Ilf-Petrov mára klasszikussá vált regényének, a Tizenkét széknek története koncertszínház formájában született újjá áprilisban a TRIP Hajón, a Budapest Tavaszi Fesztivál keretén belül.

Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov szatirikus regénye 1928-ban jelent meg először, és tette szerzőpárosát egy csapásra ismertté. A művet eredetileg trilógiának szánták, ám végül csak a második kötet, az Aranyborjú jelent meg. Ilf és Petrov Moszkávban ismerkedtek meg, a Gudok nevű lapnál dolgoztak mindketten (fun fact: Bulgakov és Olesa is dolgozott itt). Szatirikus látásmódjuk és gyűlöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette őket. A kelet-európai közönség a Tizenkét székre a szovjetrendszer paródiájaként tekintett. Magyarul 1934-ben jelent meg Gellért Hugó kitűnő fordításában.

Ebből a regényből készített színpadi változatot a Vígszínház fiatal színésze, Vecsei H. Miklós a slam poetry világából érkező Závada Péter költővel és Ratkóczi Huba zeneszerzővel karöltve. Hazánkban még nincs nagy divatja a koncertszínház műfajának, ám ennek javításán könnyen segíthet a TRIP Hajó áprilisban bemutatott előadása.

„Ippolit, emlékszik a szalongarnitúránkra? Arra, amelyik angol bútorszövettel volt bevonva? A sztargorodi házban? Dívány, 12 szék és hatlábú kerekasztalka. Elsőrangú Gamb-bútor volt. Az egyik szél ülésébe varrtam bele a briliánsokat.” – Ezek az öreg Klavgyija Ivanovna utolsó szavai halála előtt, amelyeket vejéhez, Ippolit Matvejevicsnek címez. A férfi anyósa halálát követően a székek nyomába ered, hogy megszerezze a vagyont. Miközben szeme előtt a hajdani szép napok lebegnek, amikor még nemesi marsallként masírozott a cár oldalán, az utcákon már épül a szocializmus – ha más nagyon nem is. A kincs szaga Ippolithoz vonzza a vállalkozó szellemű papot, Fjodor atyát és a jóképű szélhámost, Osztap Bendert.

Megvallom, az orosz irodalom messze áll tőlem, Ilf-Petrov regényét sem olvastam még, így viszonyítási alapom nincs, az előadást és a történetet pusztán a látottak és hallottak alapján tudom megítélni. A TRIP Hajón bemutatott Tizenkét szék játékideje nagyjából 70 perc, és ahogy olvasható a leírásban, a székek utáni hajsza 12 dalban bontakozik ki. Ebből – és a műfaji megjelölésből is – következik, hogy inkább a zene válik hangsúlyossá, a prózai részek nagyjából egynegyedét teszik ki az előadásnak. A musicalekkel ellentétben az itt elhangzott dalok nem igazán viszik előre a cselekményt, céljuk egy valódi koncert hangulatának átadása, valamint a szöveget értelmezve bizonyos helyzetekben a nagy általánosra való ráhúzása, egyszerre áthallás a mai viszonyokra és a múlt rendszer megidézése.

Éppen ezért a történet rendkívül gyorsan pörög, a három szereplő – Hegedűs D. Géza (Ippolit), Vecsei H. Miklós (Osztap Bender) és Rába Roland (Fjodor atya) – jóformán elmeséli a kalandot, de viszonylag kevés a tényleges párbeszéd, az egymással való kommunikáció. Ennek megfelelően karakterekről és azok kibontakozásáról nem is beszélhetünk, így a színészek itt elsősorban nem színészi, hanem énekesi minőségben vannak jelen. A férfiak mellé csatlakozott Láng Annamária is, aki a történet összes női karakterét eljátssza. Az előadást nézve nem szabad elfelejtenünk, hogy a színpadon lévők mindegyike prózai színész, ennek megfelelően nem várhatunk tőlük igazi rock-énekesi teljesítményt (viszont Lángot külön ki kell emelnem, az ő hangja nagyon szépen szólt).

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne okozna maradandó élményt az előadás. Závada Péter dalszövegeit és Ratkóczi Huba zenéjét jó érzés hallgatni, a számok többsége kimondottan élvezetesre sikeredett. Jó pont a rendezőnek, Magács Lászlónak, amiért kitalálta, hogy a háttérben a zene alatt klipként a dalszöveget kivetítsék, ez nagyban megkönnyít a szöveg megértését és értelmezését, amennyiben a hangosítás miatt nem értenénk tisztán azt. (Megjegyzem, a hangosításra részemről nincs panasz.) A zeneszerző egyébként maga is színpadra lép a zenekar tagjaként, Kolozsi Péter, Oláh Bence, Porteleki Áron és Bodóczy Zoltán mellett. A dalok többsége, amellett, hogy valóban megidézi egy jó alternatív rockkoncert hangulatát, kiválóan eleveníti fel az orosz dallamvilágot, mind a népzene, mind a populárisabb vonulat terén.

Rejtőbe oltott Dosztojevszkij – így hirdeti a színház az előadást, és az állítás abszolút igazzá válik. Karakterek és csavarok terén épp annyira abszurd a történet, mint amennyire a mi P. Howardunktól megszokhattuk, ugyanakkor remekül ábrázolja (félig-meddig parodisztikus módon) a korabeli Szovjetunió társadalmát és rendszerét. Éppen ezért sajnálatos is kissé, hogy nem jutott több idő a prózai részekre, így nem érzem annyira komplexnek az előadást, mint amennyire a sztori azt megkövetelné. A csattanó természetesen így is üt, és nem egy jelenet gondolkodásra készteti a nézőjét, de ettől függetlenül a műfaji megjelölésből továbbra is a koncert szó dominál, semmint a színház.

Azoknak, akik szeretik a darabban játszó színészeket, az alkotók valamelyikét, vagy kíváncsiak egy nem hagyományos előadásra, mindenképpen ajánlom megtekintésre. Annál is inkább, mert külön hangulata van annak, hogy mindezt egy hajó „fedélzetén” élhetjük át.

Szöveg: Vecsei H. Miklós (Ilf – Petrov azonos című regénye alapján)
Dalszöveg: Závada Péter
Zene: Ratkóczi Huba
Díszlet: Bartos Letícia
Jelmez: Nagy Fruzsina
Rendező: Magács László

A bemutató időpontja: 2019. április 17. – TRIP HAJÓ

A cikk a 2019. május 12-én 19 órakor kezdődött előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Tizenkét szék facebook oldaláról származnak! (Fotók: Kuttner Ádám)