"A Játékszín néző- és színészbarát hely" - Interjú Bank Tamással

A Játékszín évek óta a főváros legkiemelkedőbb magánszínházainak egyike, olyan sikerdarabokkal a repertoáron, mint a 39 lépcsőfok, a Virágot Algernonnak, az Életrevalók, az És már senki sem..., a Menopauza, a Teljesen idegenek vagy a Legénybúcsú. Hasonlóan a többi teátrumhoz, a koronavírus miatti leállás nagyban érintette a Játékszínt is, többek között ennek hatásairól beszélgettünk Bank Tamással, a színház igazgatójával, de szóba került az október közepén érkező Nagyvárosi fények is, amely Chaplint és a némafilmek hangulatát idézi majd meg, egészen különleges formában.

img_8832_1.jpg

A koronavírus idén az élet minden területén, így a színházak esetében is nagy változást hozott.  Kellett drasztikus döntéseket hoznia?

Sajnos több drasztikus lépést is tennünk kellett. Azt tudni kell, hogy a Játékszínben nincs hagyományos értelemben vett társulat, a színészeink mindegyike „számlás”, vagyis a megtartott előadásaik után kapnak fizetést. Mivel március 12-től a színházak nem játszhattak, a szabadúszók, hónapokig nem jutottak bevételhez. A többi – művészeti és műszaki – munkavállalónknak amíg csak tudtunk, teljes fizetést adtunk, de idővel náluk is elkerülhetetlen volt a csökkentés. Éppen ezért tavasszal létrehoztam egy alapot, amiből hatmillió forintot a színészek, négymilliót a háttérdolgozók megsegítésére fordítottunk.

A Játékszín – főleg a többi teátrumhoz képest – viszonylag hamar elkezdett újból játszani.

Igen, ahogyan feloldották a veszélyhelyzetet júniusban, megnyitottunk. 72 előadásunk maradt el tavasszal, ezeknek a pótlása elég komoly adminisztratív munkát igényelt – és ez a folyamat még tart. Közel 100 színész dolgozik nálunk – egy átlagos színháznál a társulati tagság 15-25 fő között mozog -, őket leegyeztetni, újból beindítani a gépezetet, kemény volt. Szerencsére sikerült megoldani, eddig nagyjából 50 előadást tudtunk pótolni, de még így is hátra van 20, ami az ősz folyamán várható. A gyorsaságunknak és a rugalmasságunknak köszönhetően nálunk a jegyvisszaváltás 10% alatt van – ez is szinte példátlan, a többi színháznál ez a szám 60-70%.

evadzaro2020_11.jpg

Mennyire lehet előre tervezni a mostani helyzetben? Hányféle verzióval kell tervezni?

Természetesen most már W-verziónk is van, megtanultunk máról holnapra élni. Nagy változás, hogy tavaszig a nézők hónapokkal korábban megvásárolták a jegyeiket, most azonban csak egy-két nappal gondolkodnak előre. Ma már a jövő hét is messze van, rengeteg a kérdés. Lesz előadás? Nyitva lesz a színház? A néző egészséges lesz pár nappal később? Mi minden este hálát adunk, ha gond nélkül le tud menni egy-egy produkció, de másnap minden aggodalom kezdődik előröl. A marketingünkön is változtatni kellett: felesleges azt reklámozni, mi lesz két hónap múlva, csak a ma és a holnap számít, annál tovább nem érdemes menni. Óránként változnak a szabályok, roppant nehéz ez a helyzet, de azt gondolom, hogy a Játékszín – akárcsak az összes többi színház – becsülettel helyt áll. Olyan ez, mintha háború lenne: nekünk is fel kell dolgozni a változást, ki kell találnunk, hogyan lehet tovább élni, alkalmazkodni. De küzdünk és csináljuk. Bár a második hullám már megérkezett, kopogtat a közelgő megrekedés, mi megyünk előre, amíg tudunk.

Milyen biztonsági intézkedéseket vezettek be?

Természetesen nálunk is kötelező a maszkviselés a színház területén belül mindenhol, az előadások előtt és alatt is. Emellett volt egy nagyon fontos beruházásunk, a színházak közül elsőként szereztünk be egy fertőtlenítő kaput. Ez nem csak testhőmérsékletet mér és a kéz fertőtlenítésére alkalmas, hanem az egész ruházatot és a hajat is lefertőtleníti, ezzel megöli a vírusok és a baktériumok 99%-át. A nézőknek ez nagyobb biztonságérzetet ad, sokat lendít azon, hogy merjenek jönni hozzánk. Azt gondolom, hogy az idei évadunk nehezebb lesz, hiszen mire minden visszaáll a rendes kerékvágásba, az minimum egy év.

nagyvarosifenyek_olvasoproba_44.jpg

Ennek ellenére nem állnak meg, októberre új bemutatóval készülnek. A Nagyvárosi fények igazán különleges előadásnak ígérkezik. A fekete-fehér képvilág és a némafilmek hangulatának megidézése elég izgalmasnak hangzik, de meglehetősen kockázatos is, nem?

Magánszínházként nálunk minden bemutató kockázatos. Ugyanakkor – és ezt talán minden nagyképűség nélkül mondhatom – azért tudunk jól működni, mert ki tudjuk szolgálni a nézők igényeit. Ilyen tekintetben a Játékszín néző- és színészbarát hely. Én nagyon hiszek a Nagyvárosi fényekben: igazi kuriózum lesz. Szente Vajk némafilmet adaptál színpadra, következésképpen az előadásban sem lesz beszéd, a fekete-fehér látványvilággal pedig vizuálisan is megidézzük Chaplin nagy, filmes korszakát. Ez az előadás is a Játékszín egyik különlegessége lesz, épp úgy, mint az Életrevalók, a Teljesen idegenek, a Menopauza vagy a Virágot Algernonnak. Ezeket a darabokat Magyarországon csak mi játsszuk.

Ha filmet adaptálnak színpadra, akkor elkerülhetetlen az összehasonlítás, még akkor is, ha két különböző műfajról beszélünk. Ezt hogyan lehet kivédeni? Egyáltalán ki kell, vagy cél az adott film megidézése?

Mind a kettő igaz. A Játékszín rengeteg filmadaptációt tart műsoron, az említettek közül az Életrevalók vagy a Teljesen idegenek is hazai adaptációk, és a legkeresettebb produkcióink közé tartoznak, többször hallottam már nézőktől, hogy jobbak, mint a filmélmény. A Nagyvárosi fények esetében muszáj azt a látványvilágot hoznunk, ami a filmben volt, ráadásul a némafilmek hangulatát is vissza kell adnunk. Chaplint pedig csak Chaplinként lehet megjeleníteni, a nézők őt akarják viszontlátni a színpadon. Nagy Sándor fogja alakítani, teljes metamorfózison megy át külalakban, mozgásban, gesztikulációban is. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem magát a filmet, hanem a film cselekményét visszük színpadra, azt kell elmesélnünk a színház eszközeivel.

53img_9412.jpg

Ahogyan említette, a Játékszínben több olyan előadás is van, aminek az eredetije film vagy könyv. Ezek szerint ez – az adaptációk – egy biztos irány a színházban?

Mindig azt mondom, hogy a nézők a jó színházi előadásra vevők. Hogy a történet honnan van, mondhatni másodlagos. A Virágot Algernonnak az egyik kedvenc gyerekkori könyvem, vagy Agatha Christie-től a Tíz kicsi néger, amit most már És már senki sem… címmel játszunk. Ha filmet kellene mondanom, akkor az Életrevalók és a Teljesen idegenek az a két produkció, amelyek esetében nagyon örültem, hogy meg tudtam szerezni a játszási jogokat. Ezek a művek fantasztikusak, egyik jobb, mint a másik, és örömteli eredménynek tartom, hogy egy részüket mi hoztuk el Magyarországra. Ettől függetlenül nem az a fő célunk, hogy adaptációkat mutassunk be, de ha annyira hiszek egy történetben, mint a fentiek esetében, akkor úgy gondolom, érdemes színpadra vinni. A Nagyvárosi fényeknek gyönyörű a története, nagyon szép szerelmi szállal – igazából egy dráma, amelybe Chaplin hozza be a vígjátéki elemeket, de biztos vagyok benne, hogy a nézők a végén sírni fognak. Izgalmas, hogy sok műfajban mozgunk.

A Játékszín két, kirobbanóan sikeres előadása Menopauza és a Legénybúcsú. Ezekre a darabokra pillanatok alatt elfogynak a jegyek, ez is egy jó visszajelzés, hogy az igazán humoros produkciókra is fogékonyak az emberek. Ez az irány is folytatódni fog?

Részben igen, Szente Vajkot már felkértem a Legénybúcsú második részének a megírására. Viszont ki kell emelnem, hogy erre az előadásra nem azért vagyok büszke, mert egy jól sikerült vígjáték, hanem mert magyar. A sokat játszott komédiákat – például Ray Cooney, Bernard Slade vagy Molnár Ferenc, Csiky Gergely alkotásait – jól ismeri a közönség, ráadásul a nagy elődök után ritkán születik jó magyar vígjáték, és ezt nagyon meg kell becsülnünk. A Legénybúcsú egy modern felfogású, ízig-vérig mai történet. A Menopauza esetében pedig én magam sem gondoltam, hogy ekkora siker lesz majd, főleg ezzel a címmel. (nevet) Sokat beszélgettem a bemutató előtt hölgyekkel, és kiderült, hogy a téma nagyon érzékeny, mondhatni tabu. Ennek az előadásnak viszont sikerül elérnie, hogy megnyissa a női nézők szívét és lelkét. Az az érdekes, hogy ha van vírus, ha nincs, erre viszik a jegyet, mint a cukrot. Borzasztóan nagy siker, a nézők őrjöngenek az előadás végén, a négy díva pedig fürdik a szerepében, imádják játszani. De természetesen, attól függetlenül, hogy ebből bármennyit tudnánk játszani, meg kell találni az egyensúlyt, hogy a vidámabb darabok mellett a komolyabb mondanivalóval bíró előadások is fussanak.

004img_0459_1.jpg

Az idei évad bemutatói közül eddig csak a Nagyvárosi fényeket hozták nyilvánosságra. Tudom, elég merész ilyet kérdezni, de terveznek ezen kívül új premiert?

Természetesen tervek vannak, de egyelőre nem sokat árulhatok el erről, mert nem tudni, hogyan alakulnak a dolgok a vírus miatt. Annyit mondhatok, hogy folynak már tárgyalások egy fantasztikus művésszel egy új darabról, és ha az megvalósul, akkor a Játékszín február-március környékén ismét nagyot fog robbantani. A kérdés csak az, eljutunk-e odáig, hogy be tudjuk mutatni…

Fotók: Juhász G. Tamás / Játékszín