2017. április 7-én tartották a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában Háy János Utánképzés (ittas vezetőknek) című darabjának az ősbemutatóját. A dráma az idei évadban továbbra is műsoron maradt.

A történet szereplőinek – akik ittas vezetés miatt vesztették el a jogosítványukat - egy háromnapos utánképzésen kell részt venniük. A képzés célja, hogy a két pszichológusnő, Csilla (Borsos Beáta) és Tünde (Szabó Gabi) vezetésével tovább erősítse a résztvevőkben a szabályt, hogy ittasan ne üljenek volán mögé, mert súlyos tragédiához is vezethet egy-egy ilyen akció. A három nap alatt a budapesti világ színe-java megfordul a teremben, a nevetés a nézőnek garantált, és közben rengeteg emberi sorsot ismerünk meg.

Háy János hazánk egyik népszerű szerzője, drámáit több színházi is műsorra tűzte már (nem egy jelenleg is fut), eddig azonban egyik művét sem ismertem. Ezt a darabot is a kollégáim ajánlották, és mivel Szeged közel van hozzánk, egyik este át is mentünk megnézni az Utánképzést. A szegedi színházba leginkább az operák miatt szoktunk járni, így a prózai színészek számomra teljesen ismeretlenek voltak, de a többségükben kellemesen csalódtam.

A jó színészi alakítás jelen esetben Háy János kiváló karakteralkotásának is köszönhető, ugyanis az összes színészen érződött, hogy nagy élvezetet jelent nekik ebben a darabban játszani. A két pszichológusnő, akik vezetik az üléseket, tűz és víz. Csilla – Borsos Beáta alakításában – képviseli a szabályokhoz foggal-körömmel ragaszkodó, leginkább a látszatra adó vezetőt. A Szabó Gabi által életre keltett Tünde vele szemben végtelenül laza, az újdonságokra nyitott asszony, aki mindenféle képzésekre jár, hogy tovább fejlessze a lelki békéjét, és ezek által kissé meg kívánja reformálni az utánképzés menetét is. A két nő folyamatos viszálya már önmagában remek szituációkat jelent, és akkor a többi szereplőről nem is beszéltünk.

Háy az élet minden területéről hoz egy-egy karaktert, így sokukkal azonosulni tudunk, vagy ha azt nem is, de felismerjük bennük családtagjainkat, barátainkat vagy éppen ellenlábasainkat. Szinte mindegyik szereplő karikatúrára saját társadalmi státuszának, ugyanakkor végtelenül emberiek is. A karakterek és a színészi alakítások okán külön három ember tudok kiemelni, akik abszolút maradandót alkottak az este folyamán. Szilágyi Annamária Bogi, a műkörmös szerepében a színpadi jelenlét minden pillanatát élvezte, a közönség nem egyszer nyílt tapssal és hangos nevetéssel jutalmazta játékát. A könnyen kapható „csajszi” talán a legmodernebb karakter mindközül, alakja görbe tükröt állít a mai fiatalság elé. Gömöri Krisztián Tibor szerepében brillírozik, amiben nagy segítőre lel a Rédei Roland által életre keltett Sanyi, a vendéglős karakterében. Külön-külön is élvezet nézni a színészi alakításaikat, de amikor ketten egyszerre kerülnek az előtérbe, nézőként nem tudunk betelni a jelenettel, az általuk sugárzott energia, amivel játszanak, minket is feltölt és még többet akarunk belőlük. Ők hárman azok a karakterek, akik igazán közel tudnak kerülni az átlagnézőhöz, hiszen az ő hivatásuk (Tibor egy kis ABC tulajdonosa, Sanyi felszolgáló) és jellemük a leghétköznapibb. Mellettük megjelenik a fiatal marketinges, Réka (Tolnai Hella), aki a karrierista nőt testesíti meg, és akinek fogalma sincs, miért is kell részt vennie az utánképzésen, amit egyébként is megalázónak tart. Anna, az újságíró (Csorba Kata) a harmadik és egyben utolsó női karakter a ittas vezetők közül, aki csendes visszahúzódóként van jelen végig. Az ő személyes sorsa a szerző kedvence, ami érthető is, hiszen ő az egyedüli, akinek talán tényleg nem kellene itt lennie, őt inkább az érzelmei sodorták ebbe a helyzetbe. Aki még elég színes karakter, az a nőgyűlölő Márió (Szívós László) aki nem csak az alkohol, hanem a kábítószer rabja is. Rajtuk kívül további három szereplőt ismerünk meg: Lacit, a társasházi közös képviselőt (Jakab Tamás), Sándort, az építészmérnököt (Kárász Zénó) és Emilt (Barnák László), akinek a foglalkozása olyan titkos, hogy mindenki arra gyanakszik, hogy ő a tikos megfigyelő, a beépített ember.

A fentiekből is látható, hogy a dráma, bár viszonylag kevés szereplős, mégis nagyon sok embertípust vonultat fel. A személyes történetek során megismerjük az élettörténetüket, amely egyfelől jól tükrözi, hogy az alkohol nem válogat, bárkiből válhat szenvedélybeteg, nem függ az sem társadalmi státusztól, sem anyagi jövedelemtől, sem iskolai végzettségtől. A lecsúszott, mindenét elveszítő ember ugyanúgy lehet alkoholista, mint a látszólag boldog családapa. Gondjai, problémái mindenki lesznek mindig, amit, ha nem tud kezelni, ha nincs, aki segítsen neki, könnyen elveszhet. A darab másik üzenete számomra az emberi önzőség volt. Minden szereplő – és itt gondolok a pszichológusokra is, nem csak a résztvevőkre – a saját érdekeiket helyezik előtérbe, minden szituációt a maguk képére formálnak és ez is egy nagyon fontos társadalomkritika a magyarokról. Példának okáért hiába vezeti Tünde elméletben teljes kívülállóként a képzést, mégis minden élettörténettel saját magára tereli a szót, az ő gondolatait akarja ráerőltetni a többiekre. Szerencsére azonban mindezt roppant humoros formában tárja elénk az író, így nem kell attól tartanunk, hogy a színházból kifelé jövet mély depresszióba zuhannánk a felismeréstől.

A Horesnyi Balázs által megalkotott díszlet mindvégig jól funkcionál, egy elhagyatott, kopott teremben vagyunk végig, amely leginkább egy egyetemi előadóteremre hasonlít. Kovács Andrea jelmeztervei jó kiegészítői a karaktereknek, jellemüknek megfelelő stílusú ruhákat kaptak a szereplők. Szőcs Artur rendezése többé-kevésbé megállja a helyét, a történet vége felé azonban nem minden jelenettel tudott mit kezdeni, ami kissé rá nyomja a bélyegét az előadás hangulatára. A szereplők a történet szerint eljátszák az adott szituációkat, mindig más és más bújik bele a rendőrök és egyéb résztvevők bőrébe, amelyet a rendező vetítéssel oldott meg. Ezek eleinte roppant humorosak, mert a korábban megismert szereplőket új szituációkban láthatjuk, amit remekül oldanak meg. Az utolsó videóknál a nézőnek olyan érzése támad, mintha az egészet összecsapták volna (feltehetőleg időhiány miatt), így különösen a záró-filmnél, ahol leginkább ki kellett volna hangsúlyozni a drámaiságot, a katarzis elmarad, de ami nagyobb baj, hogy minőség a szilveszteri kabaré-műsorok színvonalát idézi, ezzel pedig eléggé hazavágja mindazt, amit addig a színészek több mint két óra alatt felépítettek. De ezt leszámítva a kikapcsolódás és a szórakozás garantált mindvégig, érdemes még az ideig évadban ellátogatni Szegedre.

Írta: Háy János
Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Kovács Andrea
Rendezte: Szőcs Artur

A bemutató időpontja: 2017. április 7. - Szegedi Nemzeti Színház, Kisszínház