A Madách Színház a Csoportterápia előadással indította útjára a musical comedyk sorozatát, amelynek második tagja az Orosz Dénes azonos című filmje alapján készült Poligamy. A 2013-ban bemutatott darab igazi modern vígjáték, kiváló zenével és dalszöveggel, lendületes és energikus színészi játékkal – pont amilyennek egy XXI. századi musicalnek lennie kell.

András, a sikeres reklám-szakember hosszú idő után elszánja magát, és megkéri barátnőjét, hogy költözzenek össze. Amikor azonban Lilla bejelenti, hogy várandós, a férfi megijed a felelősségtől és azt kívánja, bár csak újra szabad lehetne, hogy új lányokat ismerjen meg. Vágya pedig rövid időn belül valóra is válik: minden reggel egy új nő mellett ébred, aki azt állítja magáról, hogy ő Lilla, a barátnője. András egyre jobban összezavarodik, főleg mivel barátai és kollégái sem vesznek észre semmilyen változást, így miközben igyekszik visszakapni az eredeti Lillát, próbálja elkerülni a teljes őrületet.

András szerepét a Madách Színház két Nagyja, vagyis Nagy Sándor és Nagy Balázs alakítja, nekem az utóbbihoz volt szerencsém. Alapvetően ismét a szépfiú szerep jutott neki, azonban – ellentétben a Meseautó Szűcsével – itt több teret kapott mind a komikus, mind a drámai oldala. A lightos musicalek főhősének megfelelő jellemfejlődésen megy keresztül, amelyet Nagy Balázs sikeresen tudott átadni. Lilla szerepében Wégner Judit debütált – viszonylag kevés ideje volt a beugrása –, számomra ő volt az este kellemes meglepetése. Énekhangja gyönyörűen betöltötte a teret, játéka is üdítő volt, remélem sok főszerepben lesz még látható és hallható a jövőben.

András legjobb barátját, Kornélt Sánta László játszotta, aki igazi energiabombaként vitte végig a szerepét, amely egyébként az egyik leghumorosabb is volt. Társával, a pszichológus Adélt alakító Kecskés Tímeával közösen felejthetetlen perceket okoztak a nézőknek, megismerkedésük és a kapcsolatuk kibontakozása abszolút hihető volt, sokan magukra vagy a környezetükben lévőkre ismerhettek. A fergeteges igazi broadway-hangulatról is ők gondoskodtak a legtöbbször, először Adél Szinglihimnuszával a második felvonásban, végül az Igen/Nem című duettel, ami az egyik legjobban sikerült – és legnehezebb – dal is az előadásban.

A történet során András hat különböző Lillával találkozik, akik közül leginkább Lilla 2 (a színlapon a szobanövényként szerepel) marad igazán emlékezetes, őt Trecskó Zsófia kelt életre. Trecskó lubickol a buta, tipikus szőke plázacica bőrében, és az az élvezet, amivel játszik, a nézőkre is átragad elég hamar. Különösen, amikor megérkeznek a szülők: az elhízott, maffiavezérnek maszkírozott apa (Feke Pál) és az agyonplasztikázott anya (Détár Enikő) képében. A szülők szerepe mindössze egy jelenetre korlátozódik, de igazi ajándék az a pár perc is, amit színpadon tölthetnek: a nézőtéren vég nélküli nevetés fut át minden egyes mondat után, daluk pedig igazi buli hangulatot varázsol.

A többi Lilla is mind igazi egyéniség, sajnos ők viszonylag kevés teret kaptak bizonyítani (akadt olyan is, akinek nagyjából öt percnyi játékidő jutott, ha a közös dalokat nem vesszük figyelembe), ugyanakkor az is tény, hogy az idő kötöttsége és a dramaturgia miatt sem lett volna jó döntés elhúzni az ő szálukat. A hátralévő öt Lilla képében újabb nőtípusukat ismerhetünk meg: a depressziós, szuicid hajlamokkal rendelkező Lillát (a halál rokona – Molnár Gyöngyi), az élet showjaként ezerrel pörgő, élj a mának-elvet valló Lillát (Tóth Angelika), az orosz származású, leginkább a Jégvarázs Elsájának öltöztetett Lillát (Barta Alexandra), a falusi menyecske képébe bújt házitündér Lillát (Sári Éva) és a férfiakon uralkodó, házisárkány Lillát (Lapis Erika). Két, ugyancsak rövidebb jelenet jut Székhelyi Józsefnek (portás) és Dobos Juditnak (takarítónő), utóbbi poénjai többszöri nyílt tapsot kaptak.

Az eredeti filmet még nem volt alkalmam megtekinteni – akkoriban elég sokat csalódtam a magyar filmgyártásban, így ezzel már próbát sem tettem –, így azt megítélni nem tudom, hogy adaptációként mennyire sikerült jól a musical, azonban színházi előadásként abszolút megállja a helyét. A szövegkönyvért a film rendezője, Orosz Dénes, a musical direktora, Szirtes Tamás, valamint Galambos Attila és Szente Vajk volt felelős, utóbbi kettő a dalszövegek megírását is magára vállalta. Attól eltekintve, hogy időnként kissé elcsépelt, leginkább rejtvényfejtő- és tévéműsoros újságokban havonta megtalálható poénokkal operáltak, a szövegkönyv abszolút pergő humorú, gördülékeny és könnyen követhető történetvezetéssel, valamint remekül kidolgozott, mai, élő karakterekkel dolgozott. A dalok szövegei - kiváló szójátékokkal és könnyed rímekkel – illenek egy modern musical hangulatához, remek összhangot alkotnak Bolba Tamás zenéjével, amely szintén nagyon sok műfaj dallamvilágát idézi fel az előadás során a cigányzenétől kezdve, a tangón át egészen a látványos revükig.

Szirtes Tamás rendezése meglepően modern szemléletű, jól vegyíti a klasszikus musicaljátszás elemeit a mai kor szellemével és igényeivel. Igazság szerint ezért is szeretek manapság a Madách Színházba járni, ugyanis annak ellenére, hogy a repertoáron lévő előadások 80 százaléka Szirtes nevéhez fűződik, mégsem érzem úgy, hogy ugyanazt látnám minden alkalommal, függetlenül attól, hogy klasszikus musicalről, mesedarabról vagy éppen modern alkotásról van szó. A rendező ebben a darabban is remekül vezeti a színészeket, kihasználja a színpad adta lehetőségeket – a Lillák időnként bűvész módjára váltják egymást a színen –, és kiválóan adja át a darab üzenetét. Mert bár elsőre könnyed vígjátéknak tűnik, a zajos siker nem véletlen: ez a mű ugyanis rólunk, mai emberekről szól. Nőről, férfiről, párkapcsolatról és párkeresésről, no meg mindezek buktatóiról és örömeiről. A rendezéshez hasonlóan mind a díszlet (Szlávik István), mind a jelmezek (Fekete Mónika) modernek, élénkek, a koreográfia (Molnár Ferenc) pedig lendületes és újszerű.

A Madách Színház csapata ismét bebizonyította, hogy értenek a zenés színházhoz, mert egy olyan mai, ízig-vérig modern és – ami a legfontosabb – magyar musicalt alkottak meg és állítottak a színpadra, amely megérdemli, hogy hosszú évtizedekig fusson. Csak sajnálatos, hogy évadonként kevesebb, mint két hetet kap.

Orosz Dénes azonos című filmje alapján a szövegkönyvet írta: Galambos Attila, Orosz Dénes, Szente Vajk és Szirtes Tamás
Dalszöveg: Galambos Attila, Szente Vajk
Zene: Bolba Tamás
Díszlet: Szlávik István
Jelmez: Fekete Mónika
Koreográfia: Molnár Ferenc
Rendező: Szirtes Tamás

Bemutató időpontja: 2013. október 26. és 27. - Madách Színház

A cikk a 2017. november 11-én, 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott!

A bejegyzésben található előadás-fotók a Madách Színház oldaláról származnak.