Gubik Petra 2013 óta alakítja Scarlett O'Harát a Budapesti Operettszínház Elfújta a szél című előadásában. Az elmúlt 7 évben számos, izgalmasabbnál izgalmasabb fő- vagy főbb szerepet tudhatott magáénak, mára pedig hazánk egyik legfoglalkoztatottabb musical-színésznővé vált. Petrával az azóta is töretlen sikerű Presgurvic-darab kapcsán ültünk le beszélgetni, de szóba került többek között a különleges sorsú új bemutató, a Tajtékos dalok, a Puskás - A musical és egy érdekes beugrás története is. (Az interjú még a kihirdetett szigorítások előtt készült, a válaszok az akkori állapotot tükrözik - A szerk.)

2013 óta vagy a Budapesti Operettszínház tagja, ez idő alatt számtalan csodás főszereped volt. Melyik a legemlékezetesebb, a legkedvesebb?

A legemlékezetesebb szerepemnek Scarlett O’Harát, az Elfújta a szél hősnőjét mondanám, több szempontból is. A 2013-as magyarországi ősbemutatón, a szegedi Dóm téren, Magyarországon elsőként játszhattam el, tulajdonképpen ez volt a belépőm a Budapesti Operettszínházba. A szerep olyan nagyívű, annyira színes jellem, hogy ennél erősebb kihívást és egyben lehetőséget a bemutatkozásra, nem is kaphattam volna. Szerencsére ezt még mindig játszhatom, azóta is repertoáron van a darab a színházban. De említhetném a Pedro Almodovár-darabot, a Nők az idegösszeomlás szélént, amit az Átriumban játszottunk, vagy a számomra szintén nagyon kedves Menyasszonytánc című klezmer-musicalt, Jávori Ferenc Fegya zenéjével, melyben Patkós Rózsit alakíthatom. Ez utóbbit tavaly Izraelbe is elvittük: Tel-Avivban, az Izraeli Operában is volt szerencsém bemutatkozni. Óriási élmény volt!

Az Elfújta a szél című musical volt az első darabod, ráadásul ahogy mondtad, ennek a Szegedi Szabadtéri Játékokon volt a premierje. Hogyan emlékszel vissza a magyarországi ősbemutatóra?

Azt hiszem, mondhatom, hogy ha egy színművésznek megadatik a pályája során, hogy a szegedi Dóm tér színpadán játszhat, az fantasztikus dolog és rengeteg tapasztalatot is ad. Én azelőtt még soha nem dolgoztam ekkora színpadon, ekkora közönség előtt: majd’ ötezer ember ült velem szemben az első előadásunk alkalmával. Ezt felfogni is képtelenség! Az a sok ember az előadás ideje alatt a te játékodat nézi, figyeli, hallgatja, elemzi. Őrületes energiák szabadulnak fel ott. Magának a Dóm térnek is van egy különleges rezgése, szeretek ott játszani. Az ősbemutatóval és a főszereppel a nyakamban, elég nagy volt rajtam a teher és a felelősség. Soha nem fogom elfeledni a megszavazott bizalmat, amivel akkor megtiszteltek. A kollegák, akiket akkor szinte alig ismertem, azóta barátaimmá váltak. A Békéscsabai Jókai Színház után a Budapesti Operettszínház is bázissá vált számomra.

A darab azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Te miben látod a sikerét, mi a legfontosabb üzenete?

A legfőbb üzenetét tökéletesebben nem is tudnám leírni annál, mint ami elhangzik az utolsó dalban, illetve a fináléban is: „Fújj, őrjöngő szél, zúgj, féltékeny szél, / Miért nem figyel, soha senki se rád? / Miért süket a világ, miért tűnt el minden zöld, / Hát miért pusztul a Föld?” Ennek a pár sornak az aktualitását, mélységét, különösen a mostani előadások alkalmával éreztük meg igazán. Ez utal a kor aktuál-korképére, a társadalom problémáira, a közönyösségre, tulajdonképpen minden benne van.

Mi a legfontosabb neked Scarlett karakterében? Vannak közös pontjaitok?

Scarlett figurája egy megfejthetetlen csoda. De azt hiszem, hogy őt nem is kell teljesen megfejteni, legalábbis én soha nem akartam, sokkal inkább érezni akartam. Hála Istennek, azt hiszem ez sikerült: az első pillanattól fogva érzem őt. Nagyon összetett és bonyolult, ám erős jellem, rendkívül érzelmes, érzékeny, még ha ez sokszor nem is így csapódik le a történetet olvasva vagy nézve. A második kérdésre válaszolva, igen, azt hiszem akadnak közös pontok, jócskán! (nevet) Ami az egész figurát összetartja az a hihetetlen erő, hit, elszántság. Ez az, ami a leginkább tetszik benne, hogy nem problémázik azon, mit gondolnak róla a többiek, vagy mit fognak szólni, ha éppen úgy cselekszik, ahogy, csak csinálja. Ezért a tulajdonságáért irigylem.

A Tajtékos napok bemutatója március 10-én volt, mindkét szereposztás csupán egyetlen egy alkalommal léphetett színpadra. Mennyire viselt meg titeket a leállás?

Azt hiszem mindenki nevében kijelenthetem, hogy ilyet még nem éltünk meg. Ez egy rendkívüli helyzet nem csak a színház, de az egész világ történelmében. A márciusi bemutatót megelőzően, annyira beletemetkeztünk a próbákba, hogy nem is igazán tudtuk, mi a helyzet odakint a nagyvilágban. Hallottunk egy Covid-19 elnevezésű vírusról, de megmondom őszintén, azt nem gondoltam, hogy bennünket is elérhet. És látod, mégis. Abból a szempontból szerencsések voltunk, hogy legalább a premiert megcsinálhattuk. Annyira groteszk és abszurd ez a helyzet, igazi viani fordulat! (mosolyog) De komolyra fordítva a szót: alig vártam, hogy újra színpadra állhassak a szünet után. Most már ezt a darabot is újra játsszuk. De a mostani előadások előtt is teljes erőbedobással próbáltunk, csiszolgattuk az anyagot. A Tajtékos dalok egy rendhagyó előadás: Kiss Csaba különleges rendezésében, egy felvonásban, négy színész a maguk, sajátos módján emlékezik meg Boris Vianról.  

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb musical-színésznője vagy, korábban nem egyszer volt rá példa, hogy egy nap három előadásod is volt. Jól gondolom, hogy kicsit jót tett neked a kényszerpihenő? Egyáltalán mennyi idő jutott a pihenésre?

Igen. Ami engem illet, tényleg szükségem volt egy kis pihenőre, persze, nem ilyen áron. Nehéz erről beszélni, mert ezt most nem mi választottuk, nem nyaralás volt, hanem kötelezvény. Nem volt meg a szabadság érzete. A színháznak folyamatosan készítettünk online tartalmakat, hogy legalább ezáltal fenntartsuk a nézők érdeklődését az előadások iránt. Főként ezzel foglalatoskodtunk. A kényszerpihenőt egyébként próbáltam pihenésként, feltöltődésként hasznosítani, igyekeztem sokat olvasni és főként nyelvtanulással töltöttem az időmet. Ebből a szempontból nem bántam, hogy egy picit leállt minden, mert az utóbbi időben sokszor éreztem azt, hogy egyszerűen nem bírom már ezt a tempót.  Muszáj volt, hogy jöjjön valami, ami mindent felülír és megállítja ezt a féktelen rohanást.  De azóta újra beindult a gépezet.

A leállás után a Puskás – A musicalben láthatott új szerepben a közönség, a kevés fiktív karakterek egyike voltál, ám annál izgalmasabb volt a szereped, nagyon jó dalokat írtak neked a szerzők, ráadásul a reptetést is kipróbálhattad. Mennyire tudtál egyetérteni a karaktered döntéseivel?

Nagyon örültem ennek a munkának. Nem csak azért, mert a pandémia kellős közepén érkezett, hanem mert egy különleges előadás és csapat részese lehettem. Júniusban kezdődtek el a korrepetíciók, aztán jöttek a próbák, hogy el tudjuk készülni az augusztusi előbemutatóra. Persze, az egyre fokozódó vírushelyzet miatt folyamatos bizonytalanság övezte a premiert. Mindezek ellenére mégis teljes elhivatottsággal és hittel zajlottak az előkészületek, Szente Vajk rendező vezetésével. Az én karakterem és a történetszálam ebben a formában fikció, de a figurámat több személyből gyúrták össze, így valamilyen szinten mégis csak van valóságalapja. A karakter megformálása igazi kihívás volt, de élvezettel töltött el. A darab történeti hátteréről eredeti, hiteles információkat Szőllősi György sportújságíró és szakírótól kaptunk, ami nagyban segítette a munkánkat, valamint az Aranycsapat múltjának, történetének mélyebb megismerését. Ez egy nehéz korszak volt, amiről teljes mértékben talán soha nem tudjuk felröppenteni a fátylat.  Az augusztusi előadásoknak végül az Erkel Színház adott otthont, novemberben itt tekintheti meg a nagyérdemű több alkalommal. Jöjjenek csak!

Szeptemberben volt még egy izgalmas előadásod: a József Attila Színház 9-től 5-ig musicalébe kellett beugranod.

Ez is egy olyan rendkívüli történet, ami a jelenlegi vírushelyzetnek volt köszönhető. Épp a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban próbáltam a Tanulmány a nőkről című darabot. Amikor tartottam vissza Budapestre, akkor jött útközben a hívás, hogy másnap reggel be kellene ugranom a József Attila Színház 9-től 5-ig előadásába. Azt mondtam, rendben, végül is a délelőttöm szabad. Így reggel elmentem a József Attila Színházba, aztán onnan Salgótarjánba, ahol aznap este volt a premierünk. Izgalmas volt ez a nap, ilyet még nem csináltam soha, de nagyon jól sikerült, élveztem. A próba nélküli beugrásomat persze az tette lehetővé, hogy ezt a darabot és ugyanezt a szerepet az előző évadban játszottam már Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban.

Milyen munkák várnak rád az idei évadban?

Most nagyon sok dolgunk lett egyszerre, mert az elmaradt előadásokat is pótolnunk kell, egyik felújító próba követi a másikat. A következő Operettszínházas bemutatóm márciusban lesz, Balázs Zoltán rendezésében, a Nine című musicalben, aztán pedig a Mata Hari című darabban láthat a közönség. Persze, tekintve a jelenlegi körülményeket, minden változhat, akár újabb munka is bejöhet, ha ugrani kell, vagy éppen velem történik hasonló, ez most kiszámíthatatlan. A legtöbb, amit tehetünk, hogy óvatosak vagyunk, ügyelünk a higiéniára és a megfelelő óvintézkedések betartására. Addig is a Budapesti Operettszínházban a Dorian Grayben, a Tajtékos dalokban, az István, a királyban, a Szegény Dzsoni és Árnikában, a Madách Színházban a Once/Egyszer-ben, az Erkel Színházban a Puskás – A musicalben, Salgótarjánban a Tanulmány a nőkről-ben, az Átriumban pedig a Fridában láthat a közönség.

Fotók: Budapesti Operettszínház (portré), Éder Vera (Elfújta a szél előadásfotók), Szobonyi Patrícia (Tajtékos dalok előadásfotók)