Már készül a Titanic – elindultak a Broadway-musical próbái

Hatalmas lelkesedéssel indult a Titanic musical első próbája Somogyi Szilárd rendező vezetésével. A Broadway-sikert is aratott musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 9-én debütál, olyan formában, amit még sehol a világban nem láthattak, főbb szerepekben Veréb Tamással, Vágó Zsuzsival, György-Rózsa Sándorral, Szolnoki Tiborral, Détár Enikővel, Sándor Péterrel és Kerényi Miklós Mátéval.

a69i4000.JPG

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei musical-ősbemutatójára készülnek: elkezdődtek a Titanic budapesti termi próbái! A rendező, Somogyi Szilárd számos izgalmas részletet elárult a produkcióról. "A Titanic musicalt ugyanabban az évben mutatták be, mint a filmet. Azonban sok köztük a különbség, például egészen más a központi szerelmi szál: Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás karakterei és a köztük szövődő szerelem is egészen más, mint amit korábban ismertünk."

A Dóm térre készülő hazai ősbemutató számos érdekességet tartogat. "Cselényi Nóra jelmeztervezővel igyekeztünk olyan visszaadni a korhangulatot, nemes anyagokat használva, de egy kicsit modernizált vonalvezetéssel" – mondta el Somogyi Szilárd. – "A jelmezek közül a szürrealitást egyedül a Végzet táncosai képviselik: ők sodorják a Titanicot a végzete felé, és élet-halál kérdésekben döntenek, a Sors istennőit idézve."

A különleges koreográfiákért Barta Viktória felel, a legendás hajót pedig Khell Csörsz varázsolja a színpadra. A díszlettervezőt és a rendezőt nemcsak az ikonikus részletek, mint például a hajóorr, a tat, a pazar lépcsősor és a parancsnoki híd inspirálta. "A tengerfenéken heverő roncsokról készült felvételek is nagy hatást gyakoroltak ránk" – mesélte a rendező. – "Ezeknek a felidézése azt az érzetet kelti, mintha már az induláskor kódolva lenne a Titanic végzete, mi pedig csak visszagombolyítottuk volna a sors fonalát."

a69i3932.JPG

A musical izgalmas zenéjében folyamatosan érezhető ez a feszültség, de számos komikus jelenetet is kap a közönség: ezeknek nagy részét a fiatal szerelmesek évődései mellett egy komikus házaspár, Détár Enikő és Kiss Zoltán civódásai adják. A hajó „ügyeletes mókamesterét” pedig Kerényi Miklós Máté alakítja.

Hangsúlyos a musicalben sok olyan mozzanat, mely a hajó és utasainak sorsát megpecsételi: a tulajdonos, Szolnoki Tibor és a tervező, György-Rózsa Sándor karakterei között kibontakozó ellentét, vagy a kapitány, Ottlik Ádám döntései. Olyan, mintha egyedül Sándor Péter, vagyis Barrett, a fűtő nem látná egyedül elsüllyeszthetetlennek az óceánjárót.

A nagyszabású produkciót összesen hat estén láthatja a közönség a Dóm téren: augusztus 9-én, 10-én, 11-én, 16-án, 17-én és 18-án.

Fotó: Dusha Béla