A Tündérlaki lányok (Győri Nemzeti Színház - Városmajori Szabadtéri Színpad, 2019)

A Városmajori Színházi Szemle keretén belül elsőként a Győri Nemzeti Színház vendégelőadását, Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című drámáját láthatta a közönség.

tunderlaki_lanyok_web-192.jpg

Heltai Jenő egyik (ha nem a) legsikeresebb művét, A Tündérlaki lányokat 1914-ben mutatta be először a Vígszínház, két év múlva a bécsi, rá egy évre a berlini közönség is tapsolhatott a darabnak. A drámát gyakran veszik elő a hazai színházak, a színházi adattárban több mint 25 előadás szerepel. Legutóbb a Győri Nemzeti Színház tűzte műsorára, egészen pontosan idén februárban. (Jövőre pedig Békéscsabán is látható lesz Tege Antal rendezésében.) A győri előadást a Városmajori Színházi Szemle keretében a fővárosi közönség is megtekinthette, és annyit mondhatok, hogy ha minden produkció ilyen színvonalú lesz, akkor igen erős lesz a mezőny.

tunderlaki_lanyok_web-143.jpg

A szerző saját novelláját adaptálta színpadra, és habár az előzményben a Tündérlaki lányok csupán hárman vannak, ráadásul a történet is jóval rövidebb, a cselekmény mondanivalója, és alapjai nem változtak. A novella kezdő- és zárómondatait idézve (és a jelen előadáshoz igazítva kicsit változtatva azon): a tündérlaki lányok négyen voltak, három közülük tisztességes volt, a negyedik nem. Apjuk halála után Boriska, a huszonnégy éves színésznő gondoskodik három testvéréről és özvegyen maradt édesanyjukról. Egy gazdag báró kitartottjaként és a társadalom megvetettjeként minden tőle telhetőt megtesz, hogy a jólétet biztosítsa számukra. Mikor szerelembe esik Pázmán Sándorral, a költővel, nehéz választás elé kerül: a saját vagy a családja boldogságát nézze.

tunderlaki_lanyok_web-151.jpg

Heltai Jenő drámája nem egy szerelmi történet, nem egy romantikus mese, amely boldog véget ér, hanem az önfeláldozás tragikusan és fájóan szép ábrázolása. Egy történet, ahol a szerelem és az emberi érzelmek üzlet tárgyát képezik, és ahol az önzőség a tetőfokára hág. A cselekmény központi alakja Boriska, aki a társadalom és saját családja szemében is erkölcstelen nő, olyan, aki elvesztette a tisztességét. A néző azonban az előadás ideje alatt mégis vele megy, hiszen paradox módon, ő az, aki erkölcsben mindannyiuk fölé emelkedik lelki tisztaságával és saját boldogságának háttérbe szorításával.

tunderlaki_lanyok_web-124.jpg

A dráma és ilyen formában az előadás egyik nagy erőssége, hogy mindezt nagyon finom eszközökkel mutatja be, sőt, Forgács Péter rendezése nem egyszer a néző megítélésére bízza a szereplők cselekedeteinek megítélését, és a végkifejletet is. (Ezt remekül le lehetett szűrni a nézőteret elhagyó közönség beszélgetéseiből, érdekes volt megfigyelni, ki hogyan látja a befejezést.) Dunai Csenge olyan megkapó őszinteséggel alakítja Boriskát, hogy nehéz nem összeszorult szívvel ülni, és nézni azt az emberi jóságot és tisztaságot, amit ő képvisel a darabban. Nem teljesen egyértelmű, hogyan keveredett bele ebbe az öt évvel ezelőtti viszonyba a báróval, de feltehetőleg anyja manipulálása is közrejátszhatott a dologban.

tunderlaki_lanyok_web-149.jpg

Az özvegy Bergné – Agócs Judit néhol rideg és érzéketlen anyaként tűnik fel –, valamint két idősebb lánya, Olga (Mózes Anita) és Manci (Molnár Ágnes) pedig nem restek kihasználni ezt a jóságot, és mindezt erősen érzékeltetik is. (Erről is érdemes lenne hosszasan beszélgetni, hogy Boris, vajon mennyire lát át rajtuk – a befejezés fényében talán mondható, hogy a kezdetektől fogva.) Olga, annak ellenére, hogy vörös diplomát szerzett, mégsem képes munkát találni, legalábbis önerőből nem, Manci pedig szeretne férjhez menni, Petrencey Gáspárhoz, a tornatanárhoz, de az hozomány nélkül nem hajlandó elvenni. Mindkettőjük érdekében Boriska jár el, a lány nélkül egyikük sem érné el a vágyott boldogságot. (És itt újabb kérdés merül fel: valóban egy jó állás vagy egy házasság elég a boldogsághoz?) Két nagyon erős jelenetben mutatkozik meg a két nővér álszentsége: míg Olga felháborodottan meséli el testvérének, hogy milyen feltételekkel kaphat csak állást a polgármesteri hivatalban (és ugyebár, ő tisztességes nőként ilyenre nem adhatja a fejét, de ott van a híres Tündérlaki Boris, neki eggyel több vagy kevesebb férfi már meg sem kottyan), addig Manci gondolkodás nélkül Petrencei mellett áll ki, amikor a férfi kijelenti, hogy bár Boris biztosítja a hozományt, a házasság után nem érintkezhetnek a rosszhírű nővel.

tunderlaki_lanyok_web-190.jpg

A dráma igazán a második felvonásban csúcsosodik ki, amikor is a negyedik testvér, Sárika (Kiss Tünde), aki éppen betöltötte a tizenhatodik életévét, ráébred saját nőiségére, és megérti, mit is jelent igazán nőnek lenni. Kezdetben úgy tűnik, hajlandó lenne átvenni Boris szerepét, így akár ő is pozitív hős lehetne, de félelme okozta cselekedeteiben mégsem tud azzá válni. Ő is beleszeret Pázmánban, és ezeket nagyon apró utalásokkal adja a család tudtára, éppen csak annyira, hogy Boriska is tudomást szerezzen erről. Mikor megízleli ő is a szerelmet, rádöbben, hogy hibát követett el, amikor fogadta a báró udvarlását és bókjait, így manipulatív játszmába kezd. Nővérei és anyja tudtára hozza a tervét, miszerint a továbbiakban ő kíván a báró szeretője lenni, ám tudja, hogy azok idővel úgyis beavatják eltartójukat, aki megakadályozza, hogy odaadja az ártatlanságát a férfinak. Bergné, Olga és Manci részéről talán ebben az egyetlen jelenetben lehet látni őszinte, anyai és testvéri szeretetet, hiszen számukra Sári mindig is a legkisebb lány marad, akit óvni, félteni kell. Sárika hirtelen visszahúzódását, és a báróval szembeni későbbi rideg viselkedését tekinthetjük akár kezdeti félsznek is, ám mint utóbb fény derül erre, ez is csupán a színjáték része.

tunderlaki_lanyok_web-163.jpg

Forgács Péter rendezése szigorúan az érzelmekre fókuszál, nem akarja elvonni a figyelmet a mondanivalóról, így mondhatjuk, klasszikus direktori munkát végzett. (Ezt a hagyományos előadásmódot tükrözi Bátonyi György díszlet- és Győri Gabi jelmezterve – mindkettő önmagában is különleges esztétikai látványt nyújt, olyat, amit percekig lehet csodálni.) Forgács Heltai remekül megírt figuráit jól állítja színpadra, habár némely jelenet időnként kissé teátrálisnak hat. Csankó Zoltán kifinomult úri ember látszatát kelti, aki bár kihasználja a család szorult helyzetét, mégsem annyira megvetendő figura, mint az elsőre gondolnánk. Bródy Norbert többnyire túljátssza a tornatanár szerepét, kicsit erőlteti a humort, viszont vannak nagyon jól elkapott pillanatai, és ezek sokkal hamarabb csalnak mosolyt a néző arcára, mint a túlzásba vitt gegek. Sárközi József egy kicsit sótlan Pázmánként, legalábbis nehezen képzelhető el, hogy akár Boriska, akár Sári annyira beleszeressen ebbe a férfiba, hogy minden mást feláldozzon érte. A női szereplők ellenben kiemelkedően jól játszanak, erősek saját karaktereikben, Dunai Csenge utolsó jelenetében látott drámai alakítása sokáig fog még élni bennem. Külön érdemes figyelni a tapsrend előtti színpadképre, amely egyfajta előre tekintés a jövőbe, pontosabban csak arra, hogy ki merre tart, hol találja meg a helyét, de az érzelmekről és a boldogságról már nem esik szó.

tunderlaki_lanyok_web-104.jpg

A győri előadást Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra, számos áthallással a mai korral. Nehezen lehet nem párhuzamot vonni a magát nemzeti takarítónak valló Róza és bizonyos mai politikai ideológiák között, bár ezek nem igazán számottevők a történetben, inkább csak afféle kikacsintások. Róza (Bende Ildikó) és Pista (Török András) elsősorban a humort képviselik a darabban, a feszültségoldás (általában a drámaibb fordulatoknál tűnnek fel) a feladatok, de ennél fontosabb szerep jut nekik. Egyrészt az ő kapcsolatukban felsejlik előttünk, milyen lehet az igazi szerelem, másrészt, segítve ezzel Boriskát, ők mondják ki, hogy a szerelemben nem létezik korkülönbség.

tunderlaki_lanyok_web-209.jpg

Habár kezdetben nem vonzott annyira az előadás, így utólag azt mondom, nagyon jól tettem, hogy jegyet váltottam rá, mert egy igazán jól megírt, jól megrendezett és erős színészi alakításokkal teli produkciót láthattam. (Arról nem is beszélve, hogy új színházat, új színészeket ismerhettem meg, akik után érdemes lesz menni.) Aki teheti, mindenképpen látogasson el Győrbe és nézze meg ezt a darabot, én pedig izgatottan várom a Szemle következő bemutatóját (a Szegedi Nemzeti Színház Tótékja lesz pénteken).

Írta: Heltai Jenő
Színpadra alkalmazta: Pozsgai Zsolt
Díszlettervező: Bátonyi György
Jelmeztervező: Győri Gabi
Rendező: Forgács Péter

A bemutató időpontja: 2019. február 9. – Győri Nemzeti Színház, Kisfaludy Terem

A cikk a 2019. június 11-én 19 óra 30 perckor kezdődött, a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Győri Nemzeti Színház oldaláról származnak!