"Művészként engem az érdekel, hogy mi van belül, a felszín alatt, mitől válik igazivá egy érzés" - Interjú Nádasi Veronikával

Nádasi Veronika 2006 óta oszlopos tagja a Budapesti Operettszínháznak. Olyan szerepek fűződnek a nevéhez, mint az Abigél Zsuzsanna nővére, a Rómeó és Júlia Dadája, a Ghost Oda Mae Brownja, az Elfújta a szél Mammyje és Suellenje vagy éppen A chicagói hercegnő Edith Rockefellere. Kevesebb, mint egy hét múlva EGY majdnem KOMPLETT SZTÁR címmel első önálló, élőzenekaros koncertje lesz látható a Kálmán Imre Teátrumban. Verocskával színházi szerepekről, a születésnapi koncertről, szinkronról, színészetről beszélgettem.

108.jpg

Mielőtt rátérnénk a szerepeidre, az utóbbi időben történt Veled egy másik, a rajongók számára igen fontos dolog. Még pedig, hogy a hivatalos facebook oldalad változáson ment keresztül. Aki ismer Téged, az tudhatja, hogy ez számodra igen nagy előrelépés volt. Mi volt az oka ennek a megújulásnak?

Egyrészt a közelgő születésnapi koncertem miatt gondoltam arra, hogy ez jó felvezetés lenne, másrészt pont azért, amit a bemutatkozó-üdvözlő videóban is elmondtam. Azt éreztem, hogy nekem is kicsit nyitnom kell. Rólam tudni kell, hogy nagyon a színház világában élek, és a XXI. század vívmányai eléggé távol állnak tőlem. Viszont egyre többször tapasztaltam, hogy az emberek szeretnének picivel többet, picivel személyesebb dolgokat is megtudni rólam, mint amit a színpadi szerepeim elárulnak. Ez nekem nem egyszerű. Az oldalt továbbra sem én kezelem, bevallom, nagyon analfabéta vagyok ezen a téren, szükségem van segítségre. Van egy csapat, akivel folyamatosan átbeszéljük, hogy milyen tartalmak legyenek, mikor mi kerüljön ki. Természetesen a személyes írások tőlem származnak, ugyanakkor teljesen egyedül nem tudnám véghez vinni. Egyfelől, ahogy mondtam, nagyon béna vagyok facebook téren, másrészt időm sem lenne rá, nagyon pörgősek a napjaim. Ráadásul hiszek abban, hogy meg kell élni a pillanatot! Azáltal viszont, hogy az ember mindent dokumentálni akar, mindent lájkol, posztol, hozzászól, szerintem olyan dolgoktól veszi el az időt, ami a „most” ideje lenne. Próbálom tehát megtalálni a középutat, mert ettől függetlenül nekem is vannak gondolataim, amit szeretnék átadni azoknak a nézőknek, akik csak a szerepeim révén ismernek. Aki szeretné egy kicsit jobban megismerni Nádasi Veronikát, mint embert, annak ez egy lehetőség. De számomra továbbra is fontos, hogy attól, hogy önmagamat adom, ne adjak ki túl sokat a privát életemből, amit szeretnék teljesen szétválasztani a szakmaitól.

Magánemberként ezek szerint továbbra sem szeretnél részese lenni a közösségi médiának. Ennek a fentebb említetteken kívül van egyéb oka, mondjuk, hogy Téged is elkap a facebook-függőség?

Ettől az egytől nem félek. (nevet) Egyrészt, tényleg, el sem tudod képzelni, hogy mennyire ügyetlen vagyok – persze, ha nagyon akarnám, biztosan meg tudnám tanulni -, életem egyik legnagyobb sikerélménye eddig az volt, hogy sikerült CD-t írnom. Okostelefonom is csak pár éve van, de leginkább telefonálásra és sms-írásra használom. A másik része, amit korábban is említettem, hogy szerintem sokkal fontosabb az élményeket begyűjteni, átélni, érezni, mint kifelé mutatni, hogy megéltem ezt és ezt! Azt veszem észre, hogy az emberek ennek hatására nem alkotnak már őszintén véleményt, nem merik leírni a gondolatait, mert végig azon gondolkodnak, hogy erről mit gondol a külvilág. Vagy pont ellenkezőleg, a névtelenség álarcában minden intelligenciát nélkülözve nyilatkoznak meg. Művészként engem az érdekel, hogy mi van belül, a felszín alatt, mitől válik igazivá egy érzés. Harmadrészt nagyon fontosnak tartom azt, hogy aki engem érdekel, mint ember, azzal, ha máshogy nem is, de legalább telefonon tudjak beszélni, ha nagyon muszáj, akkor e-mailen, de azt is nagyon személytelennek tartom.

edv_9670.jpg

Nekem az egyik kedvenc előadásom a Budapesti Operettszínházban az Elfújta a szél című musical, ami a magyarországi színháztörténetben igazi kuriózumnak számít. A francia előadáshoz képest gyakorlatilag egy teljesen új musical született. Több a dal, a próza, a cselekmény könnyebben követhető, a szólókat mások és máshol éneklik nálunk, mint az eredeti verzióban.

Egyetértek! A változtatások szerintem is nagyon jót tettek a darabnak. A mi verziónk tulajdonképpen a francia előadás zenei anyagát használja fel, de valójában a regényre épül. Ez színházi adaptációként sokkal élvezetesebb. Presgurvic darabjai – akár az Elfújta a szél, akár a Rómeó és Júlia – a francia előadásban inkább hasonlít egy koncertshowra, táncelemekkel, színházi köntösben, de ettől még egy koncert. Szilárd (Somogyi Szilárd, a rendező – szerk.) pedig mindvégig azt szerette volna, ha inkább a regényhez vagyunk hűek és sokkal dramatikusabb előadást alkotunk. Éppen ezért fordulhatott elő, hogy ha egy adott dal, egy adott témára egy másik szereplőhöz jobban illett, akkor az átkerült. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy az Operettszínház szabad kezet kapott ezen a téren, mert így egy olyan előadás született, ami igazán színházi bemutató lett és ami az Operettszínház arculatához is jobban illik. Arról nem beszélve, hogy ez színészileg is hálásabb feladat, több a próza, több a játéklehetőség.

edv_1238.jpg

Ha már színészet és lehetőségek: a darab folyamatosan alakul át, kezdve a Szegedi Szabadtéri Játékoktól (ahol a premiert tartották), az első kőszínházi bemutatón át, a tavalyi felújításokig. Azóta hol rövidebb, hol kicsit hosszabb lett, a szerepeket bővítették, új karakterek hoztak be a történetbe, ami leginkább téged érintett, hiszen a különböző verziókban felváltva hol Mammyként, hol Suellenként láthatott a közönség, miközben nagyjából ugyanazokat a szólókat énekelted. Ez mennyire okozott nehézséget?

Mi magunk is szoktunk viccelődni itt a színházban, hogy tulajdonképpen az Elfújta a szél hányadik változata is van műsoron. Még emlékszem a szegedi ősbemutatóra, ami sokkal hosszabb volt, mint ami most megy. Abban például szerepelt a lépcsős jelenet, Scarlett lezuhanásával. Nekem egyébként mindig ez a rész ugrik be, ha meghallom azt, hogy Elfújta a szél. A szegedi bemutatón annyira mély nyomot hagyott bennem, amikor rohantam le a lépcsőn, és ott van Szilveszter (Szabó P. Szilveszter Rhett Butler szerepében – szerk.), aki kezében a vérző fejű Scarlettel énekli a szóló dalát. Nekem és Szilveszternek is leginkább ez a jelenet hiányzik a mostani előadásokból, annyira szép és drámai volt. Amikor rá fél évre bejött a kőszínházba, Szilárd kénytelen volt rövidíteni így már itt történt egy nagy átalakítás. Aztán jött a következő nagy változás, amikor a Margaret Mitchell Alapítvány megtiltotta, hogy a szereplőket elmaszkírozzák és a történet fekete szereplőit afroamerikai színészeknek kellett játszaniuk. Tulajdonképpen ezért lett belőlem Suellen. Ez egyébként kihívás volt számomra: azokat a dalokat, amiket korábban Mammyként énekeltem, Suellenként visszafogottabban, világosabban kellett énekelnem, hiszen ugyanazok a mondatok egy fehérbőrű úrilány szájából másképp hangzanak, mint egy afroamerikai rabszolgáéból. Véleményem szerint most, a legutóbbi felújítás során került igazán minden a helyére, hiszen Suellen és az anya karakterével bejött egy családi szál, ami nagyon fontos Scarlett jellemfejlődésében. Talán éppen emiatt, de úgy érzem, az Elfújta a szél az a darab, amit kívülről-belülről ismerek, gyakorlatilag az összes szereplő mondatát tudom fejből.

edv_1158.jpg

Ha már az afroamerikai szereplők: a Ghostban Oda Mae Brownként is láthatott a közönség. A filmváltozatban Whoopi Goldberg játéka még élénken él a nézőkben. Mennyire jelentett nehézséget, hogy egy teljesen új, saját Oda Mae-t mutass be?

Az az igazság, hogy nem sok időm volt próbálni, Peller Anna helyére – aki akkoriban várt kisbabát - kellett beugranom. Tudatosan nem szerettem volna másolni sem Goldberget, sem az előttem ezt a szerepet eljátszó színésznőket. Amit viszont igyekeztem átvenni a filmbéli kolléganőtől, az az életérzés volt, ami belőle sugárzik. Rendkívül tehetséges, ugyanis úgy volt sok mindvégig, hogy a jó ízlés határán belül mozgott, nem vált idegesítővé. Mindig nagyon energikus, mindenhol ott van, a vérében van a humor, mindenre azonnal reagál – ezeket igyekeztem saját képemre formálni. Utánozni őt azért is lett volna felesleges, mert Goldberg úgy egyedi, ahogy van. Másrészt, az soha nem szerencsés, ha az ember megpróbál „fekásan” viselkedni, inkább azt az érzést kell átadni, ami belőlük sugárzik.

letoltes_1.jpg

Az Egy anya története kapcsán kicsit műfajt váltottál, az opera világában is kipróbálhattad magad az Éj szerepében. Musicalénekesként mennyire jelentett nehézséget egy teljesen más hangképzést igénylő szerep?

Az Egy anya története egy igazi csoda az életemben. Egyfelől az, hogy Zsótér Sanyival, a rendezővel dolgozhattam, már önmagában egy igazi ajándék volt. Másfelől Fekete Gyula, a zeneszerző is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire kedves emlékeket őrizzek a darabról. Amikor elkezdődtek a próbák, bevallom, megijedtem, hogy hogyan fogok operát énekelni, ahol át kell énekelnem a teret, át kell énekelnem a zenekart. Musicalénekesként valóban más hangképzést használok, ezért nagyon sokat gyakoroltam. Aztán az egyik próbára bejött Gyula, és pont arról beszélgettünk, hogy némely számnak van egy kis popos beütése. Poénból elénekeltem neki musicalesen az egyik számot, erre ő rávágta, hogy „ez pont jó, ezt így énekeld!” Aztán kiderült, hogy pont azért szerette volna a bemutatót az Operettszínházban tartani, mert mind az Éj, mind a Csipkebokor szerepe zenében kicsit közelebb áll a musicalekhez, a pophoz. Ettől függetlenül iszonyatosan nagy kihívás volt, hogy a hangomat annyira felerősítsem, hogy áténekeljem a zenekart. Ugyanakkor minden egyes próbán és előadáson úgy éreztem, hogy a komfortzónámból való kilépés, az, hogy feszegetem a határokat, egy nagyon édes teher. Eddig is szerettem operát hallgatni, de most még inkább tisztelem az operaénekeseket. Amit ezen előadás kapcsán ki kell még emelnem, az a mozgás. Ladányi Andreával még a főiskolán dolgoztam utoljára, ugyanakkor nagyon egyezik az ízlésünk, a stílusunk, hihetetlenül inspiráló volt Vele dolgozni.

150612_egy_anya_tortenete_edv30_resize.jpg

Nagy ritkán operettekben is találkozhatnak veled a nézők. A 2007-es A víg özvegy és az Ördögölő Józsiás után tavaly A chicagói hercegnőben kaptál szerepet. A darabbal most ősszel Münchenben turnéztatok, ez volt az első külföldi fellépésed, ahol idegen nyelven játszottál. Ráadásul, ha jól tudom, németül nem is beszélsz. Ezt hogyan lehet kivitelezni?

Elöljáróban annyit kell elmondanom, hogy nagyon szeretem az operetteket, kicsit bánom is, hogy viszonylag kevésben szerepeltem eddig. A chicagói hercegnő – szemben A víg özveggyel, ami egy klasszikus nagyoperett – igazából egy átmenet: az operetten túl a jazzes-amerikai zenei világ is nagy hangsúlyt kap. Nekem két szólóm van, az egyik félig-meddig operettes (táncolok is benne), de a másik inkább a jazzvonulatot erősíti. Fellépéseken énekeltem már idegen nyelven, igaz ott egy-egy számot és azt is angolul. Ahogy mondtad, nem beszélek németül, így ezzel a nyelvvel igencsak megküzdöttem. De amennyire féltem tőle, ahhoz képest nem volt annyira nehéz. Szerencsére jó a hallásom, és miután ezeket a szövegeket felmondták nekünk, így utánozva, könnyebb volt megtanulni. Azt nem mondom, hogy a mássalhangzó-torlódások, amiket a német nyelv használ, szerencsés a hangképzésben, de ebben nagyon rugalmas volt a színház, mert, ha valami nagy nehézséget okozott, azt megváltoztattuk. De az éneklésen kívül az, hogy egy olyan nyelven játsszak el egy szerepet, amelyen én magam nem beszélek, nagyon élvezetes munka volt. Ami plusz feladatot jelentett, hogy a német verzióban is amerikai akcentussal kellett beszélnem, ráadásul a német és az angol nyelvet is váltogatnom kellett időnként, ezek a mondatok nagyon viccesek lett egy idő után.

aas095.jpg

A chicagói hercegnőben Bársony Bálint és zenekara gondoskodik az igazi jazzhangulatról, velük készültök most egy új produkcióra. A Swingoperett – más színészekkel – tavaly debütált az újonnan megnyílt Kálmán Imre Teátrumban. Pár hete Dolhai Attilával, Peller Annával, Peller Károllyal együtt léptetek fel. Mennyiben volt más a ti estetek, mint a korábbiak?

Ez tulajdonképpen egy koncert, ahol minden fellépő választ két-három dalt, amelyeket új köntösben adjuk elő. Igazi zenei csemege, ami nekünk azért is különleges, mert sokkal szabadabb forma. Az emberek megszoknak minket bizonyos szerepekben, amik meg vannak írva A-tól B-ig, nagy improvizációs lehetőségeink nincsenek. Ez az est pedig inkább arról szól, hogy ebben a zenei műfajban kicsit improvizáljunk, és ha már a beszélgetés elején a mostról beszéltünk, akkor itt van rá egy tökéletes példa. Épp ez a jó ebben a Swingoperettben, hogy nincs két egyforma előadás, és ez a szereplőváltástól független. Éppen ezért azoknak ajánlom leginkább, akiket érdekel ez a műfaj is.

uelk129.jpg

A színházi szerepek végéhez közeledve az idei évadban egy igazán különleges fellépés is vár rád. December 4-én és 5-én, EGY majdnem KOMPLETT SZTÁR címmel élőzenekaros születésnapi koncertet is adsz, ami a pályán eltöltött 20 év összefoglalója is lesz egyben.

Az évadban – tudomásom szerint – nem lesz új bemutatóm, így tényleg külön öröm ez a koncert. Nem reklámozom annyira, de nem is akarom titkolni: pont december 4-én érkezem egy kerek évfordulóhoz, pont ezért is tettük erre az időpontra. Persze, bízom benne, hogy sikere lesz, és még többször is színpadra kerülhet. Nekem már régóta vágyam volt egy koncert, élőzenekarral, így amikor Lőrinczy Gyuri (Lőrinczy György, a Budapesti Oprettszínház igazgatója – szerk.) felajánlotta, hogy csináljam meg a Kálmán Imre Teátrumban, nagyon örültem a lehetőségnek. Rengeteg olyan dalt énekelhetek ezen az esten, amit nagyon szeretek, több olyan is el fog hangozni, amit Magyarországon még nem játszottak. Valamelyikhez én írok dalszöveget, valamelyikhez felkértem fordítókat, mert igyekszem olyan musicalslágereket is hozni, amelyek itthon nem annyira ismertek. És persze picit megpróbálom összefoglalni ezt a több mint húsz évet, amit a pályán töltöttem. És az, hogy mindezt zenével tudom megmutatni, átadni, az fantasztikus, hiszen ez áll hozzám legközelebb. Rengeteg munka, már több hete folyamatosan próbálunk, a zenei vezető Kéménczy Antal lesz, akárcsak a Mirage-nál (Nádasi Veronika önálló estje – szerk.).

(Megj.: A decemberi előadásokra a jegyek már elkeltek, az EGY majdnem KOMPLETT SZTÁR tavasszal lesz újból látható - szerk.)

23316718_1492844754124923_4411592598890418046_n.jpg

A legtöbb musical, amelyben szerepelsz (Abigél, Virágot Algernonnak, Elfújta a szél, Rebecca, Ördögölő Józsiás, Rómeó és Júlia, Isten pénze) könyvadaptáció. Van időd arra, hogy a próbafolyamat során elolvasd az eredeti műveket? Egyáltalán mennyiben tud segítségedre lenni egy regényalak a szerepformálásban?

Amiket felsoroltál, mindegyiket elolvastam. Nagyon szeretem az adott karaktereimhez a saját gondolataimat is hozzáadni. Nagyon fontos, hogy egy színésznek legyen saját véleménye, gondolata az adott figuráról, amit játszik. Ami viszont kevésbé jellemző rám, az az, hogy megnézzem filmen, hiszen abban már egy másik ember látásmódja is szerepel. Azért választom inkább az olvasást, mert akkor minden az én fantáziámra van bízva. Ez a lényege a könyvnek, hogy azt fogadom be, amit a saját szűröm enged. A leghosszabb ezek közül az Elfújta a szél volt, az korábban kimaradt az életemből, ugyanakkor ez volt a legnagyobb meglepetés is. Kicsit nehezen álltam neki, de aztán alig bírtam letenni, nagyon könnyen és gyorsan olvastam el. Ezekhez aztán persze hozzáadódik a szövegkönyv, ami leszűkíti a történetet, hozzáadódik a rendező, aki különböző instrukciókkal lát el, és hozzáadódik a zene, ami szintén fontos jelentéssel bír. Ezek kombinációja adja nekem a kapaszkodókat a szerepformáláshoz.

ver_5603.jpg

A színészkedés és éneklés mellett tanítasz is, nemrég pedig rendezőként is kipróbáltad magad. A Pesti Musical Stúdió növendékeit Te dirigáltad az Álarcosbál című musical kapcsán. A színház ezen területei – akár a rendezés, akár egy prózai szerep – is érdekelnek?

Nagyon szívesen mennék, ez biztos. Szívesen kipróbálnám magam prózai színházban, de eddig még nem adódott rá lehetőség. A tanítás és a rendezés is fontos szerepet játszik az életemben, különösen, amikor vizsgákat csinálunk. Úgy vagyok vele, hogy ha hoz az élet egy ilyen lehetőséget, annak nagyon örülök. A rendezésben leginkább az vonz, hogy láthatom az összességet. Úgy kell kibontani egy történetet, hogy annak rengeteg aspektusát lássa az ember, aztán eszerint építse fel és rakja össze. És ugyanez igaz visszafelé: az is nagyon érdekes, amikor Te, mint rendező látsz egy dolgot valahogyan, aztán jönnek a színészek, akik másképp és máshogy látják, és ebből is tudsz építkezni. Ilyenkor mindenkit tud újat mutatni, és ez adja a próbafolyamat igazi szépségét. Szóval, ha jön egy ilyen lehetőség, azt úgy gondolom, mindenképp megragadnám. Persze akár a tanítványokkal való munka, akár a saját estem összeállítása is valahol ebbe a műfajba tartozik.

dsc_0310_web.jpg

Az utóbbi időben egyre többször hallhatunk a televízióban és a mozivásznon egyaránt. Mesélnél kicsit a szinkronról: melyek voltak a kedvenc szerepeid, amik igazán megragadtak?

Sorozatok terén több kedvencem is van. Amit nagyon szerettem, az a Szívek doktora volt (Rachel Bilson – szerk.), egyrészt mert nagyon jó sorozat volt, másrészt ez volt az első – és remélhetőleg nem az utolsó – igazi főszerepem. Az utóbbi időkből pedig két egészen más műfajú szériát tudok kiemelni. Az egyik egy török sorozat, a Fatmagül, ahol egy nagyon ellenszenves figurának kölcsönöztem a hangom, és pont emiatt a szélsőségesség miatt volt nagy élvezet és nagy kihívás. A másik pedig a szlovák A múlt árnyékában, ami pedig egy nagyon szerethető sorozat. Ráadásul a szlovák színészek a latin-amerikai sorozatoktól eltérően nagyon természetesen játszanak, és ezt a természetességet kellett hűen visszaadni. Erre egyébként kifejezetten jó ellenpélda a Violetta című sorozat, ahol egy tőlem nagyon távol eső karaktert szinkronizáltam, aki nagyon sokszor affektált, a gesztikulációi és mimikája pedig sokszor eltúlzott volt – egyszóval az a tipikus „latin szappanopera” temperamentum volt benne.
A mozifilmekben szereplő színészek közül Naomie Harris az egyik kedvencem, őt két James Bond filmben (Skyfall, 2012, Spectre 2015– szerk.) szinkronizáltam, és azóta több filmben is én kölcsönözhettem a hangját. A legutóbbi munkám általa a Váratlan szépség volt, ott maga a történet és a színésznő is közel került hozzám.

20141126_optt_istenpenze_foldes_szpsz_kerenyi_vago_kismeret_18.jpeg

Végezetül: ha ennyi mindennel foglalkozol, van időd saját magadra? Mivel töltöd a szabadidődet?

Kevés szabadidőm van – dicsekszem, és nem panaszkodom –, de azokat is a művészetekkel töltöm. Szeretek színházba járni, leginkább az operát és a klasszikus zenét kedvelem, valamint nagy szerelmem a tánc a balettől kezdve a modern táncokig. Sorozatokat is nézek, amennyire időm engedi, valamint közel áll hozzám az irodalom is. Maga az olvasás is, de nemrég beiratkoztam egy kreatív írás tanfolyamra Lackfi Jánoshoz, ez a téma is nagyon érdekel. Nem mondom, hogy könyvet fogok írni, de nagyban segít akár a blogbejegyzésekben, akár az általam írt dalszövegekben. Sőt, annyit még elárulok, hogy a születésnapi koncerten is hallható lesz egy-két általam írt dalszöveg. Ami még hobbim, bár sajnos nagy ritkán jutok csak el addig, az a kirándulás. Nagyon szeretem a hegyeket, a túrát, a friss levegőt.

Köszönöm az interjút, további sok sikereket és izgalmas szerepeket kívánok!

Köszönöm. :-)

A cikkben szereplő képek a Budapesti Operettszínház oldaláról és Nádasi Veronika hivatalos facebook oldaláról származnak!