A szerelem és a nagy Ő megtalálása az egyik legbonyolultabb és legnehezebb dolog a világon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Joe DiPietro és Jimmy Roberts klasszikus off-Broadway musicalje, az Ájlávjú, amely tucatnyi szituáción keresztül mutatja be a férfi és a nő vonzalmát, érzéseit.

Joe DiPietro (akinek a neve ismerős lehet az Ügyes kis hazugságok, valamint A folyón túli Itália című drámák kapcsán) és Jimmy Roberts közös darabjának ősbemutatójára 1996-ban került sor, népszerűsége azóta töretlen, így egyike a világ leghosszabb ideje futó off-Broadway musicaljeinek. Az elmúlt 22 évben több mint húsz országban mutatták be Mexikótól és Argentinától kezdve Spanyol-, Olasz-, Orosz-, Finnországon át egészen Tajvanig és Kínáig. Az, hogy szinte minden kontinensen nagy sikert ért el, nem véletlen: hiszen olyan egyetemes dolgokról mesél, amelyek szorosan az emberhez, mint érző egyénhez kötődnek, mindenféle politikától, kulturális szokásoktól mentesen.

Az Ájlávjú (a korábbi előadások a Te édes, de jó vagy, légy más! alcím alatt futottak) magyarországi bemutatóját 2004-ben a Madách Színházban tartották, ezt követően több fővárosi és vidéki színház is a műsorára tűzte a musicalt. Többek között a Centrál Színház is, még 2008-ban, ugyanúgy Harangi Mária rendezésében, Andrádi Zsanett, Balogh Anna, Simon Kornél és Vári-Kovács Péter főszereplésével. A 2017-es második centrálos bemutatón az eredeti szereplőgárda fele (Balogh Anna és Vári-Kovács Péter) újrázott, hozzájuk társult Ágoston Katalin és Ódor Kristóf.

A Dog Story (vagy ahogyan az idei évadtól kezdve játsszák: Randikutya) után kissé félve ültem be egy újabb off-Broadway musicalre, de szerencsére csalódás csak annyi ért, hogy előadás közben konstatáltam, hogy itt bizony nem egy, közel kétórás történetet láthatunk, hanem 5-10 perces jeleneteket, más-más szereplőkkel és helyszínekkel (így jár az, aki nem olvas utána rendesen, hogy mire is vált jegyet). Ám mindezen hamar túlteszi magát az ember, annyira magával ragadja őt a zene, az ének és a színészi játék.

A történetetek többsége nemes iróniával, elnagyolt (ám valahol mégis valóságos) szituációkkal és persze rengeteg humorral tárja elénk a szerelem, valamint a férfi-nő kapcsolat minden oldalát. A teremtéstörténettel veszi kezdetét a darab – mi mással, hiszen Ádám és Éva óta létezik szerelem –, ezt követően pedig szinte minden olyan élethelyzet terítékre kerül, ami előfordulhat az életünkben. Nekem különösen tetszett Balogh Anna és Ódor Kristóf kettőse, akik – elfoglaltságukra hivatkozva – percek alatt lezavarnak egy többéves kapcsolatot, az első randitól kezdve a szakításon át az újbóli találkozásig, vagy éppen Vári-Kovács Péter és Ágoston Katalin közös mozizása, amely a musical egyik legjobban eltalált jelenete lett. Ezek mellett több elsőrandis verziót is láthatunk, de akad itt családi kirándulás, esküvő (és vele együtt örökös koszorúslány), párterápiás tanácsadás, konferencia (Hannibal Lecter-maszkos pszichopatával karöltve), válás utáni újrakezdés, szexrandi, sőt, még szexet felügyelő ügyvédi iroda is.

Néhol könnyesre nevetjük magunkat a szituációkon és a színészeken (az elvakult rajongóknak elég, ha kedvencük egy kötényben megjelenik, már kitör belőlük a vihogás), ugyanakkor a legtöbb résznek megvan a maga komolyabb mondanivalója. Az utolsó három jelenet szinte nélkülözi is már a poénokat – akad egy-kettő ugyan, de ezeken az ember már nem tud önfeledten nevetni, legfeljebb csak elmosolyodik, ha éppenséggel nem a könnyeivel küzd. Mert hogyan is lehetne máshogy nézni, ha nem gombóccal a torkunkban Balogh Anna Rose Ritzének párkeresős videófelvételét, amelyben őszintén beszél tönkrement házasságáról és a válás utáni nehézségekről. De épp ilyen nehéz kibírni, hogy ne nyúljunk zsebkendő után Vári-Kovács Péter házassági hűségről, kitartásról és tiszteletről szóló nagydala (ami gyakorlatilag bármelyik nagyszínpadi musicalben megállná a helyét), vagy éppenséggel Ágoston Katalin és Ódor Kristóf ismerőseik ravatalozására váró nyugdíjasainak kettőse alatt.

A musical igazi jutalomjáték a színészeknek: egyaránt helyt kell állniuk prózában és énekben, a különböző figuráknak és helyzeteknek köszönhetően pedig eszköztáruk széles skáláját mutathatják be. Balogh Anna hozza mindazt a rutint, amit a musicalek során elsajátított, bár eddig főként komikaként volt szerencsém látni, de most bizonyosságot nyert, hogy a drámai szerepekben is otthonosan mozog. Ágoston Katalin (akit eddig csak A lepkegyűjtőből ismertem) is csodálatos énekhangról tesz tanúbizonyságot, nem is értem, miért nem foglalkoztatják őt többször musicalekben. Ódor Kristóf és Vári-Kovács Péter számomra csak most debütáltak a színpadon, de mindkettőjüknek sikerült meggyőznie színészi tehetségükről és kiváló énekhangjukról.

Harangi Mária többnyire remekül színre viszi az egyes történeteket, és még ha helyenként kicsit túl is tolja a humort (vagy inkább minél több mindent akar beleerőszakolni), összességében sikerül egy kellemesen vidám estéről gondoskodnia. Az előadásra szinte minden tekintetben a minimalizmus jellemző: a négy színész munkáját a három főből álló zenekar segíti, a díszlet csupán egy-két elemből (asztal, székek) áll és a jelmezek is jelzésértékűek az egyes kiegészítőknek köszönhetően. Jaross Viktória koreográfiái pedig bebizonyítják, hogy kis térben, két/négy színészre is lehet látványos és hangulatos produkciót készíteni. És végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni Fábri Péter kiváló, nyelvi leleményességgel átitatott magyar fordításáról is, amelyet mindvégig öröm volt hallani.

Aki tehát volt már akár egyetlen egyszer is szerelmes, vagy ha még nem, de folyamatosan keresi az igazit, annak mindenféleképpen kötelező megtekinteni az Ájlávjút. Sőt, kifejezetten érdekes lehet két-három évenként újból jegyet váltani, hiszen minél több mindent megélünk, annál több és mélyebb értelmet nyer a darab.

Zeneszerző: Jimmy Roberts
Szöveg és dalszöveg: Joe DiPietro
Fordító: Fábri Péter
Dramaturg: Baráthy György
Jelmez- és díszlettervező: Pallós Nelli
Koreográfus: Jaross Viktória
Rendező: Harangi Mária

A bemutató időpontja: 2017. november 17. – Centrál Színház, Kisszínpad

A cikk a 2018. október 20-án, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Centrál Színház oldaláról származnak, fotós: Horváth Judit.