszódnak időnként az utolsó finomítások, pontosítások hangjai. Diánát mindez egy pillanatig sem zökkenti ki, látható, hogy otthonosan és kényelmesen érzi magát itt, csillogó szemekkel mesél a munkáiról és a zenéhez fűződő viszonyáról. 

_dsc0435_1.jpg

Hogyan jellemeznéd magad három szóban?

Vidám, optimista és határozott.

Ezek inkább Kiss Diánára, mint emberre, vagy mint művészre igazak?

Azt gondolom, hogy mindkettőre. A határozott alatt azt értem, hogy erős karakter vagyok, ami egyeseknek akár akaratosnak is tűnhet olykor. Az optimizmus is igaz mind a magán-, mind a szakmai életemre. Igyekszem mindennek a jó oldalát látni.

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével, miért éppen a magánénekre esett a választásod?

Egész gyermekkoromban énekeltem és táncoltam, népdal- és szavalóversenyekre jártam, amiket többnyire meg is nyertem. (mosolyog) Emlékeim szerint mindig is énekes akartam lenni, viszont akkoriban sokan próbáltak meg lebeszélni róla, mondván, hogy az ének nem olyan biztos hangszer, a hangnak pihennie kell, nem szabad megerőltetni, stb. Így végül a zongorát választottam, bár teszem hozzá, hogy az sem egy életbiztosítás, gyakran előfordul az ínhüvely-gyulladás – nekem is volt korábban. Sokan azt gondolják, hogy énekesnek lenni rengeteg lemondással, plusz teherrel jár, holott csak az egészségünkre kell jobban odafigyelni, ezt pedig nem mondanám hátránynak. Debrecenben, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem zongoratanulmányaimat, mellette énekkaros voltam, de négy éven keresztül abszolút nem énekeltem szólókat. Végzősként már tudtam, hogy nem a zongora lesz az én hivatásom. Emlékszem, épp Bartók 15 magyar parasztdalát vittem zongoraórára, és tanárnőm, Sőrés Ildikó azt kérte, hogy mielőtt eljátszanám, az eredeti népdalt is énekeljem el, ekkor kérdezte meg, hogy nem akarok-e az énekléssel komolyan foglalkozni. S végül így is lett. Jobban beleástam magam az opera világába. Kaptam kölcsön egy kazettát az énektanáromtól, Magyar Gabriellától, amin Callas énekli a Habanerát a Carmenből, ekkor jött a felismerés 18 évesen, hogy én operaénekes akarok lenni. Szerintem mindenkinél van egy ilyen pont, ahonnan biztosan tudja, hogy ez az út van neki szánva. Nekem ez volt az.

_dsc1280.JPG

Az operettek később kerültek képbe?

Anna Netrebko az egyik példaképem. Van egy felvétele, ahol várandósan, nagy pocakkal énekli Szilvia belépőjét a Csárdáskirálynőből. Rácsodálkoztam, hogy ezt lehet így is? Ekkora szenvedéllyel, átéléssel, operaénekesként? Mindemellett megszólalt bennem a magyar virtus is, onnantól kezdve jobban érdekelt az operett. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végeztem az alapszakot, Dr. Mohos Nagy Évánál. Onnan a Zeneakadémia operaszakára felvételiztem, ahová vinnünk kellett egy szabadon választott operettet is, ekkor énekeltem életem első operett áriáját, A cigánybáróból Szaffi dalát. Nádor Magdával, a zeneakadémiai tanárommal tanultam meg Szilvia belépőjét, azóta volt nagy szerepálmom a Csárdáskirálynő.

Akkor ezek szerint egyenes út vezetett a Budapesti Operettszínházhoz?

Nem egészen. Korábban már részt vettem egy meghallgatáson az Operettszínházban, akkor ígéretet kaptam egy szerepre, de végül máshogy alakultak a dolgok. Kiss-B. Atilla főigazgató viszont ismert még a Zeneakadémiáról. Tanárként rengeteg vizsgaelőadásomon látott és hallott, s a későbbiekben is figyelte az életutamat. Aztán amikor már az Operettszínházban találkoztam az igazgató úrral, megtudtam tőle, hogy azt a korábbi meghallgatást is ő szervezte a Zeneakadémia hallgatói számára. Valószínűleg nincs véletlenszerűség abban, hogy később már szerepfelkéréssel keresett meg igazgatóként. Előbb Stázi szerepét osztotta rám, amit a szabadtéri előadásokon 2 alkalommal is volt szerencsém megformálni. Szeptemberben viszont már Szilviaként debütálhattam az Operettszínház színpadán. Azt hiszem az operettes pályafutásomat nem is kezdhettem volna jobb szereppel, hiszen ez hatalmas álmom volt, amiért nem tudok elég hálás lenni a Budapesti Operettszínháznak.

Mennyire nehéz a két műfajban, az operában és az operettben egyszerre megfelelni?

Alapvetően nem szerencsés keverni a műfajokat, de ebben az esetben azt gondolom, hogy nem állnak nagyon távol egymástól. Egészen más, ha az ember mondjuk musicalt és operát énekel egyszerre, bár hozzáteszem, hogy például egy Bernstein-musicalt ugyanúgy klasszikus hangképzéssel éneklünk, és az operettet is ugyanolyan magas fokon kell művelni, mint az operát. Ott vannak a nagy elődök, mint például Házy Erzsébet vagy Ilosfalvy Róbert, akik az opera és az operett műfajában is egyaránt kiemelkedőek voltak. Az operettben a prózai részek miatt az énekeseknek nehezebb a karaktert megformálni. Az operában a recitativóknak, akárcsak az áriáknak, megvan a saját dallamuk, ami nagy segítség nekünk. Azt gondolom, hogy jót tesz az embernek mind a két műfaj: az operában nagy mélységeket élünk meg zeneileg és lelkileg is, gyakran szenvedünk és olykor meghalunk. Az operettben pedig sokat nevetünk és nevettetünk, ezáltal a nézőktől mi is energiát kapunk.

Vannak további szerepálmaid?

Csak azok vannak! (nevet). Igazi Puccini-szerelmes vagyok, így a későbbiekben többek között Manon Lescaut, Mimi (Bohémélet) és Tosca szerepét is szívesen énekelném. Illetve a Carmenben Micaelát, az egy gyönyörű szerep. Operettben pedig Giudittát, Szaffit, Hannát, később pedig Marica grófnőt.

_dsc1068.JPG

A Csárdáskirálynőben Szilviaként láthat és hallhat a közönség. Szerinted miben különbözik a többi primadonnától?

Szilviának különleges ereje van. Egyrészt igazi primadonna az Orfeumban, minden férfi szerelmes belé, ugyanakkor mégis elérhetetlen – ez az igazán vonzó benne. Beleszeret egy hercegbe, de tudja, hogy ez a szerelem nem teljesülhet be, ezért dönt a külföldre utazás mellett. Majd amikor kiderül, hogy Edwinnek menyasszonya van, becsapva érzi magát. Olyan hatalmas erők gyűlnek fel benne, hogy képes fájdalommal a lelkében, de emelt fővel, belépni az oroszlán barlangjába, és szembe mer nézni mindenkivel. Egy igazi femme fatale.

Ahogyan említetted, nyáron, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon még Stázit játszottad, de párhuzamosan készültél mindkét szerepre. Ez mennyire nehezítette meg számodra a próbafolyamatot?

Nem volt könnyű egyszerre tanulni mindkét szerepet, olykor rám is szóltak a próbákon, hogy most Stázi vagyok, ne Szilviaként énekeljek. Érdekes feladat volt számomra megtalálni magamban az én Stázimat. De rájöttem, hogy igazából ő nem a hagyományos értelemben vett szubrett, hanem egy Edwinnel egyidős grófnő. Az én értelmezésemben egy játékos lány, akinek túl sok gondja nem volt az életben. Másként nőies, mint Szilvia, kicsit huncutabb, de végső soron mégis grófnő.

Milyen volt Vidnyánszky Attilával dolgozni?

Amikor Debrecenben tanultam, másodévesként kaptam egy kisebb szerepet A víg özvegyben. Akkor Vidnyánszky Attila már nem dolgozott ott, de sok jót hallottam róla. Mikor megtudtam, hogy ő fogja rendezni a Csárdáskirálynőt, nagyon megörültem, főleg, mivel ez volt élete első operett-rendezése. Roppant aprólékosan dolgozik, különösen nagy figyelmet szentel a karaktereknek. Érdekes szemszögből közelítette meg a darabot. Azzal, hogy visszatértünk az eredeti szövegkönyvhöz, más mélységek tárultak fel.

20191120_gordoneszter_2210.jpg

Most pedig a János vitéz bemutatójára készültök, amiben Iluskát fogod játszani. Ezt az előadást Bozsik Yvette rendezi, aki korábban a Csárdáskirálynőt koreografálta. Mennyiben más vele a mostani munka?

Yvette-nek letisztult, határozott elképzelései vannak, ő képekben gondolkozik, olyan, mintha egy festmény lebegne a szeme előtt minden jelenetnél. Tőlünk mély és emberi dolgokat kért és az előadás látványvilága is ezt tükrözi. A díszlet és a jelmezek rendkívül látványosak, letisztult világot ábrázolnak. A mozgásművészet, a gyönyörű zene és az előadás képi világa így együtt nagyon különleges atmoszférát teremt.

Iluska miben jelent számodra kihívást?

Én alapvetően örökmozgó, élettel teli, energikus vagyok, Iluska viszont ennél jóval nyugodtabb, letisztultabb. Egy falusi parasztlány, aki elvesztette a szüleit és a gonosz mostohája neveli, mégis hihetetlen belső erő sugárzik belőle. Emellett – bár azt gondolhatnánk, hogy nem túl nagy szerep –, megvan a maga nehézsége. Kacsóh gyönyörű szólót írt neki, ami akár egyszerűnek is tűnhet a nézőknek, de technikailag jól megoldani komoly feladat.

Iluska az első és a harmadik felvonásban tűnik csak fel. Ilyenkor mennyire megterhelő a viszonylag hosszabb szünet?

Tapasztalataim szerint nehezíti a munkánkat, ha hosszabb ideig nem vagyunk színpadon. Ebben az esetben viszont azt gondolom, hogy kivételesen segíteni fog a teljes felvonásnyi szünet, hiszen Iluska a harmadik felvonásban mondhatni újjászületik Tündérországban. Nem akarom lelőni a poént, de különleges világra számíthatnak a nézők a harmadik felvonásban mind a díszlet-jelmez, mind a koreográfia terén.

20191120_gordoneszter_3422-2.jpg

Érdekesség, hogy Oszvald Marika, aki korábban játszotta Iluskát, most a gonosz mostoha szerepében tűnik fel.

Igen, és ez számomra roppant ösztönző. Amikor egy olyan szerepet kapok, amit előttem nagy elődök énekeltek, a feladat még magasztosabbá válik, ad egy plusz löketet. Nemrég voltunk Pusztamonostoron, egy különleges sajtóeseményen, ahová Marikával együtt utaztam a buszon, nagyon jót beszélgettünk. Remek mostoha lesz, ezt garantálom! Egyébként további érdekesség, hogy számomra sem ismeretlen az előadás, korábban játszottam benne, csak éppen a mostoha voltam. Meglepődtem, amikor a tapsrend után a gyerekek hozzám rohantak oda először! (nevet)

Hol láthatunk majd a jövőben?

Az Operettszínházban továbbra is játszom majd Szilviát és Iluskát, hamarosan pedig a Mágnás Miskában is látható leszek Rollaként, A chicagói hercegnőben pedig az Apácafőnöknőt fogom játszani. Ez egy pici, prózai szerep, de izgatott vagyok, nagyon várom. Nagy örömömre, az Erkel Színházban december végén fogok debütálni A denevérben Adélként. Emellett az Operaházban, immáron harmadik éve adunk kisebb koncerteket a turistáknak, ez már állandó részévé vált az életemnek.

Fotók: Gordon Eszter (forrás Budapesti Operettszínház)