10 - premier (Radnóti Színház, 2018)

Ősbemutatóval zárta az idei évet a Radnóti Színház. Az erdélyi származású Székely Csaba 10 című drámájának premierje már most az évad legjobb előadásai közé emelkedett.

10_ea_01_domolky_daniel_web_025.jpg

Az idei évadban öt új bemutatót tervez a Radnóti Színház, ennek második állomása Székely Csaba 10 című drámája. (Az elsőről, A művésznő és rajongóiról már írtam korábban, a soron következő Pinter-darab (A gondnok) februárban debütál Alföldi Róbert rendezésében.) Nem titok, sőt, nem győzőm elégszer hangsúlyozni, hogy az én szememben jelenleg a Radnóti hazánk legnívósabb színháza, már ami az előadásokat és a színészeket illeti. Másfél évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak a társulatot, és mindez idáig egyetlen produkciójukban sem kellett csalódnom. Éppen ezért izgatottan vártam a 10 premierjét, különösen azért, mert az író Székely Csaba, akinek Bányavidék-trilógiáját évekkel ezelőtt, a megjelenéskor olvastam, és már akkor kedvencemmé vált. (Azóta meg de főleg!) Szóval, azt tudtam, hogy ez az új bemutató is tetszeni fog, arra azonban nem számítottam, hogy életem egyik, ha nem a legjobb előadásának lehetek részese.

10_ea_01_domolky_daniel_web_007.jpg

Mielőtt rátérnék a darabra, hadd írjak le egy személyes történetet, amely szorosan kapcsolódik az előadáshoz. Pár évvel ezelőtt az egyik kolléganőm megkérdezte tőlem, hogy hívő vagyok-e. Erre azt feleltem: „Hiszek Istenben, de nem úgy, ahogyan az egyház azt elvárja.” Erre ő pontosított: „Nem azt kérdeztem, hogy vallásos vagy-e, hanem, hogy hívő.” Ez talán jól példázza, hogy napjainkra mennyire összemosódott a két szó jelentése, ugyanis az én olvasatomban a hívő kifejezésnek kissé negatív töltete lett, aki egyfajta vallási fanatizmussal próbál meg mindenkit megtéríteni, és minden percét Istennek – az egyház tanai szerint – tetsző módon éli. Ekkor és ezt követően többször szembesültem azzal is, hogy a hit tabufogalommá vált, az emberek többsége megbélyegezve érzi magát, ha szóba kerül (legyen hívő vagy ateista, mindkettőnek nagy az ellentábora). Ezzel pedig el is érkeztünk a 10 legfontosabb alappilléréhez: a hit kérdéséhez. A történetben tíz különböző személy élettörténetét ismerjük meg, akik mindannyian megszegik a Tízparancsolat egy-egy parancsát. Ki közelebb, ki távolabb áll Istenhez és Istentől, éppen ezért a hit vagy annak hiánya, Isten keresése mindegyikük életében fontossá válik.

10_ea_01_domolky_daniel_web_004.jpg

Magáról a történetről és a szereplőkről igen nehéz írni, úgy, hogy meghagyjam a leendő nézőnek azt az örömöt, hogy saját maga fedezze fel minden csodáját ennek az előadásnak. Tíz, nagyjából 20 perces jelenetből épül fel ugyanis a darab, mindegyik szereplőnek ennyi jut osztályrészül, hogy elmesélje saját életét. Azonban – ez már a második történetnél kiderül – minden mindennel összefügg, az egyik szereplő döntése ráhatással van a másik életére, és fordítva. A nézőnek magának kell összeraknia a puzzle-darabokat, hogy végül összeálljon a kép. Az egyes történetek kerek egészek, többnyire lezártak, azonban idővel vissza-visszakanyarodunk mindenkihez, megismerjük a másik oldalt, az előzményeket vagy éppen azt látjuk, hogy mi történt vele azután. Mintha csak egy krimit néznénk, a végére válik egy nagy egységgé a történet, ekkor értünk meg mindent és mindenkit. Így válik egy mélyen megindító és megrendítő drámává mindaz, amit ebben a három és fél órában láthatunk.

10_ea_01_domolky_daniel_web_002.jpg

Minden történetet egy-egy parancsolat nyit (Székely a protestáns verziót vette alapul), amelyek latinul, oratorikus formában, énekelve hangzanak el a tíz színésztől. A váróteremhez vagy éppen egy villamos belsőhöz hasonlítható díszlet (Barha József munkája) fontos részét képezi három televízió, amelyeken a parancsolatok szövege magyarul is olvasható, így e tekintetben sem lesz hiányérzete a nézőnek. A zenét Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter szolgáltatja, a zenekar időnként kiegészül egyik-másik színésszel, akik szintén játszanak hangszereken. A Tízparancsolat – habár sem részletes szabályokat, kivételeket és szankciókat sem tartalmaz – mégis az első, írásos formátumú törvényszövegek közé sorolandó. Az egyes parancsolatokat olvasva nézőként önvizsgálatot is tarthatunk, hogy mi magunk mennyit tartunk be ezekből (én magam nem állok valami fényesen), különösen annak tükrében is megtehetjük ezt, hogy látjuk, Székely miként értelmezi ezeket a szabályokat. Ott van példának okáért a második („Ne csinálj magadnak faragott képet.”), amely azért is érdekes, mert a drámában a plasztikai műtét kerül terítékre, és feltehetőleg a törvények keletkezésekor mindez még nem volt kilátásban.

10_ea_01_domolky_daniel_web_015.jpg

A szereplők között találkozhatunk az anyja betegsége miatt szerencsejáték-függővé vált huszonévessel (Vilmányi Benett), magát csúnyának látó férfival (Pál András), szerencsétlen utcalánnyal (Martinovics Dorina), munkamániás és karrierista orvossal (Kováts Adél), kétes ügyletei miatt Irakba menekülő katonával (Márfi Márk), naiv, a családjától elszakadni kívánó fiatal lánnyal (Sodró Eliza), a szegénységből minden áron kitörni akaró, ám a szerelmet nem ismerő lakótelepi lánnyal (Lovas Rozi), börtönviselt férfival (László Zsolt), kétszínű plasztikai sebésszel (Schneider Zoltán) és hányattatott sorsú anyával (Tóth Ildikó). Hogy pontosan kivel, mi történik, mi lesz a sorsa végül, arról írni nem szeretnék, mert minden egyes információval az élményt rontanám, egy ajánlónak meg nem éppen az lenne a célja. A színészi teljesítményről is csak úgy lehetne beszámolni, ha spoilert tartalmazna a bejegyzés, álljon itt annyi, hogy mind a tízen remekelnek, hozzák a tőlük megszokott minőséget és magas színvonalat. (Ezt sem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a Radnótinak van jelenleg a legerősebb társulata.)

10_ea_01_domolky_daniel_web_020.jpg

Székely Csaba a tőle megszokott módon, most is rengeteg kérdést vet fel, némelyikre választ is ad, de leginkább csak opciókat mutat, a nézőre bízva a feleletet. Attól sem kell félni, hogy egy mélyen vallásos előadást látunk: az írónál mondhatni visszatérő elemnek számít a papi pedofília ábrázolása, ahogyan az is terítékre kerül, hogy az egyház minden bűnt megbocsát a papjainak (kiskorúak megrontása, házasságon kívül szex, stb.), egyedül azt nem, ha valaki a saját közösséget lopja meg. Felmerül az a kérdés is, hogy ha Isten valóban mindenkit egyformán szeret, akkor miért teremti az egyik embert szépnek, a másikat csúnyának, vagy éppen miért válik valakiből híres operaénekes, míg másnak négyévesen meghal a kislánya. Ez jól példázza azt is, hogy az emberek gyakran elfordulnak Istentől, ha az éppen próbatétel elé állítja őket, vagy éppen emiatt kezdenek kételkedni a létezésében. Egyszóval mindvégig gondolkodásra késztet a darab, teszi ezt több síkon, ráadásul mindezt briliáns fekete humorral fűszerezi.

48414489_2481615341866520_4141470224312434688_n.jpg

Sebestyén Aba, aki mondhatni Székely Csaba drámáinak állandó rendezőjévé válik szép lassan, tűpontos irányítással viszi végig az egész történetet. Remekül funkcionálnak a kamerák az előadásban, a televízión látottak nem egyszer új szemszöget adnak (az egyik legötletesebb, amikor az apa először látja meg az újszülött fiát). Nem könnyű egy ennyire szerteágazó sztorit egybefogni, átlátni és átláttatni, de Sebestyén gond nélkül vette az akadályokat. Látszólag az sem jelentett nehézséget, hogy a szereplők név nélküli alakok, továbbá néhány színész több karaktert is visz. Mivel a játékidőt mindannyian a színpadon töltik, átöltözésekre nincsen idő, a jelmez (tervező: Bianca Imelda Jeremias) csak minimális, jelzésértékű. A könnyebb beazonosítást segítik a római számok, amelyek a ruházat kiegészítőjeként tűnnek fel (karkötő, tetoválás, nyakkendő-tű, fülbevaló, kitűző, stb.).

48420404_2481615348533186_7975942066117017600_n.jpg

Tisztában vagyok vele, hogy ha igazi kritikus lennék, akkor nem áradozhatnék erről az előadásról, meg biztosan találnék benne hibát (ha akarnék, de nem akarok), de mivel saját blogon, mezei nézőként írok, így engedtessék meg nekem, hogy leírjam: életem legjobb előadását nézhettem végig. Nem egy darab hagyott bennem mély nyomot, rengeteg kedvencem van, de érzelmeket ennyire intenzíven még egyetlen bemutató sem váltott ki belőlem. És feltehetőleg mások is így gondolták, mert a premieren a szűnni nem akaró vastaps tíz percen át tartott (lássuk be, ez minden előadásnál ritka), kifelé menet pedig többektől hallottam, hogy régen láttak már ennyire jó darabot. Bátran kijelenthetem: nekem a 10 az évad legjobb bemutatója (és nem, nem zavar, hogy még az évad felénél sem járunk).

Író: Székely Csaba
Zeneszerző: Cári Tibor
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias
Díszlettervező: Bartha József

Rendező: Sebestyén Aba

A bemutató időpontja: 2018. december 22. – Radnóti Színház

A cikk a 2018. december 22-én, 19 órakor kezdődő premier alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Radnóti Színház oldaláról és facebook oldaláról származnak, fotós: Dömölky Dániel.