Míg a Vígszínház az évad elején Hamlet-bemutatóra készült, addig a „kistestvér” egy másik Shakespeare-műnek adott helyet. A szerző egyik kevésbé ismert és népszerű darabja, a Lóvátett lovagok Rudolf Péter rendezésében került színpadra a Pesti Színházban.

A Vígszínház idei évadára egyébként is a duplázás volt jellemző: kettős premiereknek örülhettünk a Vígben és a Pestiben, két Shakespeare-mű is repertoárra került, ifj. Vidnyánszki Attila a rendezésben duplázott, valamint két olyan előadás született meg, amelyet egy-egy költőnk élete ihletett. A borús hangulatú, komolyabb hangvételű Hamlettel párhuzamosan került bemutatásra a Lóvátett lovagok, amelyben a komédia ellenére elmarad a happy end, és amelynek legnagyobb érdeme a temérdek szójáték.

Ferdinánd, Navarra királya új rendeletet hoz: három éven keresztül ő és hűséges emberei csak a tanulásnak szentelik az életüket. Ez alatt az idő alatt böjtölnek, szerelembe nem esnek, nőre még csak rá sem tekintenek. Éppen ezért a király a palotából is kitiltja a fehérnépet, és aki megszegi a törvényt, megaláztatások sorát kell elviselnie. Azzal azonban egyikük sem számol, hogy megérkezik a francia királylány és kísérete, akik azonnal rabul ejtik a férfiak szívét. Ferdinánd és emberei egymást kijátszva igyekszenek a nők kegyei közé férkőzni, levelek cserélnek gazdát (csak éppenséggel rossz gazdát), a szerelmesek pedig álruhában teszik próbára a másik felet.

A Lóvátett lovagok Shakespeare kevésbé ismert művei közé tartozik, és talán nem véletlen. Ugyanakkor a siker megalapozott is lehetne, hiszen a férfi és a nő kapcsolatát helyezi középpontba, amely minden időben aktuális, de a végeredmény mégis kissé sántít. A történet és a karakterek kidolgozatlanok, a cselekmény lassú folyású (sőt, helyenként különösen unalmas), a komikus fordulatok nem annyira frappánsak, mint például a Szentivánéi álomban vagy A windsori víg nőkben, így nem csodálkozhatunk, ha a színház is a „több mint 246 szójátékot” emeli ki.

Tény, hogy a humorral nagyon jól kell bánni, és még így sem biztos, hogy eléri a célját, hiszen mindannyian máshogy viszonyulunk hozzá. Engem speciel zavart az a közönségesség, amit a Luxemburg grófjában láttam, ennek ellenére a Budapesti Operettszínház egyik legsikeresebb bemutatójává vált, míg a Kékszakáll vagy az Egy éj paradicsomban – ez a két darab igencsak megosztotta a közönséget – szellemessége jóval közelebb állt hozzám. A Lóvátett lovagok valahol a kettő között mozog: voltak pillanatok, amelyeket nagyon élveztem, de sokszor kaptam magam azon, hogy lankad a figyelmem.

Rudolf Péter a rendezésben az arany középutat választja: akad néhány frappáns ötlete, de óvatosan bánik velük, igyekszik közöttük szépen ellavírozni, hogy a lehető legnagyobb réteget kielégítse. Kiemelendő például Tóth András kettős szerepeltetése, aki hol Cupidóként, hol Pilleként (Armado apródja) jelenik meg a színen, és különösen izgalmassá válik, mikor e két karakter „találkozik” egymással a színpadon. De hasonlóképpen találó a törvénykönyv fellógatása, amely Damoklész kardjaként végig ott lebeg hőseink feje felett, időnként majdnem lesújtva az „törvényszegők” fejét.

Akad még néhány frappáns mondat és jelenet, amely emlékezetes marad a néző számára – ezek leírásától most eltekintenénk –, viszont nem mehetek el szó nélkül a szójátékok mellett. Ezek akkor működnek igazán, ha a hallgatója érti, és azzal lehet a legjobban elrontani, ha meg akarjuk értetni. Szerencsére kevés olyan jelenet volt, ahol minden egyes poént kihangsúlyoztak, de azért akadt egy-kettő, sőt helyenként már kissé kínossá is vált a túlzott játék. Ellenben jól sikerült a Vodku Zenekar szerepeltetése, akik gondoskodtak az élő zenei aláfestésről, ráadásul remekül illeszkedtek Pater Sparrow mesekönyvbe illő festői díszlete közé.

Ferdinánd király szerepébe pár előadással ezelőtt ugrott be Ember Márk, aki az utóbbi időben az egyik legfelkapottabb fiatal színésze lett a teátrumnak. Egyelőre nem sikerült teljesen meggyőznie, ugyanakkor el kell ismernem, hogy ebben a darabban több oldalát is megmutatja, annak ellenére, hogy egy-két alkalommal hiteltelen, művi a játéka. Wunderlich József Biron grófja nagyban hasonlít a színész másik karakterére, a Háború és béke Andrejére. A komikus jeleneteket nála is helyenként inkább kínosnak éreztem, mint viccesnek, a drámai részekben viszont erős volt. Ertl Zsombor és Csiby Gergely alakítja a másik két kísérőt, akik fogadalmat tesznek. Kettejüknek a szerepe nem adott annyi lehetőséget, de igyekeztek a maximumot kihozni, szerezve néhány kellemes percet.

Női fronton kissé hasonló a helyzet: Szilágyi Csenge francia királylányként vagy Puzsa Patrícia Rosaline-ként szintén igyekszik mélységet adni a karakterének, de pár tipikus női jellemvonáson kívül sajnos nem sok mindent tudnak felmutatni. Mellettük Tar Renáta és Majsai-Nyilas Tünde próbálja megkísérteni a férfiakat, több-kevesebb sikerrel.

A négy szerelmespár tagjait játszó színészek mindegyikétől láttam már nem egy jobb alakítást, itt azonban egyaránt igaz, hogy nem mindig tudták pontosan, mit is kellene tenniük. A jelentek többsége elnyújtott, tele üres járattal, ráadásul nem csak a poénokat, hanem a rímeket is alaposan kihangsúlyozták a monológjaik során, aminél azért kicsivel többet vártam volna tőlük és a rendezőtől is. Tisztességgel viszik végig a szerepet, de érződik, hogy küzdenek is azok egysíkúságával, mert bizony a legnagyobb baj itt az, hogy a karakterek – már a szövegkönyvben is – kidolgozatlanok, amelyen a rendezés sem tud segíteni. Ellenben, ha az adott jelenet lehetőséget ad a játékra, azt nagymértékben kihasználják, különösen igaz ez a második felvonásbeli „bálra”, ahol a férfiak orosz látogatóként tűnnek fel, a nők pedig megcserélve az ékszereiket, alsóneműjükkel takarják el az arcukat.

Üdítő színfoltként jelenik meg Seress Zoltán, aki Don Armadóként az este egyik legsikeresebb alakítását nyújtotta Karácsonyi Zoltán Bunkójával egyetemben. Kettősük minden alkalommal lazít egy kicsit a történeten, és ha nem is mindig viszik előre a cselekményt, kiváló színészi játékukkal is le tudják nyűgözni a nézőt. Nem egyszer szakította félbe őket hangos nevetés vagy nyíltszíni taps, amit abszolút megérdemelten kaptak. Seress játékában a karaktere Don Quijote-ként lép minden alkalommal színpadra, egyszerre nevetünk és szánjuk is esetlensége miatt. Karácsonyi Bunkója a szókimondása és lazasága miatt válik emlékezetessé. Ezért is sajnálom utóbbit, hogy színészként nem kap nagyobb teret a színházban, mert a kisebb szerepeket is alázattal jeleníti meg és tehetsége sem marad el társaitól. Mellettük a fiatal Gyöngyösi Zoltán alakít még igazán maradandót Lüke rendőrként, az ifjú színészre érdemes lesz odafigyelni a jövőben is.

Őket ellenpontozza Dengyel Iván és Gados Béla, akik hiába alakítanak nagyszerűen, a karaktereik jelenléte felesleges és kínos, különösen igaz ez a darabbéli színházi előadásukra, amely egyben a Lóvátett lovagok egyik legkaotikusabb jelenete is, ahol tulajdonképpen az egész rendezés szétesik, és jóformán senki sem tudja, mit is kellene tennie.

A darabot egyes egyedül a befejezése menti meg attól, hogy egy héttel a megtekintése után teljesen elfelejtsük, miről is szólt, és csak a poénokra emlékezzünk. A boldog vég ugyanis elmarad, amely szokatlan mind a műfajtól, mind Shakespeare komédiáitól, éppen ezért a néző is kissé keserűen, vagy akár mondhatni értetlenül áll fel a székből a tapsrend után, üresen, mintha nem találná a helyét ebben a világban. És ez talán így is van rendjén: az életben sem oldódik meg minden, de azért haloványan ott van bennünk a remény. Mert a remény itt is él, hiszen a hőseink még egymásra találhatnak – ez már csakis a nézőn múlik.

Író: William Shakespeare
Fordító: Mészöly Dezső
A pesti színpadi változatot készítette: Rudolf Péter és Závada Péter
Látvány: Pater Sparrow
Jelmez: Füzér Anni
Dramaturg: Szász Hanna
Koreográfus: Kováts Gergely Csanád
Rendező: Rudolf Péter

A bemutató időpontja: 2017. szeptember 29. – Pesti Színház

A cikk a 2018. június 1-jén 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

A bejegyzésben található fotók a Vígszínház oldaláról származnak (fotós: Dömölky Dániel)
[Megjegyzés: a Vígszínház oldalán az eredeti szereposztással készült fotók találhatók. A májustól és a jövő évadban Ferdinánd szerepét Telekes Péter helyett Ember Márk, Longaville-t Medveczky Balázs helyett Ertl Zsombor, Lükét Szabó Simon helyett Gyöngyösi Zoltán, Rosaline-t Bach Kata helyett Puzsa Patrícia játssza]