Ügyes kis hazugságok (Madách Színház, 2016)

Közel egy évvel ezelőtt, 2016. október 13-án mutatta be a Madách Színház Joe Dipietro egyfelvonásos darabját, az Ügyes kis hazugságokat Szirtes Tamás rendezésében. A titkokkal teli előadás kellemes kikapcsolódást jelent a színházat szerető közönségnek.

2.jpg

A közel kétórás előadás során négy ember történetét ismerhetjük meg. Billy (Nagy Sándor) házassága a romokban hever, habár erről felesége, Jane (Balla Eszter) még nem szerzett tudomást. Billy pár hónapja egy jóval fiatalabb személyi edzővel csalja nejét, míg a nő nemrég született babájukkal tölti minden idejét. A férfi egy teniszmérkőzést követően mindent bevall apjának, Billnek (Szerednyey Béla), aki bár igyekszik megtartani a titkot, a könyvesboltot vezető felesége, Alice (Kerekes Éva) mégis rájön, hogy valami nincs rendben gyermekükkel. Azonnal áthívja magukhoz estére Billyt és családját, a vacsora alkalmával pedig érdekes titkok derülnek ki a család tagjairól.

64.jpg

Megvallom, számomra a plakát és a promotálás kicsit megtévesztő volt, ugyanis az addig látottak alapján azt hittem, egy inkább thrillerszerű, családi drámát fogok látni, amit alátámasztott az is, hogy a darabot a színház felnőtt nézők számára ajánlja. Az igazság ellenben az – és azt is ki kell emelnem, hogy a leírásban szerepel a komédia szó, amin én nagyvonalúan átsiklottam -, hogy ez inkább egy morális kérdést körbejáró vígjáték, amely igénytől függően vagy elgondolkoztat, vagy csak szimplán szórakoztat.

69.jpg

A rendezés során Szirtes Tamás kamatoztatja a musicalekben megszerzett tapasztalatait, így a nézőnek eleinte olyan érzése lesz, mintha egy mozifilmre ült volna be. A háttér ez esetben egy színpadméretű fal, amelyre folyamatosan vetítenek. A „nyitányban” láthatjuk a szereplőket, még a nevüket is kiírják, majd megjelenik az éppen látott darab címe, pont mint egy sorozat főcíménél. Már itt kapunk utalásokat az egyes viszonyrendszerekre, a hazugságokra, ahogyan a videó végén széttört pohár sem sejtet túl sok jóval. Az előadás során három helyszínt látunk – a teniszpálya öltözőjét, Bill és Alice lakását, valamint az utcát –, ezek a vetített háttereknek és videóknak (Vízvárdi András munkái), valamint a többfunkciós díszleteknek (Rózsa István) köszönhetően könnyedén váltanak át egyikből a másikba, a néző már az ötletességen is jót derül, különösen az autókázás során, ahol a korábbi asztallap tölti be a motorháztető szerepét. Ez a változatosság nagyjából a darab feléig tart ki, onnantól ugyanis egyetlen helyszínt látunk, csak a színészi játékra koncentrálhatunk.

248.jpg

Nagy Sándor jól hozza a szenvedő felet, aki örlődik a házassága és a szeretője között. A kapuzárás előtti pánik és a titkolózás a karaktere életére is kihatással van: ingerültebbé, érzékenyebbé válik. Ezek az állapotok igazi kihívások a színész számára, habár a szövegkönyv időnként roppant életszerűtlen helyzetbe keveri szegényt, amivel nehezen lehet megküzdeni. Balla Eszter igyekszik megfelelni a szerepnek, habár tény, hogy attól, hogy egy kinőtt pulcsit adnak rá, még nem válik belőle olyan nő, aki a szülés után elhagyja magát, és akire nem lehet nőként tekinteni. Ezen adottságaival nem is tud mit kezdeni, így hát marad a lelki állapot minél hitelesebb bemutatása, amit látszólag is nagyon élvez. És ugyanígy lubickol a szerepében Kerekes Éva és Szerednyey Béla is, akik remekül kijátszák a helyzetkomikumot, ugyanakkor a drámai oldaluk is megcsillogtatják.

118.jpg

A darab népszerűsége főként abban rejlik, hogy a szereplőket teljesen hétköznapi oldalról közelíti meg, olyan szituációba helyezi őket, amely bárkivel megtörténhet. A házasságtörés, mint központi téma több nézőpontból is terítékre kerül: van, aki fizikailag, van, aki csak lélekben lép félre, és persze akad, aki elítéli. És ezek mögött húzódik meg a megbocsátás, a család fontossága, a küzdeni akarás és az egymás iránti tisztelet. Örökérvényű igazságokról beszél ez a darab – de persze senki ne várjon magasztos gondolatokat, egyszerű nyelven tárja elénk mindezt az Ügyes kis hazugságok.

Írta: Joe Dipietro
Fordította: Puller István
Zeneszerző: Gulyás Levente
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Füzér Anni
Rendező: Szirtes Tamás

A bemutató időpontja: 2016. október 13. - Madách Színház

A cikk a 2017. október 15-én, 15 órakor kezdődő előadás alapján íródott!

A bejegyzésben található előadás-fotók a Madách Színház oldaláról származnak.