Chicago (Kultúrbrigád - Átrium, 2018)

Az Őrült Nők Ketrece után 2018 júniusában újabb musicalt tűzött műsorára az Átrium. A Chicago Alföldi Róbert rendezésben egészen új értelmet nyer, magasan túlszárnyalva a darab eredeti mondanivalóját.

49949519_1943697835677435_3888068661381955584_n.jpg

A kultúr-TAO eltörlésének kétségkívül egyik legnagyobb vesztese az Átrium lehet, amely a Kultúrbrigáddal közösen állít színpadra nagy sikerrel zenés és prózai darabokat egyaránt. Mondhatni, példátlan, hogy egy független színházi társulat által bemutatott musical, amely már plakátjával is képes megbotránkoztatást kelteni, a 250. előadáshoz közeledve is pár nap alatt teltházat produkál. Márpedig, Az Őrült Nők Ketrecének mindez sikerült, és feltehetően éppen ezért döntöttek úgy, hogy 2018 nyarán újabb zenés darabot tűznek műsorra, annak az Alföldi Róbertnek a rendezésében, aki – az előbb említett produkcióhoz hasonlóan – képes sikerre vinni szinte bármit.

49388043_1943697842344101_1429515998309908480_n.jpg

A Chicago egy legendás előadás, amelynek 1986-os, akkori nevén Fővárosi Operettszínházban tartott magyarországi ősbemutatója óta mondhatni nem telt el úgy színházi évad, hogy Budapesten vagy vidéken ne játszották volna. Az Átriumban látható verzió egészen pontosan a harmincadik, és ezt a számot tekintve kissé meglepő, hogy mindezidáig nem született egyetlen ikonikusnak mondható magyar rendezés. Mostanáig. (Bár az igazság és a precizitás kedvéért hozzá kell tennem, hogy a korábbi előadások közül egyhez sem volt szerencsém, pusztán a filmet láttam, de szinte sehol nem lehet olvasni-hallani arról, hogy létezne olyan előadás, amely etalonnak tekinthető.)

49398566_1943698085677410_2312988992980647936_n.jpg

A musical Ugrai István új fordításában érkezett, a történet viszont változatlan. Miután Roxie Hart meggyilkolja szeretőjét, aki csak kihasználva a lány naivitását és feltörekvési szándékát szerzett magának pár éjszakán át tartó örömöket, bekerül egy női börtönbe. Cellatársai olyan asszonyok, akik egytől egyig kegyetlen módon végeztek férjükkel, köztük a híres Velma Kelly, aki revü-bárénekesnőként vált ismertté, férje és nővére megölésével pedig hírhedtté. Morton mama, a börtön-felügyelő jó pénzért bármire hajlandó, még arra is, hogy segítsen a lányoknak a szabadulásban. Így szerzi meg Roxie-nak a környék leghíresebb ügyvédjét, Billy Flinnt, aki a közönség manipulálásával igazi sztárt farag a gyilkos nőkből.

49452212_1943697732344112_6716235863371546624_n.jpg

Fred Ebb és Bob Fosse története John Kander zenéjével igazi telitalálat, hiszen a Chicago az egyszerű szórakoztatáson túl képes görbe tükröt tartani nézője elé, ez pedig ritka a musicalek világában. Alföldi rendezése azonban túllendül a 15 perc hírnévért bármire hajlandó, percek alatt felkapott sztárok tündöklésének és bukásának bemutatásán, és a tőle megszokott módon egészen új szemszögből közelíti meg a jólismert történetet. Tőle megszokott módon, vagyis: polgárpukkasztó? Igen. Szabadszájú? Igen. Megosztó lesz? Naná! Zseniális? Igen!

3e3a3442_8003.jpg

Alföldi az a rendező, akit lehet szeretni, lehet messziről elkerülni, de nem lehet vitatni művészi zsenialitását. Tény, hogy jó párszor mellé nyúl, a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott István, a királyával a mai napig nem bírtam megbarátkozni, ugyanakkor ott a radnótis Futótűz vagy éppen a Lear király, amelyeket a maguk tökéletességével az utóbbi évek legjobb bemutatói között tarthatunk számon. Én személy szerint különösen azokat a munkáit szeretem Alföldinek, ahol egészen új környezetbe helyezi a klasszikusokat. A Szegeden látható Varázsfuvolában életem egyik legjobb operarendezését köszönthettem, és a mostani Chicago után is úgy álltam fel a tapsrend után, hogy ezt a musicalt ennél jobban megrendezni nem lehet. Ritka és különleges dolog, amikor egy rendező jóval többet képes kihozni egy történetből, mint amennyinek az a szerző szándékában állt.

chicago_atrium02.jpg

Márpedig azzal, hogy a Chicagót mai magyar viszonyok közé emeli, igazi színházi bravúrt követett el. Alföldi nem hódol be az éppen aktuális divathullámnak, nem azért modernizál, mert elvárják tőle vagy mert menő, és habár egy-két pontja az előadásnak eléggé izzadságszagú, még sem érezni rajta az állandó kényszert. Morton mama leszbikussá, Billy Flynn homoszexuálissá válik, Mary Sunshine-ból transzvesztita lesz – mindebben kivételesen semmi öncélú magamutogatás nincs, pusztán árnyalja a karaktereket. A darab erotikus töltetét jól szimbolizálja Kálmán Eszter díszlete, amely a börtön rácsait a rúdtánchoz használandó rudakból építi fel. E mögött, a színpad két szélén foglal helyet a hat főből álló zenekar, és bár az Átriumban a színpad első elég kevésnek tűnik egy ekkora volumenű musicalhez, még a tömegjelenetekben is kényelmesen elfér rajta az összes szereplő a nyolc táncost számláló karral együtt.

chic02.jpg

Chicago és musical – e két szó hallatán a néző joggal várhatná a revüt, a csillogást, a fényekkel való játszást, az üdvrivalgással vegyes vastapsot a szólóénekek és táncbetétek után. De nem Alföldinél! A rendezés ezen a téren olyan messzire kerüli el a hatásvadász eszközöket, amilyen messzire csak lehet, a nézőt nem egyszer kényelmetlen helyzetbe hozza, hiszen ahhoz vagyunk szokva, hogy egy-egy jól sikerült dal után ováció hallatszik a nézőtérről. Ez itt és most elmarad, de nem azért, mert annyira rossz lenne az ének, hanem mert a rendezés szándékosan nem engedi megszakítani a folyamatot.

49548162_1943697969010755_7063081389083590656_n.jpg

Habár a helyszín a szövegkönyv szerint Chicago, mégis érezzük, hogy amit látunk, az itt, Magyarországon, és most, a XXI. században játszódik. Vári Bertalan koreográfiája a magyar néptánc elemeiből építkezik, az előadás pedig mindvégig beint társadalmunknak. Görbe tükör ez, egy olyan országé, ahol az egy főre jutó önjelölt sztárok, a kemény munka fogalmát nem is ismerő, feltörekvő celebek száma kiugróan magas. Ott, ahol évente négy-öt tehetségkutató műsorban keresik az év felfedezettjét, ott, ahol százezrek követik teljesen ismeretlen emberek beköltözését és mindennapjait egy luxusvillában, ott, ahol ők válnak rajongás tárgyává, netalántán példaképpé, ott igenis szükség van az ilyen előadásokra, amely kicsit helyrebillenti a néző gondolkodását. (Bár feltehetőleg, aki színházba, és kiváltképp ehhez hasonló bemutatókra jár, azoknak nem nagyon van mit helyre billenteni.) A siker és a népszerűség olyan könnyen úszik el, mint amilyen hirtelen jött, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Alföldi eltér az eredeti befejezéstől. Velma és Roxie nem egy díszes színházteremben vagy arénában lép fel, többezres közönség előtt, hanem egy külvárosi művelődési házban, amely egy falunapi hakninak is beillene. Az előadást a Szózat áthangszerelt verziója és teljes üresség, majd sötétség zárja.

11573.jpg

A konferanszié – aki egyben a rendező szócsöve – szerepét ezúttal kivételen nem férfi, hanem nő alakítja, méghozzá Hámori Ildikó, aki az első perctől fogva tanúbizonyságot tesz kivételes színészi tehetségéről. Izgatottan, szerényen áll ki a közönség (vagyis mint utóbb kiderül, a művelődési ház nézői elé), halk hangon bemutatkozik („Ildikó vagyok, a mai est házigazdája”). Keresi a szavakat, jó keresztény módjára példabeszédet tart arról, hogy mi is a boldogság. Erről való filozofálása áthatja az egész előadást, több soron visszakanyarodnak ehhez a ponthoz. Amire szükség is van, hiszen minél többször halljuk, annál inkább megragad az emlékezetünkben. A konferanszié szerint mindannyian a boldogságot keressük, amit csak akkor találhatunk meg, ha ott tartunk az életben, ahol éppen lenni akarunk. A társadalomkritikán és a szórakoztatáson túl már pedig ez a legfontosabb mondanivalója ennek a darabnak. A szereplők mindannyian a boldogságot hajszolják, de az mindenkinek mást és mást jelent. Velma és Roxie egyaránt a hírnévre hajt, mert attól remélik a megelégedést, Billy Flinnt a pénz viszi előre, ahogyan a korrupt Morton mamát is, aki nem mellesleg hatalmi fölényével nem egyszer visszaél a börtön falain belül, hogy testi vágyainak szabad utat engedjen.

3e3a3442_800.jpg

Parti Nóra alakítja Velma Kellyt, aki színészileg abszolút kész erre a szerepre, viszont énekben kicsit gyengébb. Búgó, mély altja tökéletesen passzol a karakterhez, de érezhető, hogy prózai színészként többször megküzd a dalokkal. Ezt a hiányt viszont pótolja erotikával teli kisugárzásával, igazi attraktív jelenség a színpadon. Nem ő az ártatlanság szobra, azonban nem egyszer felvillantotta Velma emberi oldalát is. Habár a darabból nem derül ki egyértelműen, de feltehető, hogy évek óta a szakmában van, és meg is küzdött ezért, így a néző könnyedén megsajnálhatja, mikor látja, hogyan veszít el mindent. Ezzel szemben Huzella Júlia Roxie Hartja kevésbé szimpatikus, törtető egyéniség, amint reflektorfénybe kerül, képes átgázolni mindenen és mindenkin. Hasonlóan Partihoz, énekben ő sem hozza a maximumot, továbbá érződik, hogy még nincs teljesen kész a szereppel. Vannak jelenetek, ahol szinte mindenkit lemos a játékával, de akadnak képek, ahol érezhetően kevesebb magabiztossággal játszik.

3e3a3442_8002.jpg

Az egyik legérdekesebb szereposztása a darabnak Billy Flynn karaktere, amelyet Fekete Ernő és Brasch Bence alakít felváltva. Kíváncsi lennék, hogy Fekete Ernő a maga több évtizedes rutinjával hogyan formálja meg a figurát, annál is inkább, mert a tapasztalaton túl a két színész közti korkülönbség is izgalmas helyzeteket tud produkálni, szinte biztos vagyok benne, hogy két külön előadást láthatunk velük a főszerepben. Brasch olyan értelemben már nem tud meglepni, hogy nyugodt szívvel ültem be, tudván, hogy nem fogok csalódni a játékában. Énekben és prózában egyaránt helyt állt, élvezi a pénzsóvár ügyvéd szerepét. Karaktere bi- vagy homoszexuális (ez nem derül ki teljesen egyértelműen a darabból), ugyanakkor a szex számára mellékes, komolyabb élvezeti jelleggel nem bír, sokkal inkább az anyagiak mozgatják. Alföldi azonban nem csak ezzel árnyalja a személyiségét: a bírósági tárgyalás előtt nyilvánvalóvá válik, hogy közel sem olyan jó ügyvéd, mint amennyire gondolják, viszont képes eladni magát, amely – pont, mint a showbizniszben – elengedhetetlen.

chicagomeret-_-huzella-ju_lia-brasch-bence-_-foto_-lakatos-pe_ter.jpg

Csarnóy Zsuzsa Morton mamája megjelenésben igazi díva, aki nyíltan visszaél a hatalmával, a lányoktól nem csak pénzt, hanem testi szolgáltatásokat is elvár a segítségéért. Érzéseit azonban igyekszik leplezni, ez többé-kevésbé sikerül is, de akadnak pillanatok, mikor képes ő is megmutatni emberi oldalát. Persze, ne legyenek tévképzeteink, ettől még egy korrupt nőszemély marad, aki a becsületesség fogalmát hírből sem ismeri. Felfelé nyal, lefelé tapos - ahogy tartja a mondás. Bercsényi Péter Mary Sunshine-ként igazi jelenség, kiválóan hozza az szenzációhajhász újságírónő szerepét, aki jelen esetben transzvesztita. Ami viszont meglepő, hogy hol, egészen vékonyan, nőies, hol pedig, férfiasan vaskos hangon, de minden esetben tisztán énekli dalait, a magasságai is abszolút rendben voltak. A rendezés egyik, kevésbé érthető pontja, mikor szoknyáját lehúzva láthatóvá válik a pénisze (egy nagy műfallosz), azzal a felkiáltással, hogy nem minden az, aminek látszik. A megbotránkoztatáson kívül más indokot nem találok erre a jelenetre, hiszen pont Mary esetében a kezdetektől fogva nyilvánvaló, hogy ő egy férfi női ruhában.

unnamed.jpg

Mihályfi Balázs Amos Hartja az egyedüli, aki tényleg ember tud maradni, habár naivitását gyakran kihasználják. Egyszerű férfi egyszerű észjárással, ám annál nagyobb szívvel, akit könnyedén meg lehet vezetni, és ha meg lehet, akkor meg is teszik. Mihályfi remekül hozza ezt a kissé szánni való figurát, aki nem mellesleg a musical egyik legjobb és legjobban megrendezett dalát kapja, csak sajnálatos módon a magyar szövegből a hangosítás miatt viszonylag keveset lehetett érteni. Fehér Balázs Benő viszonylag friss beálló a darabban, december végétől játssza Fredet, Roxie áldozatát, aztán több kisebb szerepben tér vissza, néha a tánckart is kiegészíti. Apróbb jelenetei vannak, amelyben színészileg kiteljesedni nem tud, de tisztességgel eljátssza azokat.

3e3a3442_8001.jpg

Végül, de nem utolsó sorban a börtön lányai, vagyis a Cella-tangó szólistái: Fodor Annamária (Hunyák), Vásári Mónika (Annie), Nagy Anikó (June), Tornyi Ildikó (Mona) és Hollai Anna (Liz). A régi motorosok (Vásári és Nagy) remek partnerei fiatalabb színésztársaiknak, mindegyikük igazi élettörténetet mesél el. A legemlékezetesebb azonban kétségkívül Fodor Annamária marad Hunyák Ágika szerepében, és nem csak azért, mert kiváló tájszólásán a közönség egy emberként szakad a nevetéstől, és nem is azért, mert ő a magyar (székely) lány a történetben (a filmben, ha jól emlékszem, Katalinnak hívják), hanem mert mélyen megrendítő az ő sorsa. Az egyedüli asszony, aki valóban ártatlan, nem próbálja meg hazugságokkal menteni magát, de a becsületesség nem lesz kifizetődő: felakasztják. Idegennek számít ő a társadalomban, kirekesztettnek, hiszen csak egy bevándorló, akinek hinni sem lehet. Elgondolkodtató, éles kritikája ez a jelenlegi rendszernek hazánkban, amelytől csak még inkább nő az előadás értéke.

49206435_1943698075677411_4896298782280384512_n.jpg

Ez a Chicago kétségkívül megosztó előadás lesz. Konzervatív nézőknek nem ajánlom, ahhoz túlságosan explicit. Mint minden színházi darab megtekintése előtt, így most is érdemes tájékozódni, mire is veszünk jegyet. A színház maga is felhívja a figyelmet a szókimondó tartalomra, és ha Alföldi rendezi, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem egy mézes-mázos tündérmesét kapunk. Gyilkosság, erőszak, bűn, korrupció, szex – ez mind a Chicago velejárója, így azon se akadjunk fenn, ha a természetesség kedvéért a megszokottnál többször káromkodnak vagy utalnak nyíltan a szexualitásra. Ha azonban kellően nyitottak vagyunk, és az sem zavar minket, hogy az előadás több helyen is arcul csap és elgondolkodtat bennünket, akkor ne legyünk restek jegyet váltani.

Szövegkönyv: Fred Ebb & Bob Fosse (Maurine Dallas Watkins Chicago című színdarabja alapján)
Zene: John Kander
Dalszöveg: Fred Ebb
Magyar szöveg: Ugrai István
Díszlettervező: Kálmán Eszter
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Koreográfus: Vári Bertalan
Rendező: Alföldi Róbert

A bemutató időpontja: 2018. június 23. - Átrium

A cikk a 2019. január 5-én 19 óra 30 perckor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók az Átrium oldaláról és facebook oldaláról származnak! (fotók: Szilvás Zoltán, Lakatos Péter, Zafir Dániel)