Woody Allen 1992-es filmklasszikusából készült színpadi adaptáció az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatója. A Férjek és feleségek november közepe óta látható a Belvárosi Színházban.

Az Orlai Produkciós Iroda mindig is élen járt a filmsikerek színpadra vitelében. Ez részben biztonsági játék, hiszen a nézők szívesen idézik fel a régi klasszikusokat, az előadás könnyebben eladható, meg persze, izgalmas látni egy új rendezői felfogást is. Ugyanakkor, ami működik a vásznon, az koránt sem biztos, hogy megállja a helyét a színházban. Szerencsére az Orlai Tibor produceri vezetésével létrejött Férjek és feleségek tökéletesen működik.

Habár, rögtön hozzá kell tennem, hogy az 1992-ben bemutatott filmváltozatot nem láttam, sőt, úgy összességében elég nagy a hiányosságom a Woody Allen-mozik tekintetében, mert az a két-három alkotás, amihez szerencsém volt, nem győzött meg, hogy tüzetesebben kellene foglalkoznom a rendező munkásságával. A viszonyítási alap az én esetemben tehát hiányzik, de ezt abszolút nem érzem hátránynak. (Sőt, valahol talán még szerencsés is vagyok, hiszen így nem várom ugyanazt az élményt, amit a film nyújtana.)

A történet elején Sally és Jack bejelentik a baráti társaságban, hogy hosszú évtizedes házasság után a válás mellett döntöttek. A hír jobban megviseli Gabe-et és Judy-t, semmint a válófélben lévő párt, akik igyekeznek külön-külön új életet kezdeni. Csakhogy barátaik is elgondolkoznak a saját házasságukon, és azon, hogy valóban boldogok-e. Eközben Jack felszed egy plázacicát, amit Sally mégsem tud annyira helyeselni, mint amennyire tervezte, így ő is új szerelem után néz. A párkapcsolati válságaikon keresztül mindannyian átértékelik addig életüket, érzéseiket, az apró hógolyóként elinduló probléma szép lassan lavinaméretűvé válik.

A színpadi adaptáció Zöldi Gergely nevéhez köthető, aki, sejtéseim szerint, próbált minél inkább hű maradni az eredeti forgatókönyvhöz. A történet rövid snittekből épül fel, az idő- és helyszínváltozások gyorsak és ritmikusak, teljesen filmszerűvé téve ezzel a mesélés folyamatát. Szabó Máté (akinek nevével eddig csak operettrendezései során találkoztam) azonban biztos kézzel vezeti a színészeket, mindvégig pontosan tisztában van azzal, hogy a történetben melyikük hol tart éppen érzelmileg, így egy pillanatra sem válik zavaróvá az éles jelenetváltások sorozata. Ebben nagy segítségére van Ondraschek Péter könnyedén mozgatható elemekből álló díszlete is, így a szereplők lakásából pillanatok alatt egy áruház parkolójában, egy egyetemi tanszéki irodában vagy egy parkban találjuk magunkat.

A négy főszereplő mindvégig egyenrangú marad, idővel külön-külön történetszálat kapnak, amiken keresztül megannyi párkapcsolati és párkeresési problémával szembesülünk. Ezekből nem is eggyel könnyen azonosulhatunk is, ugyanis az előadás minden felesleges túlzás nélkül mutatja be ezeket. Kissé szokatlan, hogy színpadon ennyire valós karakterekkel és élethelyzetekkel találkozzunk, de ettől válik igazán üdítővé és erőssé. Mosolygunk és (időnként) nevetünk próbálkozásaikon, már-már kamaszos csetlés-botlásaikon, de nem egyszer kissé keserű szájízzel tesszük mindezt, mert rájövünk, hogy akár mi is lehetnénk az ő bőrükben.

Mindezt fokozza, hogy a rendezés szinte egy percig sem akar élni az elidegenítés eszközeivel. Anélkül, hogy bármiféle interaktivitásban lenne részünk, minket is bevonnak az előadásba. A jeleneteket többször megszakítják a szereplők belső monológjaik, amiket kifelé, a nézőknek kommunikálnak. Hogy ezek önvallomások, a televíziós műsorokban is látható véleményformálások, vagy egyszerűen egy pszichológusnál adott válaszok, nem derül ki egyértelműen, de könnyedén mindegyik lehet egyszerre. Hunyadi Máté alakítja a történet narrátorát, aki – mintegy terapeuta – folyamatos kérdéseivel önvizsgálatra kényszeríti a szereplőket. Őt alig látjuk a színpadon, a nézőtér soraiból érkezik, mellőlünk kommunikál, és ilyenkor a színháztermet is teljes fény borítja be.

Ötvös Andrásra mintha rászabták volna a mackós, felnőni talán sosem akaró Gabe karakterét. Az irodalomprofesszorként és íróként tevékenykedő férfi az évek alatt elkényelmesedett, házasságát rutinnak érzi, így nehezen kezeli, amikor fiatal tanítványa, Rain érdeklődést mutat iránta és a művei iránt. Ezek az előadás egyik leghumorosabb és legélvezetesebb jelenetei, különösen, mert a fiatal lányt az egyetemista Gombó Viola Lotti a nála jóval több ideje pályán lévő színészek rutinjával és tehetségével viszi színre. Játéka megkapóan érzéki, kisugárzása szinte vonzza a tekintet, a magam részéről nagy jövőt jósolok neki.

Radnay Csillát az alig egy hónappal korábban mozikba kerülő Nyitva című film után érdekes volt kissé azonos szerepkörben látni. Judyként is az állandó kételkedés jellemzi, ennek köszönhetően többször magának generálja a problémákat. Ebben az előadásban ugyanakkor egy kissé irányításmániás, erőszakossága a való életben idegőrlő lenne a párja számára, de a színpadon, külső szemmel nézve humorforrásként remekül működik.

Pataki Ferenc közel két évtizedig volt a Szegedi Nemzeti Színház tagja, most szabadúszóként a budapesti közönség előtt is bemutatkozhatott Jack szerepében. Tipikus mintája a kapuzárási pánik előtt álló férfinak, hiszen a szétköltözést követően alig pár héttel később már egy jóval fiatalabb barátnőre tesz szert. Járó Zsuzsa alakításában Sally magabiztos nőnek tűnik első pillanatban, de ez az állapot is csak addig tart, amíg nem szembesül volt párja új partnerével. Ahogy az lenni szokott, a féltékenység nála is felüti a fejét, „a maradjunk barátok a válás után” már nehezebben megy, mint azt eltervezte, az új szerelmet pedig ő is egy fiatalabb férfiban látja.

Ez a férfi pedig nem más, mint Michael. Nagy Dániel Viktort többnyire drámai szerepekben láttam eddig, de jól állt neki a kamaszos zavarodottsággal teli Michael szerepe, aki nem igazán tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy két nő figyelmét is felkeltette. Ullmann Mónika több szerepeben is látható, ezek közül magasan kiemelkedik Sam, a tipikus szőke fitneszedző karaktere. Mondhatni ő az egész előadás csúcspontja, nem egyszer nyíltszíni taps kíséri a játékát. Hozzá hasonlóan Ficzere Béla viszi a darab férfi-mellékszereplőit, akik csupán pár percre jelennek meg, habár az ő esetében elsőre nem teljesen világos, hogy Sally első randipartnere azonos-e Judy volt párjával, de ez (az egyetlen negatívum) inkább a rendezésnek és a jelmeznek róható fel, semmint a színészi játéknak.

A Férjek és feleségek egy kellemes, könnyednek tűnő, de annál azért pár fokkal mélyebb tartalmú színházi előadás, kiváló színészi alakításokkal (ebben az Orlai Produkciós Iroda előadásai mindig is erősek voltak), remek rendezői ötletekkel. Friss (házas)pároknak, régi motorosoknak, ezüst-, arany- és gyémántlakodalmasoknak, valamint szingliknek egyaránt ajánlott.

Woody Allen forgatókönyvét színpadra alkalmazta: Zöldi Gergely
Díszlet-jelmez: Ondraschek Péter
Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor

A bemutató időpontja: 2018. november 15. – Belvárosi Színház

A cikk a 2018. november 14-én, 19 órakor kezdődő sajtóbemutató alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók az Orlai Produkciós Iroda oldaláról származnak.