Színház az egész...


2020.már.05.
Írta: Flaisz János Szólj hozzá!

"A rám váró feladatokra abszolút nyitott vagyok" - Interjú Erdős Attilával

Erdős Attila 2017-ben végzett a Zeneakadémián, az idei évadtól kezdve a Budapesti Operettszínház több előadásában is feltűnt, habár korábban is látható volt már a Nagymező utcai teátrumban (Kékszakáll, A sevillai borbély). Nyáron, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, szeptemberben pedig…

Tovább

"Minden, amit a színészet alapjairól tudok, azt a József Attila Színháznak köszönhetem" - Interjú Bercsényi Péterrel

Bercsényi Péter nyolc éven át volt a Budapest Bábszínház társulatának tagja, azóta pedig olyan előadásokban láthatta a hazai közönség, mint A félelem megeszi a lelket, a Chicago vagy éppen a Mi történt Baby Jane-nel?, de többször feltűnt már a képernyőn is - legutóbb a Viasat3 csatorna saját…

Tovább

"A szerelmeink, a vágyaink éppannyira erősek, mint régen" - Interjú Kerényi Miklós Gáborral

Kerényi Miklós Gábor pár héttel ezelőtt ünnepelte 69. születésnapját, ennek ellenére még most is aktívan tevékenykedik. Szeptemberben a Rómeó és Júlia jubileumi előadásán, valamint a Nemzeti Lovas Színház A szabadság vándorai bemutatóján tapsolhatott neki a közönség. Ősszel a szentpétervári…

Tovább

"Teljesen önfeledten tudtam próbálni" - Interjú Blahó Gergellyel

December 7-én, szombaton mutatják be a József Attila Színházban a Magas szőke barna férfi felemás… című előadást. A közelgő premier kapcsán a darabbéli címszereplő legjobb barátját alakító Blahó Gergellyel beszélgettünk.

Tovább

"Az operettet is ugyanolyan magas fokon kell művelni, mint az operát" - interjú Kiss Diánával

Kiss Diána idén szeptembertől társulati tagként erősíti a Budapesti Operettszínház csapatát, szeptemberben A Csárdáskirálynő Szilviájaként debütált a kőszínházban, vasárnap este pedig Iluskaként lép színpadra a János vitéz bemutatóján. A főpróbahét előtt találkozunk, de a színházban már ekkor…

Tovább

"Számomra ez a legnagyobb kihívás: lendületes, szórakoztató vígjátékot bemutatni" - Interjú Simon Kornéllal

December 7-én mutatják be a József Attila Színházban a Magas szőke barna férfi felemás… című francia vígjátékot. Simon Kornéllal, az előadás rendezőjével az előadás olvasópróbájának szünetében beszélgettem.

Tovább

"Azt kell megtanulnom, hogy ne törjek össze" - Interjú Kovács Mátéval

Kovács Máté jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója. Szakmai gyakorlatát független színházakban tölti, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Alföldi Róbert, Császi Ádám, Bagossy László vagy Kovács D. Dániel. Tavaly májusban az Izgass fel! thriller-musicalben mutatkozott be…

Tovább

"A színháznak csak egy gondolatot kell elindítania a fejekben" - Interjú Cseh Dávid Péterrel

Cseh Dávid Péter még csak 23 éves, de már olyan szerepeket tudhat a háta mögött, mint A Notre Dame-i toronyőr Quasimodója, a Lady Budapest Péterje, az Abigél Kőnig tanár ura vagy éppen a Rómeó és Júlia Parisa. Ez utóbbi musicalben szeptember 14-én új szerepben mutatkozik be, a három jó barát…

Tovább

"Bízom benne, hogy a nézők katartikus érzésekkel távoznak" - Interjú Somogyi Szilárddal

Múlt hét pénteken mutatták be a Titanic musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Peter Stone és Maury Yeston 1997-es musicalje ősbemutatóként érkezett a napfény városába, a csillagos ég alá. A premier előtt beszélgettem az alkotókkal, így a héten az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó uralja a Színház…

Tovább

"Meg kell tanulnunk összetartani, a bajban segíteni a másikat" - Interjú Vágó Zsuzsival

Múlt hét pénteken mutatták be a Titanic musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Peter Stone és Maury Yeston 1997-es musicalje ősbemutatóként érkezett a napfény városába, a csillagos ég alá. A premier előtt beszélgettem az alkotókkal, így a héten az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó uralja a Színház…

Tovább
süti beállítások módosítása