Július utolsó hétvégéjén mutatta be a Budapesti Operettszínház Joseph Stein és Jerry Bock világhírűvé vált musicaljét, a Hegedűs a háztetőn-t Bozsik Yvette rendezésében.

A történet 1905-ben, a cári Orosz Birodalomban játszódik, egy kis faluban, a zsidók és oroszok lakta Anatevkában, ahol a közösség életét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él többek között Tevje, a tejesember is feleségével, Goldéval, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a cári rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.

A Hegedűs a háztetőn ősbemutatóját 1964. szeptember 22-én tartották a New York-i Broadwayn, az Imperial Theater színpadán. Sólem Aléchem novellafüzéréből (magyarul Tóbiás, a tejesember címmel jelent meg) Joseph Stein írt musicalt Sheldon Harnickkel karöltve, a zenét Jerry Bock szerezte. Kicsivel több mint két évvel később, 1966. december 21-én, Anatevka címen mutatták be először Európában, Amszterdamban, majd Londonban, 1967-ben pedig Tokióban is nagy sikerrel játszották. A musical több mint négy évtizede sikerrel jelenik meg a világ színpadjain, New Yorkban és Londonban is folyamatosan játsszák. A darabot Magyarországon először 1973. február 9-én mutatta be a Fővárosi Operettszínház, Vámos László rendezésében, a dalszövegeket G. Dénes György, a prózai részeket Reményi Gyenes István fordította. A főszerepet Bessenyei Ferenc játszotta, akinek élete egyik leghíresebb, legemlékezetesebb alakításává vált Tevje figurája. A bemutató nagy sikert aratott, viszont 75 előadás után, 1974 nyarának elején a darabot betiltották, ennek okait nem lehet pontosan tudni. Az ezt követő években Bessenyei sem adhatta elő a legendás számokat, egészen a hetvenes évek végéig. A musical ezt követően tizenegy évig egy színház sem játszotta Magyarországon, míg 1985-ben felújították és újra bemutatásra került az Operettszínházban ugyanazzal a szereposztással és ismét hatalmas siker lett.

A világhírű történet (amelyet nem csak kőszínházak, hanem amatőr, iskolai csoportok is előszeretettel vesznek elő – énmagam is láttam már ilyen változatot) most Bozsik Yvette rendezésében és koreográfiájával tért vissza a Budapesti Operettszínházba, mondhatni sztárszereposztásban, hiszen még a legkisebb szerepeket is nagy nevek játsszák. A rendező különleges látványvilágot álmodott színpadra: Khell Zsolt díszletei és Berzsenyi Krisztina jelmezei Chagall munkásságát idézik, amely tökéletes összhangban van a történet atmoszférájával. Előbbi központi elemét képezi egy létra, amely – mint Jákob lajtorjája – a földtől az égbe nyúl, és amely szimbolikájában Istent jelképezi, hiszen Tevje az Úrral folytatott beszélgetéseit ennél a létránál ejti meg.

Bozsik rendezése nem csak a festői képekben, hanem a tömegjelenetekben, koreográfiákban is roppant erős. Nem véletlen, hogy az „If I Were a Rich Man" (ebben a változatban: Ha én gazdag volnék) mellett az egyik legdinamikusabb szám, a „To Life”, valamint az esküvő táncjelenete kapott – megérdemelten – ovációs vastapsot. Ugyanakkor a rendezésnek ez is az egyik legnagyobb hátránya: szinte nem akad olyan szóló, duett, amelyben az énekeseken kívül ne kerülne a színpadra néhány táncos (vagy az egész tánckar), így kissé, olyan érzése van az embernek, mintha Bozsik félne egyedül hagyni a színészét, holott vannak olyan, intimitást, magányt igénylő jelenetek, amelyekben igenis erre van szükség. A rendezés másik újdonsága, hogy a címbéli Hegedűs nem csak a darab elején és végén tűnik fel, valamint Tevje első monológjában kerül említésre, hanem mint a Sors keze, végig jelen van a színpadon. Ő az, aki zenéjével sugallatot küld Anatevka lakóinak, aki változásra, határátlépésekre készteti őket. Kiss-Balbinát Ádám hegedűművésznek így nem csak a hangszerén kell játszania, hanem néma szereplőként színészkedni és táncolni is.

Ősszel – a főszereplőket tekintve – négyes szereposztásban tér majd vissza a produkció az Operettszínházba, a mostani bemutatón Földes Tamás alakította Tevjét, tőle megkapó hitelességgel, őszinteséggel, emberiséggel és megannyi szeretettel. Olyan színészek játszották eddig ezt a szerepet mint Bessenyei Ferenc, Helyey László, Huszti Péter, Gregor József, Kulka János, Reviczky Gábor, Hegedűs D. Géza, Stohl András vagy Görög László, Földesnek pedig sikerült (ismét) bekerülnie a legendás nagyok közé. Tevje a maga egyszerűségével, a felesége és lányai iránt érzett szeretetével azonnal belopja magát a nézők szívébe, éppen ezért olyan fájdalmas az a jelenet, amelyben ő is elérkezik a határaihoz, és eljön az a pont, amikor azt mondja, hogy „nem, ezt már nem lehet.” A lányok döntései jelképezik ugyanis az egész zsidóság sorsát, a hagyományok tiszteletének és a reform gondolkodásnak az összeütközését. Míg Cejtel „legnagyobb bűne”, hogy nem házasságközvetítő útján, hanem szerelemből kíván házasságot kötni (de legalább „közülük valót” választ), Hódelé pedig az, hogy ugyan egy másként gondolkodó, forradalmár, de mégis csak zsidó férfiba szeret bele, addig Háva a keresztény Fegykával akarja leélni az életét. És ez az, amit már Tevje sem tud elviselni, ezért úgy dönt, kitagadja a lányát, aki mindennek ellenére továbbra is szereti és tiszteli az apját, de nem akar egész életében boldogtalan lenni.

Szulák Andrea nem először alakítja az előadás (egyik) főszereplőnőjét, Goldét – bár nekem korábban nem volt szerencsém látni őt ebben a szerepben, így összehasonlítási alapom nincs. Szulák is azon kivételes színésznők közé tartozik, akik méltán játszhatják el (akár többször is) ezt a karaktert életük során. Épp úgy, ahogyan Goldéból, belőle is sugárzik a kedvesség, a szeretet, ugyanakkor benne is megtalálható az az őserő, ami a nők sajátossága, és amiért még férje is tart tőle. Kettőjük viszonya néhol megmosolyogtató, főleg, mikor Tevje egyedül hozza meg a döntéseit, ám az asszony haragjától tartva ahhoz a jól bevált cselhez folyamodik, miszerint ő csak rávezeti a megoldásra nejét, de hagyja, hogy az azt higgye, a saját ötlete volt. Erre jó példa az „Tevye's Dream”, vagyis az álomjelenet, amely a maga szürreális világával az előadás egyik leglátványosabb szcénájává válik. Frankó Tündének Cejtel nagymamaként, valamint Füredi Nikolettnek Fruma Sáraként csupán alig pár perc jut az amúgy közel 4 órás darabban, amikor megmutathatja tehetségét (és higgyük el: ez olykor sokkal nagyobb teher, mint amikor egész jellemfejlődést láthatunk), de mindketten hozzák a tőlük megszokott színvonalat. Golde ugyanakkor nem csak a komikus vonalat viszi a történetben, hanem a drámait is, még ha nem is annyira látványos módon, mint ahogyan Tevjénél láthatjuk. Sokszor inkább csak asszisztál a fejleményekhez, egy anyához hűen a lányai iránt érzett szeretete minden esetben feltétlen és megingathatatlan, de nála is eljön az a pillanat, amivel hirtelen nem tud mit kezdeni. Ez a történetben az a pont, amikor Tevje – elgondolkodva Cejtel döntésén – a feleségéhez szegezi a kérdést: szeretsz engem? A „Do You Love Me?” ugyanis nemcsak arról, a sokakat érintő kérdésről szól, hogy vajon 20-25 év házasság után is létezik-e még a szerelem, a szeretet, hanem arról, hogy egy elrendeltett házasságban lehetséges-e ugyanez.

Gubik Petra a Menyasszonytánc után ismételten eljátszhatta egy klezmermusical fiatal főhősnőjét, jelen esetben Cejtelt, aki a legidősebb lányként elsőként töri meg a mindenki számára oly fontos hagyományokat, ezáltal ő lesz az első, aki a szemünk láttára válik gyermekből felnőtté. Választottját, a Mótelt, a szegény szabólegényt alakító Dénes Viktorral remek párost alkotnak a színpadon, habár karakterük kissé meseszerű (ez utóbbi szólója, a „Miracle of Miracles” mintha csak egy korabeli Disney-sláger lenne), és még az ő történetük az, amelyre talán rá lehet sütni a boldog vég jelzőt. Ezzel szemben Cejtel két húgának bőven kijut a szenvedésből: Hódeltől (Kardffy Aisha szintén remekül formálja meg az eleinte a rabbi fiába reménytelenül szerelmes fiatalt) a szabadságharc, az új eszmék iránti vágy választja el a szerelmét, Percsiket (Kerényi Miklós Máté igazi forradalmárként van jelen végig a színpadon, aki azonban a saját, egyént érintő érzéseivel nem tud mit kezdeni), Hávának (Fekete-Kovács Veronika őszinte, szenvedésekkel teli alakításában) pedig a tiltott szerelemmel és a család, valamint a falu ellenszenvének a kivívásával kell megküzdenie, amikor beleszeret Fegykába (Tarlós Ferenc). A Sprince szerepében feltűnő Bujdosó Annának, valamint a Bjelkét megformáló Hortobágyi Brigittának a történet dramaturgiájából és hosszából fakadóan sajnos jóval kevesebb tér jut a kiteljesedésre, de mindkét színésznő hitelesen visszaadja a valódi koruknál fiatalabb (tinédzser) karaktert.

Fontos említést tenni még Oszvald Marikáról, aki Jenteként, a házasságközvetítőként üde színfoltját képezi az előadásnak. Kár is lenne tagadni, Oszvald igazi jelenség, aki olyan hatalmas rutinnal rendelkezik a színészet és a szórakoztatás terén, hogy pillanatok alatt képes elérni, hogy minden szem rászegeződjön, és pusztán a mimikájával mosolyt csaljon az arcokra. Ugyanakkor a drámai oldalát is megmutatta, ha pedig a jelenet azt kívánta, alázatosan a háttérbe húzódik, teret adva másoknak. Németh Attila Lejzer-Wolfként szintén emlékezetes alakítást nyújt: minden rezdülésében hitelesen hozza a falu hagyományaihoz szokott, vidéki hentes figuráját, akinek a lelkében szintén háborúk dúlnak, miután Tevje – megszegve a korábbi ígéretét – máshoz adja Cejtelt. Ráadásul Némethet hallgatni több mint egyszerű élvezet, kevés az olyan musicalénekes, akinek ennyire egyedi és tiszta a hangja. Habár jóval kisebb szerepben látható, de annál maradandóbbá válik Cseh Dávid Péter is, akit Szásaként láthatunk és hallhatunk – és jelen esetben főleg ez utóbbi számít, de hogy miért, az legyen meglepetés.

A mostani előadás egyik sajátossága, hogy a szövegkönyvet és a dalszövegeket Orbán János Dénes költő ültette át magyarra. Lehet arról vitatkozni, hogy egy klasszikus slágereket felvonultató musical esetében ez mennyire szerencsés döntés, számomra is furcsa volt eleinte más magyar szöveggel hallgatni a dalokat, de egy idő után "átáll a néző agya", és képes nyitottan állni az új változat elé. Ami viszont változatlan, az Jerry Bock fantasztikusan és gyönyörűen megírt klezmerzenéje, amelyet a Budapesti Operettszínház Zenekara tökéletes minőségben szólaltatott meg Pfeiffer Gyula főzeneigazgató vezényletével.

Összegében egy szerethető, látványos előadás született meg az Operettszínházban, amely ugyan nem tökéletes, megvannak a maga apróbb hibái, de mégis, a több mint 3 és fél órás előadás végén mindannyiunk szeme könnybe lábad, amikor látjuk, hogy a falu lakói elhagyják otthonukat és közben felcsendül a szintén klasszikus "Anatevka", majd a hegedűszóló. És mindeközben arra is rájövünk, hogy hiába játszódik a történet több, mint 100 évvel ezelőtt, hiába született meg a darab több, mint 55 éve, a mondanivalója (a szeretet mindenek felett álló hatalma, a gyűlölködés esztelensége, a láthatatlan ellenség ábrázolása) semmit sem veszített aktualitásából, sőt, talán most még aktuálisabb, mint valaha. 

Szövegkönyv: Joseph Stein
Zene: Jerry Bock
Dalszövegek: Sheldon Harnick
Fordította: Orbán János Dénes
Karmester - zenei vezető: Pfeiffer Gyula
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

A bemutató időpontja: 2021. július 25. – Budapesti Operettszínház

Előadásfotók: Juhász Éva, Art & Lens Photography