Múlt hét pénteken mutatták be a Titanic musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Peter Stone és Maury Yeston 1997-es musicalje ősbemutatóként érkezett a napfény városába, a csillagos ég alá. A premier előtt beszélgettem az alkotókkal, így a héten az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó uralja a Színház az egész oldalt. Hétfőtől csütörtökig a színészekkel (Veréb Tamás, Vágó Zsuzsi), Balassa Krisztián karmesterrel és Somogyi Szilárd rendezővel készített interjúkat olvashatjátok, hétvégén pedig érkezik a kritika!

Somogyi Szilárd első rendezését, az Elfújta a szél ősbemutatóját 2013-ban láthatta a Szegedi Szabadtéri közönsége, az előadás azóta is a Budapesti Operettszínház repertoárjának egyik kedvelt darabja. A rendező most egy újabb ősbemutatóval tért vissza a Dóm térre, ezúttal az 1997-es Titanic című musicalt álmodta színre. A premier előtt egy igazán különleges születésnapi ajándékról, a musical színpadra állításának nehézségeiről, a történet mondanivalójáról beszélgettem, és az is kiderül, hogy miért csak most debütált hazánkban a darab.

2013-ban debütáltál a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezőként. Az Elfújta a szél után bemutatásra került az Abigél, valamint az Ének az esőben társrendezőjeként is dolgoztál itt. Mit jelent számodra Szeged és a Szabadtéri Játékok?

Pár héttel ezelőtt „elsírtam” magam édesanyámnak, hogy idén lettem 40 éves és nekem még sosem volt meglepetés születésnapi bulim. Gondoltam, most sem lesz, hiszen Szegeden dolgozunk ezerrel, a társaság azonban meglepett egy partival. Édesanyám, a maga bölcsességével pedig azt mondta: „Kisfiam, nincsen szebb ajándék annál, hogy a 40. születésnapodon a Szegedi Szabadtérin rendezhetsz.” És igaza van! Másfelől, Szegeden, az ország legnagyobb szabadtéri színpadján rendezni hatalmas élmény. Igazán nagy kihívás, főleg, ha olyan musicalt kell színpadra állítani, mint amilyen a Titanic. Az előadás zenéje olyan sodró erejű, mint maga az óceán. Ehhez kellett megtalálni a tökéletes látványvilágot, de úgy, hogy a darab minden pillanatban hitelesek maradjon.

A musicalt 1997-ben mutatták be, és még abban az évben 5 Tony-díjra jelölték, amelyből mindegyiket meg is nyerte. Igazi sikermusical, mégis több mint húsz évet kellett várni a magyarországi premierre. Meglátásod szerint, miért csak most jutott el a hazai bemutatóig?

Régóta ismerem a darabot, tudtam a létezéséről. Azonban, úgy gondolom, ennek a musicalnek a bemutatása nagyon merész vállalkozás lenne a színházak részéről. A Szegedi Szabadtéri vezetése, Herczeg Tamás szerencsére vette a bátorságot, hogy műsorra tűzze. A kőszínházak azért féltek bemutatni, mert itt valami igazán nagyot kell alkotni. Szegeden ugyanakkor minden lehetőség adott: a színpadon valódi vizet használunk – a zenekari árok helyét egy medence foglalja el –, a riasztólövéseket tűzijátékkal imitáljuk, ráadásul van egy hatalmas és gyönyörű díszletünk. Nem véletlenül mondta Balassa Krisztián, az előadás karmestere nagyon szellemesen, hogy a Titanic hazaérkezett Szegedre, mert ennél alkalmasabb helyet nehezen lehetett volna találni a bemutatására.

Tudtommal, ha lemegy ez a hat előadás augusztusban, nem is lesz műsorra tűzve máshol az országban. Nem rossz érzés ez egy kicsit?

Ez egy ilyen vállalkozás, amikor elkezdtük, úgy indultunk neki, hogy ez a hat alkalom lesz számunkra megmutatni több hónap munkáját. Ugyanakkor, szerintem, nem kell még temetni a Titanicot. A Szegedi Szabadtéri művészeti igazgatója, Harangozó Gyula, tett már arra vonatkozóan kijelentést, hogy szeretné viszont látni valamikor a Dóm téren. Kőszínházban is be tudnánk mutatni, de akkor máshogyan kell elérni azt a hatást, amit a szegedi színpad monumentalitása magában hordoz. Van pár ötletem, úgyhogy nem lenne lehetetlen feladat.

Részben azért, mert viszonylag későn ért el hozzánk a Titanic bemutatója, sokan úgy gondolják, hogy a musical a film feldolgozása – pedig azonkívül, hogy mindkettőt 1997-ben mutatták be, és a Titanic katasztrófáját dolgozza fel, nem sok hasonlóság van a két alkotás között.

Annyi hasonlóság van – az általad említetteken túl –, hogy azok a szereplők, akik valóban léteztek (mint például a hajó kapitánya) a filmben és a musicalben is fontos szerepet kapnak. Ugyanakkor Peter Stone és Maury Yeston musicaljében – a filmmel ellentétben – nincsenek kitalált karakterek. Itt csak olyan szereplőkkel találkozunk, akik mindannyian, papírokkal igazolva magukat valóban utaztak a Titanicon. A szerzők történelmi dokumentumok, vallomások és visszaemlékezések alapján írták meg a szövegkönyvet.

Több mint száz emberrel dolgoztok a színpadon, a történet nagysága megköveteli a monumentális előadásmódot. Mi volt a legnehezebb feladat a rendezésben?

Az, hogy több mint száz embert mozgatunk a színpadon, nem nehéz, azt megszoktuk már. (nevet) Sokkal nehezebb az, hogy minden pillanatban fent tartsuk a nézők figyelmét. Összesen 19 főbb szereplő van a darabban, ebből 8 olyan, aki önálló történettel rendelkezik. Ezeket a szálat úgy kell mozgatni, hogy a nézőt mindegyikük sorsa érdekelje, és a történetük drámaisága se vesszen el.

Szerinted mi a musical fő mondanivalója?

A Titanic különböző társadalmi osztályból érkező emberekről, emberi sorsokról szól. Mondhatni, az mellékes, hogy a sztori 1912-ben játszódik, mert ugyanúgy a ma embere áll a középpontban. A darab azt mutatja be, hogy egy katasztrófa okán hogyan jutunk el az elállatiasodásig, hogyan tiprunk végig a másikon vagy éppen nyújtunk segítőkezet, még akkor is, ha tudjuk, mi nem éljük túl. Éppen ezért azt mondanám, hogy alapvetően az emberi jellemekről, különös tekintettel az önzetlenségről, az önzésről szól. A nézők többsége ki van éhezve az olyan történetekre, amelyeket saját maguk is meg akarnak élni. Persze, nem arra gondolok, hogy elsüllyedünk egy óceánjáróval, hanem, hogy segítünk a másikon, hogy az emberség fogalma még nem üresedett ki teljesen. Bízom benne, hogy az előadásnak lesz egy pozitív kicsengése, és hogy a nézők katartikus érzésekkel távoznak majd. 

Fotók: Dusha Béla