Gloria (Radnóti Színház, TESLA Loft, 2019)

Ősbemutatóval avatott új helyszínt a Radnóti Színház. Múlt hétvégén debütált a fiatal Branden Jacobs-Jenkins Pulitzer-díjra jelölt drámája, a Gloria a Tesla Loftban. Az előadást a nemzetközileg is ismert és elismert filmrendező, Hajdu Szabolcs rendezte.

53902789_2608888365805883_1993611685797036032_n.jpg

A Radnóti Színház nincs könnyű helyzetben, hiszen a teátrum melletti társasház felújítása miatt sokat vesztett saját színpadteréből. A komfortzónájukból kimozdulva, a nagyobb díszletet igénylő előadásaikat más színházakban játsszák tovább (a A párnaember és a Futótűz az Ódry Színpadon, a III. Richárd a József Attila Színházban, az Ádám almái a Katona József Színházban látható), míg az új bemutatókat a szűkített térhez igazítva díszletezik-rendezik. Kivételt képez ez alól a Gloria, amely az évadban szám szerint a negyedik bemutató, A művésznő és rajongói, a 10, és A gondnok után. Ezt a darabot a kezdetektől a Tesla Loft termébe szánták, persze, azt nem tudni, hogy mindenképpen itt tartották volna-e a premiert, vagy csak a kényszer szülte. Pedig, látva a végeredményt, mintha az égiek is azt akarták volna, hogy ez az előadás itt és ilyen formában kerüljön bemutatásra.

53611027_2608887839139269_6392252036259250176_n.jpg

A történet egy New York-i magazin irodájában veszi kezdetét, szereplői a szerkesztők asszisztensei és gyakornokok. Sikerre, gazdagságra szomjaznak, és mindezt a saját eszközeikkel igyekeznek elérni. A riválisok marják egymást, az egyhelyben toporgók féltékenyen tekintenek a törtetőkre, míg Gloria, a csendes, visszahúzódó lány csak egy kis odafigyelésre, társaságra vágyik. Egészen addig, amíg életükben be nem következik az igazi tragédia, amikor másodpercek alatt születnek sorsfordító döntések és amelyek felszínre hozzák hőseink valódi énjét.

53700317_2608889039139149_2822747305449357312_n.jpg

Az 1984-ben született Branden Jacobs-Jenkins Gloria című darabját 2015 májusában mutatták be a New York-i Vineyard Theatre-ben, egy évvel később a szerzőt Pulitzer-díjra is jelölték. (A soron következő, 2017-es Everybody drámájáért szintén nominálták.) A Radnóti Színház legújabb bemutatójával - amely nem csak a darab, de a szerző magyarországi debütálása is egyben - tehát mondhatni egy igazán friss, mai, modern drámát állított színpadra. Szereplői húszas éveikben járó fiatalok, pályakezdők és pár éve dolgozók egyaránt, de közös bennünk, hogy mindannyian a nagy áttörésre vágynak.

53453050_2608887522472634_6913543718897188864_n.jpg

Megvallom, kicsit (de az is lehet, hogy nagyon) másra számítottam a színház ajánlójának nyomán, mint amit végül kaptam. Bizonyos szempontból jobbat, bizonyos szempontból rosszabbat, de az vitathatatlan, hogy igazi radnótis előadás született. Jacob-Jenkins darabja bár nem nélkülözi a hatásvadász elemeket, aminek következtében akad pár fordulat, amelyet nem éreztem teljesen megalapozottnak/kidolgozottnak, ennek ellenére mégis egy szórakoztató és egyben elgondolkodtató előadást láttam. Néhol túlságosan is indirekt módon akarja a néző arcába tolni a mondanivalót, ugyanakkor, ha kicsit jobban megkapirgáljuk a felszínt, több mindent is kiolvashatunk a drámából.

53510726_2602158039812249_7571545473287192576_n.jpg

Az előadást szünet nélkül játsszák (időtartama nagyjából két óra), de ennek ellenére is jól elkülöníthető a három "felvonás", amelyből felépül. Az első rész a New York-i szerkesztőségben játszódik, a második 8 hónappal később egy kávézóban, az utolsó pedig két évvel a történtek után, a média másik nagy ágazatában, a filmes világban. Külön érdekesség, hogy a színészek több karaktert alakítanak, de van átfedés az egyes felvonások szereplői között, rajtuk keresztül ismerkedünk meg az újonnan belépőkkel.

54230773_2602161663145220_4119396987218952192_n.jpg

Jacobs-Jenkins darabjának egyik legnagyobb erénye, hogy kiválóan ábrázolja a húszas éveikben járó fiatalokat, az ő gondolkodásmódjukat a világról, és a munkához való hozzáállásról. Habár - igaz, lassan már csak éppen, hogy, de -, még én is beletartozom ebbe a korosztályba, ezért különösen kíváncsi voltam arra, hogyan dolgozza fel a szerző azokat a problémákat, amelyekkel én és kortársaim is többnyire küzdünk nap mint nap. Az mára egyértelműen világossá vált, hogy generációs ellentétekről akár pár év korkülönbséggel is beszélhetünk, a nálam 5-7 évvel fiatalabbak egészen máshogyan állnak a munkához, az élethez, mint ahogyan a harmincas éveik küszöbén járók. (Igen, ez sok mindenen is múlik, neveltetésen, iskolán stb., ezekbe most nem is kívánok belemenni, szerintem mindenki tudja, miről beszélek.)

53518795_2608889275805792_3052996641012318208_n.jpg

Ennek megfelelően a darabban is többféle típussal találkozhatunk. A gyakornok Miles (Vilmányi Benett) csöndes, visszahúzódó figura, aki teszi a dolgát, vagyis enged a többi asszisztens ugráltatásának, közben pedig reménykedik, hogy egyszer a sok munka meghozza a gyümölcsét. Őt ellensúlyozza a harmincéves Dean (Porogi Ádám), aki tipikus példája annak a fickónak, aki keményen dolgozik, még sem képes feljebb jutni a ranglétrán. Elkeseredésében egyre többször néz a pohár fenekére, de még vannak ambíciói, ami jelen esetben egy könyv megírásában testesül meg. Ani (Lovas Rozi) a köztes eset, ha éppen úgy tartja a kedve, dolgozni is hajlandó, de azért könnyen kapható egy kis pletykálkodásra, miközben reménytelenül szerelmes a szomszédos irodában dolgozó Lorinba (Rusznák András). Kendra (Sodró Eliza kiemelkedő alakításában) a plázacica-típus, aki úgy gondolja, hogy a munkaidő kezdete csak egy ajánlott időpont, jobban foglalkoztatja a divat és az internetes közösség, nem csoda, hogy ő az egyetlen, akit egy percig nem látunk végezni a feladatát, miközben elvárja, hogy a szerkesztője komolyabb munkákat is rábízzon. Talán elsőre túlzónak is tűnhet, hogy a beszélgetésen, hisztin, kávézáson és körömfestésen kívül más cselekvést nem végez, de saját magam is tapasztaltam már a kollégáim körében, hogy valóban léteznek hasonló életfelfogású egyének.

54437178_2608887529139300_7060126189590937600_n.jpg

De nem szabad megfeledkeznünk Gloriáról sem, aki címszereplő mivolta ellenére alig pár percnyi jelenetet kap csupán az első felvonásban. Mégis, nem véletlen, hogy az ő nevével "adják el" a darabot, hiszen ő lesz a későbbiekben is a mozgatórugó. Mondhatnám, hogy róla gyakorlatilag bármilyen információt csak hallomásból kapunk, hiszen minden szereplőnek megvan a saját véleménye a lányról, mégis, Martinovics Dorinának elég csak megjelennie a színen, máris egy kész élettörténet tárul fel előttünk. Egy csöndes, visszahúzódó, és roppant magányos lányt alakít, ám mindezt olyan elementáris erővel teszi, a nézőnek kedve lenne odamenni hozzá, megölelni, megvigasztalni.

53484832_2608888065805913_3703231900530245632_n.jpg

A folytatásról kicsit nehéz úgy írni, hogy ne vegyem el a leendő nézőtől a felfedezés élményét, hiszen az első felvonás végén egy váratlannak is mondható csavart hoz be a szerző a történetbe, amely a későbbiekre, ezáltal a darab igazi mondanivalójára van kihatással. (Habár véleményem szerint ez a fordulat előre kiszámítható, hiszen folyamatosan kapjuk az erre való jeleket, kezdve, a fiatalon túladagolásban elhunyt énekes, Sarah Tweed esetével, valamint a cselekményvezetéssel.) Azzal talán nem árulok el nagy titkot, ha csupán annyit írok, hogy a szereplők többsége egy olyan tragédiából próbál meg hasznot húzni, amelynek nem feltétlenül volt részese.

53226185_2608888645805855_6875326056220327936_n.jpg

Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amely az én szememben sokkal inkább tekinthető központi témának. Igen, lehet párhuzamot vonni a fiatalok élethelyzetével, de én ezt annál sokkal globálisabb társadalmi problémának érzem. A második és harmadik rész az első felvonás végén történt tragédia utóéletével foglalkozik, azt boncolgatja, milyen hatással volt mindez az eset közvetlen szereplőire, valamint a kívülállókra. Az emberek többsége valamilyen oknál fogva különlegesnek, beavatottnak érzi magát, és mások is ekként tekintenek rá, ha valamely jelentősebb eseményhez a legapróbb közük is volt. Gondoljunk csak bele, elég például annyit hallanunk, hogy a felettünk pár évfolyammal járó volt iskolatársunkból országosan ismert sztár lett, máris bennfentesként gondolunk magunkra, mintha ismernénk őt valójában, miközben a valóságban kétszer mentünk el mellette a folyosón. A média pedig ki van élezve a szenzációval teli történetekre, ezt igyekeznek meglovagolni szereplőink is. Van, aki könyvet készül írni a tragédiáról, vagy éppen a filmes jogokat kívánja eladni, egy olyan történet kapcsán, amelyhez nem sokkal volt több köze, mint amennyi bármely más "halandó" embernek.

53305485_2608890032472383_5655341738252828672_n.jpg

Ahogyan fentebb is írtam, az egyes felvonásokban a színészek van, hogy az előzőből áthozott karaktert viszik tovább, mások pedig újabb szereplők bőrébe bújnak, ez alól egyedüli kivétel Rusznák András, akit végig Lorinként láthatunk. Ez írói szándék is egyben, ami több szempontból is izgalmas vállalkozás. Egyfelől a színészek több arcukat is képesek megmutatni ezáltal, sokszor egymással ellentétes karaktereket jelenítenek meg, a megszokott módon bravúrosan. A több szerepbe való beugrás a cselekményt is viszi előre, de ha tüzetesebben megvizsgáljuk, észrevehető, hogy mindannyian egy olyan karaktert játszanak a későbbiekben, amilyenné az első felvonásban általuk alakított szereplők váltak volna, ha nem történik meg a szerencsétlenség, amely mindannyiuk életét megváltoztatta.

53336698_2602162459811807_5716351400800157696_n.jpg

Hajdu Szabolcs nevével még csak a filmjei (Fehér tenyér, Ernelláék Farkaséknál) kapcsán találkoztam, ám rendezőként már a mozgóképes világban meggyőzött. Éppen ezért számomra ő volt jelen esetben a legnagyobb húzónév, hiszen roppant kíváncsi voltam, mire képes a színházban (ami szintén nem ismeretlen terep számára, csak nekem nem volt szerencsém még hozzá). Külön ki kell emelni, hogy az a fajta realitás, ami a filmjeire is jellemző, a színpadon is megjelenik. Itt minden valós időben zajlik, ennek megfelelően hosszabb ideig tanúi lehetünk például annak, hogy két kolléga hogyan dolgozik egymás mellett ülve néma csöndben. Nem csak beszél róla, de meg is mutatja a szereplők igazi arcát, egészen lecsupaszítva őket, teljesen emberi valójukban ábrázolja. Ebben nagy segítségére van a díszlet (Pater Sparrow munkája) és a játéktér elhelyezése. Alapvetően van abban valami izgalmas, ha nézőként egy kisebb teremben, a színészektől alig karnyújtásnyira ülünk, de a Gloria még erre az izgalomra is rátett egy lapáttal. A nézőtér három oldalról veszi körbe a "színpadot", így akár nem csak a szereplőket, hanem a velünk szemben ülőket is megfigyelhetjük (számomra például külön élményt adott, hogy Hajdu reakcióit láthattam). Igaz, ennek az ülésrendnek is megvan a maga veszélye, hiszen könnyedén előfordulhat, hogy olykor háttal áll nekünk a színész, nem látjuk a mimikáját, vagy akár apróbb, de annál jelentőségteljesebb mozdulatokat, gesztusokat mulasztunk el. Egyéne válogatja, kinek mi jön be, vannak, akik szeretnek minden egyes mozzanatot nyomon követni, mások izgalmasnak találhatják, hogy - akár csak a való életben - nem mindent tudnak megfigyelni, és csak az alapján formálnak véleményt az adott karakterről, amit ők maguk tapasztaltak. Persze, megijedni sem kell, a legfontosabb eseményekről így sem maradunk le, de bizonyára mindenkinek át fog futni az agyán legalább egyszer a gondolat, hogy "de jó, hogy ide ültem, különben nem láttam volna ezt!".

53619797_2604800582881328_6038913984579502080_n.jpg

A Gloria egészen új és üde színfoltja a Radnóti Színház repertoárjának, hiszen azzal együtt, hogy a szokásosan magas minőségben állították színpadra, gondolatiságában, stílusában és kivitelezésében az eddigiektől élesen eltérő előadás született. Amire érdemes volt várni.

Szerző: Branden Jacobs-Jenkins
Fordító: Totth Benedek
Jelmeztervező: Nagy Fruzsina
Díszlettervező: Pater Sparrow
Rendező: Hajdu Szabolcs

A bemutató időpontja: 2019. március 9. - TESLA Loft

 

A cikk a 2019. március 8-án, 20 órakor kezdődött elő-bemutató alapján íródott.

A bejegyzésben található előadás-fotók a Radnóti Színház facebook oldaláról származnak (fotós: Dömölky Dániel, Valóczki Dániel), plakátterv: Tóth Andrej