Semmelweis (Budapesti Operettszínház, Raktárszínház, 2018)

2018 szeptemberében az István, a király mellett egy újabb magyar vonatkozású zenés színpadi mű debütált a Budapesti Operettszínházban. Raymond J. Lustig és Matthew Doherty Semmelweis című operájának (vagy ahogyan a színház hirdeti, oratórikus kórképnek), a Miskolcon tartott ősbemutatót követően a Raktárszínház ad helyet.

42730783_2045847548770602_5443145279811354624_n.jpg

Raymond J. Lustig amerikai zeneszerző Matthew Doherty szövegíróval karöltve 2017-ben opera formájában emlékezett meg a világhíres magyar orvosról, Semmelweis Ignácról, akit az utókor az anyák megmentőjeként tart számon. Noha, felfedezése, miszerint kézmosással meg lehet előzni a gyermekágyi lázat, hatalmas mérföldkő volt az orvostudományban, saját korában tanai nem nyerték el kollégái bizalmát. Semmelweis üldözött lett, boszorkánysággal, mágiával vádolták, családja, barátai elfordultak tőle, míg végül az elmegyógyintézetben az ápolók keze által érte utol a halál.

42723074_2045846862104004_7636037692886614016_n.jpg

2017 őszén az opera – nyolc fős női kórussal, maroknyi szólistával – koncertként debütált, így a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, Boross Martin rendezésében bemutatott színpadi változat nem csak hazánkban, hanem világszerte is ősbemutatónak tekinthető. Éppen ezért különösen büszkék lehetünk erre a zenés műre, amely tökéletesen illeszkedik a Budapesti Operettszínház idei műsortervébe, amely a magyar vonatkozású történeteket helyezi előtérbe.

42679480_2045846655437358_714678018273968128_n.jpg

A független színházi világból érkező, fiatal rendezőnek ez az első, önálló társulattal működő kőszínházi, munkája. Személy szerint mindig üdvözítően fogadom az új, friss személettel rendelkező direktorokat, és az újító szándékú feldolgozásokat, a modern megközelítéseket. Jó példa erre Székely Kriszta, akinek a Kreatív kapcsolatok (szintén kortárs opera) és a Kékszakáll munkája is igen meggyőző volt számomra. Különösen élvezetes nézőként beülni zenés színházi előadásra, ha egy, alapvetően prózai darabokkal foglalkozó rendező munkáját nézhetjük meg, mert ilyenkor mindig izgalmas látni, hogy ők honnan és hogyan közelítik meg az adott művet.

42716151_2045846838770673_4583988916796784640_n.jpg

Boross Martint egyből be is dobták a mélyvízbe: a zenés színházi műfajok közül talán operát rendezni a legnehezebb, hiszen egy jól megírt műben minden taktusnak kiemelkedő szerepe van, az énekeset nem lehet olyan könnyedén mozgatni, ugyanakkor, kortárs műről lévén szó, meg kell felelni a XXI. századi követelményeknek. A zene felfejtésében, értelmezésében nagy szerepe volt Dinyés Dánielnek, aki egyben az előadás karmestere is. (Megjegyzem, én különösen szeretem, ha ő vezeti a zenekart, neve garancia az érzelmes, lendületes, minőségi játékra.) De nem csak emiatt került nehéz helyzetbe a rendező: jelen esetben a történet nem lineáris, nincs kimondott cselekmény, leginkább impulzusokat, életképeket, benyomásokat láthatunk, amely mindvégig nagyfokú koncentrációt igényel színésztől és nézőtől egyaránt.

42667477_2045847612103929_5028325531498577920_n.jpg

Az opera tulajdonképpen Semmelweis fejébe, gondolataiba enged bepillantást, a felvillanó szituációkból, emlékekből kell összeállnia a nagy egésznek. Ennek következtében maga az előadás néhol eléggé zavaros, néhol pedig igencsak elvont, de összességében mégis megállja a helyét. Horváth Jenny díszletét a Teatro Anatomico ihlette, a padsorokban a hallgatók helyett a 16 főből álló női kórus (Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus) foglal helyet, akik az előadásban többnyire a halott anyák szellemeit képviselik, akik folyamatosan kísértik Semmelweist. Ők már a nézők beengedésekor jelen vannak, énekelnek, ezzel is megalapozva a kellő hangulatot, szerepeltetésük megalapozott, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az ő részeiket nagyon nehezen lehetett érteni az előadás során mindvégig, ami mégis csak levon az élvezeti értékből. (Különösen, hogy kiemelt jelentőséggel bírnak dramaturgiai szempontból, és ne feledkezzünk meg arról, hogy Szabó T. Anna magyar szövegéből is kevesebbet kapunk így.)

42803117_2045846565437367_4304761088450232320_n.jpg

Alapjáraton nem vagyok oda azért, ha egy előadás látványvilágát a vetítésre alapozzák, ebben az esetben viszont a háttérben, a pódium falán futó videók csak hozzáadtak a látványvilághoz. Épp úgy, ahogyan a szellemek (Biczók Anna, Hadi Júlia, Julia Jakubowska, Raubinek Lili), akik hol Semmelweis orvostársaiként, hol éppen szülő vagy haldokló anyaként léptek színre, igazi mozgás-színházat varázsolva a színpadra. Mivel az eredeti műben a Semmelweist játszó színészen kívül nincs férfi, így jelen esetben a nők lépnek színre ezekben a szerepekben is, az orvosok arctalan, rémítő fantomokként jelennek meg, amely szintén zseniális húzás volt a rendező részéről.

42785225_2045847078770649_5260029435045740544_n.jpg

Semmelweis Ignácot Szabó P. Szilveszter játssza, aki ismeri a Budapesti Operettszínház társulati összetételét, talán nem is csodálkozik, hogy neki jutott ez a megtisztelő feladat. Színészileg nagy kihívás a karakter, aki kezdetben szomjazik az elismerésre, majd szívvel-lélekkel hirdeti az igazát, egészen addig, míg a társadalmi ellenállás meg nem töri. Címszereplőhöz képest viszonylag kevés szólódalt kapott, és sajnos azok sem a legjobban sikerült szerzemények, gyakran üres frázisokat puffogtat, ellenben különösen meghatók voltak a prózai részek, amely során Semmelweis által leírt/elhangzott mondatokat hallhatunk.

42843720_2045847598770597_3135957928654143488_n.jpg

Feleségét, Máriát Nádasi Veronika jeleníti meg, akitől nem áll annyira távol az opera világa, pár évvel ezelőtt Fekete Gyula Egy anya történetében már bizonyított. Az előadásban keveset szerepel, többnyire ő is csak fel-feltűnő emlék (vagy éppen mellékszereplő), kivételt képez ez alól az utolsó harmad, amikor is bepillantást nyerhetünk a házaséletükbe. Amellett, hogy Mária kapta az opera leggyönyörűbb szólódalát (kivételesen kép helyett a sajtótájékoztatón készült felvételt rakom e sorok mögé), Nádasi ismét bebizonyította, hogy az egyik legerősebb színészi vénával megáldott nő az Operettszínház társulatában, mert ebbe az egy dalba és jelenetbe is annyi energiát tett bele, amely talán elég lenne az egész szereplőgárdának is. Kétségbeesése, küzdelme különösen megható, ezt a körülöttem ülő női nézőknél elkerülő zsebkendők magas száma is bizonyítja.

Susan, az egyik anya szerepében Lévai Enikő tűnik fel, akitől primadonnaként nem áll messze az operaéneklés, ahogyan Frankó Tündétől sem, akit párkaként láthatunk. Viszonylag keveset vannak jelen ők is, és nem is nyújtanak olyan marandó élményt, mint Szabó P. vagy Nádasi, de ez inkább tudható be a librettónak, semmint a színészi vagy énekesi teljesítménynek. 

42749208_2045846542104036_1355208060452208640_n.jpg

Igazi kortárs rendezést kapunk, amely tele van jobbnál jobb ötletekkel (nekem az egyik személyes kedvencem a halotti lepel, amelyből apró kezek dudorodnak ki), és amely talán a lehető legtávolabb áll mindattól, amit az operától vagy az Operettszínháztól megszokottan elvárnánk. Ez persze nem baj, sőt, kimondottan jó dolog, annál is inkább, mert a Raktárszínház mindig is kísérleti daraboknak adott helyet, amibe a Semmelweis tökéletesen beleilleszkedik. Nem könnyű befogadni a látottakat, hallottakat, bizonyos jeleneteken még napokkal később is gondolkodunk, ugyanakkor ha fogékonyak és nyitottak vagyunk az új dolgokra, érdemes megtekinteni, mert sokat tud adni az előadás.

Zeneszerző: Raymond J. Lustig
Dalszövegíró: Matthew Doherty
Fordító: Szabó T. Anna
Dramaturg: Mátrai Diána Eszter
Zenei vezető és karmester: Dinyés Dániel
Koreográfus: Biczók Anna
Látványtervező: Horváth Jenny
Rendező: Boross Martin

A bemutató időpontja: 2018. június 9. - Miskolc (ősbemutató), 2018. szeptember 28. - Budapesti Operettszínház, Raktárszínház

A cikk a 2018. szeptember 29-én, 19 óra 30 perckor kezdődő előadás alapján íródott.

Fotók: Budapesti Operettszínház facebook oldala (Kállai-Tóth Anett)