Van az úgy, hogy az embert olyannyira magával rántja és megérinti egy előadás, hogy legszívesebben az egész világgal megnézetné azt. Aztán amikor arra kerül a sor, hogy konkrét érvekkel támassza alá álláspontját, kissé bajba esik: Mennyit áruljon el a történetből? Mennyire vigyázzon a szavaival, nehogy túlságosan magasra tegye a lécet a leendő néző számára? Hogyan foglalja össze röviden és tömören a gondolatait? Nos, én hasonlóképp jártam az Izgass fel! című musicallel, amelynek májusi előadására úgy váltottam jegyet, hogy jóformán semmit sem tudtam a történetről, de szimpatikus volt az a lelkesedés és fiatalos lendület, ami érezhetően körül lengte a produkciót. Akkor úgy jöttem ki a nézőtérről, hogy életem egyik legmeghatározóbb musicalét láttam, és már akkor azon gondolkodtam, miként fogok kritikát írni róla. Ez azonban sajnálatos módon elmaradt, főként időhiány miatt. Nemrég újból megnéztem a darabot, ami most is ugyanolyan nagy hatást gyakorolt rám, de ugyanúgy gondban vagyok a gondolataim összeszedésével, mint akkor. A jó előadások ismérve ugyanis, hogy annak cselekményét, kivitelezését órákig lehetne boncolgatni, elemezni, anélkül, hogy ismételnénk önmagunkat. Az Izgass fel! márpedig egy jó (sőt, piszok jó!) előadás.

Stephen Dolginoff amerikai író, dalszövegíró és zeneszerző thriller-musicaljének ősbemutatójára 2003-ban került sor, a New York-i Midtown International Theatre Festivalon. Az Izgass fel! (Thrill me!) a premier óta bejárta a világot: mintegy 18 országban, 12 nyelven mutatták be, több mint 200 különböző rendezésben. Amerika, Korea, Görögország, Ausztrália, Japán, Spanyolország, Németország, Belgium, Anglia, Skócia, Ausztria, Kanada, Argentina, Chile és Csehország után 2019 májusában végre a magyar közönség is megismerhette ezt a különleges történetet. Igaz, némi változtatással. A valós események ihlette musical főszereplője két kiemelkedően intelligens, jómódú fiatal, Nathan és Richard, akik elhiszik magukról, hogy „emberfeletti emberek”, és azért, hogy igazolják felsőbbrendűségüket, végrehajtják az évszázad bűntényét. Elrabolnak és meggyilkolnak egy kisgyereket, és ezzel ez a két, több nyelven beszélő, egyetemet végzett fiatal őrült ámokfutása felrúgja a társadalmi normákat.

Talán ennyiből is kitűnik, hogy az Izgass fel! azon kevés musical közé tartozik, amely maga mögött hagyja a műfaj jólismert sajátosságait (minden csillog-villog, pörög-forog,), annak szabályait felrúgva közelítenek a cselekményhez. Dolginoff mindössze két színészre és egy zongoristára írta meg a művét, ez a szám mindenképpen elenyésző egy átlagmusical stábjához képest. Igaz, a magyar változatban megjelenik a színen Nathan idősebb változata is Végh Péter remek alakításában, valamint hangfelvételről közreműködik Alföldi Róbert, Földes Eszter és Trill Zsolt mint a rabok szabadon bocsátási kérelmét felülvizsgáló bizottság tagjai, Peller Anna mint rádiós hírolvasó, valamint Hegedűs D. Géza Clarence Darrow ügyvédként, de mindettől nem csorbul az előadás intimitása.

Az Izgass fel! musical abban is különbözik a többitől, hogy annak hősei valóban hús-vér emberek, sőt, majdhogynem negatív figurák, akiket az alkotók egy percig sem akartak idealizálni, teljesen szerethetővé tenni. Ennek ellenére mégis könnyedén együtt érezhetünk Nathannel, aki bár tudja, hogy morálisan teljesen elítélendő mindaz, amire Richard ráveszi őt, mégis belemegy az alkuba, amit a férfi kínál számára: cserébe azért, hogy szerelme kielégítse az ő intellektuális és szexuális vágyait, Nathan hajlandó tettestárssá válni Richard beteges és rögeszmés játékaiban. Először csak elhagyott épületek felgyújtásában merül ki szórakozásuk, de ahogy haladunk előre az időben, Richard egyre többet és többet akar. Egy ponton arra az elhatározásra jut, hogy saját testvérét akarja meggyilkolni, ám miután Nathan lebeszéli erről, „csak” egy ismeretlen gyermek elrablására kerül sor. Az események ezután felpörögnek, és bár rövid kutatással könnyedén utánajárhat az ember, hogy mi lesz a történet vége, erről többet nem írnék.

Érdemes több szempontból is megfigyelni a két főhős személyiségét, mert, ha még szélsőséges helyzetekben is láthatjuk őket, abszolút közelinek érezhetjük problémáikat, döntéseiket. Nathan példának okáért bizonyos mértékig homokba dugja a fejét, megelégszik pusztán annak a látszatával, hogy Richard valóban szereti őt, és érte él, miközben nyilvánvaló, hogy a fiú kihasználja őt, eszközként tekint rá. Természetesen, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nincsenek érzései, de mivel Richard személyisége nagy hasonlóságot mutat egy pszichopatáéval, ebből is feltételezhető, hogy híján van az emberségnek. De ugyanígy érdemes elidőzni Nietzsche Übermensch-, vagyis az „ember feletti ember”-elméletén, amely tulajdonképpen elindítója és mozgatórugója Richard cselekedeteinek. Könnyen meglehet azonban, hogy nem pusztán emiatt alakult ki a fiúban a felsőbbrendűség érzete, hiszen, ha a nézők többsége alaposabban belemerül a filozófus gondolataiba, világnézetébe, még nem válik belőle gyújtogató, emberrabló. A musical egyébként roppant pontosan ábrázolja a két, teljesen különböző főhős személyiségét, jellemét, még annak ellenére is, hogy múltjukról nem tudunk meg sok mindent. Az viszont kiderül, hogy Richard gyermekkora nehéz volt, legalábbis a fiú akként élte meg, hiszen ki is mondja, hogy a szülei jobban szeretik az öccsét, és valószínűleg, ha őt magát rabolnák el, nem törnék magukat a kiváltásán. Persze, mindezt csak az ő elmondása alapján ismerjük meg, valódi példát nem látunk rá, de ezek az apróbb mozaikok is rendkívül elgondolkodtatók, láthatjuk, mekkora jelentősége van a neveltetésnek, a szocializálódásnak, még egy jóhírű, gazdag családban is.

Cseh Dávid Péter Richard szerepében eddigi pályafutásának egyik legjobb alakítását nyújtja, érződik, hogy közel áll szívéhez ez a darab, amelynek színpadra állításában oroszlánrésze volt, hiszen a színészi játékon túl a fordítás és a musical magyarországi bemutatója is az ő nevéhez köthető. (Erről részletesebben a vele készült interjúban lehet olvasni.) Döbbenetes – főleg fiatal korát tekintve –, hogy mekkora átéléssel játszik, szó szerint eggyé válik ezzel a látszólag sem könnyen megformálható szereppel, az a jelenet, amelyben elrabolják a kisgyermeket, az előadás egyik legerőteljesebb pontjává válik Cseh zseniális játékának köszönhetően.  Emellett kiváló énekhanggal rendelkezik, a legmagasabb hangokat is látszólag játszi könnyedséggel énekli ki. Ugyanez már nem mondható el a Nathant megformáló Kovács Mátéról, akinél néhol érződik, hogy küzd a magasságokkal, de többnyire tisztességgel helyt áll énekesi szerepkörben is – ez pedig, tekintve, hogy prózai színészszakos hallgató, igen szép teljesítmény. Ráadásul mindenért kárpótol minket az ő alakítása is, ugyanis Kovács megkapó érzékletességgel formálja meg saját karakterét. Érdemes odafigyelni az apróbb mozdulatokra, a pillantásokra, mert ezek sokszor beszédesebbek minden kimondott szónál. A két színész között szabályosan izzik a levegő, a színpadon ezernyi szikra lobban fel, ami hol a szexualitás jellegéből, hol pedig a feszültségfokozásból ered.

A zenei aláfestést mindössze egyetlen zongora szolgáltatja (Felszegi Dalma játszik rajta), ami bőven elég is ehhez a történethez, a nézőnek cseppet sem lesz hiányérzete a többi hangszerrel kapcsolatban. Musicalről lévén szó, talán nem szerencsés ilyet mondani, de ennek az előadásnak nem a zene legnagyobb erőssége. Viszonylag egyszerű dallamokat használ, amelyek ugyan tökéletesen megalapozzák a sztori hangulatát (és akad egy-kettő, ami akarva-akaratlanul belemászik a fülünkbe), ugyanakkor mégsem mehetünk el amellett, hogy itt a zene valóban aláfestésként szolgál csupán. Ez persze nem feltétlenül baj, legalább nem vonja el a figyelmet sem a szövegről, sem a színészi játékról, amiért abszolút hálásak lehetünk Dolginoffnak.

Az Izgass fel!-re tekinthetünk a hazai musicaljátszás történetében egy teljesen új irány előszeleként is, hiszen viszonylag kevés „modern” musical jut el hozzánk (bár szerencsére egyre több az erre irányuló próbálkozás, még akkor is, ha a színházak inkább biztosra mennek, és klasszikusok történeteket, filmfeldolgozásokat hoznak el). Bár Dolginoff műve is viszonylag régi, 2003-as, de mégis jól mutatja, hogy a musicalnek nem kell feltétlenül giccsesnek, pusztán szórakoztatónak lennie, hanem komoly témákról is lehet a zene segítségével beszélni. Ez ugyanis a másik nagy erénye ennek az előadásnak: több fontos kérdést is boncolgat, jól ellavírozva az egyes témák között. Amellett, hogy végső soron mégis csak egy musicalről beszélünk, kapunk egy jó kis pszicho-thrillert, ami a magyar színház világban alapból elég ritka, pedig külföldön ez a műfaj is egyre jobban virágzik. Mivel a darab valós események alapján íródott, így az amerikai igazságszolgáltatás történetének egyik meghatározó fordulópontjára is nagyobb rálátásunk nyílik, amelyről valószínűleg kevesen tudhattunkk részletekben menőkig. (És természetesen ennek kapcsán a halálbüntetésről is jól el lehet beszélgetni az előadás után nézőtársainkkal.) Végül, de nem utolsó sorban: igazi embereket, igazi érzelmeket látunk a színpadon, és szívesen mondanám, hogy jelen esetben teljesen mellékes, hogy ez a szerelmi viszony éppen két férfi között szövődik, de ezzel hazudnék, mert legalább annyira fontos a homoszexuális vonal, mint maga a halálbüntetés eltörlése. Így válik az Izgass fel! jóval többé egy egyszerű meleg  és egy egyszerű történelmi vonatkozású drámánál.

Pányik Tamás első rendezése erőteljes debütálás, a jövőben is érdemes lesz odafigyelni a munkásságára. A jelenetek és szituációk hihetetlen pontossággal van felfestve, a színészvezetés több mint remek, ráadásul az is bebizonyosodik ismét, hogy viszonylag kevés pénzből, rengeteg ötlettel mennyire komplexszé lehet tenni egy előadást. Árva Nóra jelmez- és díszlettervei a maguk egyszerűségével válnak nagyszerűvé: a jelmezek igyekeznek megidézni a kor hangulatát, a díszletet pedig egyetlen ágy, és két plexi műanyagból készült fülke jelenti, amelyek elforgatásával, valamint falainak tologatásával másodpercek alatt váltunk helyszínt.

Nagy öröm látni, hogy a mai, a független színházakat lassan jóformán teljesen ellehetetlenítő helyzetben akadnak még fiatalok, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve hoznak létre minőségi produkciókat, és szerencsére az Izgass fel! is szépen lassan megtalálja a maga közönségét. Decemberben egy (szilveszter előestéjén, 30-án, az előadás utáni kis bulival egybekötve), januárban pedig további két előadással várják a nézőket, én pedig mindenkit biztatok arra, hogy váltsanak minél hamarabb jegyet, mert ezt az előadást valóban látni kell.

Zene, szövegkönyv, dalszöveg: Stephen Dolginoff
Fordította: Cseh Dávid Péter, Pányik Tamás
Hangfelvételek: Cseh Dávid Péter, Bori Tamás
Zenei vezető: Kovács Adrián, Mester Dávid, Felszegi Dalma, Hegyes Ádám
Látványtervező: Árva Nóra
Koreográfus: Gyulai-Zékány István e.h.
Rendező: Pányik Tamás

A bemutató időpontja: 2019. május 17. – Hatszín Teátrum

A cikk a 2019. október 18-án 19 órakor kezdődött előadás alapján íródott.

Fotók: Bernschutz Alexandra, Kovács Milán, Szabó Zoltán