Mondjad, Atikám! (Pesti Színház, 2017)

A Vígszínházi Házi Színpadáról került át tavaly decemberben a Pesti Színházba Vecsei H. Miklós József Attila-estje. A Mondjad, Atikám! különleges, új szemléletmódban eleveníti meg az egyik legnagyobb magyar költő életét.

dsc_4871_rb_1000x800.jpg

Vecsei H. Miklós példaértékű színész. Nem feltétlen színjátszási képességei miatt (bár az sem elhanyagolható – de erről majd később), hanem mert a kiválóan tudja kamatoztatni a hírnevét, amelyet főként A Pál utcai fiúk Nemecsekének köszönhet. Hiszen, akármennyire is jó kezdeményezés a POKET Zsebkönyv-automata, biztos vagyok benne, hogy fele annyian nem használnák ki a lehetőségeket, ha nem Vecsei lenne az ötletgazdák egyike. És ugyanez igaz erre az előadásra: a Mondjad, Atikám! képviselhet bármekkora értéket, lehet bármennyire is jó darab, népszerűsége nyomába sem érne a mostaninak. (Az előadásra nagyon nehéz jegyet szerezni, általában 1-2 nap alatt elkelnek.) Ez persze nem válik negatívummá, mindez semmit nem von le az értékéből, inkább arra kívánok rámutatni, hogy mennyire kivételes az, hogy Vecsei a népszerűségét az irodalom, a színház és a kultúra erősítésére használja.

dsc_4892_rb_1000x800.jpg

Nálam az Én, József Attila – Attila szerelmei musical hívta fel ismét a figyelmet a költőre (a gimnáziumban nem tartozott a kedvenceim közé), és ugyanez a célja ennek az előadásnak is. Lehetne vitatkozni arról, hogy mennyire hiteles ez az élettörténet, amit a Pesti Színház színpadán látunk megelevenedni, egy irodalmár vagy egy József Attila-szakértő biztosan találna pontatlanságokat, de mivel én egyik sem vagyok, így mindezektől saját magamat és az olvasókat is megkímélem Nem az a lényeg, hogy ezek a mondatok bármikor is elhangzottak-e a költő szájából, hanem, hogy egy lehetséges alternatívát mutatva prezentálja mindazt, amit József Attila költészete magában hordoz.

dsc_4833_rb_1000x800.jpg

Nagyon ötletesen, már a nézők beengedése előtt mennydörgés, villogás „zavarja” meg a nyugalmat, és felcsendülnek azok a mondatok, amelyek az előadás szerves részét is képzik majd. Ezzel tulajdonképpen Vecsei össze is foglalja talán a leglényegesebb mondanivalót: egy labilis idegállapotú, ugyanakkor nagyon mély érzésű költő életébe nyerünk bepillantást, aki egész életében csak szeretni és szeretve lenni akar.

dsc_4898fgd_rb_1000x800.jpg

A bő két órás monodráma végigveszi a költő egész életét: gyermekkorától kezdve egészen haláláig. A vonat megjelenése, amely, mint a gyermekkor egyik kedvenc játéka, és mint a halál későbbi okozója tökéletes keretet ad a darabnak. Az előadás alatt megelevenedik előttünk az anyjához, apjához és testvéreihez való viszonya, az egyetemi évek, és a fájdalmasan rövid élete ellenére bőséges szerelmi vívódásai. Az, hogy kihez is intézi a szavakat, nem derül ki egyértelműen: sokszor lehet olyan érzésünk, hogy pszichológusként hallgatjuk a vallomását, de könnyen elképzelhető, hogy a túlvilágon történik a számadás.

dsc_4942_rb_1000x800.jpg

De ennél többet nem is szeretnék elárulni a darabról, mert minden további részletezés felesleges lenne. Amit viszont még ki kell emelni, hogy azért is érdemes megtekinteni a Mondjad, Atikám!-at, mert Vecsei – szemben az Én, József Attilával – nem a legismertebb versekből (Mama, Altató) válogatott (habár a Születésnapomra vagy a Nagyon fáj néhány sora elhangzik), így azoknak is mutathat újdonságot a darab, akik a költő munkásságával csak felületesebben (vagy szebben fogalmazva: hobbiszinten) foglalkoztak eddig. Teljes versek nem hangzanak el egyébként az előadás során, pusztán versszakokat ragad ki a színész (igaz, ezek egyszer-kétszer nagyon izzadtságszagúan lettek beépítve a szövegbe), sokkal inkább korabeli írások, levelezések, József Attiláról szóló tanulmánykötetek alapján (mintegy 4-500 oldal elolvasása után!) íródott a szövegkönyv.

dsc_4909_rb_1000x800.jpg

Vecsei H. Miklós elementáris erővel viszi végig a szerepet, már az első színpadra lépésekor egy lelkileg megviselt, megtört embert látunk, akiben, bármilyen könnyedén és humorral telve is mesél olykor, mindvégig ott bujkál benne a fájdalom. Az előadást elnézve, szinte hihetetlen, hogy Vecsei ennyire fiatalon saját maga írta, rendezte a darabot és játssza a főszerepet, de higgyük csak el, hogy korunk egyik legtehetségesebb művészével van dolgunk.

dsc_4910_rb_1000x800.jpg

Az előadást két hónapon keresztül a Házi Színpadon játszották, amely egy sokkal intimebb tér, amelyet meg is követel a darab. Azzal, hogy átkerült a jóval nagyobb Pesti Színházba, mennyit változott a nézőkre kifejtett hatása, megítélni sajnos nem tudom, mert sikerült az első sorba jegyet váltanom, így az a közelség, ami a kamaratermekben is létrehozza a különleges atmoszférát, itt is megvolt. (De mielőtt bárki irigykedne rám, ez a hely csak a színészi játék élvezhetősége miatt előnyös, a darab második felében, mikor Vecseit egy üvegfal választja el a nézőktől, sokszor nem lehetett jól látni az ablakkereteknek köszönhetően – ez az előadás kevés negatívumainak egyike.)

dsc_4951_rb_1000x800.jpg

Összegezve egy komoly-komor, József Attila költészetéhez teljes mértékben illeszkedő hangulatú darabnak lehetünk szemtanúi. A sikerszéria garantált, szinte biztos vagyok benne, hogy évekig repertoáron lesz ez a mű, ami azért is jó, mert érdekes és izgalmas lesz látni, hogy pár év múlva mennyivel lesz másabb Vecsei fejlődésének köszönhetően. 

Írta és rendezte: Vecsei H. Miklós
Látvány: Vecsei Kinga Réta

A bemutató időpontja: 2017. október 7. – Házi Színpad; 2017. december 15. – Pesti Színház

A cikk a 2018. május 11-én 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Vígszínház oldaláról származnak (fotós: Szkárossy Zsuzsa)