József és a színes szélesvásznú álomkabát (Madách Színház, 2008)

Két év szünet után Andrew Llyod Webber klasszikusa, a József és a színes szélesvásznú álomkabát visszatért a Madách Színház színpadára, hogy ismét elbűvölje kicsiket és nagyokat egyaránt.

jozsef.jpg

Andrew Llyod Webber mindössze 19 éves volt, mikor megírta a József és a színes szélesvásznú álomkabát első verzióját, amely akkoriban mindössze tizenöt perc volt, és oratórikus formában került bemutatásra 1968-ban. A Tim Rice-szal közösen írt mű pozitív kritikai visszhangot kapott, melyen felbuzdulva a szerzők kibővítették a történetet: a két (meglehetősen rövid) felvonásból álló musical 1973-ban nyerte el végleges formáját. A magyar ősbemutatóra 1991. január 11-én került sor (ekkor a Macskák már nyolc éve volt műsoron), Paudits Bélával a főszerepben, valamint akkor még két narrátor (Szerednyey Béla és Hűvösvölgyi Ildikó) mesélte el a bibliai történetet a gyerekeknek. A darabot évek múltán kényszerből vették le a repertoárról (az új produkciók kiszorították), hogy aztán 2008-ban Szirtes Tamás és csapata újból színpadra állítsák – meglepő újításokkal.

mad_56_20101129134104.jpg

A történet a jól ismert József-mítoszt meséli el meglehetősen szabatos formában. Miután testvérei féltékenységből eladják rabszolgának Józsefet (apjuknak, Jákobnak azt hazudják, hogy meghalt), a fiú Putifár udvarába kerül. Itt azonban nem csak az eszével vívja ki magának az elismerést a ház uránál, hanem Putifárné is szemet vet a jóképű férfira. Józsefet börtönbe vetik, ahol egyetlen szórakozása, hogy cellatársai álmait fejti meg. Különös képessége a fáraó fülébe is eljut, aki végül maga mellé emeli az álomfejtőt.

mad_56_20101129134512.jpg

A musical kissé szokatlan formában dolgozza fel a bibliai történetet: habár a cselekmény lineárisan halad előre, az csak jelenetek laza láncolatából áll össze. Éppen ezért kap főszerepet a darabban a Narrátor, aki szerepe szerint a színpadon lévő gyermekseregnek mesél. Így könnyedén ugrunk előre térben és időben, a sztori mindvégig érthető marad, annál is inkább, mert a biztonság kedvéért bizonyos dalokat többször is megismételnek.

mad_56_20101129140608.jpg

Azt tudni kell, hogy az eredeti darab nagyjából 70 percnyi hosszúságú, ezzel szemben az új előadás – egy húsz perces szünettel együtt – majdnem a duplája, 135 perc. Ezt pedig akként oldják meg, hogy a gyermekkórus többször megismétli a korábban elhangzott dalokat, valamint sokszor már végtelennek tűnő módon hangzik el újból és újból ugyanaz a refrén – sőt, egyszer egy komplett dal is. (Amikor a fáraó elmeséli Józsefnek az álmát, a fiú megkéri, hogy mondja el még egyszer, mert nem teljesen értette – így ismét hallhatjuk ugyanazt a dalt és láthatjuk ugyanazt a koreográfiát.) De ez még persze nem töltené ki a nézők által elvárt játékidőt, így az előadás végén kapunk egy ráadás koncertet is, ahol a szereplők (immár teljesen fehérbe öltözve) fél óra alatt ismételten eléneklik az összes főbb számot. Mindazontúl, hogy Webber zenéje valóban fülbemászó, kissé értetlenül állok ez előtt a döntés előtt. Feltehetőleg a színház is érezte, hogy ilyen jegyárak mellett kissé kockázatos lenne egy bő egyórás darabot bemutatni, így inkább választották a kisebbik rosszat.

mad_56_20101129140809.jpg

A József és a színes szélesvásznú álomkabát Webber első musicaljeinek egyike, azonban már itt is megfigyelhető néhány olyan megoldás, amely a későbbi műveiben is visszaköszön. Egyfelől maga a zene gyönyörű és akad köztük nem egy, amely igazán remekül sikerült, de – eltekintve az új bemutató kényszerű ismétléseitől – a legtöbb zenei motívum folyamatosan visszaköszön, ami egy idő unalmassá válik. Másfelől, akárcsak a Macskák vagy az Evita esetében itt is hiányoznak az igazi karakterek, így a szereplőknek inkább az ének- és tánctudásukra kell hagyatkozniuk, semmint a színészi játékra. Éppen ezért a darab inkább hajaz egy koncertshowra, semmint színházi előadásra.

36789.jpg

Szirtes Tamás rendezőként és Szerednyey Béla társrendezőként igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni ebből a nem túl bő alapanyagból. Ahogyan fentebb is említettem, jellemfejlődést senkitől sem szabad várni, Józsefen és a Narrátoron kívül nincs is igazán főszereplőnk. A testvérek a tragikus események ellenére inkább a komikus vonalat képviselik – ezáltal ők válnak az előadás legélvezhetőbb pontjává. A rendezés mindvégig a történet mesejellegét hangsúlyozzák: ennek megfelelően nem egyszer lesz olyan érzése a nézőnek, mintha egy rajzfilmbe csöppent volna bele. Ebben nagy szerepe van Kentaur impozáns díszleteinek és Rományi Nóra hasonlóan színes, meseszerű, ötletes jelmezeinek. Ráadásul a humor is nagy szerepet kap a darabban: annak ellenére, hogy a történet maga sokkal komorabb, mélyebb tartalmat rejt (testvérgyűlölet, a kútba dobás, gyilkosság, rabszolgaság), mindebből semmit nem lehet érzékelni. Jó meséhez hűen mindent komikus módon tálalnak, és ha véletlen bármi rossz is történne, máris jön a Narrátor, aki levonja nekünk a tanulságot és megnyugtat minket, hogy végül minden jóra fordul, mehetünk is tovább.

mad080525-105.jpg

József karaktere is éppen ezért a népmesék hőseire emlékeztet. Okos, szép, fiatal, jóravaló, aki bebizonyítja, hogy ha jó a szívünk és tiszta a lelkünk, ha sok szenvedés árán, de végül elnyerjük a jutalmat. Túl nagy teret nem is ad a karakter az őt megformáló színésznek, ugyanakkor Puskás Péter a címszerepben látszólag ezzel az egyszerű feladattal sem tud megbirkózni. Ha kell, mosolyog, ha kell, elkomorodik, de ennél több érzelmet ne várjunk tőle. Ahogyan a dalokat is csak elénekli, de nem érzi át őket, ráadásul többször is előfordult, hogy hamis volt. Mindenesetre az a becsületére váljék, hogy miután a technika a második felvonás végére teljesen felmondta a szolgálatot, profihoz méltó módon énekelte be a teret (igaz, Kocsák Tibor is érzékelte ezt, azonnal lehalkította a zenekart).

mad_102_20110105113304.jpg

A Narrátor szerepében Gallusz Nikolett volt látható, aminek én kifejezettem örültem, mert nagyon szeretem az ő kisugárzását és énekhangját. Színészileg ő sem igazán tud kibontakozni, de színpadi jelenléte most is nagyon erős volt, a szólói pedig továbbra is remekül szóltak – igaz, sajnos a magas hangoknál már nála is volt kis gond.

mad_20100608153200.jpg

A Fáraót Posta Victor alakította, akit szintén üdvözítően fogadtam (annál is inkább, mert a jelenlegi szereposztásból ő az egyetlen, aki színészként is dolgozik, nem pusztán énekes). Posta beszédhangja is roppant kellemes, és annak ellenére, hogy az Anna Karenina Vronszkijaként nagy csalódást okozott legutóbb, még élénken él bennem a zseniális József Attilája. Szerencsére a Fáraó karaktere is testhez álló a számára, azon kevés színészek közé tartozik, akik a darabbeli epizódszerepükből is a maximálisat hozzák ki. Posta remekül hozza az Elvis Presley-utánzatot, a laza uralkodót, szólója igazán kellemesre és jó hangulatúra sikeredett.

mad_56_20101129142345.jpg

József testvérei – ahogyan már utaltam rá – az előadás csúcspontjai, az őket alakító színészek lubickolnak a szerepükbe, azzal együtt, hogy akárhányszor csak színpadon vannak, az ének mellett táncolnak is. Nem könnyű helyzet ez egy musicalszínésznek, ráadásul Tihanyi Ákos koreográfiái látványosságukból fakadóan sem az egyszerűségükről híresek. A testvérek közül kiemelendő Ekanem Bálint, Mező Zoltán és Barát Attila, akik egy-egy dalban vezetőénekesként tűnnek fel, ráadásul utóbbi Putifárként is színre lép. Az elmúlt másfél hónapban ez volt a negyedik előadás zsinórban, ahol Barát Attilát különböző szerepekben láthattam, és egyre inkább kezdem megkedvelni, mert minden szerepében a sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. De nem csak ő látható kettős szerepben, hanem Csórics Balázs és Czuczor Dávid is, akik József cellatársait is alakítják, utóbbi különösen nagy energiát fektet a táncos jelenetekbe, öröm nézni őt a színpadon. A többi testvért alakító színész (Nagy Róbert, Kovács Péter, Kuczora Ákos, Ágoston Máté, Zaka Tamás, Bakonyi Simon) is többnyire remekül megállja a helyét mind az ének, mind a táncok terén.

mad_56_20101129134839.jpg

Jákobot Lőte Attila alakítja, az ő részére ez a szerep leginkább egy tisztelgés, hiszen kevés olyan karakter adódik az ő korában, amit eljátszhatna. Lőte pedig igyekszik meghálálni ezt, és az alatt a pár perc alatt, amíg színen van, kis mélységet is ad a karakternek. Még egy kisebb epizódszerepben feltűnik Vaszilenko Eugénia, mint Putifárné, de sajnálatos módon ez a jelenet annyira nyúlfarknyi, hogy sem az, sem a színésznő nem hagy mély nyomot a nézőkben.

jozsef_06.jpg

Az alapanyag tehát nem annyira erős, a rendezés ötletes, de nem kiemelkedő, a zene szép, de egy idő után egysíkú – így joggal tehető fel a kérdés, hogy miért is érdemes megnézni. A válasz: ha másért nem is, hát Tihanyi Ákos koreográfiái miatt. Hasonlóan a Macskákhoz, a tánc itt is mondhatni főszerepet kap, és nem csak a táncművészek, hanem a színészek is vért izzadnak. A táncjelenetek Tihanyira jellemzően lendületesek, energikusak, a színpadon lévők apait-anyait beleadnak, így joggal érdemlik meg a vastapsot a két órás show után. 

fb27e173-8f18-4b40-8e6a-ba66a9e72d1f.jpg

Összességében a József és a színes szélesvásznú álomkabát tökéletesen illeszkedik a Webber-életműbe: sem több, sem kevesebb, mint egy középszerű musical, aminek kicsit nagyobb a füstje, mint a lángja. Akadnak ennél sokkal jobb gyermekdarabok, de a hírneve miatt mégis ajánlatos minden színházrajongónak látni egyszer.

Zeneszerző: Andrew Llyod Webber
Dalszövegek: Tim Rice
Fordította: Blum Tamás
További versek: Galambos Attila
Díszlettervező: Kentaur
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Társrendező: Szerednyey Béla
Rendező: Szirtes Tamás

A bemutató időpontja: 2008. május 30. – Madách Színház

A cikk a 2018. március 10-én 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Madách Színház oldaláról származnak.