Múlt hét pénteken mutatták be a Titanic musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Peter Stone és Maury Yeston 1997-es musicalje ősbemutatóként érkezett a napfény városába, a csillagos ég alá. A premier előtt beszélgettem az alkotókkal, így a héten az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó uralja a Színház az egész oldalt. Hétfőtől csütörtökig a színészekkel, a karmesterrel és rendezővel készített interjúkat olvashatjátok, pénteken pedig érkezik a kritika! 

Veréb Tamás 2013 óta visszatérő sztárvendége a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, idén harmadik főszerepében köszönthetjük. Ő alakítja Jim Farellt, a harmadosztályon megszálló utast, aki első pillantásra beleszeret az ír Kate McGowanbe, az ő szerelmi száluk a történet egyik fő mozgatórugója. Erről az elementáris erejű szerelemről, a szabadtér nyújtotta élményről és a musical aktualitásáról kérdeztem őt a főpróba előtt. 

2013-ban az Elfújta a szél című musicallel debütáltál a Szegedi Szabadtéri Játékokon, 2017-ben A Notre Dame-i toronyőr címszerepével tértél vissza. Milyen érzés újból itt játszani, mit jelent számodra Szeged és a szabadtéri színpad?

2013-ban? Jézusom, de régen volt! (nevet) Ötödik alkalommal játszom Szegeden – az Elfúja a szél és A Notre Dame-i toronyőr két-két nyáron keresztül volt látható – és túlzás nélkül mondom, hogy varázslatos itt lenni. A hely energiája, részben a Dóm, részben az évtizedek alatt itt megszületett színházi előadások miatt, minden alkalommal nagy hatást gyakorol rám. Mindig jó érzéssel tölt el, ha visszatérhetek Szegedre, különösen, ha újabbnál újabb szerepek várnak.

A Titanicban te játszod Jim Farellt, egy harmadosztályon utazó munkást. Mesélnél kicsit a karakteredről?

Amit nagyon fontos leszögezni az elején, hogy a musical nem a film alapján készült, annak fiktív eseményeitől teljesen különálló a története. Emiatt óva intek bárkit is attól, hogy a filmet várja vissza. Az ötszörös Tony-díjas musical abból a szempontból is más, hogy – meglátásom szerint – a zenék által többet tud bemutatni a történetből és főként a benne szereplő emberi sorsokból. Jó érzéssel tölt, hogy játszhatom a darabban, főleg, mert az a remek helyzet állt elő, hogy minden színészt – ha szabad így mondanom –, pofon csapott a szerepe. Mindenki lubickol, élvezi a játékot – így vagyok ezzel jómagam is. Én Jim Farellt alakítom, aki egy igazi romantikus hős. A karakterem és Kate McGowan (Vágó Zsuzsi – szerk.) szerelmi szálán keresztül azt mutatjuk be, hogy milyen az, amikor egy friss és szenvedélyes szerelem útjába akadályok gördülnek. A történet végére jutunk el oda, hogy mindketten érezzük: ha ez a szerelem három napig tartott csupán, akkor is megérte. Akár odaérnek New York-ba, akár nem.

Ez a három napos szerelem olyan, mint Rómeó és Júlia története.

Érdekes meglátás, de tulajdonképpen igen, és nemcsak a drámaisága miatt. Voltam már én is hasonló szerelmi helyzetben tinédzserként, és ilyenkor az ember valóban úgy érzi, hogy ha véget ér a világ, akkor is megérte szerelmesnek lenni. Ez az, amit az emberek elveszítenek felnőttkorukra: annak a szerelemnek a megélése, amely kerülhet bármilyen nehéz helyzetbe, akkor is őszinte és tiszta marad. A musical révén újból reményt adhatunk a nézőknek: megmutatjuk, hogy igenis megéri a szerelmet választani, még ha akadályba is ütközik annak beteljesülése.

Ezt a darabot – jelen állás szerint - hatszor fogjátok játszani, csak szabadtéren, a korábbiakkal ellentétben ez ősztől nem lesz látható kőszínházban.

Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy reményeink szerint ez csak az első állomás, ennek megfelelően játszunk mi is. A Titanic egy olyan előadás, ami vétek lenne, ha nem menne tovább, bár igaz, a darab monumentalitása miatt nehezebb lenne megoldani a kisebb színhelyeken való játszást. Mi ezt a hat előadást úgy csináljuk most meg, hogy szívünket-lelkünket beletesszük, ezzel talán lendíthetünk annak irányába, hogy legyen folytatás. Rajtunk nem fog múlni.

A Titanic, mint ahogyan a cím is mutatja, emléket állít az 1912-ben elsüllyedt hajónak. De, gondolom, mögöttes mondanivalója is van a musicalnek.

A színház lényege, hogy legyen benne egyfajta társadalomkritika. Ez az darab 1912-ben játszódik, a szereplők hite szerint egy felvilágosult korban. A musicalben egy tragédián keresztül három társadalmi osztály sorsa alakulásának lehetünk szemtanúi. Amikor megtörténik a szerencsétlenség, a harmadosztály – a legszegényebbek – előtt bezárják az ajtókat, mondván, ők mehetnek a hullámsírba. Meggyőződésem szerint pont az ehhez hasonló tragédiáknak kellene rávilágítani arra, hogy az emberek egyenlők és a társadalmi korlátoknak meg kell szűnniük. De van egy olyan érzésem, hogy sajnos ma, 2019-ben is hasonló lenne a helyzet, mint a Titanic süllyedésekor. Talán a musical egy picit változtat ezen a helyzeten, és a jó színházi élményen túl, gondolkodásra is készteti a nézőket.

Fotó: Grandioso Management/Gregus Máté (Veréb Tamás portréfotó), Nász Nikolett (előadásfotók)