A Pendragon-legenda - premier (Kálmán Imre Teátrum, 2019)

Új magyar musical ősbemutatójával zárta idei évadát a Budapesti Operettszínház. Szerb Antal A Pendragon-legenda című regénye nyomán Galambos Attila és Kovács Adrián írt zenés darabot, amely hosszú sikerszériára számíthat.

59929795_2493311457357540_9072074714272235520_n.jpg

A negyvenhárom éves korában elhunyt Szerb Antal a XX. század magyar irodalmának egyik kiemelkedő alakja. A műfordítóként is tevékenykedő író számtalan műfajban alkotott, de neve minden bizonnyal két fő műve, az 1934-es A Pendragon-legenda, valamint az 1937-es Utas és holdvilág kapcsán lehet ismerős.  Előbbi csak hazánkban harminc különböző kiadást élt meg, lefordították cseh, angol, német, spanyol, francia és bolgár nyelvre is. 1974-ben Révész György készített belőle egészestés filmet, Latinovits Zoltán és Darvas Iván főszereplésével. 1982-ben Bencsik István Úriember jó kriptából címmel adaptálta színpadra.

59884774_2493312284024124_4742921381266587648_n.jpg

A regényre – amely több műfaj (esszéregény, bűnügyi regény, kísértethistória, valamint mindezek paródiája) keveredése –, méltán lehetünk büszkék, a népszerűség már önmagában is musical után kiált. Csakhogy, aki olvasta Szerb remekművét, az tisztában van vele, hogy nem kis fába vágja a fejszéjét, aki zenés darabot készül írni a történetből, hiszen annak több szálon futó cselekménye, valamint egyedi hangulata feladja a leckét. Jómagam is, félelemmel és kíváncsisággal vegyes izgatottsággal ültem be a nézőtérre, mert bár a mai technikának köszönhetően maga a musical, mint műfaj még nem is jelentene gondot, ám mindez a Kálmán Imre Teátrumban, ahol a színpad nincs 50 négyzetméter, szinte kivitelezhetetlennek tűnt. Emellett a színlap összesen hat szereplőt emel ki, így a regény olvasói előre sejthetik, hogy jókora változtatásokon esett át a történet.

pendragon_mu_to_2.jpg

A teátrum nagyon helyesen jelzi is („Musical Szerb Antal regénye alapján”), hogí Galambos Attila szövegíró pusztán az alapokat veszi át, annak karaktereit csak használja, ám bizonyos tekintetben messzire rugaszkodott a kiinduló ponttól. A történet felütése megegyezik a regényével: Bátky János, a fiatal bölcsész meghívást kap a legendás Pendragon-kastélyba, hogy a Rózsakeresztesekkel kapcsolatos kutatásához újabb ismeretekre tegyen szert. A középkori Angliát idéző, sejtelmes-félelmetes kúria azonban nem csak az ifjú professzornak, hanem sötét titkoknak is otthont ad, így Bátky rövid időn belül egy tervezett merénylet kellős közepében találja magát. Eileen St. Claire Morvinnal szövetkezve igyekszik eltenni láb alól férjét, a milliárdos William Roscoe-t, hogy megörökölhesse a vagyont. Csakhogy, Roscoe végrendelete szerint, amennyiben nem természetes úton hal meg, úgy minden vagyona Lord Owen Pendragonra száll, akit egykoron gyengéd érzelmek fűztek Eileenhez. Bátky nem is sejti, hogy egy árulással, ármánnyal és bosszúval fűtött lázas hajszába csöppent, és egy olyan világba, amelyet a Pendragonok évszázados jelmondata ural: „Hiszek a testnek feltámadásában.”

pendragon_jelmezek_2.jpg

Ennyiből is látható talán, hogy Galambos adaptációja igyekszik viszonylag hű lenni az eredeti mű cselekményéhez (afféle főhajtásként bizonyos párbeszédeket szó szerint idéz is Szerbtől), ám ahol a műfaj és a hely adottságai megkövetelik, jelentősen elrugaszkodik attól. Hangulatában viszont kellően jól visszaadja a szerbi atmoszférát: a humort és romantikát sem nélkülöző, misztikummal fűszerezett krimi-kaland vonulat remek egyensúlyban marad mindvégig. Már csak azért is érdemes megtekinteni a musicalt, hogy összevessük, miben tér el annak története az eredeti műétől, és hogy hogyan is nézne ki egy Pendragon-legenda a XXI. században. A musical egyetlen negatívuma, hogy sűrített cselekménye helyenként zavarossá válik, a karakterek motivációira nem minden esetben derül fény, nincsenek kellően kibontva a jellemek, ez pedig okozhat némi nehézséget cselekedeteik megértésében.

me_sza_ros_a_rpa_d_zsolt_2.jpg

Ezektől függetlenül A Pendragon-legenda mint musical, megállja a helyét a palettán, sőt! Régen láthatott már a közönség ennyire izgalmas magyar ősbemutatót, amelyek sajnálatos módon az utóbbi években egyre inkább kiszorulni látszanak a nagyszínpadról, hogy a Raktárszínház és a Kálmán Imre Teátrum 100-200 férőhelyes termeiben találják meg a közönségüket. De, míg a Szegény Dzsoni és Árnika, A kék madár, A Macskadémon vagy éppen az Amerikai komédia a maguk intimitása miatt tökéletesen passzolnak az adott játszóhelyhez, addig A Pendragon-legenda Kovács Adrián fülbemászó, igazi klasszikusokat idéző zenéjével könnyedén beállhatott volna abba a sorba, amelybe az Abigél, az Ördögölő Józsiás vagy éppen a Menyasszonytánc tartozik. (Itt jegyzem meg, hogy mennyire sajnálatos, hogy manapság szinte egyetlen új bemutatóhoz sem készül CD-felvétel, amit a rajongók hazavihetnének, mert ez a musical érdemes lett volna rá.) A mindössze 27 éves Kovács a legnagyobb musicalszerzőket megszégyenítő zenét álmodott meg a történethez, nem egy olyan dalt komponálva, amelyből pár éven belül igazi sláger lehet, és amelyek kötelező elemei lesznek a musical-gáláknak. Izgalmas és változatos a dallamvilága, melyben minden énekes (a szólisták és az ensemble egyaránt) nehéz, ám roppant hálás szerephez jut.

simon_panna_2.jpg

A cselekmény változásain túl izgalmas megfigyelni, hogyan meséli el mindezt a musical mindössze hat szereplővel. A regény maga közel negyven főt vonultat fel, a színpadi változat alig tucatnyi embert használ (ennek fele az ensemble). Az alkotók szerep-összevonásokkal oldották meg, hogy minél többet vissza tudjanak adni Szerb Antal karaktereiből: a főhős, Bátky János figuráját a női nemtől igencsak félő és szégyenlős Osborne-nal gyúrták egybe, míg a színpadi változat Lene Kretzsche a regénybeli német nő vakmerőségét és Cynthia Pendragon rámenőségét örökölte. Ezektől a megoldásoktól a történet nem csorbul, sőt, kimondottan jót tesz a musicalnek a sokszínűség, ráadásul a színészeknek is több tér jut a játékra.

kere_nyi_miklo_s_ma_te_2.jpg

A Pendragon-legenda másik nagy erénye, hogy sikerült minden karakterre a megfelelő színészt megtalálni. Kerényi Miklós Máté – operettes tapasztalatait kamatoztatva – tökéletesen alakítja Bátkyt, és musical-színészhez hűen táncol, énekel és játszik egyszerre. Hangjának magasságaiba a Kálmán Imre Teátrum falai beleremegnek (nem is értem, miért kap portot, simán áténekli a zenekart), emellett komikus és drámai vénáját is egyaránt megmutatja. Simon Panna a lehető legjobb választás volt Lene szerepére: az Én és a kisöcsém óta nem láttam őt humoros szerepben, holott remekül állnak neki a hasonló karakterek. Szemmel láthatóan élvezi, hogy kicsit közönséges és nem kicsit nimfomániás legyen, aki azért idővel felvillantja romantikus oldalát is. Simon jó partnere Kerényinek, mind táncban, mind énekben remekül passzolnak egymáshoz, könnyedén viszik előre a másikat.

szabo_p_szilveszter_2.jpg

Szabó P. Szilveszternek az évadban ez már a hatodik (!) premiere volt (és mindeközben egy héttel később a felújított Menyasszonytáncban is szerepelt), ami azt hiszem csúcsteljesítmény a szakmában. Kiállásban és megjelenésben igazi lord, saját bevallása szerint már évek óta vágyott egy hasonló szerepe. Owen Pendragon figurája illik hozzá, igaz, a történet végén, vámpírra hajazó öltözéke nekem már kissé túl sok volt, de ettől eltekintve mindvégig hiteles a titkokkal és merész álmokkal teli lord szerepében. Mészáros Árpád Zsolt újból rosszfiút játszik, Morvinjának egyetlen mozgatórugója a vagyon megszerzése, amelyhez hipnotikus erejét is képes bevetni. Igazán kellemes meglepetés volt számomra Pesák Ádám, akit mindeddig apróbb szerepekben láttam, most viszont egy kvázi főszereppel bizonyította, hogy nem csak jó énekes, de kitűnő színészi vénával is meg van áldva. A kém szerepét betöltő Maloney több lesz egyszerű rosszfiúnál, Pesák finom eszközökkel villantja fel a karakter emberi oldalát is.

pesa_k_a_da_m_2.jpg

Kétségkívül a legösszetettebb és egyben a legellentmondásosabb szerep Janza Katának jutott, aki Eileen St. Claire-t alakítja. Az alkotók árnyalták a figurát: Eileen nem az az önző, számító és gonosz nőszemély, akit a regényben megismerünk, hanem mindvégig dacol benne a jó és a rossz. Ezt a kettősséget csak erősíti, hogy később kiderül, Morvin hipnotizálja őt, aminek következtében azonban nem válik egyértelművé, hogy a nő érzései közül melyik az igazabb. A történet ezen szála nagyban elrugaszkodik az alapműtől, kicsit A Da Vinci-kódra hajaz a krisztusi vérvonallal és a Szent Grállal való párhuzamba állítással. (Kiváltképp, hogy a rendezés erre nagyban rájátszik: Eileen nagyszólója végén Janza Kata a keresztre feszített Jézust imitáló végpóza a darab kevés mélypontjainak egyikévé válik.) Egyébiránt örömteli, hogy Janza ismét egy nagyívű musical-hősnőt játszik, amely színészileg és énekben is nagy kihívás elé állítja őt.

janza_kata_2.jpg

Érdemes kiemelni az ensemble-t – valamint az abból időnként néma szerepeivel kitűnő Nagy Beát –, a tagok többsége nemrég végzett az Operett stúdiójában, de mégis vérprofikhoz hasonlóan, nagy alázattal táncolják Lénárt Gábor elképesztően látványos koreográfiáit, miközben színészi játékban is igyekeznek a maximumot nyújtani. És ha már látvány: Túri Erzsébet díszlete és jelmezei kiválóan visszaadják a korabeli Anglia sejtelmes-misztikus hangulatát, különösen ötletes (és félelmetes) a pohár, amelynek talpát egy csontváz-kéz tartja, csak sajnos ez az utalás a későbbiekben nem köszön vissza.

pendragon_ta_nckar_2.jpg

Somogyi Szilárd a rendező először rendezett a Kálmán Imre Teátrumban, érződik is, hogy jóval grandiózusabb előadásban gondolkodott, mint amekkorát a tér elbír. Igyekezett minden nagyszínpadi trükköt áthozni (felcsapó lángcsóvák, a színpad hol a mélybe süllyed, hol két-három méteres magasságba emelkedik, a díszletek önálló életre való keltése), ami néha az előadás hátrányára válik. Számomra a kevesebb néha több, persze, akadnak olyanok is, akiknek a musical műfaja erről szól, így talán ez az, amit megszólni nem igazán lehet. Emellett kapunk természetesen gyönyörű színpadképeket és nagyon szép megoldásokat a történet- és színészvezetés terén.

59870680_2493311807357505_6340831480905728000_n.jpg

A Pendragon-legendát az idei évadban 10 alkalommal (ebből ötször júniusban) tűzik műsorra, azonban jövő ősztől ismét látható lesz Kálmán Imre Teátrumban. Bízzunk benne, hogy évekig.

Írta: Galambos Attila (Szerb Antal regénye alapján)
Zeneszerző: Kovács Adrián
Díszlet- és jelmeztervező: Túri Erzsébet
Koreográfus: Lénárt Gábor
Rendező: Somogyi Szilárd

A bemutató időpontja: 2019. május 11. – Budapesti Operettszínház, Kálmán Imre Teátrum

A cikk a 2019. május 11-én 19 órakor kezdődött premier alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Budapesti Operettszínház facebook oldaláról származnak! (Fotók: Gordon Eszter)