Rejtő-klasszikussal folytatja bemutatói sorát a József Attila Színház. A Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjáték Szente Vajk rendezésében került ismét színre a fővárosban.

A helyszín Lagonda, a színpompás Grand Hotel, amely nemzetközi szállóvendégeinek köszönhetően színes és egyedi társasággal rendelkezik. A főszezon éppen a végéhez közeledik, amikor kitör a pánik: az egyik beteg bubópestissel fertőződött meg, ezért elrendelik a vesztegzárat: se ki, se be nem mehet senki. Az ijedelem azonban akkor hág tetőfokára, amikor meggyilkolják az egyik vendéget. A magát kapucinus atyának kiadó bűnöző a banánoxid receptjét kívánta megszerezni, ám a titkos irományra többeknek is fáj a foga. Az ügyben nyomozást folytató Elder felügyelőnek óvatosan kell bánnia a kihallgatásokkal: a szálló jónevű és jómódú vendégei közül szinte mindenki gyanú felett áll, nem lehet őket megvádolni. Azonban hirtelen egyre többen vállalják magukra a gyilkosságot.

Rejtő Jenő 1940-ben született kisregényéből 1963-ban készült filmváltozat, A meztelen diplomata címmel. A történetből aztán Hamvai Kornél írt színpadi változatot, amelyet Darvas Benedek zenéjével és Varró Dániel dalszövegeivel először 2006-ban Kaposváron mutattak be Ascher Tamás rendezésében, két évvel később a Nemzeti Színház tűzte műsorára (rendező: Béres Attila). A mostani budapesti előadás rendezői székében Szente Vajk foglalt helyet, aki három évvel ezelőtt Békéscsabán is színpadra állította a produkciót.

Aki olvasta a Rejtő-regényt, az tudhatja, hogy a lagondai Grand Hotelben játszódó történetet szinte teljességgel lehetetlen színpadra állítani. A gyors helyszínváltások (pincétől a padlásig), a filmszerűen pergő cselekmény a maga apró, szétburjánzó jeleneteivel és különc figuráival (az író sajátos humoráról már nem is beszélve!), mind-mind próbára teszik az írók, rendezők, színészek és egyéb háttérmunkások szakmai tudását. Hamvai átirata éppen ezért eléggé szabadon kezeli az alapművet: csak a legfontosabb történetszálakat veszi át, néhány szereplőt átnevez (Maudból Léni Jörins lesz), karaktereket összevon, egyes hősöket pedig (mint például Sergius herceg) nemes egyszerűséggel elhagy. A történet dramaturgiája is nagymértékben változott: a titkokra jóval hamarabb fény derül, mint ahogyan az a regényben történik, így a krimi-szál a nyomozás tekintetében kicsit háttérbe szorul. Ám mindezek ellenére is élvezetes marad az előadás, sőt, éppen ezért még azok is izgalommal ülhetik végig, akik kívülről fújják az eredeti sztorit.

Hamvai átirata tehát egy sokkal érthetőbb, könnyebben követhetőbb történetet ad a nézőnek, miközben végig hű marad a regény vázához. A szereplők motivációi, a gyilkos személye megegyeznek, habár Elder felügyelő zárójelenete kicsit újraértelmezi a darabot. Darvas Benedek fülbemászó zenéje és Varró Dániel első hallásra is remek rímekkel operáló dalszövegei is remekül működnek, még úgy is, hogy a legtöbb dal nem igazán viszi előre a cselekményt. Ha teljesen eredeti ötletnek nem is mondható, de jópofák a szereplők kiszólásai, az éneklésre való reflektálásai is, amellyel gyakorlatilag görbe tükröt mutatnak a musicaleknek, ezzel saját magát is kiparodizálja az előadás.

Abban biztos vagyok, hogy ez a bemutató is azok közé sorolható, amelyek nagyon megosztók lesznek. A premieren voltak, akik hangosan nevettek szinte minden percben, de többeknél láttam, hogy nem nyerte el tetszésüket a produkció. Ez fakadhat abból, hogy a történet nagyban eltér a regénytől, de abból is, hogy a rejtői humort nagyon nehéz színpadon életre kelteni (igaz, én, sokakkal ellentétben, a regényen sem nevettem túl sokat). Hamvai minden erőbedobással azon volt, hogy ezt az űrt pótolja, és inkább több, mint kevesebb sikerrel, de sikerült is neki. Persze, én sem fogtam a hasam minden egyes jelenetnél, de alapvetően jó hangulatban ültem végig a háromórás játékidőt. Mintha egy hullámvasúton száguldana az ember, gyengébb és erősebb jeleneteket is kapunk, de ezek szépen kiegészítik egymást, így egy olyan produkció született, amelyet bármelyik színház büszkén vállalhatna fel.

Ha van rendező, aki méltó a Rejtő-művek színpadra állítására, az csakis Szente Vajk lehet. Az ő modern, fiatalos lendületének és e téren határtalan fantáziájának köszönhetően nem létezik lehetetlen a színpadon, jól kezeli az abszurd helyzeteket és karaktereket. (Bár halkan megjegyzem, hogy egyszer nagyon szívesen megnéznék egy igazi prózai drámát is a rendezésében, hogy abból mit hozna ki.) Az Apáca Show-val ellentétben most nem erőltette a külsőségeket, nem akarta pusztán a látványos koreográfiákkal, impozáns díszletekkel elterelni a figyelmet egyes hiányosságokról, sokkal inkább karakter-központú előadást hozott létre. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Kerekes Judit táncos jelenetei kevesebbek lennének, mert öröm nézni a tánckar minden egyes mozdulatát, csak itt és most létrejött a tökéletes egyensúly.

Mira János szemkápráztató díszletének középpontjában a Grand Hotel pálmafákkal szegélyezett hallja áll, ami remekül funkcionál társalkodónak, ebédlőnek egyaránt. A forgószínpadnak köszönhetően másodpercek alatt Léna és Singora Relli szobájában, illetve a bubópestissel megfertőződött Decker hálójában találhatjuk magunkat. A szálló emeletének kialakításával pedig még több teret nyer az előadás, de ezt sajnos nem használják ki annyira, mint amennyire lehetne, viszonylag keveset láthatjuk ott a színészeket játszani.

A szereplők többségén erősen érződik, mennyire élvezik, hogy abszurd figurákat játszhatnak ez alkalommal. Szerednyey Béla a tőle megszokott rutinnal kel életre a feleségétől külön zárt Vangold kereskedőt, aki egyszerre két nőnek is csapja a szelet. Ebben a változatban szinte főszereplői rangra emelkedett, csakúgy, mint Vándor Éva (aki a premierrel együtt ünnepelte a születésnapját), Signora Rellije. Vándor a teátrális stílusát még most is őrző egykoron híres operaénekesnő szerepében szó szerint lubickol, elég pusztán megjelennie a színen Papp Janó által tervezett igencsak feltűnő Pillangókisasszony-jelmezében, és máris mosolyra húzódik az ember szája. Hát még akkor, mikor fény derül arra, hogy legfontosabb küldetésének egy pap elcsábítását tartja!

Zöld Csaba másodpercek alatt skiccel fel egy komplett karaktert a kleptomániás Elder felügyelőként: Sherlock Holmes-pólójában feszítve, magát a film noir-korszakból kiszakadt detektívnek feltüntetve próbál utánajárni a rejtélynek (mi meg ki sem néznénk belőle, hogy egyszerű összeadást el tudna végezni), miközben a legmagasabb hangokat is éteri tisztasággal énekli ki. Előd Álmos a házasság elől menekülő, innen-onnan elcsent öltözetben járkáló Félixe épp olyan, mint amilyennek Rejtő leírása alapján elképzeli az ember. Kovalik Ágnes Lénijét (a regényben Maud) jóval azelőtt megszeretjük, hogy botlásaira sor kerülne, így könnyedén megbocsátást nyer minden ballépése.

Szorcsik Viktória újrázik Odette Defleurként, ugyanis Békéscsabán is játszotta már a szerepet, kellően csábos és pénzéhes, a nyitánynak is megfelelő Lagonda-bluesban szinte vonzza a tekintetet. Quintus Konrád Don Umbertóként, a szálloda igazgatójaként túlzottan kedveskedő, behízelgő stílusával szintén azonnal egyértelművé teszi, hogy párjához hasonlóan a pénz teszi őt is a legboldogabbá. Blazsovszky Ákos Martin pincérje önfeláldozó és szenvedő költőként igyekszik Odette kedvében járni, egészen addig, míg rá nem jön, hogy a nő csak kihasználja.

Ömböli Pál szerepe szerint egymás után vesz fel különböző személyazonosságokat, legemlékezetesebb játéka a kapucinus atya figurájához köthető. Halála után sem kell elbúcsúzni tőle, szellemként tér vissza a Grand Hotelbe. Főként a fertőző Decker tanárt kísérti, hiszen megvan róla győződve, hogy az ő felfedezésének (és nem saját kapzsiságának) köszönhetően szenderült jobb létre. A Gazdag Tibor által megformált Decker szintén az előadás egyik csúcspontja, kitartott hangjaival és kiváló színészi játékával bizonyítottan helyt állt komikus és drámai szerepben is egyaránt. Érdemes még szót ejteni Fehér Anna Ursina Petrovnájáról is, aki spiritualitás tanaival válik igazán maradandó élménnyé.

“Monszun dúl Lagondán, ne váltson jegyet ide momentán.” – így veszi kezdetét a darab. Mi azért csak váltsunk jegyet erre az előadásra, különösen, ha önfeledt kikapcsolódásra és szórakozásra vágyunk. (Igaz, résen kell lenni, mert a decemberi-januári előadások már most teltházasak!)

Rejtő Jenő azonos című regénye nyomán írta: Hamvai Kornél
Zene: Darvas Benedek
Dalszöveg: Varró Dániel
Díszlet: Mira János
Jelmez: Papp Janó
Koreográfus: Kerekes Judit
Rendező: Szente Vajk

A bemutató időpontja: 2018. december 8. – József Attila Színház

A cikk a 2018. december 8-án, 19 órakor kezdődő premier alapján íródott.

Fotók: Viva la Musical! (Fotós: Czitrovszky Balázs)