2015. október 31-én mutatta be a Játékszín a Daniel Keyes világhírű regénye alapján készült darabot, amelyet a főszerepet játszó Szervét Tibor adaptált színpadra. A Virágot Algeronnak e változatának különlegessége, hogy összesen hat színész látható az előadás során, négyen több szerepet is alakítanak.

Mielőtt belekezdenék a darab ismertetésébe, egy kis kitekintés: Daniel Keyes (1927-2014) leghíresebb regénye, a Virágot Algernonnak először novellaként látott napvilágot, majd 1966-ben kisregénnyé bővítette a szerző. Előbbi Hugo-díjat, utóbbi Nebula-díjat kapott. Megjelenése óta 27 nyelvre fordították le, és több mint ötmillió példányban kelt el. Számos film- és színházi adaptáció készült a történetből. Előbbi leghíresebb változata az 1978-as Charly, a főszerepet játszó Cliff Robertsont Oscar-díjjal jutalmazták filmbéli alakításáért. Készült musicalverzió is (a zenéjét Charles Strouse szerezte, a szövegkönyvet David Roges írta), amit különös egybeesés folytán, a jelen cikk tárgyát képező előadással szinte egyidőben, 2015 novemberében mutattak be a Budapesti Operettszínházban. Mindkét előadás hasonló népszerűségnek örvend a színházrajongók körében: másfél év alatt mind a musical, mind a prózai előadás elérte az ötvenedik előadásszámot.

A szívszorító történet főszereplője az ötvenegy éves Charlie Gordon, akinek az IQ-szintje 60 körül mozog. Egy alkalommal lehetősége nyílik arra, hogy megoperálják az agyát, amelynek köszönhetően tudása megsokszorozódik, értelmes és tanult ember válhat belőle. Charlie tanítónője, Miss Kenean is támogatja a műtétet, mert szeretné, ha a férfinak lennének igazi barátai, akik nem nevetnék ki és akik egyenrangú félként kezelik. Charlie beleegyezik az operációba, amelynek nem várt hatásai lesznek: rövid időn belül a férfi a világ egyik legintelligensebb emberévé válik. Ám mint annyi mindennek az életben, ennek a változásnak is súlyos ára van.

Abba most inkább nem megyek bele, hogy ez az előadás mennyiben hasonlít és mennyiben különbözik a musicaltől. Mindkettőben másra helyezi a hangsúlyt mind a szerző, mind a rendező, és ezáltal jóformán két külön történetet is megismerhet a néző, amelyek ugyanarra az alapra épülnek. Érdemes megtekinteni mindkét verziót, de akikhez inkább a prózai színház világa áll közelebb, annak különösen ajánlom a cikk továbbolvasását.

Szervét Tibor jól hozza Charlie szerepét: szépen bemutatja azt az ívet, amelyet a férfi karaktere az előadás során befut. Igaz, eleinte kicsit féltem ettől az alakítástól, mert az első percekben mind ő, mind pedig kollégája, Lévay Viktória (Alice Kenean szerepében) halkak voltak, a hátsó sorokban nem igen lehetett hallani párbeszédüket, de aztán magukra találtak. Lévaynál egyébként is azt éreztem, hogy kell egy kis idő neki, míg szerepbe rázkódik, ám igaz az is, hogy neki jutott a leghálátlanabb feladat: míg társai vagy egy nagy színészi kihívást jelentő, vagy több, jellemükben igen különböző szerepet kellett játszaniuk, neki a jószívű Alice szerepe jutott, akinek inkább a második felvonásban jut tér a kiteljesedéshez. Visszatérve Szervét Tiborhoz: megkapó érzékiséggel viszonyult Charlie figurájához. Szinte észrevétlenül vált az egyszerű fiúból művelt, felnőtt férfivá, majd tért vissza kiindulási pontjához.

Ugyanígy dicséretet érdemel az összes többi színész: Nagy Sándor hatalmas meglepetés volt számomra. Hazánk egyik legnépszerűbb színésze, a Madách Színház és a Játékszín előadásainak oszlopos tagja, én mégis most találkoztam vele először színpadon (általában másik szereposztást fogtam ki). Az ő játékában kellemeset csalódtam, habár az első jeleneteknél időnként úgy tűnt, hogy kiesik a szerepéből, amikor akarva-akaratlanul elmosolyodott Szervét játékán, de ezért az apróbb kis bakiért nagyban kárpótolt Frankie szerepében nyújtott alakítása. Egyik pillanatról a másikra kellett átváltania a komoly agysebészből a laza, lezser munkásember bőrébe, ebben pedig derekasan helyt állt. Hasonlóképpen egymástól élesen eltérő karakterek jutottak Szőlőskei Tímeának, akit hol apácaként, hol a gyár kikapós alkalmazottjaként, hol a humoros és szeretnivaló szomszédként láthattunk, és aki láthatóan lubickolt ebben a sokszínűségben. Benedek Miklós (akit egyébként az előadás végén a Játékszín igazgatója köszöntött fel születésnapja és pályafutásának 50. évének jubileuma kapcsán) és Zsurzs Kati pedig hozza azt a szintet, amit eddig megszokhattunk tőlünk. Őket is különböző szerepekben láthatjuk: előbbi Nemur professzort és Gimpyt alakítja legtöbbször, utóbbi Mrs. Donnerként, a pékség vezetőjeként és Charlie anyjaként maradhat meg leginkább az emlékezetünkben.

Horgas Ádám rendezése illeszkedik Keyes regényének hangulatához. A több mint ötven éve megjelent regény a maga korában a tudományos-fantasztikus műfajba jeles képviselője volt, ma már, amikor hasonló eljárás lassan nagyon is elképzelhetővé válik, egy férfi torokszorító kálváriája, memoárja inkább. Horgas rendezésében is megjelenik a sci-fi hangulat: a hangrögzítés és a képek kivetítése egy kártyaleolvasó segítségével történik, az ital-automatából bármilyen üdítőt és alkoholt kérhetünk. Ezek persze mind apróságok, sokkal inkább a díszletek és a jelmezek gondoskodnak arról, hogy úgy érezzük magunkat, mintha kicsit a jövőbe repülnénk. Horgas Péter a felelős a díszletért, amely egyszerűségében válik nagyszerűvé. A kanapé hol lakásbeli, hol sebészeti ágyként, hol várótermi fotelként funkcionál, az asztal – amely időnként eltűnik a falakban – szintén több funkciót tölt be. Ez a néhány díszletelem és a vetítés (amely időnként azért elég gyermetegnek hatott) gondoskodik a gyors jelenetváltások zökkenőmentességéről. A történet filmként pereg előttünk, egy-egy szcéna alig tart tovább öt percnél, eközben Szervét Tibor szinte végig a színen van, a színészek pedig díszletet rendeznek és pár másodperc alatt bújnak át egyik karakter bőréből a másikba. Ebben is nagy segítségükre van Bujdosó Nóra jelmeztervező. A férfiak (Nagy Sándor és Benedek Miklós) végig fehér ruhában vannak jelen, az adott szerepükhöz csak apróbb, egy színű, egyszerű kiegészítőket kapnak: kék orvosi köpenyt, sárga kötényt sapkát, stb. A nők (Zsurzs Kati és Szőlőskei Tímea) is hasonló, jelzésértékű jelmezt viselnek, ám esetükben többnyire paróka is párosul a ruhához. Mind a díszlet, mind a jelmez eléggé letisztult ahhoz, hogy ne vonja el a néző figyelmét a történettől és a színészi alakításoktól, ugyanakkor kellő mértékben hozzájárul ahhoz, hogy könnyedén belehelyezkedjünk Charlie világába.

Különleges előadás született tehát a Játékszínben, amely egyszerre közelíti meg könnyed hangvétellel és kellő komolysággal a történetet. A zárójelenet még sokáig ott lebeg az ember szeme előtt, ugyanakkor az egész előadásnak van egyfajta új üzenete is. Charlie Gordon pár hónap alatt bekövetkezett csúcsra jutása, majd az onnan való visszahullása remek párhuzamot képez az emberi élettel: csecsemőként, gyermekkén rácsodálkozunk a világra, majd egyre jobban megismerjük azt minden szépségével és árnyoldalával együtt, majd pedig jön az elmúlás, az elme leépülése. De azért, vigyünk virágot Algernon sírjára. 

Daniel Keyes regénye alapján színpadra alkalmazta: Szervét Tibor
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Bujdosó Nóra
Rendező: Horgas Ádám

A bemutató időpontja: 2015. október 31. - Játékszín

A cikk a 2017. szeptember 29-én, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott!