A hattyú (Örkény Színház, 2018)

Az előző évadban, márciusban mutatta be az Örkény Színház Molnár Ferenc 1920-ban született drámáját, A hattyút. Polgár Csaba rendezése szakít a hagyományokkal, a klasszikustól merőben eltér, ám az előadás színvonalán ez semmit sem ront – sőt, talán kicsit aktuálisabbá is válik ezáltal a történet.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-0544.jpg

Molnár Ferenc reneszánszát éli a hazai színházvilágban: a Vígben a Játék a kastélyban látható, a Pestiben A testőr, az Átriumban az Egy, kettő, három, a Centrálban a Delila, a Karinthyben Az ördög, decemberben pedig az egyik legnagyobb klasszikus, a Liliom debütál ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. (És akkor az ez utóbbi alapján készült Carousel musicalről (Budapesti Operettszínház – 2019. április) és A Pál utcai fiúk zenés játékról (Vígszínház) még nem is beszéltünk!) Sikerének titka nem véletlen: drámái egyszerre szórakoztatnak és gondolkodtatnak, kivételesen jó dramaturgiával dolgozik, szereplőit eljátszani pedig igazi ajándék minden színésznek. Az Örkény Színházban 2018. március 24-én bemutatott A hattyú is tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8719.jpg

Az 1920-ban megírt történetben egy trónfosztott dinasztia feje, az özvegy Beatrix leghőbb vágya, hogy családja ismét hatalmon legyen. Ennek érdekében pedig bármire hajlandó. Elhatározza, hogy feleségül adja egyetlen lányát, Alexandrát Albert herceghez, a trónörököshöz. Azonban a náluk vendégeskedő ifjú szinte észre sem veszi a lányt, így Beatrix minden női praktikát bevetve azt tanácsolja a lánynak, hogy ébresszen a náluk tanító Ági Miklósban is vonzalmat, hiszen egy férfi figyelmét mi sem keltheti fel jobban, mint egy másik férfi udvarlása a választott hölgynek.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-0569.jpg

A hattyú bemutatása idején Trianon és a Habsburg-dinasztia bukása még közeli emlék volt, fájó és érzékeny pont a magyaroknak. Joggal tehető fel a kérdés, hogy közel 100 év távlatából mennyire lehet aktuális egy trónfosztott család kétségbeesett próbálkozása, mennyire érezhető át a hiány és a bukás fájdalma. Az Örkény előadása nem csak ezt mutatja be rendkívül hitelesen, de ennél sokkal többet is ad.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8101.jpg

Polgár Csaba rendezése olyan messzire távolodik el a klasszikustól, amennyire csak lehet: mer abszolút mai lenni, a zenei betétektől – amelyekben a színészek egy egészen új oldalukat mutatják meg – kezdve, a szokványostól igen csak eltérő, mégis impozáns látványvilágon át, egészen a karakterek viszonyrendszerének a legmagasabb fokra való emeléséig.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-9178.jpg

Izsák Lili egy viszonylag egyszerű, ám roppant mutatós díszletet álmodott a történetnek. A hátrafelé szűkölő tér, a kopottas falak, a szegényes berendezés mind-mind kiválóan tükrözik, hogy az egykori pompa odaveszett., mostanra minden hideg-rideg. Az áhított világban a második felvonásbeli vacsorajelenetnek egy hatalmas, ételtől roskadó asztalnál kellene megtörténnie, ehelyett egy-két széken és létrán kívül semmi nincs, mindenki ott foglal helyet, ahol éppen talál. De említhetném az akváriumban úszkáló egyetlen árva aranyhalat, amely szintén ékes bizonyítéka annak, hogy már a gazdagság illúzióját sem lehet fenntartani. Ugyanilyen beszédesek a jelmezek is (szintén Izsák munkája): a királyi család tagjai egytől egyig színes, kissé extravagáns viseletet kaptak, egyedül a tanító hord „hétköznapi” ruhát, hiszen ő mind rangban, mind felfogásban távol áll tőlük.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8351.jpg

Csákányi Eszter Beatrixa igazán manipulatív figura, aki hajlandó bárkin és bármin áttiporni, hogy akarata érvényre jusson. Nem törődik az érzelmekkel, számára elképzelhetetlen a szerelem, és saját lányát is képes lenne feláldozni, csak hogy visszakerüljenek a trónra. Uralkodik mindenen: a tanítón, a gyermekein, a húgán, egyedül a feljebb állóknak hódol be, ám olykor nehezen tudja palástolni a mézes-mázos szavak mögött meghúzódó önös érdekeket.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-0616.jpg

Egyedül a Mácsai Pál alakította Jácint – a történetben Beatrix fivére - hajlandó és képes szembeszállni vele. Ő az egyetlen a családban, akinek nem fáj a múlt, és aki nem veti meg a rangon aluliakat, a "pórnépet". Ebben a darabban a karakter plusz töltetet is kap: apró, finom utalásokat kapunk az Ági Miklóshoz való vonzódására, de ezt nem viszi túlzásba sem a színész, sem a rendezés, halványan, de mégis érezhetően van csupán jelen. Végül Jácint lesz az, aki a helyzethez képest a legracionálisabb döntést hozza meg, ezzel kihúzva a családot a slamasztikából.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8126.jpg

Tenki Réka alakítja a kiházasítandó Alexandrát, aki a történet elején mintha anyja fiatalkori énje lenne, csak a külsőségekre ad. Ám amikor elkezdődik a tanítóval való játék, a csábítás, valami megindul benne, az érzelmeivel nem is tud mit kezdeni. Humoros, ám annál fontosabb, mondhatni a darab egyik kulcsjelenete, amikor elmondja, hogy akkor kezdett felfigyelni Ágira, mikor az a borotvát beretvának mondta. Hiába minden szép szó és bók, amit a férfi kimond, ez az egyetlen kiejtés döbbenti rá a köztük lévő szakadékra és különbözőségre.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8062.jpg

Nagy Zsolt Ági Miklósa szenvedélyes alak – nem csak a szerelemben, hanem az életben, a hivatásában is. Nehezen hódol be az akaratnak, tanítványait – Beatrix két fiát – igyekszik az önálló gondolkodásra és véleményformálásra ösztökélni. Alakja talán kissé népmesei is: hisz abban, hogy az emberek mind egyenlőek, még akkor is, ha „mindenki egy saját bolygó” a naprendszerben, hogy az őszinte érzelmek átszakíthatják a társadalmi hierarchia szabta gátakat, ennek megfelelően ő a legtisztább lelkületű mindannyijuk közül, akiben az igazságtalanság, a megalázás nagy törést okoz.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8875.jpg

Albert hercegként Ficza Istvánt láthatjuk, aki tökéletes példája a nagyra nőtt gyereknek, az elkényeztetett hercegnek. Semmi, ami komoly, nem érdekli, élvezi, hogy mindenki őt ugrálja körül, ugyanakkor sérelmezi, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő akarja. Önálló döntései – már ha vannak – súlyát nem méri fel reálisan, hiszen hozzá szokott, hogy mindent megkap, amit csak akar. A történet végén haloványan megjelenik benne némi emberség, uralkodóhoz mérten igyekszik helyesen cselekedni.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-9151.jpg

Egészen a harmadik felvonásig (igen, a színház a darabot három részben játssza) várnunk kel Für Anikó színre lépésére, aki azonban a tőle megszokott módon zseniális Mária Dominika hercegnőként. Hűvös eleganciája – amely minden mozzanatában, pillantásában végig jelen van – magára vonzza a tekintetet, az előadás végén elhangzott monológja (ahol végül teljes értelmet nyer a cím is) megrendítő, elgondolkodtató – olyan, amely sokáig ott motoszkál még a nézőben.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-0469.jpg

Kisebb szerepekben láthatjuk Jéger Zsombort (Arzén), Novkov Mátét (György), valamint Dóra Bélát (Wunderlich). Előbbiek Beatrix fiai, akikről a nyitójelenetben még könnyedén elhihetjük, hogy több érzelmet táplálnak Ági iránt, mint egyszerű tanár-diák viszony. Befolyásolhatóak még, talán az emberség sem veszett ki teljesen belőlük, ám a folytatásban ennek már nem sok nyomát látjuk. Dóra Béla Albert herceg kíséretéhez tartozik – sajnos neki, ahogyan Jégernek és Novkovnak sem jut túl nagy tér, de a szerepüket tisztességgel, alázatos színész módjára viszik végig.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-8164.jpg

Máthé Zsolt Caesar udvarmesterként szintén alig van színen, és ha mégis, alig szólal meg, de olyan erősen van mindvégig jelen, hogy ismét bizonyosságot nyer: nincs kis szerep, csak kis színész. Hasonlóan erőteljes színpadi jelenléttel bír Takács Nóra Diána (Symphorosa), akire akarva-akaratlanul akkor is rátévedt a tekintetem (és ott is maradt), ha csak a háttérben, a tévén keresztül figyelte Albert herceget alvás közben.

ahattyu_eloadas_horvathjudit_net-0594.jpg

Ismét feltéve a kérdést: aktuális lehet-e egy trónvesztett család kálváriája ma, a XXI. században? Aktuális-e A hattyú? A válasz egyértelműen igen. És nem Beatrix és családja kétségbeesett próbálkozásai okán, hanem mert napjainkban, amikor minden a külsőségeken, a népszerűségen múlik, és elveszni látszik az ember, a lélek, igenis szükség van az ilyen és az ehhez hasonló mondanivalóval bíró darabokra. Amikor minden reggel felhúzunk egy álarcot, amikor máz mögé rejtjük az érzelmeinket, a valódi énünket (figyeljük csak meg: minden szereplőnek megvan a saját póza, tartása, amelyet vissza-visszatérően felvesznek), ezáltal többnek mutatva magunkat a külvilág számára, akkor igenis kell egy ilyen darab és egy ilyen rendezés, amely pofon vág bennünket. És ha idejében felocsúdunk, talán még nincs késő.

Író: Molnár Ferenc
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Díszlet és jelmez: Izsák Lili
Zene: Matkó Tamás
Rendező: Polgár Csaba

A bemutató időpontja: 2018. március 24. (Örkény Színház)

A cikk a 2018. szeptember 15-én, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók az Örkény Színház (fotók: Horváth Judit) származnak!