A Budapesti Operettszínház egyik legnagyobb sikere, A Szépség és a Szörnyeteg ismét látható a teátrum színpadán. A Disney-musical pár év kihagyás után, megújult formában, a régi szereposztás mellett új beállókkal, Orbán János Dénes magyar szövegével tért vissza Magyarországra.

A Szépség és a Szörnyeteg egyike a Disney legsikeresebb, legelbűvölőbb és legmeghatóbb meséjének, amely megmutatja, hogyan lássuk meg a szépet és a jót a zord, csúf külső mögött. A stúdió 1991-ben készült, 30. egész estés rajzfilmje volt az első animációs film, amelyet a „legjobb film” kategóriában Oscar-díjra jelöltek. Végül a nevezését nem tudta díjra váltani, de Alan Menken, a zeneszerző hazavihette az aranyszobrot a „legjobb eredeti filmzenéért”, valamint a „legjobb eredeti filmdalért” („Beauty and the Beast”). (Érdekesség, hogy emellett további két dalt – „Be Our Guest”, „Belle” – is jelöltek a díjra.) Az alkotás a Golden Globe-on jóval sikeresebb volt: a „legjobb vígjáték vagy musical”, a „legjobb eredeti filmzene” és a „legjobb eredeti filmdal” díját is hazavihette. A filmből nem sokkal később, egészen pontosan 1994-ben Broadway-musical is készült, amely több mint 5600 előadást élt meg. Alan Menken és alkotótársai, Howard Ashman és Tim Rice dalszövegírók újabb dalokkal egészítették ki a történetet: így született meg végül a "If I Can't Love Her", a Szörnyeteg – aki a filmben egyébként nem énekel – nagyszólója az első felvonás fináléjában, vagy a "Human Again", amely utólag, a rajzfilm 2002-es extra változatában is helyet kapott. Az 1994-es színpadi változat úttörő volt a Disney-musicalek történetében, ennek sikerén felbuzdulva vitték színre később többek között Az Oroszlánkirályt, a Tarzant, A kis hableányt, az Aladdint vagy éppen A Notre Dame-i toronyőrt.

A musical végül 2005-ben hazánkban is bemutatkozott, közel egy évtizeden keresztül élvezhették kicsik és nagyon a varázslatos történetet. Böhm György rendezése és a Budapesti Operettszínház csapata azonban nem csak itthon, hanem Németországban is sikereket ért: a Disney egyedülálló módon ennek a társulatnak engedélyezte Európában az előadást, turné keretén belül. (A 2017-es filmváltozat miatt egy ideig nem játszhatták a színházak a musicalt.) Most azonban ismét visszatért Budapestre Belle, a Szörnyeteg, Gaston, LeFou és a kastély tárgyakká varázsolt személyzete, ősztől pedig a csapat ismét útra kel, hogy újból elbűvölje a német közönséget. Emellett külön öröm számunkra, hogy szeptember 20-án a musical átlépte a bűvös 1000. előadásszámot, ezzel pedig az olyan népszerű zenés darabok táborához csatlakozhat, mint a Macskák, A Padlás vagy A dzsungel könyve.

A Szépség és a Szörnyeteg visszatérése részben nevezhető új bemutatónak is, mert - mint ahogyan az egy Böhm Györggyel készült interjúból kiderült -, az amerikai jogtulajdonos változásokat eszközölt az eredeti Broadway-musicalen, így a magyar változatot is ennek megfelelően át kellett alakítani. Korábban kétszer is volt szerencsém megtekinteni az előadást, így volt összehasonlítási alapom a régebbi és a mostani rendezés tekintetében. Az egyik szembetűnő változás maga a nyitány, a történet kezdete: Kannamama – emberalakban történő – mesélését egy élő-árnyjáték váltotta fel (tervező: Michac Gábor), amely kimondottan előnyére vált a darabnak, ennek köszönhetően szinte azonnal magába szippantja a nézőt a „mesehangulat”. A másik, talán jóval lényegesebb változtatás, hogy az alkotók húztak a darabból, ami – valljuk be – előnyére vált az előadásnak. Hiába kápráztatja el a nézőt a varázslatos világ, a korábbi verzió nem egy ponton leült, a párbeszédek érezhetően időhúzás gyanánt szolgáltak, melynek köszönhetően a fülbemászó dalok mellé üres járatokat is kaptunk. Kimaradt többek között az elvarázsolt tárgyak és a felbőszült tömeg csatározása a második felvonás végén, valamint a Szörnyeteg és Gaston összecsapása is új koreográfiát kapott (ahogyan a farkasokkal való küzdelem is). Egyedül az átváltozás – amely továbbra is varázslatként hat a nézőre – szenvedett egy pici csorbát, itt már nem látszik a rózsa, amely az utolsó szirmát hullatja el, így a jelenet drámaisága kissé elveszni látszott.

Minden másban azonban megőrizte báját és meseszerűségét az előadás: a vacsora-revü továbbra is az egyik leglátványosabb táncprodukció, amit láthatunk magyarországi színházakban, a néző szinte kapkodja a fejét, hiszen minden ponton újabb és újabb evőeszközök, tányérok, poharak jelennek meg. Nem hiába fogadja ezt a jelenetet minden alkalommal szűnni nem akaró vastaps, de Duda Éva koreográfiái minden alkalommal megállják a helyüket, bátran kijelenthető, hogy az előadás ezen a téren (is) lekörözi a Broadway-változatot. Rózsa István díszlete kellően sejtelmes-titokzatos, amikor a Szörnyeteg kastélyában vagyunk, de egy pillanat alatt képes átváltani a színes-szagos Disney-világba, jól megtartva az egyensúlyt a drámai és a humoros részek között. Túri Erzsébet jelmezei szintén kiválóan idézik meg a rajzfilm hangulatát, felidézi annak jellegzetes motívumait, ugyanakkor mégis a sajátunkénak érezzük, különös tekintettel a porcelánok Herendi-mintája miatt.

Jenes Kitti nem először kelti életre a címszereplő Belle-t, teszi ezt roppant nagy bájjal, hátrahagyva a mesebeli hercegnők naivitását és elesettségét, ezáltal igyekszik árnyalni az alapjáraton viszonylag egyszerű jellemvonásokkal rendelkező karaktert. A Szörnyeteg kissé hálásabb szerep, a korábbi előadások kapcsán is észrevehető volt, mennyire élvezik a színészek a megformálását. A szeptemberi bemutatón Borbély Richárd debütált a kastély elátkozott uraként, tökéletesen alakítva a figurát. Számára jóval nehezebb feladat jut, hiszen egyszerre kell ijesztőnek, félelmetesnek, ugyanakkor megszerethetőnek lennie, amit a humoros jelenetek kimondottan elősegítettek. A jelmez miatt jóval nehezebb is a dolga, hiszen nemcsak rengeteg plusz kilót kell magán cipelnie, hanem az arcát félig-meddig eltakaró maszk a mimikájából is elvesz, így leginkább a hangjával és a testével tud játszani. Borbély azonban kimondottan jó ebben a szerepben, az első felvonás végén felcsendülő „If I Can't Love Her” továbbra is az egyik legszebb és legszívszorítóbb Disney-dal, amely remekül átadja mindazt, ami a Szörnyeteg lelkében játszódik le.

Szentmártoni Norman kiválóan hozza az öntelt, egoista Gaston figuráját, és hiába játszik negatív karaktert, mégis – megérdemelten – fogadja őt is ováció a tapsrendnél. Serbán Attila szintén lubickol az együgyű LeFou szerepében, megannyi drámai szerep után kimondottan jól áll neki a bohóckodás, amely kidomborítja humoros oldalát is. Monsieur Kanócként debütált Czuczor Dávid, aki remek párost alakít mind a Füredi Nikolett által megformált Babette-tel, mind Mister Ketyegivel (Peller Károly). Időnként fárasztó szóviccek, rejtett szexuális utalások, végtelen sok humor jellemzi a jeleneteiket, de legfőképp az összetartás erejét domborítják ki. Kissé talán kívülálló közülük Kannamama (Nádasi Veronika), aki nevéhez méltón mindannyiuk anyukája egyszerre. Nádasitól nem áll messze ez a karakter, többször volt alkalma hasonló szerepkörben megmutatnia magát, így mondhatni a kisujjában van a szeretettel teljes bölcs „mama” figura, ráadásul őt érte a megtiszteltetés, hogy az Oscar-díjas dalt énekelheti. Siménfalvy Ágota Madame de la Nagy Böhömként a régi idők díváit testesíti meg, akik felett már eljárt az idő – igaz az ő esetében ez nagyrészt betudható annak is, hogy szekrénnyé változott, de feltehetően nem egyedül ez állt csillaga leáldozása mögött.

Az előadás a visszatéréssel együtt új fordítást is kapott, a magyar változatot ezúttal Orbán János Dénes, költő írta. A szöveg maga többnyire jól sikerült, irodalmi színvonalát és minőségét elvitatni nem lehet, ugyanakkor prozódia szempontjából nem minden esetben alakult szerencsésen a fordítás, illetve néhol megüti a felnőtt néző fülét egy-egy oda nem illő szó, mint például a „kreatúra”, amelynek jelentésével a legkisebbek feltehetően nincsenek tisztában. Ettől eltekintve azonban születtek valóban nagyon szép megoldások is, és mivel a musical korábbi dalszövege is eltért a rajzfilmben hallottaktól, így ez a változat sem zavaró kevésbé, mint amennyire a 2005-ös bemutatóé volt.

Böhm György rendezésébe nehezen lehetne belekötni, hiszen valóban egy tündérmesét kelt életre a színpadon, azt is megkockáztatom, hogy az utóbbi 20 évben nem született olyan színvonalas, gyerekeknek szóló előadás, mint A Szépség és a Szörnyeteg, amely a fantasztikus látványvilág és a gyönyörű dallamok mellett szívszorítóan mesél az igazi szeretetről. Nemhiába vált ez a történet a Disney egyik legsikeresebb produkciójává, hiszen olyan fontos dolgokra tanítja a gyerekeket (és emlékezteti a felnőtteket), mint hogy nem minden a külső, lássuk meg, mi van a felszín alatt, hiszen a csúf, ijesztő arc is takarhat érző szívet. Mára már elcsépeltnek, felszínesnek, sőt, mondhatni klisésnek is tűnhet az előadás üzenete, de talán pont emiatt van szükség az olyan mesékre, amelyek alapvető dolgokra emlékezetnek minket, amelyben elhisszük, hogy tényleg győzedelmeskedik a jó. A Szépség és a Szörnyeteg pedig ilyen.

Zeneszerző: Alan Menken
Dalszövegíró: Howard Aschman, Tim Rice
Szövegíró: Linda Woolverton
Fordította és a dalszövegeket készítette: Orbán János Dénes
Zenei vezető, karmester: Makláry László
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Túri Erzsébet
Koreográfus: Duda Éva
Rendező: Böhm György

A bemutató időpontja: 2005. március 18. / 2019. szeptember 14. (felújítás) – Budapesti Operettszínház

A cikk a 2019. szeptember 14-én, 15 órakor kezdődött előadás alapján íródott.

Fotók: Gordon Eszter