Színház az egész...


2019.ápr.29.
Írta: John Theatre Szólj hozzá!

Carousel - Liliom (Budapesti Operettszínház, 2019)

A napokban mutatta be a Budapesti Operettszínház Rodgers & Hammerstein, egyben a Broadway egyik legsikeresebb musicaljét, a Carouselt. A Molnár Ferenc Liliomja alapján készült zenés színpadi adaptációra méltán lehetünk büszkék, még ha az új hazai produkció a várakozásainkat nem is múlja felül…

Tovább

Liliom (Vígszínház, 2018)

2018 decemberében Molnár Ferenc legismertebb művét, a Liliomot mutatta be a Vígszínház. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte előadásban a címszerepet Hajduk Károly, párját, Julikát Szilágyi Csenge alakítja.

Tovább

Delila (Centrál Színház, 2018)

Szerelmi négyszög áll Molnár Ferenc fordulatos-romantikus vígjátékának középpontjában. A Delila 2018-ban tért haza igazán: az a Centrál Színház ad otthont neki, amelynek épületében – az akkori Pesti Színházban – az ősbemutatót is tartották.

Tovább

A hattyú (Örkény Színház, 2018)

Az előző évadban, márciusban mutatta be az Örkény Színház Molnár Ferenc 1920-ban született drámáját, A hattyút. Polgár Csaba rendezése szakít a hagyományokkal, a klasszikustól merőben eltér, ám az előadás színvonalán ez semmit sem ront – sőt, talán kicsit aktuálisabbá is válik ezáltal a történet.

Tovább