5+1 bábelőadás a bábszínházi világnap alkalmából
A nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünnepli a szakma 2003 óta világszerte a bábszínházi világnapot március 21-én. A magyar nyelvű bábosok határon innen és túl 2014-ben csatlakoztak hagyományteremtő céllal ehhez a kezdeményezéshez. A lassan hagyománnyá váló 5+1 sorozatban ezen alkalomból most báb-előadásokat ajánlok figyelmetekbe.
"A történet legnagyobb erőssége, hogy friss, mai nyelvezetének köszönhetően abszolút közérthetően fogalmaz, a cselekmény mindvégig leköti a figyelmet, hiszen frappánsabbnál frappánsabb fordulatokat kapunk, és ami a leglényegesebb: viszonylag új szempontból közelíti meg a nagyszülőkhöz való viszonyt. A mai rohanó világban valóban sokszor nincs időnk még azokra a családtagjainkra sem, akikkel egy fedél alatt élünk, hát még azokra, akik az idősebb generációhoz tartoznak. Az előadás ezekre reflektál nagyon jól: idő- és türelemhiány jellemzi a szereplőket, az unoka és a nagymama nem találja a közös hangot, az apa pedig mint egy állandó bútordarabra, úgy tekint saját anyára. Pedig minden múlandó, de erre csak akkor jövünk rá, mikor már elveszítettük szeretteinket. Erre hívja fel a gyerekek és az őket kísérő szülők figyelmét a darab, és arra, hogy legyünk sokkal toleránsabbak az idősebbekkel."
"Szenteczki Zita rendezése tele van ötlettel, amely a színházrajongó felnőtteket is el tudja varázsolni, a bábszínház minden fajtáját felvonultatja a darab során, az ujjbáboktól kezdve, a hagyományos kézbábokon át egészen az embernagyságú maszkokig. Engem felnőttként abszolút lenyűgözött ez a sokszínűség, és ismét örömömet kell kifejeznem, hogy a Budapesti Operettszínház nyitott az újításokra. A látvány – akárcsak a rendezés – igazodik Lázár Ervin mesés, ám mégis kissé szürreális stílusához, amely épp annyira egyedi, mint a hozzá készült Réber László illusztrációk. A Túri Erzsébet által megálmodott színpadkép néhol meseszerű, néhol végtelenül egyszerű, sokat bíz a néző fantáziájára, éppen annyit, amit a gyermeki fantázia is még elbír."
A musical 2019. május 11-én 100. alkalommal lesz látható a Raktárszínházban!
"Mintha csak a szerző maga is bábszínpadra írta volna meg a művét, úgy simul egymásba a két művészet. A műfaj önmagában is szimbolikus, hiszen a történet elején Prospero, minden szereplőt zsinóron rángat: saját lányának szerelmi életét keseríti meg azzal, hogy próba elé állítja Ferdinándot, sőt, megkísérli az elválasztásukat is, később pedig Ariel segítségével és varázserejét felhasználva élet és halál urává lép elő. Az ő szemszögén keresztül lehetünk tanúi a bosszúvágynak és megbocsátásnak, a történet végén – amely önmagában azért mégis csak happy end – pedig az elmúlásnak és a magánynak."
4. Háy János: Apa lánya - Budapest Bábszínház / Ország Lili Stúdió (Bemutató: 2018. december 13.)
"A történet több idősíkon játszódik: a jelen maga a börtönlét, innen térünk vissza Irena gyermekkorába, valamint azokba az időkbe, amikor koporsókban szállítva menekítette ki a halottnak álcázott gyermekeket a gettóból. Hoffer Károly, az előadás rendezője, valamint báb- és látványtervezője – aki Pallai Marával több mint két évig kutatott anyagok után, mielőtt megszületett az előadás – szerint maga a történet is éppen ezért kiált bábszínházi adaptáció után: hasonlóan a tetszhalott gyermekekhez, a bábok is akkor „kelnek életre”, amikor a színész mozgatja őket. Tulajdonképpen ez a párhuzam adja a bábszínház mélyebb rétegét, hasonlóan A vihar című előadáshoz, amelyben Prospero rángatja bábuként a körülötte lévő embereket, számomra különösen üdvözítő az efféle szimbolikus eszközhasználat. Arról nem is beszélve, hogy egy felnőtt nő kezében a törékenynek tűnő, az emberhez képest parányi bábu milyen éles kontrasztot képez, megrázó képsoroknak lehetünk tanúi."
5. Neil Gaiman - Gimesi Dóra: Coraline - Budapest Bábszínház (Bemutató: 2019. január 17.)
"A rendező kifejezetten olyan előadást szeretett volna létrehozni, amelyben a színészek nem látszódnak, ennek megfelelően a pálcás bábtechnika dominál. Ez az alsó mozgatású bábjáték – amely feltehetőleg nagyfokú koncentrációt és rendkívüli kézügyességet követel meg – roppant látványos és kifejező, hiszen a karok és a fej mozgatása jóval valóság közelibb, mint például a kesztyűs báb esetében (amivel szintén találkozhatunk az előadáson.) Emellett árnyjátékot is láthatunk, Bobo úr és patkányai cirkuszi bemutatója pedig a fekete színház eszközével kel életre. Ez utóbbi egyébként a leglátványosabb eleme a darabnak, igazi varázsvilágba csöppenünk, hiszen a fénytechnikának és a talpig feketébe öltözött színészeknek köszönhetően úgy tűnik, mintha Bobo úr óriási feje és kezei önmaguktól lebegnének a levegőben, hogy a patkányok artista-mutatványairól már ne is beszéljek."
+1. Martin McDonagh: A párnaember - Radnóti Színház / Ódry Színpad (Bemutató: 2016. május 7.)
A Radnóti Színház darabja (amelyet az idei évadban az Ódry Színpadon láthatunk) kakukktojás, hiszen nem kimondottan bábszínházi előadást láthatunk, de a történetben fontos szerep jut ennek a műfajnak,
"Az anya (Pallai Mara) és az apa (Ács Norbert) ugyan kisebb szerepet kap az előadás során, ugyanakkor nagyon ötletes, látványos jelenetekben kell teljesíteniük a színészeknek. Az első felvonásban Katurian és Michal szüleiként jelennek meg, a második (harmadik) felvonásban Katurian egyik meséjének a szereplőiként (itt a nemi szerepek is felcserélődnek). Ennél a résznél a csapathoz társul Bach Zsófia egyetemi hallgató, aki a novella kislányának a hangját adja egy üvegfal mögül. Annak ellenére, hogy többnyire bábokat „szinkronizálnak”, egész lényükkel végig jelen voltak, öröm volt nézni a játékukat. Az előadás bábtervezője Hoffer Károly."
