Színház az egész...


2018.sze.17.
Írta: Flaisz János Szólj hozzá!

Apáca Show (Zikkurat Színpadi Ügynökség, Budapesti Operettszínház, 2018)

Hármas premierrel nyitja az évadot a Budapesti Operettszínház. Ennek egyike a ’90-es évek egyik ikonikus vígjátéka, az Apáca Show alapján íródott Alan Menken-musical, amely a Szegedi Szabadtéri Játékok után végre kőszínházban is látható.

Tovább

Én, József Attila (Madách Színház, 2012)

2012 februárjában mutatta be a Madách Színház az Én, József Attila – Attila szerelmei című musicalt Szirtes Tamás és Szente Vajk rendezésében. Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston műve a teátrum I. Musical Pályázatán indult, és annak ellenére, hogy végül nem ért el helyezést (a dobogó felső fokán az…

Tovább

Tanulmány a nőkről (Madách Színház, 2014)

A Csoportterápia és Poligamy sikere után, utóbbival ugyanabban az évadban mutatta be a Madách Színház a Tanulmány a nőkről című darabot. A házasságot és a válást  középpontba állító musical comedy ezúttal egy 1967-es film forgatókönyve alapján, a ’60-as évek slágereivel fűszerezve íródott.

Tovább

Poligamy (Madách Színház, 2013)

A Madách Színház a Csoportterápia előadással indította útjára a musical comedyk sorozatát, amelynek második tagja az Orosz Dénes azonos című filmje alapján készült Poligamy. A 2013-ban bemutatott darab igazi modern vígjáték, kiváló zenével és dalszöveggel, lendületes és energikus színészi játékkal –…

Tovább

Meseautó (Madách Színház, 2016)

A Poligamy és a Tanulmány a nőkről után a Madách Színház folytatta a sikeres tévéfilmek és/vagy retro zenékre írt „musical comedy”-k sorát, legutóbbi produkciójuk ebben a műfajban a magyar filmgyártás egyik igazi nagy klasszikusa, a Meseautó volt.

Tovább
süti beállítások módosítása