A Csoportterápia és Poligamy sikere után, utóbbival ugyanabban az évadban mutatta be a Madách Színház a Tanulmány a nőkről című darabot. A házasságot és a válást  középpontba állító musical comedy ezúttal egy 1967-es film forgatókönyve alapján, a ’60-as évek slágereivel fűszerezve íródott.

Gyárfás Miklós (1915-1992) az egyik legtermékenyebb drámaírónk volt, aktív éveiben 5-6 művet is publikált. Az 1967-ben bemutatott Tanulmány a nőkről című film az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb alkotásává vált, amelynek színpadi változatát többször is műsorra tűzték a hazai teátrumok. A Madách Színházban 2014. április 19-én tartották a musical-változat premierjét, amelyhez kivételesen nem a színház alkotói írtak zenét és dalszöveget, hanem a ’60-as évek slágereit használták fel zenei betétként.

A történet középpontjában három, különböző generációt képviselő házaspár áll. Jolánnak, Évának és Zsuzsának egyszerre lesz elege a házasságukból, így megbízzák a frissen diplomázott dr. Képes Verát, hogy lássa el a képviseletüket. A dekoratív ügyvédnő a kezdők lelkesedésével veti bele magát legelső megbízatásába, de azzal nem számol, hogy mindhárom férj beleszeret a feleségük képviseletét ellátó nőbe. A felbőszült asszonyok persze ezután már hallani sem akarnak a válásról, inkább Verát jelentik fel a felügyelő bizottságnak.

A sztori jól felidézi a régi magyar filmgyártásra jellemző egyszerű humort, annak ellenére, hogy a történetvezetés abszolút egysíkú, és a harmadik hasonló esetnél már kissé unalmassá is válik. A musical fő témája – hasonlóan a Poligamyhoz - a férfi-nő kapcsolat, azon belül is a házasélet. Hogy mennyire aktuálisak a színpadon bemutatott élethelyzetek és szituációk, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nézők többsége (általában az idősebb generáció) nagy bőszen helyesel végig, nem egyszer felidézve saját élettörténetüket, amit nem restellnek azon melegében megtárgyalni. De egy ilyen darabnál ez lassan (sajnos) már megszokottá válik.

Az előadás retro hangulatáról már az előadás kezdete előtt gondoskodnak, a díszlet félig-meddig láthatóvá válik, a háttérben pedig korabeli slágerek hallatszódnak. A színpadkép – Túri Erzsébet munkája – különösen ötletes ebben az esetben. Középen egy hatalmas Erika írógép, a háttérben egy rádió – ez ad helyet a zenekarnak, akik így kivételen a nézők számára is láthatóvá válnak. Az összes többi díszletelem a korabeli tárgyakat idézi meg, így gördül be például egy doboz Fecske, a szemüveg asztalként funkcionál, dr. Képes Vera ügyvédi irodájának ajtaja pedig egy névjegykártya. Nem csak kreatív, de az idősebb korosztályban nosztalgikus hangulatot is kelt – habár személy szerint én nehezen tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a takaróvászonra vágott lyuk, amin a szereplők ki-be közlekednek egy női nemi szervre hasonlít.

Szente Vajk rendezőként igyekszik elszakadni a Szirtes Tamás-féle vonulattól, ami részben sikerül is, meglepően fiatalos és kreatív a darab, ugyanakkor visszaköszönnek Szente más munkái is. (Példának okáért az előadás hangulata kísértetiesen hasonlít a Meseautóéra, ami persze jóval későbbi rendezés, meg hát az alapanyag is hasonló.) A rendezés ugyanakkor nem igazán kíván mögöttes tartalmat adni a cselekménynek. Hiába a címben szereplő tanulmány, a történet végső soron arra megy ki, hogy a nők csak addig akarnak valamit, amíg meg nem kapják, illetve, hogy szeretnek ellentmondani a férfiaknak. Ennek megfelelően a férjeket is inkább pozitívabb színben tünteti fel, mint akik szenvedő alanyai a kialakult helyzetnek, semmint okozói. Habár a szövegkönyv igyekszik a második felvonásban valamelyest szépíteni a helyzeten, amikor Vera a fegyelmi tárgyaláson kifejti, hogy inkább az eszével, mint a szépségével akarna kitűnni (utóbbiról ugyanis nem tehet), mégis a lezárás (egy évre eltiltják az ügyvédi tevékenység végzésétől) nem oldja fel a sztereotípiás véleményt a nemekről. A Madáchban bemutatott musical comedy-k sajátossága, hogy előszeretettel használnak szakállas poénokat, amelyeket a Füles magazinban gyakorlatilag havonta újból és újból olvashatunk – ez most sincs másképp. Számomra helyenként már kissé kínos az eredetiség ezen hiánya, de úgy látszik, a közönség nagy része még mindig vevő rá, így igazolva ezek létjogosultságát.

A zenei betétet az 1960-as évek slágerei szolgáltatják, ami nekem, aki a rendszerváltás környékén született, a számok felében azt jelenti, hogy életemben nem hallottam őket. Természetesen az olyan klasszikusok, mint a Nem leszek a játékszered, a Félteni kell, a Szeretni bolondulásig vagy a Most kéne abbahagyni számomra is ismertek és kedveltek, de akadt azért jó pár olyan dal, amit – szégyen, nem szégyen – nem tudtam hova tenni. Ez persze nem felróható az előadásnak, mert a dalok többsége viszonylag jól illeszkedik a történetbe – még úgy is, hogy egyiket sem hallhatjuk teljes egészében. Vagy prózával szakítják meg a strófákat, vagy a szövegkörnyezetnek megfelelően használják, ezáltal inkább filmszerű élményt idézve elő. A rendezés egy ponton ki is figurázza a darabot, amikor Vera egyik dalánál kiírják, hogy a szavazás hamarosan véget ér, és elindul a visszaszámlálás.

A darab narrátora Magyar Attila, aki megírja a címbeli tanulmányt a nőkről. Magyar kiváló komikus vénával rendelkezik, és ezt meglepő természetességgel képes prezentálni, ahogyan ezt a Meseautóban is bebizonyította már. Közvetlen stílusa alkalmassá teszi arra, hogy könnyed hangnemben nyissa meg mindkét előadást, kommunikáljon a nézőkkel, és ez a lazaság igencsak jót tesz a darabnak. Az alkotók mertek újításokat is bevezetni, és magukat sem teljesen komolyan venni, így születhetett meg a musical egyik legjobb jelenete, amelyben Magyar végigkommentálja a Félteni kell című számot.

Dr. Képes Vera szerepében Trecskó Zsófia látható, aki már korábban is bizonyította, hogy nagyon élvezi ezeket a karaktereket és ez most sincs másként. Jól hozza a lelkes, ám igencsak amatőr, naiv ügyvédnő figuráját, akit csak azután bíznak meg az üggyel, hogy Dr. Magyar György (felvételről) elküldi a három gráciát, hogy a válóok nem eléggé megalapozott. Trecskó ha énekben nem is, de színészi játékban nagyon erős, kíváncsi vagyok, mennyire állja meg a helyét egy drámai szerepben.

A három házaspár közül Szerednyey Béla és Szulák Andrea képviseli a legidősebb generációt, akik már huszonhét éve házasok. Náluk a válóok az unalmasság, a színészek pedig rutinból hozzák a figurát. Élvezet nézni a játékukat, az egyetlen fájó pont, hogy mindkettőt nem egy, hasonló szerepben láthattuk már, így túl sok újdonságot nem adnak a nézőnek. (Szulák rekesztései viszont még mindig élvezetesek.)

A legnagyobb ellentét a Balogh-házaspár, vagyis Barát Attila és Polyák Lilla játékában volt megfigyelhető. Utóbbi most sem tudott meggyőzni arról, hogy érdemes arra a sok főszerepre, amit játszik, színészileg roppant gyengén teljesített, a magas hangok továbbra is gondot okoztak neki. Aki viszont a legnagyobb meglepetést jelentette számomra, az Barát Attila volt. A hangját a szinkronból is jól ismerem, ráadásul az utóbbi időben szinte minden madáchos darabban azt a szereposztás fogtam ki, amelyben ő szerepelt, de a mostani alakításával magasan kiemelkedőt alakított, a musical legmaradandóbb színészi játékát láthattuk tőle. Elcsépelt a kifejezés, de tényleg lubickolt ebben a nőcsábász, gitáros könyvelő szerepében. Az első felvonás fináléja, amely egyben egy időutazás is a slágerek és a disco világában (lesz itt Spice Girls és Lady Gaga is), igazán felfokozott hangulattal zár, ami leginkább Barát teljesítményének az érdeme.

A legfiatalabb, mondhatni friss házaspár szerepében Németh Gábor és Molnár Nikolett látható. Németh kiváló táncos, az énekhangja is elmegy, de színészileg vetekszik a vidéki amatőr színjátszócsoportok tehetségesebb tagjaival. Túlhangsúlyoz, gesztikuláció teátrálisak. Molnár Nikolett viszont remek ellenpont: alakítása meggyőző és erővel teli, csak sajnos többször hamis.

A nagyszerű Poligamy és az inkább csak jónak mondható Meseautó után kicsit többet vártam ettől az előadástól. Nem rossz, szó sincs róla, könnyed délutáni/esti szórakozásnak tökéletes, csak sajnos lassan igaz lesz az az állítás, ha egy madáchos musical comedyt látott az ember, akkor az összeset látta. Azért még a Csoportterápiára mindenképpen kíváncsi vagyok, egyszer az is sorra kerül.

Gyárfás Mikós forgatókönyve alapján Szabó Tamás ötletei nyomán színpadra alkalmazta: Szente Vajk
Díszlettervező: Túri Erzsébet
Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina
Koreográfus: Szabó Anikó, Túri Lajos
Rendező: Szente Vajk

Bemutató időpontja: 2014. április 19. - Madách Színház

A cikk a 2018. március 3-án, 15 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Madách Színház oldaláról származnak!